I. Bevezetés
A XX. század második felétől kezdődően különösen fontos feladatként jelent meg a szervezett bűnözés elleni küzdelem. Ennek az eszközrendszerében kiemelt szerepe van a büntetendő cselekményből eredő vagyon elvonására irányuló szankcióknak. Ezek a joghátrányok más haszonszerzési célú, de nem szervezetten elkövetett bűncselekmények vonatkozásában is alkalmazhatók, a szervezett bűnözés elleni harcban azonban kiemelt jelentőségük van. Hollán Miklós szerint a szervezett bűntársaságok esetében ugyanis az egyes tagok kicserélhetők, a vezetők pedig lecserélődhetnek, így a személyre orientált büntetések kisebb sikerrel kecsegtetnek, mint a szervezetek céljára, a vagyonszerzésre tekintettel alkalmazott szankciók.[1] Miskolczi Barna szerint a bűncselekményből származó vagyon felderítése és biztosítása egyszerre két stratégiai jelentőségű célt is szolgál. Egyfelől értelmétől fosztja meg a bűncselekmény elkövetését, másfelől a vagyon visszaszerzése szolgáltatja azt a bázist, ami a sértett kárenyhítése alapjául szolgálhat. Bizonyos bűncselekménytípusok kivételével a bűnözés tulajdonképpen nem más, mint illegális jövedelemszerző tevékenység. A bűnözés ilyen jellege legmarkánsabban a szervezett bűnözésben mutatkozik meg. A jogalkotás célja annak az üzenetnek a közvetítése az elkövető felé, hogy nem éri meg bűncselekményeket elkövetni, hisz a bűnöző számára a legsúlyosabb következmény az, ha a büntető igazságszolgáltatás fellépése megfosztja őt a cselekvése értelmétől, vagyis a bűncselekmény konkrét, kézzelfogható nyereségétől.[2]
Kovács-Gaál Ildikó szerint a szervezett bűnözés leküzdéséhez annak gazdasági alapjait kell szétrombolni, mivel az elkövető felméri a „bevételi és kiadási oldal” tényezőit. A törvényalkotó kezdetben a kiadási oldal emelésével próbált gátat vetni az egyre súlyosabb problémává váló szervezett bűnözésnek (növelte a kiszabható büntetés mértékét, kriminalizálta a bűnszervezet létrehozását), azonban így csak az egyes bűncselekmények elkövetőjét képes elérni, akiket a szervezet gyorsan pótolni tud, és nem a szervezet magját. Kovács-Gaál Ildikó szerint ebből kifolyólag a bevételi oldal tényezőit kell csökkenteni, a megszerzett óriási összegek felhasználásának esélyeit kell minimálisra csökkenteni.[3]
A bűnözés elleni hatékony fellépés egyik lényeges eleme a bűncselekmények elkövetéséből eredő vagyongyarapodás megakadályozása.[4] Ennek elmaradása újabb bűncselekmények megvalósításának a lehetőségeit növeli meg.
A bűncselekményből származó jövedelem elkobzását az Európai Unióban már régóta a szervezett bűnözés elleni küzdelem egyik legeredményesebb eszközének tekintik. A vagyonelkobzás a bűnszervezetek létezésének fő okát, vagyis a haszon tiltott eszközökkel történő maximalizálását gátolja meg.
