Dr. Barkaszi Attila: A költségvetési csalás „egységének” dogmatikai alapja, avagy az összefoglalt bűncselekmény (delictum complexum) és az érték-egybefoglalás problematikája

Kategória:Szakcikkek

A költségvetési csalás témakörében számos olyan vitára okot adó kérdéskör merül fel a jogalkalmazás során, amely néha szinte megoldhatatlannak tűnő feladatok elé állítja a jogalkalmazót, így a szerzőt is, aki döntően elsőfokú büntető ügyeket tárgyaló bíró.

A probléma megértéséhez nem mellőzhető a jogtörténeti kitekintés, valamint a költségvetési csalás törvényi tényállása megalkotásának, magának a jogszabálynak, a konkrét törvényhelynek a születésére visszanyúló vizsgálata, illetve a korábbi szabályozással való összevetése.

Történeti előzmények

Az 1878. évi V. törvénycikk (Csemegi-kódex), mint az első hazai átfogó szabályozást tartalmazó büntető törvénykönyv még nem szabályozta bűncselekményként az adócsalással kapcsolatos magatartásokat, az erre vonatkozó törvényi szabályozás az államkincstár megkárosítására irányuló bűntettekről és vétségekről (adócsalásról) szóló 1920. évi XXXII. törvénycikkel jelent meg.

A jogszabály a hatályos büntetőtörvény novellájaként az adócsalás fogalmának meghatározásával ugyan közvetlenül adós maradt, azonban „az adóról vagy egyéb köztartozásról rendelkező törvény kifejezetten adócsalásnak nyilvánított” cselekményeire utalással rendezte ezt a kérdést.

A törvénycikk a cselekmény tárgyi súlya alapján vétségi és bűntetti felosztást alkalmazott, az elkövetőket szabadságvesztéssel, e mellett kötelezően alkalmazandó pénzbüntetés kiszabásával, hivatalvesztés és politikai jogok gyakorlásának felfüggesztésével fenyegette.

Előremutató módon rendelkezett a büntethetőséget megszüntető okként figyelembe vehető, a cselekmény „felfedezését” megelőzően tett, önfeljelentésként értékelhető hatóság előtti beismerésről, a „veszélyeztetett összeg kétszeresének lefizetése” mellett.

A törvénycikk sajátossága, hogy mind az anyagi jogi, mind az eljárásjogi szabályokat tartalmazta.

A jogszabály megalkotásának indoka a törvénycikk általános indokolásából jól kivehetően az I. világháborút követő gazdasági hanyatlás, a Tanácsköztársaság “kommunista rabló gazdálkodása”, a román megszállás és a Trianoni békeszerződés hátrányos következményei folytán a magyar állam gazdasági talpra állításának, az állami szükségletek fedezésének igényéből fakadt.

A jogalkotás a “hihetetlenül rossz adóerkölcs” felszámolását tűzte ki célul. Ahogy ezzel kapcsolatosan az indokolás fogalmaz: „Az adó mindenütt gyűlöletes teher, amely alól szívesen menekül, aki tud. Másutt azonban, ha igyekszik is az adózó az államot megrövidíteni, ezzel nem kérkedik, s ha sikerült is művelete, ezt nem tekinti érdemnek(….). Nálunk azonban a kincstár megrövidítése, valami egészen természetesnek, magától értetődőnek tűnik fel, ezen senki meg nem ütközik, s maga a törvény is egyszerűen és szerényen jövedéki kihágásnak minősíti.”

Az indokolás a szándékos cselekményeket „haszonlesésből” elkövetett csalásként értékelte, amely „a közfelfogás szerint csak azért nem megbecstelenítő cselekmény, mert a kárt nem az egyes polgár, hanem az állam szenvedi, amelyet a polgárok hajlandók zsarnokuknak tekinteni, ha a vele szemben fennálló kötelezettségük teljesítésére szorítja őket.”

Az 1800-as évek közepéig a magyar állam rendes adókat nem vetett ki, a közteherviselés elvét 1848-ban mondták ki, azonban a szabadságharc leverése miatt az adórendszer megalkotására már nem volt lehetőség, hanem az osztrák adótörvények hatályát terjesztették ki Magyarországra.

A fenti körülményre vezethető vissza a kedvezőtlen adómorál, hiszen hazafias tett volt az önkényuralmi rendszerben az adófizetés megtagadása.

A törvénycikk a megelőzés, a tanítás, nevelés helyett a büntetésre helyezte a hangsúlyt, “egyedül és kizárólag a mulasztásban megnyilvánuló cselekedetek, illetve a szándékos és tudatos károsítások szigorú büntetését” látta alkalmazható eszközként az adóerkölcs javítására, és ebből a megfontolásból vezette be az adócsalás elnevezést is: „(…) azért már a nevét is úgy kell megválasztani és megváltoztatni, hogy ez maga megbecstelenítő legyen. Félre kell vetni a már teljesen megszokott és semmibe sem vett jövedéki kihágást és nevén kell nevezni a bűnt. Mi az adó eltitkolásának díja? Az, hogy az adózó magának jogtalan vagyoni hasznot szerezzen, hogy kevesebbet fizessen, mint amennyit a törvény szerint fizetnie kellene. Hogyan éri el ezt a célját? Úgy, hogy az adók kivetésére hivatott hatóságokat tévedésbe ejti vagy tévedésben tartja vagyona, jövedelme vagy olyan tényei felől, amelyek az adó összegére nézve befolyással vannak. Végül a kincstárnak kárt okoz tettével, mert ettől az őt törvény szerint megillető bevételt elvonja. Mindezeket a jellemző tüneteket a büntetőtörvény XXXI. fejezete a csalás ismertető jelei gyanánt sorolja fel. Az általános fogalmaknak is megfelel ez a minősítés s így az az egyedül helyes eljárás, ha az ilyen bűncselekményeket a törvény is ezzel a névvel nevezi. Talán elegendő is volna csak annyit mondani ki, hogy az államkincstár tudatos és szándékos megrövidítésére irányuló cselekményt is csalásnak kell minősíteni, s mint ilyent megbüntetni. Mégis célszerűnek látszik ezeket a cselekményeket az egyéb csalásoktól elkülöníteni, nem azért, mintha a kincstár megcsalása kevésbé aljas bűncselekmény volna, mint a közönséges csalás, hanem csupán azért, mert a kormány szükségesnek véli néhány kisebb részletkérdést is külön szabályozni, s így a büntetőtörvényben már szabályozott csalástól mégis célszerű az elnevezésben is megkülönböztetni ezt a bűncselekményt.”

A törvénycikk a mulasztásban megnyilvánuló, illetve a szándékos, a Kincstár megtévesztését célzó magatartásokat kívánta szankcionálni. Ez utóbbi cselekmények a korábbi szabályozás alapján kizárólag jövedéki kihágásnak minősültek, az e körben lefolytatott eljárás során a kihágás alapos gyanúja esetén a legkisebb bírság megfizetése az eljárás megszüntetését eredményezte, így visszatartó erőt nem jelentett, az adózókat a kincstár megrövidítésétől nem riasztotta el.

A jogalkotói szándék tehát egyértelmű volt, szakítani a korábbi jövedéki kihágás rendszerével és a büntető törvények hatálya alá vonni a Kincstár szándékos megkárosítására irányuló cselekményeket, azokat bűncselekménnyé minősítve.[1]

Jelentős változást hozott a pénzügyi bűncselekményekről szóló 1950. évi 47. törvényerejű rendelet, mely a közadóra vonatkozó jogszabállyal bűncselekménnyé nyilvánított, illetve a korábbi jogszabályok értelmében adócsalásnak, adóelvonásnak vagy jövedéki kihágásnak minősülő szándékos, ötezer forintot meghaladó értékre elkövetett cselekményeket már pénzügyi bűntettként értékelte, míg ezen értékhatárt el nem érő, valamint a gondatlan elkövetést pénzügyi kihágásként definiálta.