A vagyonelkobzás kritikájaként elmondható, hogy az nem személyes jellegű, mivel a hátrány nem csupán az elkövetőt, hanem annak vétlen családját is éri; nem jól egyéniesíthető, így nincs javító-nevelő hatása sem.[5]
A büntetőjog-ellenes cselekményből származó vagyontárgyak elkobzásának szabályozása rendszertani szempontból történhet a büntetőjog keretén belül (például Magyarországon és Németországban), illetve azon kívül is (például Olaszországban és Angliában). A büntetőjog-ellenes cselekményből eredő vagyon nem büntetőjogi elvonása elsősorban olyan államokban fordul elő, amelyekben jelentős jogi-kulturális hagyománya van a bűnözés elleni nem büntetőjogi fellépésnek. A vagyonelkobzás magyar szabályozása ugyanakkor tartalmaz olyan elemeket is, amelyek más államokban éppen a büntetőjogon kívül szabályozott jogkövetkezmények sajátjai. Ilyen például, hogy bűnösségtől függetlenül (gyermekkor, kóros elmeállapot), illetve büntetőjog-ellenes cselekmény elkövetőinek nem minősülő személyekkel szemben (például gazdálkodó szervezet) is alkalmazható.[6] A vagyonelkobzás a magyar Büntető Törvénykönyvben a szankciórendszeren belül az intézkedések között található, és az akár önállóan, akár pedig büntetés vagy intézkedés mellett is alkalmazható.[7]
Tanulmányomban a vagyonelkobzás célját, elméletét, jellemzőit, továbbá az alkalmazásának jogállami követelményeit, az alkalmazása alóli kivételeket, valamint az intézkedés elveit kívánom bemutatni.
II. A büntetendő cselekményből származó vagyon elvonásának célja és elméletei
A büntetendő cselekményből származó vagyon elvonásának egyértelmű indoka annak megakadályozása, hogy a büntetőjog-ellenes tevékenységből eredő vagyonnal az elkövető vagy más személy gazdagodjon, esetlegesen azt újabb bűncselekmény elkövetéséhez felhasználja.[8] A vagyonelvonás további célja ez utóbbi révén a szervezett bűnözés elleni hatékony küzdelem is. A vagyonelkobzás mint jogintézmény vonatkozásában három jellemzőt emelhetünk ki.
A vagyonelvonás egyrészt preventív, mivel az a vagyonszerzés céljából történő bűnelkövetés megelőzését szolgálja azáltal, hogy a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyont az elkövető nem tudja újabb bűncselekmény elkövetéséhez felhasználni, azaz nem lesz lehetősége a bűnös úton szerzett vagyont ismételten büntetőtörvénybe ütköző cselekmény elkövetéséhez felhasználni. A vagyonelkobzás további megelőző funkciója, hogy preventíven hat a vagyonszerzési célú bűncselekmények elkövetésére mind a társadalom, mind az egyén szintjén, mivel ezen intézkedés alkalmazásával az ilyen jellegű bűncselekmények elkövetése kevésbé kifizetődő.[9]
A vagyonelkobzás másrészt restoratív, mert a büntetőjogba ütköző cselekményt megelőző állapot helyreállítását szolgálja a polgári jogi igény intézményével együtt. A büntetendő cselekményből származó vagyon elvonásának célja, hogy egyrészt az elkövetőt vagy azt a személyt, aki az elkövetés révén gazdagodott megfossza ettől a vagyonnövekménytől, másrészt pedig a bűncselekmény sértettje részére a cselekménnyel okozott kár megtérüljön. A jogellenes cselekményt megelőző állapot helyreállításának elmaradása tulajdonképpen a bűncselekmény elkövetése utáni állapot konzerválásához vezetne, azaz az elkövető vagy egy nem jóhiszemű harmadik személy a cselekmény révén gazdagodna, míg a sértett a sérelmére elkövetett bűncselekménnyel okozott kárt maga viselhetné, mely nyilvánvaló igazságtalanság lenne. A vagyonelkobzás nyomatékosítja, hogy a bűncselekmény elkövetése nem képez alapot semmilyen vagyonszerzésre.
A vagyonelkobzás harmadrészt pedig represszív, mivel annak tárgya nem kizárólagosan a büntetendő cselekményből származó haszon, hanem a cselekménybe befektetett – akár törvényesen szerzett – vagyon is. Tehát például a kábítószer-kereskedő elkövetőnek azzal is számolnia kell, hogy nem csupán a kábítószer-kereskedelemből származó haszna, azaz az általa értékesített kábítószer vételi és eladási ára közötti különbség kerül elvonásra a vagyonelkobzás által, hanem a cselekménybe fektetett vagyon is, azaz az elvonandó vagyon mértéke az általa szerzett teljes bevétel lesz. A Legfelsőbb Bíróság 1/2008. BJE. számú jogegységi határozata szerint a kábítószerrel visszaélés bűncselekményének elkövetőjével szemben a kábítószer értékesítésével összefüggő vagyonra vagyonelkobzást kell elrendelni. A vagyonelkobzás nem korlátozható az értékesítéssel elért nyereségre. Azt a bűncselekménnyel összefüggő teljes vagyonra el kell rendelni, függetlenül a kábítószer megszerzésére fordított vagyon mértékétől, illetve attól, hogy a kábítószer értékesítése az elkövető számára nyereséges vagy veszteséges volt-e; a vagyonelkobzás mértéke nem csökkenthető a kábítószer megszerzésével összefüggő kiadásokkal.
III. A büntetendő cselekményből származó vagyon elvonásának jogállami követelményei
A vagyonelkobzás a polgári jogi értelemben vett tulajdon (vagy más vagyoni jog) végleges és ellentételezés nélküli elvonása.[10] Nagy Ferenc szerint a jogtörténeti és az összehasonlító tapasztalatok azt mutatják, hogy régebben és újabban is az állam javára történő vagyonelkobzás a fiskális haszonszerzés és a politikai hatalmi visszaélés rendkívül nagy veszélyét teremtette meg, illetve teremti meg.[11] Nagy Ferenc szerint a parttalan, korlátok nélküli büntetés-meghatározásról akkor beszélhetünk, ha a vagyonelkobzásnak sem az alsó, sem pedig a felső határát nem határozza meg a jogalkotó. Ilyen esetben sérül a törvényesség elve, a törvényi meghatározottság követelménye.[12] Álláspontom szerint megfelel a törvényesség elvének az a szabályozás, amelyik a vagyonelkobzást pontosan abban az összegben jelöli meg, amely összeget akár az elkövető, akár más személy a büntetendő cselekmény elkövetéséből eredően, annak elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett. Másképpen megfogalmazva a vagyonelkobzás alsó és felső határának a konkrét büntetendő cselekmény elkövetéséből eredő vagyon összegével egyenlőnek kell lennie, mivel ha annál kevesebb, akkor nem érvényesül a restoráció. Abban az esetben pedig, ha a vagyonelkobzás összege meghaladja a büntetendő cselekmény elkövetéséből eredő vagyon összegét, akkor az elkövető tulajdonhoz fűződő joga sérül, hiszen a vagyonelkobzásnak nem lehet célja az olyan mértékű állami vagyonszerzés, amely meghaladja azt az összeget, amellyel az elkötő vagy más személy a bűncselekmény elkövetése révén gazdagodott.