A törvényerejű rendelet felhatalmazása alapján született meg a pénzügyi kihágás külön szabályozása[2], így a pénzügyi szabálysértések külön rendszerének kialakítása, a pénzügyi bűntettektől, mint bűncselekménytől való határozott elválasztása.

A törvényerejű rendeletet a pénzügyi és vámbűntettekről, valamint szabálysértésekről szóló 1954. évi 3. törvényerejű rendelet[3] váltotta fel, melynek szabályozási modellje változatlanul hagyta a pénzügyi bűntettek és vámbűntettek normarendszerét azzal, hogy a korábbi szabályozástól eltérően – a pénzügyi kihágás fogalmát elhagyva – pénzügyi, illetőleg vámszabálysértésként határozta meg a jogszabály által pénzügyi szabálysértésnek nyilvánított cselekményt, valamint azokat a cselekményeket, amelyek az értékhatárra tekintettel nem minősültek pénzügyi bűntettnek.

A fentieken túlmenően az összefoglalóan pénzügyi szabálysértésként meghatározott cselekmények vonatkozásában részletszabályokat állapított meg.

Az 1959. május 1-jén kihirdetett, az adócsalás bűntettéről és a pénzügyi szabálysértésre vonatkozó rendelkezések módosításáról szóló 1959. évi 18. törvényerejű rendelet a második világháborút követő jogi terminológiával szakítva az 1920. évi XXXII. törvénycikkel bevezetett, egyébként a köznyelvben megszokott adócsalás elnevezéshez tért vissza, és azt a következők szerint határozta meg:

1 § (1) Adócsalás bűntettét követi el az, aki

a) adókötelezettségének megállapítása szempontjából jelentős tényt (adatot) a hatóság előtt szándékosan valótlanul ad elő, vagy elhallgat és ezáltal vagy más fondorlatos magatartásával az adóbevételt csökkenti;

b) a hatóság megtévesztésével őt meg nem illető adómentességet vagy adókedvezményt vesz igénybe;

c) olyan terményt vagy terméket, amely jövedék tárgya, a jogszabályban megállapított feltétel hiányában vagy hatósági engedély nélkül előállít, a jövedéki ellenőrzés alól szándékosan elvon vagy a más által elvont terményt vagy terméket megszerzi,

feltéve, hogy az államnak okozott kár összege az 5000 forintot meghaladja.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés alkalmazásában adó alatt az illetéket is érteni kell.

Kiemelt jelentősége van annak, hogy a jogszabály valamennyi adónem szempontjából egységesen határozza meg az adócsalásnak minősülő magatartásokat, ugyanis csak olyan magatartást rendelt büntetni, amely valamennyi adónem tekintetében megvalósulhat. Amint arra a törvényerejű rendelet indokolása is utal, „ezzel feleslegessé vált egyes adónemek felsorolása, ami aligha lenne időtálló és ezért hosszabb időtartamra készülő jogszabályban nem is lenne helye. A hatályos joggal szemben ezáltal olyan adónemek fondorlatos megrövidítése is büntetés alá fog esni, amelyekre nézve ez idő szerint nincs büntető jogszabály. Ilyen pl. a földadó és a mezőgazdasági lakosság jövedelemadója. Amennyiben azonban az adókivetés nem az adóalany által bevallott adatok, hanem a hatóság által nyilvántartott pl. a földnyilvántartási adatok alapján történik úgy a fondorlatos eljárás és a bűntett törvényi tényállásába felvett eredmény között nem lesz meg az okozati összefüggés.”

A jogszabály az 1950. évi 47. számú törvényerejű rendelettel bevezetett ötezer forint összegű értékhatárt fenntartotta, így ezen értékhatárt el nem érő cselekmények továbbra is szabálysértést képeztek, valamint továbbra sem kívánta bűncselekményként üldözni a gondatlan magatartásokat. Ennek indoka, hogy a kisebb társadalmi veszélyességű cselekmények üldözése gyorsabban, hatásosabban történik meg a pénzügyi szervek által lefolytatott szabálysértési eljárás során.[4]

A Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről szóló 1961. évi V. törvény a tényállás szövegét illetően alapvetően nem változtatott a korábbi rendelkezéseken, és az adócsalást a pénzügyi bűntettekről szóló fejezetben helyezte el[5].

A tényállás megfogalmazásából adódóan az adócsalás változatlanul csak az elkövető adókötelezettségével összefüggésben került szankcionálásra, melyre „adókötelezettségének”, illetőleg az „őt meg nem illető” adómentességről vagy adókedvezményről szóló fordulat utal.

A büntető törvénykönyvnek az 1971. évi 28. törvényerejű rendelettel történő módosítása az adócsalásra vonatkozó tényállás alkalmazását kiterjesztette arra az esetre is, ha valaki más természetes vagy jogi személy adójával összefüggésben követi el a cselekményt. Amint arra a jogszabályhoz fűzött indokolás is utal, „semmivel sem kisebb azonban az olyan cselekmény társadalomra veszélyessége, amellyel az elkövető valamely vállalat vagy szövetkezet adókötelezettségével kapcsolatban csökkenti az adóbevételt.”[6]

Az 1978. évi IV. törvény (régi Btk.) az adócsalás mellett már külön tényállással, három fordulatban meghatározott elkövetési magatartással[7] védi a jövedék tárgyát képező termékek jogszabályszerű előállításához, bejelentéséhez és forgalmához fűződő érdeket. Ugyancsak önálló bűncselekmény lett a csempészet és vámorgazdaság.

Az adócsalás tényállása a szándékos adócsökkentésnek azokat a formáit rendelte büntetni, mely a korábbi jogszabályban is szerepelt. A jogalkotó minősített esetként szabályozta az adóbevétel jelentős értékű – százezer forintot meghaladó[8] – csökkenését eredményező elkövetést.

A tényállás keretdiszpozíció, az adókötelezettséget és az ennek megállapításával kapcsolatos eljárást, az adókötelezettség megállapítása szempontjából jelentős tényeket, adatokat, az adómentességet, az adókedvezményt más jogszabályok állapítják meg.

Az 1987. évi III. törvény módosítása folytán a törvényalkotó az állam adóbevételét károsító cselekmények elleni büntetőjogi védekezés hatékonyságának fokozása érdekében az adócsalás tényállását egy újabb bekezdéssel egészítette ki, amely öt évig terjedő szabadságvesztéssel rendelte büntetni az adócsalásnak az adóbevétel különösen nagy mértékű – egymillió forintot meghaladó – csökkenését előidéző eseteit.

A jogalkotó a büntető jogszabályok módosításáról szóló 1993. évi XVII. törvénnyel[9] új tényállást illesztett a büntető törvénykönyvbe jogosulatlan gazdasági előny megszerzése[10] elnevezéssel, amely a korábbi, a népgazdaság szerveinek megtévesztése elnevezésű tényállást tette időszerűvé, megfeleltetve azt a piacgazdaság szabályainak.

A módosítás jelentősen átalakította a gazdasági bűncselekmények szabályrendszerét, így az adócsalás vonatkozásában is kiterjesztette a lehetséges elkövetési magatartásokat, valamint a rendszerváltozásra és a megváltozott gazdasági környezetre is figyelemmel új elkövetési tárgyakat határozott meg, kiszélesítve ezzel az állam büntető igényének érvényesítési körét. Az új szabályozás az adócsalás mellett büntetni rendelte a társadalombiztosítási csalást, valamint a járulékfizetési kötelezettség körében illesztett be több új rendelkezést a Munkanélküliek Szolidaritási Alapjába fizetendő munkaadói és munkavállalói járulékfizetéssel kapcsolatban, illetve a társadalombiztosítási, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék tekintetében.

A jogszabály külön bekezdésben az adócsalásnál addig ismert elkövetési formák mellett büntetni rendelte mind az adó, mind a társadalombiztosítási, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék vonatkozásában azt a magatartást is, amikor az adós a már megállapított kötelezettségének nemfizetése céljából téveszti meg a hatóságot, ha ezzel a behajtást jelentősen késlelteti vagy megakadályozza.

A módosítás ugyanakkor nem érintette a korábbi gyakorlatot, amely azt a rendező elvet követte, hogy az adócsalás adónemenként külön-külön bűncselekményként értékelhető, így az egyéb feltételek fennállása esetén az eljáró bíróságok halmazati büntetést szabtak ki a különböző adónemekre, illetve járulékokra elkövetett és a folytatólagosság törvényi egységébe nem illeszkedő magatartások elkövetőire.

Az 1997. évi LXXIII. törvény[11] megváltoztatta az adó-, és társadalombiztosítási csalás tényállásának minősítési rendszerét, beiktatva a nagyobb mértékre, valamint a bűnszervezetben történő elkövetést is. Ezzel összefüggésben súlyosabb büntetési tételeket állapított meg.

Tovább módosult a minősített esetek köre az 1999. évi CXX. törvény rendelkezése folytán. A Btk. 310. § (4) bekezdésének új a) pontjában két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés büntetési tételt határozott meg arra a minősített esetre, ha a bűncselekmény folytán az adóbevétel, a társadalombiztosítási járulék, a baleseti járulék az egészségbiztosítási járulék, a nyugdíjjárulék, illetőleg a magán-nyugdíjpénztári tagdíj bevételének összege különösen nagy, vagy ezt meghaladó mértékben csökken. A törvényhez fűzött indokolás szerint „a bevételnek a különösen nagy mértéket meghaladó csökkenése ennél a bűncselekménynél is életszerű, a két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztésnél súlyosabb büntetési tétellel való fenyegetettség azonban ezekben az esetekben sem szükséges.”

A jogszabály új,  jogpolitikai szempontból indokolt büntethetőséget megszüntető rendelkezést is beiktatott. Alkalmazásnak feltétele, hogy az (1) bekezdésben meghatározott vétsége elkövetője az adótartozást a vádirat benyújtásáig kiegyenlítse.

A jogalkotó 2001. április 1-jei hatállyal módosította[12] a jogosulatlan gazdasági előny megszerzése bűncselekményének a tényállását[13] is, az „állam által biztosított gazdasági előny” fordulatot mellőzve a tényállásban pontosan meghatározta, mely céljelleggel nyújtandó pénzügyi támogatás vagy más gazdasági előny jogtalan megszerzése büntetendő. A törvény a büntetőjogi védelmet kiterjesztette a külföldi államok és nemzetközi szervezetek által nyújtott támogatásokkal kapcsolatos visszaélésre is. Büntetni rendeli továbbá a jogszerűen megszerzett támogatásnak a jogcímétől eltérő felhasználását, visszafizetési kötelezettség elmulasztását és a pénzügyi támogatás felhasználásával kapcsolatos megtévesztő magatartásokat is.

A törvény elkövetési módot is szabályoz, a valótlan tartalmú nyilatkozat megtételének, és a valótlan tartalmú, illetőleg hamis vagy hamisított okirat felhasználásának megjelölésével.

A 2005. évi XCI. törvény[14] egyszerűsítette az adócsalás igen bonyolulttá vált tényállását, annak érdemi meghatározását azonban érintetlenül hagyta.[15] Az 1979. évi 5. tvr. (Btké.) kiegészült az adó fogalmával,[16] mely a rendelkezés szerint az adó fogalma körébe vonja a korábban nevesített járulékokat (társadalombiztosítási, baleseti, egészségbiztosítási, nyugdíj), magán-nyugdíjpénztári tagdíjat, a Munkaerőpiaci Alapba fizetendő munkaadói és munkavállalói járulékot, valamint a rehabilitációs és szakképzési hozzájárulást. E fogalom meghatározás alapján szükségtelenné vált, hogy a továbbiakban  külön tényállásként szerepeljen a büntető törvénykönyvben a Munkaerőpiaci Alap bevételét biztosító fizetési kötelezettség megsértése, ezért a törvényalkotó e tényállás helyébe a munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás megnevezéssel új tényállást iktatott be.

A törvény az elkövetési magatartások körében kisebb változtatást eszközölt, amely az indokolás szerint azért vált szükségessé, „mert az adóbevallási rendszerben – ellentétben a még szocialista gazdasági viszonyok közötti rendszerrel – az adóalany nem az adóhatóság előtt ad elő jelentős tényeket valótlanul, hanem valótlan nyilatkozatot tesz a bevallás során, vagy éppen nem tesz semmilyen nyilatkozatot.”

Jelentős változást eredményezett a költségvetési csalás tényállásának 2012. január 1. napjával történő beiktatása a Btk-ba. A 2011. évi LXIII. törvényhez fűzött indokolás szerint a kormány a költségvetés védelmének minden addiginál nagyobb jelentőséget tulajdonít, ezért „az új költségvetési csalás bűncselekmény kodifikálásának célja, hogy következetesebbé és használhatóbbá tegye a büntető törvénykönyvet a költségvetést károsító bűncselekmények vonatkozásában.” Ennek érdekében a jogalkotó szükségesnek látta, hogy a bűncselekmény közvetlen jogi tárgyát (adó, vám, jövedék stb.) és az annak sérelmét jelentő elkövetési magatartás (pl. adókötelezettség megállapítása szempontjából jelentős tényre/adatra vonatkozó valótlan tartalmú nyilatkozat tétele stb.) hangsúlyozása helyett maga a költségvetés álljon a védelem fókuszában, és a törvény az elkövetési magatartást a lehető legabsztraktabb módon fogalmazza meg. „Ez a megoldás alkalmas lehet arra, hogy kiiktasson számos „kiskaput”, visszaélési lehetőséget az elkövetők oldaláról, így a védelem hatékonysága ugrásszerűen javuljon.”

A változtatás indokaként szerepelt az is, hogy az egyes, egyébként rokon tényállások közötti,  szakmai érvvel nem indokolható kettősség, diszkrimináció kiküszöbölésre kerüljön. Az indokolás hangsúlyozza, hogy „a korábbi szabályozások nem voltak alkalmasak arra, hogy megszüntessék a kényszer- vagy automatikus halmazatokat, amelyektől azonban a gyakorlat – teljes joggal – idegenkedik. A törvényi egység megteremtésével e probléma kiküszöbölődik.”

Az új tényállás egységesítette továbbá a bűncselekményi értékhatárokat, valamint a szankciórendszert is, és az összes, a költségvetést sértő bűncselekményt egy cím alá vonta össze. Így a bevételi oldalon az adócsalás (310.§), a munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás (310/A. §), a visszaélés jövedékkel (311. §), a csempészet (312. §), az ÁFA-ra elkövetett csalás, míg a kiadási oldalon a jogosulatlan gazdasági előny megszerzése (288. §), az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése (314.§) került meghatározásra, illetve ide tartozik még a csalás minden olyan esete, amely a költségvetés sérelmével jár (318. §).

Az új szabályozással a kormány a költségvetés védelmében fokozott figyelmet kíván fordítani a táppénz- és egyéb társadalombiztosítási csalások elleni küzdelemre. A küzdelem részét képezi az ilyen jellegű bűncselekmények hatékonyabb üldözésének lehetővé tétele a büntető anyagi jog módosítása által. A kisebb vagyoni hátrányt okozó, de tömegével előforduló, a társadalombiztosítási és a szociális ellátás rendszerét kijátszó bűncselekmények vonatkozásában a költségvetés a visszaélés társadalombiztosítási, szociális vagy más jóléti juttatással vétség törvényi tényállása által lesz védett.