Nagy Ferenc további követelményként határozza meg, hogy egy büntetésnek megfelelő arányban kell állnia a cselekmény súlyával, az elkövetői bűnösség fokával. Álláspontja szerint az arányosság elvével nem egyeztethető össze, hogy a vagyonelkobzás a haszonszerzés céljából elkövetett enyhe és súlyosabb bűncselekmény megvalósításához egyaránt kapcsolódhat.[13]
A szankciónak a cselekmény súlyával és az elkövetői bűnösség fokával történő arányba állítása a vagyonelkobzás szempontjából ellentétes lehet egyrészt a prevenció, másrészt pedig a restoráció elvével. Álláspontom szerint a megelőzés elve sérülhet akkor, ha kisebb súlyú cselekmény esetén az elkövető mentesülhetne annak a vagyonnak az elvonásától, amelyet a büntetendő cselekmény elkövetése révén szerzett. Ez adott esetben az elkövetőket a kisebb súlyú bűncselekmények elkövetésére ösztönözhetné, mivel a szabadságvesztésen túl nem kellene számolniuk azzal, hogy a cselekmény elkövetéséből eredő gazdagodást az állam elvonja. Álláspontom szerint a vagyonelkobzás ilyen szabályozása oda vezetne, hogy egyes elkövetők a saját és legfőképpen a családjuk egzisztenciája miatt kizárólag olyan bűncselekményeket követnének el, amelyek esetén vagyonelkobzást nem alkalmazhat a bíróság, és így a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyont törvényesen megtarthatnák. Lényegében ezzel az állam konzerválná a bűncselekmény utáni állapotot. Ebből következik a restoráció elvének a sérülése is. Egyes bűncselekményeknek a vagyonelkobzás alkalmazása alóli kivétele esetén az ilyen típusú bűncselekmények elkövetői a büntetőjog által törvényesen gazdagodnának, amely nyilvánvalóan sértené a társadalom igazságérzetét is. Álláspontom szerint az arányosság követelményének a vagyonelkobzás azon szabályozása felel meg, amely az elvonás összegét pontosan a bűncselekmény elkövetése általi gazdagodásban jelöli meg. Így az, aki a büntetendő cselekmény elkövetése révén kétszer akkora vagyonra tesz szert egy másik elkövetőhöz képest, kétszer akkora mértékű vagyonelkobzásra is számíthat.
IV. A büntetendő cselekményből származó vagyon elvonása alóli kivételek
A vagyonelkobzás célja annak a vagyonnak az elvonása, amelyet az elkövető vagy más személy a büntetendő cselekmény elkövetéséből eredően, a büntetendő cselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett. Nem gazdagodik azonban az elkövető, ha a magánfél által előterjesztett polgári jogi igénynek a bíróság helyt ad, és kötelezi az elkövetőt az általa okozott kár magánfél részére történő megtérítésére. Mivel a magánfélnek okozott kár az elkövető bűncselekmény általi vagyongyarapodását meghaladja, ezért a polgári jogi igénynek történő helyt adással, és annak önkéntes teljesítésével vagy végrehajtásával az elkövető a gazdagodástól megfosztásra kerül.
Ugyanez következik be akkor, ha a sértett mint károsult a büntetőeljáráson kívül érvényesíti eredményesen a kártérítési igényét, és annak a bíróság jogerősen helyt ad. Szintén elesik a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyontól az elkövető, ha a sértettnek okozott kárt önkéntesen megtéríti, vagy az elkövető által szerzett vagyon a sértetthez bármely okból – rendszerint a nyomozó hatóságnak köszönhetően – visszakerül. Ez utóbbira általában úgy kerül sor, hogy például a tettenért tolvajtól az intézkedő rendőrök a lopásból származó dolgot a helyszínen elveszik, és azt a sértettnek visszaadják, vagy egy későbbi felderítés során a nyomozó hatóság tagjai az elkövetőtől – például házkutatás során – azt lefoglalják, majd a kényszerintézkedést megszüntetik, és a lefoglalt dolgot a sértettnek kiadják. Nyilvánvaló, hogy ezekben az esetekben a vagyonelkobzásra azért nincs szükség, mert a büntetendő cselekményből eredő gazdagodástól az elkövető akár a nyomozó hatóság, akár a bíróság, vagy saját maga által megfosztásra kerül, és így a bűncselekmény előtti állapot helyreállításra kerül. A vagyonelkobzás ezekben az esetben történő alkalmazása a gazdagodás kétszeres elvonásához vezetne, mely egyrészt nem célja a jogintézménynek, másrészt pedig az elkövető – akár – törvényesen szerzett vagyonát érintve vagyoni jellegű represszív szankció lenne.