Hatályos szabályozás

A törvényhozó 2013. július 1. napjával e bűncselekményt döntően változatlan tényállással iktatta be a jelenleg hatályos Btk.-ba.

A hatályos normaszöveg 396.§-a három önálló tényállást tartalmaz. Az (1) bekezdés a költségvetésnek vagyoni hátrányt okozó három elkövetési magatartást rendeli büntetni, és ezek súlyosabban minősülő eseteit tartalmazza a (2)-(5) bekezdés, míg a (6) bekezdésben önálló tényállásban rendeli büntetni a jövedéki termékekkel összefüggő elkövetési magatartásokat, illetve szintén önálló tényállásban, a (7) bekezdésben pedig azokat a költségvetéssel összefüggő visszaéléséket, amelyek nem eredményeznek vagyoni hátrányt. Ez utóbbi az ún. adminisztratív költségvetési csalás, mely alaki bűncselekmény, a vagyoni hátrány bekövetkezése nem tényállási eleme és a költségvetési csalás egyéb, eredményt is tartalmazó, súlyosabb büntetési tétellel fenyegetett alakzataihoz képest előre hozott védelmet jelent. Megállapítására nem kerülhet sor, ha az (1) bekezdés szerinti költségvetési csalás elkövetése bizonyított.[17]

Dogmatikai alapokat feszeget a természetes egység és a folytatólagosság körében a Btk. 396. §-ának rendszerében a korábban jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntetteként szabályozott bűncselekmény beillesztése is.

A 2011. évi LXIII. törvény a jogosulatlan gazdasági előny megszerzése bűncselekményét hatályon kívül helyezte, a már említett kriminálpolitikai koncepció folytán e deliktum elemei a költségvetési csalás tényállásába kerültek beépítésre. A régi Btk. ekképpen módosított 310. §-a és a 2013. július 1. napján hatályba lépett 2012. évi C. tv. (Btk.) 396. §-a azonos módon szabályozza a különös részi tényállásokban leírt elkövetési magatartásokat.

A jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének a régi Btk. 288. § (2) bekezdés II. fordulatában és a Btk. 396. § (7) bekezdésében írt elkövetési magatartása tehát azonos: az elszámolási kötelezettség körében a valótlan tartalmú okiratok felhasználását rendeli büntetni az elkövető szándékosságának fennállása esetében. Célzatot és eredményt egyik törvényi tényállás sem tartalmaz.

A régi Btk. szerinti jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és a 2012. évi C. törvény szerinti adminisztratív költségvetési csalás elkövetési magatartása abban is azonos, hogy a joghatás kiváltására alkalmas felhasználást rendeli büntetni, például a támogatási szerződéssel kapcsolatos jogviszony keretén belüli elszámolás során történő felhasználást.

A bűncselekmény megállapításának feltétele a szándékos elkövetés, e körben szükséges  az, hogy az elkövető tisztában legyen a támogatással kapcsolatos kötelezettségeivel, tudja, hogy az e körben tett nyilatkozata a valóságnak nem felel meg és a felhasznált okiratok valótlan tartalmúak. A törvényi tényállás célzatot nem értékel, és közömbös a cselekmény eredménye is. A bűnösség szempontjából nincs jelentősége annak sem, hogy a valótlanság minek a következménye és az is, hogy azt az elkövető vagy más személy okozta-e.

A bűncselekmény tettese csak az lehet, akit a kötelezettség terhel, minden további személy a bűncselekménynek csak részese lehet.

A Btk. 396. § (7) bekezdésében írt költségvetési csalás törvényi tényállásában a jogalkotó – többek között – a valótlan tartalmú, hamis, vagy hamisított okiratok felhasználását rendeli büntetni. E bűncselekmény megvalósulása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy ezek az okiratok köz-, vagy magánokiratnak minősülnek-e. A specialitás és a konszumpció elve alapján a hamis magánokirat felhasználásának bűncselekménye, illetve a közokirat-hamisítás e bűncselekménnyel halmazatban nem állhat.

A bűncselekmény rendbeliségével kapcsolatosan kiemelendő, hogy a Btk. 396.§ (1)–(6) bekezdéseiben írt költségvetési csalás törvényi egység, amelyet az egy vagy több költségvetésnek jogtalan haszonszerzési célzattal okozott vagyoni hátrány, mint eredmény hoz létre.

A Btk. 396. § (7) bekezdés azonban sem jogtalan haszonszerzési célzatot, sem eredményt nem tartalmaz.

Kérdés ezért, hogy a költségvetésből származó pénzeszközök kitétel létrehozza-e a törvényi egységet vagy a támogatási szerződés, mint jogviszonyban felhasznált több valótlan tartalmú okirat a törvényi egység egy másik formájának, a folytatólagosságnak a megállapításához vezethet-e.

A 36/2007. számú Büntető Kollégiumi véleményben írtak értelmében a hamis magánokirat felhasználása folytatólagosan elkövetett, ha ugyanazon jogviszonyból származó jog vagy kötelezettség létezésének, megváltozásának vagy megszűnésének bizonyítására többször használják fel ugyanazon vagy több magánokiratot, és a folytatólagosság egyéb feltételei is fennállnak.

Ezt az elvet alapul véve a költségvetési csalás kapcsán szintén a folytatólagosság megállapításának van helye, ha egyébként fennállnak annak egyéb feltételei. A költségvetési csalás különös részi törvényi egységének megállapításához ugyanis az eredmény, azaz az egy vagy több költségvetésnek okozott vagyoni hátrány megvalósulása vezet, amely azonban a (7) bekezdés esetében a törvényi tényállásnak nem része.

Tehát ha egy elszámolási jogviszonyon belül, egy időpontban, több valótlan tartalmú okirat felhasználása történik meg, akkor az természetes egység. Abban az esetben azonban, ha egy elszámolási jogviszonyon belül különböző időpontokban, több valótlan tartalmú okirat felhasználására kerül sor, akkor a folytatólagos elkövetés megállapításának van helye.[18]

A költségvetési csalás védett jogi tárgya a költségvetési kötelezettséget teljesítő embereknek a költségvetések prudens működéséhez fűződő társadalmi érdeke, közvetlenül pedig maguk az egyes konkrét költségvetések.

A törvényi tényállás a bármely költségvetésből származó pénzeszközök vonatkozásában tanúsított csalárd, megtévesztő magatartást büntetni rendeli, mind az input, mind az output oldalon egyaránt.

Az input oldalt vizsgálva újdonság, hogy a befizetési kötelezettség nem korlátozódik az 1978. évi IV. törvényben korábban, 2012. január 1. napját megelőzően az adócsalás körében megfogalmazott és jogszabályon alapuló befizetési kötelezettségekre, mert a jogalkotó immáron minden olyan magatartást ebbe a törvényi tényállásba épített, amikor a terhelt a költségvetéssel szemben fennálló befizetési kötelezettségének megtévesztő módon nem tesz eleget, és amellyel összefüggésben vagyoni hátrányt okoz. Mindebből következően a következetes bírói gyakorlat a korábbihoz képest tágabb értelmezést adott a szóba jöhető magatartásoknak. Eszerint költségvetési csalás megállapításának van helye abban az esetben is, amikor az elkövető nem jogszabályon alapuló kötelezettsége megszegésével, hanem szerződéses kötelezettségének megszegésével, annak eleget nem téve okoz a költségvetésnek vagyoni hátrányt. De ugyanez az okfejtés igaz az output oldalra is.

A Kúria iránymutató döntései szerint ugyanis ilyennek kell tekinteni azt a csalárd magatartást is, amely az államháztartás alrendszerét képező egészségbiztosítási alap, azaz a korábban a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő jogelődjeként működő Országos Egészségbiztosítási Pénztárral kötött, mellérendeltségi viszonyt létrehozó szerződéssel összefüggésben tanúsított tévedésbe ejtő magatartással, jogosulatlanul igénybe vett pénzeszköz útján okoz vagyoni hátrányt az állami költségvetésnek. Konkrét példával: a jogalkalmazó az OEP és egy gyógyászati termék kiskereskedelemmel foglalkozó Bt. között egészségügyi szolgáltatások nyújtására kötött finanszírozási szerződés alapján a Bt. által megtévesztő módon igénybe vett finanszírozást (a gyógyászati segédeszköz forgalmazásához nyújtott ártámogatást) is ebben a körben értékelt.[19]

A 2012. január 1. napját megelőzően alkalmazott büntetőjogi megoldás tehát adónemenként, illetőleg bevallási időszakonként egy-egy rendbeli bűncselekmény megállapítását tette lehetővé, illetve szóba kerülhetett a folytatólagos elkövetés is azonos adónemen belül, a több bevallási időszakot átölelő elkövetési magatartások esetében. E jogalkotói szándékot a kialakult bírói gyakorlat is megfelelő módon támogatta, következetesen alkalmazta.

Itt szükséges utalni a Kúria jogelődjének, a Legfelsőbb Bíróságnak a 2006. március 20. napján meghozott és a Magyar Közlöny 2006. évi 38. számában közzétett 1/2006. Büntető jogegységi határozatára, amely kötelező jelleggel kimondta egyrészt, hogy a csalás bűncselekményét valósítja meg az, aki adóalanyiság nélkül vagy adóalanyként, de valóságos gazdasági tevékenység nélkül kiállított bizonylatok alapján igényel vissza általános forgalmi adót, amely esetben a jogi minősítést meghatározó kár a visszaigényelt, s visszautalt, illetőleg egyéb módon elszámolt általános forgalmi adó összege. Másrészt deklarálta, hogy az adócsalás bűntettét követi el az általános forgalmi adó alanya, ha – akár az általa felszámított fizetendő adóra nézve, akár más adóalany által előzetesen felszámított levonható adó összegének a feltüntetése körében – fiktív bizonylatok alapján valótlan adatokat közöl az adóhatósággal, amennyiben cselekményének az eredménye a törvényes mértékű adófizetési kötelezettség keretei között marad, amely esetben a jogi minősítés alapjául szolgáló elkövetési érték az adócsökkentés összege. Kimondta azt is, hogy abban az esetben, ha az adóalany fiktív bizonylatok felhasználásával történő adóelszámolása a törvény szabályai szerint fizetendő általános forgalmi adó összegének csökkentésén túlmenően jogszerűtlen adó-visszatérítési igényt is eredményez, – függetlenül a visszatérítés módjától – az elkövető terhére a fizetendő általános forgalmi adó összegének csökkentésén alapuló adócsalás bűncselekményével valóságos alaki halmazatban a visszaigényelt adó összegére, mint kárra megvalósult csalás bűncselekményét is meg kell állapítani.

Minősítési kérdések

Amint arra már utaltunk, mind a korábbi, mind a jelenleg is hatályos költségvetési csalás bűncselekménye tényállásának megalkotásával és törvénybe iktatásával azonban a jogalkotói cél az volt, hogy teljes egységet hozzon létre az egy, illetőleg több (bármely) költségvetés sérelmére elkövetett, egymással összefüggő vagy össze nem függő cselekmények között egy absztrakt tényállás megalkotásával, amely valamennyi a költségvetés sérelmével járó magatartást szankcionálja, kiiktatva ezáltal a „kiskapukat”, a „trükközést.” Célként fogalmazódott meg az is, hogy valamennyi, a költségvetés sérelmével járó magatartást egy ún. „olvasztótégelybe” helyezve egyetlen tényállás alá vonja a lehetséges elkövetési magatartásokat, ezzel kiküszöbölve az egymással a korábbi szabályozásban „rokonságot” mutató tényállások közötti részben hasonló, részben azonos, átfedéseket is mutató jogalkotói megoldásokat.

Előrebocsátva, ismerve a Kúria e körben kifejtett álláspontját,[20] egyben ennek az alsóbb bíróságok joggyakorlatára kifejtett hatását, kizárólag problémafelvetés szintjén közelíteném meg a költségvetési csalás bűncselekménye dogmatikai alapját, azt a kérdést, hogy a törvényi egység melyik válfajáról van szó: ez egy összefoglalt bűncselekmény (delictum complexum), avagy az érték-egybefoglalás szabályát kell-e követni, avagy egy sajátos dogmatikai megoldással, modellel állunk-e szemben.

Bűncselekményegységről akkor beszélhetünk, ha az elkövetőt egy bűncselekmény elkövetése miatt vonják felelősségre. Ezen belül természetes és törvényi egységet különböztetünk meg.

Természetes egységről beszélhetünk azokban az esetekben, amikor a dolog természetéből fakad bizonyos cselekménynek egy bűncselekményként történő értékelése.

A természetes egységen belül különböztethetjük meg az egyszerű bűncselekményt, amikor is a jogban járatlan személy számára is egyetlen bűncselekménynek tűnik az elkövető magatartása.

Ugyancsak a természetes egység körébe tartoznak az állapot-bűncselekmények, amely esetben a törvényalkotó a jogellenes állapot fenntartását szabályozza bűncselekményként.[21]

Szintén a természetes egység körébe tartozik a cselekmények ismétlődése, amikor is a törvény kívánja meg azt, hogy bizonyos cselekményekből az elkövető többet kövessen el egy bűncselekmény megvalósításához.

A természetes egység mellett léteznek törvényi egységi megoldások, amikor is a dolog természetéből fakadóan halmazati értékelés következne, azonban a jogalkotó szándéka folytán a cselekmények egységi értékelésére kerül sor kötelező jelleggel.

Ezen mesterséges konstrukció létrehozását többféle indok megalapozhatja, így a magatartások közötti szoros kapcsolat, összefüggés, továbbá indokolhatják büntetéskiszabási szempontok is, különösen a halmazati büntetés keretében kiszabható büntetésnél súlyosabb büntetés kiszabásának szükségessége.

A törvényi egységnek is számos alfaja ismeretes, így többek között az összetett bűncselekmény (delictum compositum), amikor a törvényhozó – az alaptényállások között fennálló szoros cél-eszköz viszonyra tekintettel – a külön-külön már szabályozott bűncselekményi tényállásokból egy új tényállást alkot.

A törvényi egység másik formája az összefoglalt bűncselekmény (delictum complexum), amelynél kriminálpolitikai szempontok indokolják az egységi minősítést.

A törvényi egység esetében tehát a jogalkotó több, egyébként halmazatként értékelendő cselekményből egyetlen – egységi – bűncselekményt alkot.

A költségvetési csalás tényállásának megalkotásához fűzött miniszteri indokolásból olyan megközelítést lehet kiolvasni, amely azt sugallja, hogy a jogalkotó összefoglalt bűncselekményként kívánta e deliktumot szabályozni.

Az összefoglalt bűncselekmény fogalmi alapismérve pedig az, hogy az annak alapját képező egyes részcselekmények önmagukban is bűncselekményként kell, hogy minősüljenek, azzal, hogy a törvényi egységet a vádemelés zárja le, tehát az eddig az időpontig bekövetkezett vagyoni hátrány képezi az elkövetési értéket.

Összefoglalt bűncselekményként tekintett e bűncselekményre a kezdetekben a jogalkalmazás is, a Kúria is erre az álláspontra helyezkedett, amelyet számos a témában megjelent tanulmány, kommentárban kifejtett nézet is alátámaszt.