V. A büntetendő cselekményből származó vagyon elvonásának elvei
A bűnös úton szerzett vagyon elvonásának mértéke alapján két elv alakult ki a vagyonelkobzást alkalmazó országokban. A vagyonelkobzás nettó elvű, ha a büntetendő cselekményből eredő vagyonnak kizárólag az a része kerül elvonásra, amellyel az elkövető vagy más személy ténylegesen gazdagodott, azaz amennyivel növekedett ezen személyeknek a vagyona a bűncselekmény elkövetése révén. A vagyonelkobzás ebben az esetben kizárólag a büntetendő cselekményből származó tiszta nyereségre kerül elrendelésre, így a vagyonelkobzás mértékének meghatározásakor az elkövetés során szerzett bevételt csökkenteni szükséges az elkövetéshez felhasznált összeggel.
A gyakorlatban a nettó elv alkalmazása oda vezet, hogy ha az eljárás során nem állapítható meg pontosan, a cselekmény elkövetéséhez az elkövető mekkora összeget használt fel, és így a büntetendő cselekmény „haszna” pontosan nem tisztázható, a vagyonelkobzás nem alkalmazható. Ugyancsak nem alkalmazható ez az intézkedés a nettó elv alapján akkor, ha a cselekmény elkövetése „veszteséggel” járt. Így például, ha a kábítószer-kereskedelem bűntettét elkövető személy alacsonyabb összegért értékesítette a kábítószert, mint amennyiért beszerezte azt, az értékesítésből származó bevételre a nettó elv alapján vagyonelkobzás nem alkalmazható. A nettó elvű vagyonelkobzás alkalmazásának alapja az a gondolat, hogy a vagyonelkobzás célja nem más, mint az elkövetőnek a bűncselekmény elkövetése előtti vagyoni helyzetének a visszaállítása, ezért az intézkedés kizárólag az elkövető által elért „haszonra” alkalmazható.
A vagyonelkobzás bruttó elvű, ha a vagyonelkobzás mértékének meghatározásánál az elkövető vagy más személy által a büntetendő cselekménnyel összefüggésben szerzett vagyon, azaz a teljes bevétel kerül figyelembevételre, függetlenül attól, hogy az elkövetés ténylegesen „hasznot” eredményezett-e. Ennélfogva a vagyonelkobzás nem korlátozható csupán a büntetendő cselekménnyel összefüggésben szerzett „haszonra.”
A Legfelsőbb Bíróság szerint a Büntető Törvénykönyv nem azonosítja az intézkedés alá eső vagyon fogalmát a jövedelemmel vagy haszonnal. Ez nem csupán abból következik, hogy a jogalkotó eltérő elnevezést használt. Amennyiben a vagyonelkobzás tárgyát képező vagyonon csak a jövedelmet (hasznot) kellene érteni, elegendő lenne csupán annak elkobzásáról rendelkezni, és az intézkedés nem terjedne ki a bűncselekményből eredő jövedelmen (hasznon) túl a bűncselekménnyel összefüggésben szerzett, illetve az elkövetés céljából szükséges feltételek biztosítására szolgáltatott vagy arra szánt vagyonra, valamint az adott vagyoni előny tárgyára. Mindezek egybevetéséből a Legfelsőbb Bíróság szerint megállapítható, hogy a vagyonelkobzás hatálya alá tartozó vagyon magába foglalja a bűncselekményből eredő, illetve azzal összefüggő (pénzben kifejezhető értékkel bíró) javakat, és azok hasznát is.[14]
Mind a korábbi, mind pedig a jelenlegi Büntető Törvénykönyv szerint vagyonelkobzást kell elrendelni arra a vagyonra is, amit a bűncselekmény elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételek biztosítása végett szolgáltattak, vagy arra szántak.[15] A Legfelsőbb Bíróság szerint, miután a kábítószer értékesítéséhez elengedhetetlenül szükséges annak megszerzése, a megszerzéssel összefüggő kiadás nem más, mint a bűncselekmény elkövetéséhez szükséges feltétel biztosítására szolgáltatott vagyon, így az mindenképp elkobzandó. Ezen túlmenően a kábítószer megszerzése önmagában is bűncselekményt valósít meg, így a vagyonelkobzás alkalmazása az arra fordított vagyonra ez okból sem mellőzhető. Mindezekből következően a vagyonelkobzás nem korlátozható az értékesítéssel elért nyereségre. Azt a bűncselekménnyel összefüggésben szerzett teljes vagyonra el kell rendelni, függetlenül a kábítószer megszerzésére fordított vagyon mértékétől, illetve attól, hogy a kábítószer értékesítése az elkövető számára nyereséges vagy veszteséges volt-e; a vagyonelkobzás mértéke nem csökkenthető a kábítószer megszerzésével összefüggő kiadásokkal. A Legfelsőbb Bíróság szerint bűncselekmény sem a gazdagodás, sem újabb bűncselekmény elkövetésének anyagi alapját nem képezheti. A kiadások, „ráfordítások” figyelembevétele pedig azok jogszerűségének elismerését jelentené. Így a vagyonelkobzás alkalmazása az értékesítésre szánt kábítószer megszerzésére fordított, vagy erre szánt vagyonra ugyanúgy kiterjed, mint a bűncselekmény elkövetéséből eredő haszonra.[16]
VI. Következtetések
A XX. század végétől kezdődően a szankciórendszeren belül a szabadságelvonó büntetések mellett egyre inkább hangsúlyossá vált a vagyoni jellegű joghátrányok alkalmazása. A fejlett országok büntetőpolitikájában megjelent az igény az igazságosabb, célszerűbb és mindezek mellett hatékonyabb szankciók alkalmazására. Nagy Ferenc szerint a büntetés kifejezésre juttatja a társadalom egészének, vagy legalábbis túlnyomó többségének morális rosszallását, negatív erkölcsi értékítéletét.[17] Ennek a célnak álláspontom szerint tökéletesen megfelel a vagyonelkobzás is, mivel a bűnös úton szerzett vagyon elvonásával helyreállításra kerül a társadalom igazságérzete is.
Magyarországon a vagyonelkobzás jelenlegi kötelező jellegét a Btk. 74. § (1) bekezdése szerinti „kell” szócska fejezi ki, amely kógenciát takar. Ebből eredően az intézkedés alkalmazása nem a hatóságok és a bíróságok mérlegelésén alapul, hanem azt a feltételek fennállása esetén kötelező elrendelni. Így nincs arra lehetőség, hogy méltánylásból vagy a cselekmény kisebb tárgyi súlya miatt a vagyonelkobzás mellőzésre kerüljön. Ennélfogva a szankció az elkövető bűnösségi fokától, illetve a személyi körülményeitől teljes mértékben független.
A szervezett bűnözői csoportok a bűncselekmények minél „eredményesebb” elkövetése céljából az azokhoz szükséges vagy az azokat könnyítő feltételek biztosítása érdekében egyre nagyobb összegeket „fektetnek be.” Az előbbi érdekeken túl ennek az invesztíciónak a további célja lehet egyrészt az elkövetőknek a bűncselekmények elkövetése után a hatóságok általi üldözés előli „sikeres” menekülése, másrészt a bűncselekményekből származó előnyök biztosítása is. Mivel azonban a bruttó elvű vagyonelkobzás alapján az ilyen célból történő „befektetés” is elvonásra kerül, ezért a szervezett bűnözés vonatkozásában az intézkedés represszív jellege egyre inkább dominánssá válik.