A probléma jelentőségét mutatja az is, hogy a 2016. évi fonyódi regionális kollégiumi ülésen – a Debreceni Ítélőtábla Bf.II.393/2016/7. számú ítéletét alapul véve – immár a közel öt éve hatályos rendelkezés alkalmazása kapcsán vetődött fel ez a dogmatikai kérdés, ahol úgy foglaltak állást, hogy a költségvetési csalást nem összefoglalt bűncselekményként kell értékelni, hanem azt a törvényi egység sajátos változataként kell értékelni, amely a jogalkalmazó számára ún. érték-egybefoglalást ír elő.

A Debreceni Ítélőtábla fent hivatkozott határozata szerint az elsőfokú bíróság a százezer forint alatti részcselekményeket is a törvényi egységbe illesztette.

A fenti táblabírósági határozat szerint a bíróság ügydöntő határozata az, amely a cselekményegységet behatárolja és lezárja, ezzel szemben a kommentár akként foglal állást, hogy a gazdasági bűncselekmények esetén a vádemelésnek van egységteremtő hatása, figyelemmel arra is, hogy az eddig az aktusig teljesített befizetések, a vagyoni hátrány megtérítése a büntethetőség megszűnését, illetve a büntetés korlátlan enyhítését vagy mellőzését eredményezheti. Ezt a szabályt követi a Btk. 396. § (8) bekezdésében írt büntetéskiszabási szabály is a korlátlan enyhítés körében,[22] illetve így foglalt állást a bíróság több eseti döntésében is.[23]

A kérdésben való állásfoglalást az is nehezíti, hogy az ügyész a vádat a Be. 538. § (1) bekezdése b.) pontja, illetve (4) bekezdése szerint az ügydöntő határozat meghozataláig megváltoztathatja, kiterjesztheti, így védhető az előbbi álláspont.

Tovább árnyalja a problémát, hogy a klasszikus összefoglalt bűncselekmény, a több ember sérelmére elkövetett emberölés esetében csak igen korlátozott esetben[24] van lehetőség a vád fenti időpontig való kiterjesztésének.

Így pedig alapvető kérdésként merülhet fel az, hogy mi tekinthető összefoglalt bűncselekménynek.

A tankönyvi irodalom szerint az összefoglalt bűncselekmény törvényi egységének az életrehívását az tette indokolttá, hogy lehetőség legyen a halmazati büntetésnél súlyosabb büntetés kiszabására is. Ez a költségvetési csalás esetében szóba sem jöhet, a súlyosabb büntetés kritériumának a szabályozás nem felel meg.

A költségvetési csalás dogmatikai alapjára nézve tartalmaz utalást többek között a Kúria BH.2015.59. számú eseti döntése is.

Ezzel kapcsolatban rá kell mutatni arra, hogy a döntés indokolása is felváltva hivatkozik egyrészt arra, hogy a költségvetési csalásba önmagukban bűncselekményt nem képező részcselekmények is beletartoznak, másrészt ezzel ellentétesen a költségvetési csalás tényállását ún. összefoglalt bűncselekményként nevesíti, amely nyilvánvalóan megkövetelné az egyes részcselekmények – önállóan is – bűncselekménykénti minősülését.

Érdekesség, továbbá, hogy a kommentár – ahogy ezt a Kúria is kimondta – a Btk. 385. § (1) bekezdésében meghatározott szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése tényállását szintén összefoglalt bűncselekményként értékeli.[25]

„A Btk. 385. § (1) bekezdése szerinti bűncselekmény összefoglalt bűncselekmény. Az elkövetőnek a több jogosult szerzői vagy ahhoz kapcsolódó jogát vagy jogait sértő – akár egységes akarat-elhatározással egy alkalommal, akár eltérő akarat-elhatározással, különböző alkalommal elkövetett – és egy eljárásban elbírált cselekményei törvényi egységet alkotnak. A törvényi egységbe beletartoznak azok a részcselekmények is, amelyek egyébként külön-külön szabálysértésnek minősülnének, amennyiben az azok elkövetésével összesen okozott vagyoni hátrány a 100 000 forintot meghaladja. Ezt az értelmezést erősíti a Szabs. tv. 238/A. § (1) bekezdése is. Ez a másnak vagy másoknak a szerzői jogról szóló törvény alapján fennálló szerzői vagy ahhoz kapcsolódó jogát sértő cselekményeit szabálysértésként rendeli büntetni, ha a cselekménnyel vagy cselekményekkel okozott vagyoni hátrány összesen a 100 000 forintot nem haladja meg. Azaz a szabálysértési tényállás is összefoglalt cselekményt tartalmaz, amelyet az elkövető az akár azonos, akár különböző sértettek sérelmére az azonos vagy különböző időpontokban elkövetett és összesen 100 000 forintot meg nem haladó vagyoni hátrányt okozó cselekményei valósítanak meg; míg akkor, ha a vagyoni hátrány ezt az összeghatárt meghaladja, a cselekmény már bűncselekmény. Ebből következően a bűncselekményt ilyenkor az egyébként külön-külön szabálysértésnek minősülő cselekmények alkotják. A Legfőbb Ügyészség tévesen hivatkozott arra, hogy a BKv 87. számú kollégiumi vélemény az elbírált ügyben is irányt mutató tartalmú. E kollégiumi vélemény szerint ugyan valóban kizárt a bűncselekménynek és a szabálysértésnek a folytatólagosság egységébe foglalása, azonban az 1978. évi IV. törvény 12. § (2) bekezdése maga rendelkezik úgy, hogy a folytatólagosság egységébe csak bűncselekmények foglalhatók. Ezzel azonos tartalmú a Btk. 6. § (2) bekezdése is. A Btk. 385. § (1) bekezdése szerinti tényállásnál pedig a folytatólagosság fogalmilag nem merülhet fel, mert a törvényi tényállás nem bűncselekményeket, hanem általában cselekményeket (bűncselekményeket és szabálysértéseket) foglal össze.”[26]

E körben azonban kiemelendő, hogy a Btk. 462. § (2) bekezdés d) pont da) és db) alpontja értelmében nem bűncselekmény, hanem szabálysértés valósul meg, ha a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértését százezer forintot meg nem haladó üreshordozói díjra, illetve reprográfiai díjra nézve, vagy százezer forintot meg nem haladó vagyoni hátrányt okozva követik el.

A Btk. 462. § (4) bekezdés b) pontja pedig úgy rendelkezik, hogy bűncselekmény valósul meg, ha az ugyanazon elkövető által, egy éven belül elkövetett és együttesen elbírált szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése esetén az üreshordozó díj, illetve a reprográfiai díj a (2) bekezdés d) pontjában meghatározott összeget érték-egybefoglalás folytán meghaladja.

Ezen rendelkezés összhangban áll a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 238/A. § (4) bekezdésében írt érték-egybefoglalási szabállyal, azonban azt a fenti Kúriai határozattal összhangban a Btk. 462. § (5) bekezdése ki is egészíti, miszerint bűncselekmény valósul meg ugyanazon elkövető által elkövetett és együttesen elbírált szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése szabálysértés esetén, ha az egyes cselekményekkel más vagy mások, a szerzői jogról szóló törvény alapján fennálló szerzői vagy ahhoz kapcsolódó jogát vagy jogait a (2) bekezdés d) pontjában meghatározott összeget meghaladó vagyoni hátrányt okozva sértik meg. Azaz nemcsak a százezer forintot el nem érő üreshordozói díjra, illetve reprográfiai díjra nézve elkövetett magatartásokat minősít bűncselekménynek, hanem valamennyi ilyen, egyébként szabálysértésnek minősülő cselekményre kiterjeszti.

Itt kell vizsgálni a szabálysértések érték-egybefoglalásáról szóló 87. számú BK véleményt, amely kimondja, hogy a 2012. évi II. törvény 177. § (6) bekezdése alapján az (1) bekezdés a)-c) pontjában megjelölt szabálysértések érték-egybefoglalása folytán létrejött bűncselekmény törvényi egység, amely az egybefoglalt érték (kár, vagyoni hátrány) szerint minősül.