Felhasznált irodalom
Hollán Miklós: A bűncselekményből eredő vagyon elvonása: az angol megoldás jellegzetességei. Büntetőjogi Kodifikáció, 2003, 4. szám
Hollán Miklós: A tulajdon alapjogi védelme és az elkobzás (vagyonelkobzás) a strasbourgi gyakorlatban. Rendészeti Szemle, 2009, 9. szám
Kovács-Gaál Ildikó: Bűncselekményből vagy büntetőjog-ellenes cselekményből eredő vagyon elvonása, avagy milyen típusú szankció a vagyonelkobzás? Ügyészek Lapja, 2012, 5–6. szám
Mihóné Leitner Judit: A bűncselekményből eredő vagyon elvonása – Vagyonelkobzás. Magyar Jog, 2013, 2. szám
Miskolczi Barna: Az igazság-igazságosság megjelenése a szabályozási elvekben. http://jogaszvilag.hu/rovatok/szakma/az-igazsag-igazsagossag-megjelenese-a- szabalyozasi-elvekben
Nagy Ferenc – Tokaji Géza: A magyar büntetőjog általános része, Korona Kiadó, 1998
Nagy Ferenc: A vagyonelkobzásról. Büntetőjogi Kodifikáció, 2002, 4. szám
Tahy-Kiss Karolina: Recenzió Hollán Miklós: Vagyonelkobzás. Bűncselekményből eredő vagyon elvonása című művéről. Iustum Aequum Salutare, 2011, 3. szám
1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről
2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről
Legfelsőbb Bíróság 1/2008. BJE. számú jogegységi határozata
A legfőbb ügyész helyettesnek a bűnös úton szerzett vagyon elvonását célzó kényszerintézkedésekkel összefüggő ügyészi feladatokról szóló 2/2015. (VI. 30.) LÜ h. körlevele
A szerző PhD- hallgató, PTE ÁJK
[1] Hollán Miklós: A bűncselekményből eredő vagyon elvonása: az angol megoldás jellegzetességei. Büntetőjogi Kodifikáció, 2003, 4. szám, 19. oldal
[2] Miskolczi Barna: Az igazság-igazságosság megjelenése a szabályozási elvekben. http://jogaszvilag.hu/rovatok/szakma/az-igazsag-igazsagossag-megjelenese-a- szabalyozasi-elvekben
[3] Kovács-Gaál Ildikó: Bűncselekményből vagy büntetőjog-ellenes cselekményből eredő vagyon elvonása, avagy milyen típusú szankció a vagyonelkobzás? Ügyészek Lapja, 2012, 5–6. szám, 54. oldal
[4] A legfőbb ügyész helyettesnek a bűnös úton szerzett vagyon elvonását célzó kényszerintézkedésekkel összefüggő ügyészi feladatokról szóló 2/2015. (VI. 30.) LÜ h. körlevele
[5] Nagy Ferenc – Tokaji Géza: A magyar büntetőjog általános része, Korona Kiadó, 1998, 339. oldal
[6] Tahy-Kiss Karolina: Recenzió Hollán Miklós: Vagyonelkobzás. Bűncselekményből eredő vagyon elvonása című művéről. Iustum Aequum Salutare, 2011, 3. szám, 165. oldal
[7] 2012. évi C. törvény 63. § (4) bekezdés
[8] Tahy-Kiss K.: i. m. 162. oldal
[9] Mihóné Leitner Judit: A bűncselekményből eredő vagyon elvonása – Vagyonelkobzás. Magyar Jog, 2013, 2. szám, 87. oldal
[10] Hollán Miklós: A tulajdon alapjogi védelme és az elkobzás (vagyonelkobzás) a strasbourgi gyakorlatban. Rendészeti Szemle, 2009, 9. szám, 68. oldal
[11] Nagy Ferenc: A vagyonelkobzásról. Büntetőjogi Kodifikáció, 2002, 4. szám, 15. oldal
[12] Nagy Ferenc: i. m. 15. oldal
[13] Nagy Ferenc: i. m. 15. oldal
[14] Legfelsőbb Bíróság 1/2008. BJE számú jogegységi határozata
[15] 1978. évi IV. törvény 77/B. § (1) bekezdés d) pont és 2012. évi C. törvény 74. § (1) bekezdés e) pont
[16] Legfelsőbb Bíróság 1/2008. BJE számú jogegységi határozata
[17] Nagy Ferenc – Tokaji Géza: A magyar büntetőjog általános része, Korona Kiadó, 1998, 266. oldal