Megállapítja továbbá, hogy folytatólagos elkövetés megállapítására szabálysértések esetén nincs törvényes alap, ezért az azonos sértett sérelmére elkövetett szabálysértések is csak érték-egybefoglalás folytán alkothatnak bűncselekményt, illetve, hogy a folytatólagosság törvényi fogalmából következően bűncselekmény és szabálysértés folytatólagos egységet nem alkothatnak, valamint, hogy érték-egybefoglalás tárgya csak szabálysértés lehet.

A vonatkozó rendelkezésekből levonható az a következtetés, hogy a bűncselekmény megállapítása végett a szabálysértések érték-egybefoglalása kötelezően alkalmazandó.

E Kúriai vélemény kimondja azt is, hogy a szabálysértések érték-egybefoglalása csak a jogszabályban meghatározott cselekményekre vonatkozhat, mégpedig csak és kizárólag ugyanolyan, azonos törvényi tényállásban szabályozott szabálysértések érték-egybefoglalására kerülhet sor.[27]

A Btk. 462. §-a bűncselekményenként meghatározza a büntetőjogi felelősség minimumát, és azt is, hogy bűncselekmény hiányában egy adott magatartás szabálysértésnek minősül-e, vagy egyáltalán nem von maga után felelősségre vonást.
Btk. 462. § (3) bekezdése szerint nem valósul meg bűncselekmény, illetve vámszabálysértés valósul meg, ha a költségvetési csalással okozott vagyoni hátrány a százezer forintot nem haladja meg, míg a (4) bekezdés e.) pontja alapján bűncselekmény valósul meg, ha az ugyanazon elkövető által, egy éven belül elkövetett és együttesen elbírált vámszabálysértés esetén a vagyoni hátrány a (3) bekezdésben meghatározott összeget érték-egybefoglalás folytán meghaladja.

A Btk. 462. §-ából következően tehát költségvetési csalás esetén szabálysértési alakzat csak a vámbevétel csökkentéséből fakadó vagyoni hátrány esetén létezik, az államháztartás más alrendszerei vonatkozásában nem valósul meg sem bűncselekmény, sem szabálysértés, ha az okozott vagyoni hátrány a százezer forintot nem haladja meg, ilyenkor adójogi következményekkel kell számolni.

Tehát a Btk. 462. § (3) bekezdése és a (4) bekezdés e.) pontja kizárólag a vámszabálysértés esetkörét szabályozza összhangban a Szabs.tv. 209. §-ban rögzített vámszabálysértés szabálysértési alakzatával, illetve az esetében előírt érték-egybefoglalással.

Mi következik ebből: ha valaki a Szabs.tv. 209. §-ában meghatározott és több, a százezer forintot egyenként el nem érő vámszabálysértést követ el egy éven belül és ezt együttesen bírálják el, amelynek eredményeként a magatartása a Szabs.tv. 209. § (3a) bekezdése és a Btk. 462. § (4) bekezdés e) pontja alapján a bűncselekményi értékhatárt meghaladja, akkor ez alapján költségvetési csalás bűncselekményéért tartozik felelősséggel.

Azonban ha e mellett a költségvetési csalás körébe illeszkedő, de a Btk. 462. § (3) bekezdése miatt még szabálysértésnek sem minősülő magatartást is tanúsít, akkor ennek érték-egybefoglalása már önmagában, de a vámszabálysértéssel együtt sem lehetséges a 87. számú BK véleményre tekintettel, mivel egyrészt csak szabálysértés lehet az érték-egybefoglalás tárgya, másrészt csak az ugyanazon törvényi (szabálysértésre vonatkozó) tényállásba ütköző magatartásokat lehet egybefoglalni.

Amennyiben azonban ezt a gondolatmenetet megfordítjuk, felvetődik a kérdés: a szabálysértésként sem szabályozott magatartás érték-egybefoglalása megengedett?

Amennyiben a 87. számú BK vélemény alapján (is) érték-egybefoglalás tárgya csak szabálysértés lehet, akkor hogyan lehet érték-egybefoglalás tárgya az egyébként még csak (a vámszabálysértés kivételével) szabálysértési alakzattal sem bíró „költségvetési csalás”?

Ebből is következően véleményem szerint az értékegybefoglalás kiterjesztett értelmezése a normaszöveggel ellentétes, hiszen a jogalkotó ezekhez a magatartásokhoz „csak” adójogi következményeket fűz.

Ennek ellenére az érték-egybefoglalást „előíró” jogalkalmazói cél, a mögötte meghúzódó szándék hasznos és feltétlenül támogatandó.

A 87. számú BK vélemény kifejti azt is, hogy a törvény a szabálysértések bűncselekménnyé minősítése érdekében írja elő az érték-egybefoglalást, de kizárólag olyan szabálysértések esetében, amelyeknek – mint szabálysértéseknek – a büntethetősége elévülés folytán nem szűnt meg, így amelyek a Szabs.tv. 6. §-ában foglalt rendelkezések értelmében már elévültek az érték-egybefoglalás szempontjából figyelmen kívül kell hagyni.

Ebből a megállapításból pedig további kérdés adódik. Mi a helyzet a szabálysértésnek sem minősülő cselekményekkel, ezeknél milyen elévülési időt kell vizsgálni?

A Kúria ismertetett véleménye kifejti azt is, hogy szabálysértésnek és bűncselekménynek az érték-egybefoglalására nincs törvényes mód, mivel a jogszabály kizárólag a szabálysértéseknek egymással történő érték-egybefoglalását írja elő és teszi lehetővé, így ha egy a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó értékre elkövetett cselekmény esetében a jogszabályban meghatározott olyan körülmény áll fenn, amely a cselekményt kiemeli a szabálysértés köréből és bűncselekményként értékeli, úgy ennek érték-egybefoglalása kizárt, mert a szabálysértés és bűncselekmény egymással történő érték-egybefoglalása nem engedélyezett[28].

Ilyen körülmény álláspontom szerint a költségvetési csalás esetében nem áll fenn.

Összegzés

A fent részletezettek szerint a törvényalkotó jó irányt meghatározva kívánta újraszabályozni a kérdéses területet, a valamennyi elkövetési magatartásra kiterjedő, átfogó szabályozást biztosító jogalkotói cél feltétlenül üdvözlendő, azonban a költségvetési csalás tényállásának megszövegezése számos olyan megválaszolandó kérdést vetett fel, amely a jogdogmatikát alapul véve tisztázásra vár. Ilyennek kell tekinteni az összefoglalt bűncselekmény fogalmi ismérvét alapul véve azt, hogy a törvényi egység konstrukciójába kizárólag önmagukban is bűncselekménynek minősülő részcselekmények tartozhatnak, illetve az érték-egybefoglalás szabályának követése esetén az egyébként szabálysértésnek sem minősülő magatartások sorsa mi legyen.

A különös részi törvényi tényállás megalkotása óta formálódó és a kérdésben iránymutatást tartalmazó Kúriai gyakorlatra is tekintettel – korábbi ellentétes bírói döntésekre és a fent kifejtettekre is figyelemmel – nem mellőzhető a vitákat generáló kérdések törvényi, vagy jogegységi döntésben való rendezése.


[1] az 1920. évi XXXII. törvénycikk indokolása

[2] 6520-233/1950. (XII. 31.) PM rendelet a pénzügyi kihágásokról és szabálytalanságokról, valamint a pénzügyi büntetőeljárás szabályozásáról

[3] hatályos 1954. február 24-től

[4] Az 1959. évi 18. törvényerejű rendelet indokolása

[5] 248. § (1) Aki
a) adókötelezettségének megállapítása szempontjából jelentős tényt (adatot) a hatóság előtt valótlanul ad elő vagy elhallgat, és ezzel vagy más megtévesztő magatartással az adóbevételt csökkenti,
b) a hatóság megtévesztésével őt meg nem illető adómentességet vagy adókedvezményt vesz igénybe,
c) olyan terményt vagy terméket, amely jövedék tárgya, a jogszabályban megállapított feltétel hiányában vagy hatósági engedély nélkül előállít, a jövedéki ellenőrzés alól elvon, vagy más által elvont terményt vagy terméket vagyoni haszon végett megszerez, elrejt, vagy elidegenítésében közreműködik,
három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés hat hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztés, ha az elkövető visszaeső.
(3) E § alkalmazásában adó alatt az illetéket is érteni kell.

[6] 248. § (1) Aki
a) az adókötelezettség megállapítása szempontjából jelentős tényt (adatot) a hatóság előtt valótlanul ad elő, vagy elhallgat, és ezzel vagy más megtévesztő magatartással az adóbevételt csökkenti,
b) a hatóság megtévesztésével szerez adómentességet vagy adókedvezményt,
c) olyan terményt vagy terméket, amely jövedék tárgya, a jogszabályban megállapított feltétel hiányában vagy hatósági engedély nélkül előállít, a jövedéki ellenőrzés alól elvon, vagy más által elvont terményt vagy terméket vagyoni haszon végett megszerez, elrejt, vagy elidegenítésében közreműködik,
három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha az elkövető visszaeső.
(3) E § alkalmazásában adó alatt az illetéket is érteni kell.
hatályos 1972. január 1-től.

[7] Az elkövetési magatartás harmadik fordulata a jövedék tárgyát képező termékkel kapcsolatos orgazdaságot artalmazza.

[8] 1979. évi 5. tvr. 27.§

[9] hatályos 1993. május 15. napjától

[10] 288. § Aki gazdasági előny megszerzése érdekében a döntésre jogosult szervet vagy személyt megtéveszti, és ezáltal maga vagy más részére jogtalanul szerzi meg az állam által biztosított gazdasági előnyt, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

[11] hatályos 1997. szeptember 15-től

[12] [12] 2001. évi CXXI. tv.

[13] 288. § (1) Aki
a) a központi költségvetésből, a helyi önkormányzati költségvetésből vagy az elkülönített állami pénzalapokból jogszabály alapján,
b) külföldi állam vagy nemzetközi szervezet által céljelleggel nyújtott pénzügyi támogatást vagy más gazdasági előnyt úgy szerez meg, hogy evégett valótlan tartalmú nyilatkozatot tesz, avagy valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított okiratot használ fel, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a céljelleggel nyújtott támogatást a jogcímétől eltérően használ fel, és az ebből eredő visszafizetési kötelezettségének nem tesz eleget, úgyszintén az, aki a pénzügyi támogatás felhasználásával kapcsolatban előírt elszámolási vagy számadási kötelezettség teljesítésekor valótlan tartalmú nyilatkozatot tesz, illetőleg valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított okiratot használ fel.

[14] hatályos 2005. szeptember 1-től

[15] 310. §  (1) Aki az adókötelezettség megállapítása szempontjából jelentős tényre (adatra) vonatkozóan valótlan tartalmú nyilatkozatot tesz, vagy ilyen tényt (adatot) a hatóság elől elhallgat, és ezzel vagy más megtévesztő magatartással az adóbevételt csökkenti, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény folytán az adóbevétel nagyobb mértékben csökken.
(3) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény folytán az adóbevétel jelentős mértékben csökken.
(4) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény folytán az adóbevétel különösen nagy, vagy ezt meghaladó mértékben csökken.
(5) Az (1)-(4) bekezdés szerint büntetendő, aki a megállapított adó meg nem fizetése céljából téveszti meg a hatóságot, ha ezzel az adó behajtását jelentősen késlelteti, vagy megakadályozza.
(6) Az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekmény elkövetője nem büntethető, ha a vádirat benyújtásáig az adótartozását kiegyenlíti.

[16] Az adó fogalma
26§ A Btk. 310-310/A. §-ának  alkalmazása szempontjából adóval egy tekintet alá esik
a) az illeték, az illeték módjára fizetendő díj is, továbbá a külön törvényben vagy törvény felhatalmazásán alapuló jogszabályban meghatározott, az államháztartás alrendszereinek költségvetéséből ellátandó feladatok fedezetére előírt közteher-fizetési kötelezettség, amely ellenszolgáltatásra nem jogosít,
b) a társadalombiztosítási járulék, a baleseti járulék, az egészségbiztosítási járulék, a nyugdíjjárulék, illetve a magán-nyugdíjpénztári tagdíj, az egészségügyi hozzájárulás, továbbá a Munkaerőpiaci Alapba fizetendő munkaadói és munkavállalói járulék, a vállalkozói járulék, valamint a rehabilitációs és a szakképzési hozzájárulás.

[17] BH 2018/162.

[18] Pécsi Törvényszék 3.Bf.110/2016.

[19] EBH 2017.B.18.

[20] BH.2018.6.162: „A költségvetési csalás 2012. január 1. napján hatályba lépett tényállásának törvénybe iktatásával a jogalkotói akarat az volt, hogy valamennyi, költségvetést károsító magatartás – függetlenül attól, hogy azt különböző adó- és járuléknemekre követték-e el – törvényi egységet képezzen. A Btk. 396. § (8) bekezdésére figyelemmel a költségvetési csalás esetén a vádemelés időpontja zárja le a bűncselekmény-egységet, így valamennyi, az addig eltelt időszakban megvalósult tényállásszerű cselekmény, függetlenül attól, hogy az egyes részcselekmények önmagukban a bűncselekmény alsó értékhatárát elérő, vagy azt el nem érő vagyoni hátrányt okoznak, a törvényi egység körébe tartoznak.”
A Kúria kiemeli, hogy a vizsgált ügyben „a törvényszék ítéletében utalt arra, hogy a II. tényállási pontot illetően a meg nem fizetett 40 000 forint áfa nem róható az I. r. terhelt terhére, mert az irányadó joggyakorlat szerint csak az önmagában is bűncselekménynek minősülő részcselekményeket lehet a büntetőjogi értékhatárok szempontjából figyelembe venni. Azonban ilyen irányadó gyakorlat nincs. A törvényi tényállás nem tartalmaz olyan korlátozást, amely szerint ebbe az egységbe csak bűncselekmények tartozhatnak; valamennyi költségvetést károsító magatartás a törvényi egység körébe tartozik akkor is, ha egyes részcselekmények külön-külön nem minősülnének bűncselekménynek.”

[21] Földvári József: Az egység és a halmazat határesetei a büntetőjogban. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1962. 285-287. oldal

[22] Magyar Büntetőjog I-III. Kommentár a gyakorlat számára. HVG-ORAC Jogkódex

[23] BH2018.6.162.

[24] Ugyanazon vádlott több ember életét sértő, egymástól térben és időben elkülönülő cselekménye és ezzel kapcsolatban több különböző vádirat benyújtása alapján folyó büntetőeljárás esetén.

[25] 385. § (1) Aki másnak vagy másoknak a szerzői jogról szóló törvény alapján fennálló szerzői vagy ahhoz kapcsolódó jogát vagy jogait vagyoni hátrányt okozva megsérti, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a szerzői jogról szóló törvény szerint a magáncélú másolásra tekintettel a szerzőt, illetve a kapcsolódó jogi jogosultat megillető üreshordozó díj, illetve reprográfiai díj megfizetését elmulasztja.

[26] Kúria Bfv.I. 1.207/2013/7. szám

[27] 87. számú BK véleményt

[28] 87. számú BK vélemény

Hozzászólások

hozzászólás