Dr. Szabó Judit: Eljárás a külföldön tartózkodó terhelt távollétében

Kategória:Szakcikkek

pdf letoltes

 

 

A terhelt távollétében folytatott eljárások egyik kiemelkedő sajátossága, hogy hiányzik a tisztességes eljárás (fair trial) egyik részjogosítványának, a védelemhez való jognak egy eleme, a terhelt személyes joggyakorlásának (védekezésének) lehetősége. A távollétes eljárásokkal – különösen az utóbbi időben – nagyon sok tanulmány foglalkozott[1],azonban egyik altípusáról, a külföldön tartózkodó terhelttel szembeni eljárásról kevés szó esik a szakirodalomban[2], annak ellenére, hogy a bírói gyakorlat egyre nagyobb szeletét teszi ki. Sőt, ezt elismerve, a jogalkotó az eddigi, a távollévő terhelttel szembeni külön eljárás rendelkezései között megtalálható jogintézményt „önálló rangra” emeli, önálló külön eljárásként szabályozza a büntetőeljárásról szóló, 2018. július 1-jétől hatályos 2017. évi XC. törvényben (a továbbiakban: új Be.). Minderre figyelemmel e tanulmányban megkísérlem bemutatni e jogintézményt, a 2018. január 1-jétől hatályos rendelkezéseket, kitérve az új Be.-ben foglaltakra is.

A jogintézmény kialakulása

A külföldön (ismert helyen) tartózkodó terhelttel szembeni eljárás jelenlegi szabályozással hasonló formája először az 1973. évi I. törvény (a továbbiakban: 1973. évi Be.) 355/H. §-ában jelent meg[3]. E jogszabályhelyet az Országos Ítélőtábla székhelyének és illetékességi területének megállapításáról, valamint az igazságszolgáltatás működését érintő egyes törvények módosításáról szóló 1999. évi CX. törvény 112. §-a iktatta be, 2000. március 1. napjától volt hatályos.

Ezt megelőzően – egészen a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Nbjt.) hatályba lépéséig, 1996. július hó 15. napjáig – az 1973. évi Be. az egyes különleges eljárások között szabályozta a nemzetközi vonatkozású büntetőeljárásokat, így a kiadatást, a büntetőeljárás felajánlását, a biztosítékot, a bűnügyi jogsegélyt, a külföldi ítélet érvényének elismerését és a büntetés végrehajtásának átvételét. Emellett a 2000. március 1. napjától hatályon kívül helyezett 1973. évi Be. 192. § (3) bekezdés a) pontja arra tartalmazott rendelkezést, miszerint a tárgyalás a vádlott távollétében akkor megtartható az ügyész indítványára, ha a vádlott jogszabály megszegésével külföldön tartózkodott, és kiadatásának nem volt helye, illetőleg azt megtagadták.

A 2003. július 1. napjával hatályba lépett 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 532. §-a szó szerint megegyezett az 1973. évi Be. fentebb hivatkozott §-ában írtakkal. Újabb jelentős módosításra 2004. március 1. napjával került sor: az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. törvény 93. §-akiegészítette az eljárásjogi rendelkezést az európai elfogatóparancs jogintézményével[4].

A következő módosítás 2011. július 13. napjával lépett hatályba: a Be. 532. §-át az egyes eljárási és az igazságszolgáltatást érintő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi LXXXIX. törvény szabályozta újra, a módosító törvény részletes indokolása szerint „a külföldön ismert helyen tartózkodó terhelttel szembeni eljárás racionalizálása végett”.[5] A hatályos törvényszöveg ekkortól nem tartalmazta a terhelt kiadatására/átadására, a büntetőeljárás felajánlására vonatkozó előfeltételeket, ugyanakkor rögzítette, hogy elfogatóparancs kibocsátásának nincs helye, ha a vádiratban az ügyész szabadságvesztés büntetés kiszabására nem tett indítványt.[6]

Az újabb módosítás, az egyes törvények Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról szóló 2011. évi CCI. törvény, 2012. január 1. napjával ismételten visszahozta a terhelt kiadatására/átadására, a büntetőeljárás felajánlására vonatkozó előfeltételeket[7] – külön részletes indokolás nélkül.

Ezt követően került kihirdetésre a 2016. évi CIII. törvény, amelynek 43., 49–50. §-ai 2017. január 1-jei hatállyal jelentősen módosították a jogintézmény releváns szabályait, így a Be. 73–73/A. §-ait, a Be. 266. § (3)–(4) bekezdéseit, valamint a Be. 532. §-át: (1) Ha a terhelt külföldön ismert helyen tartózkodik, és

a) európai vagy nemzetközi elfogatóparancs kibocsátásának nincs helye, vagy arra azért nem kerül sor, mert a vádiratban az ügyész végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabására vagy javítóintézeti nevelés alkalmazására nem tesz indítványt, és

 aa) a terhelt szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg, vagy

 ab) a terhelt külföldön fogvatartásban van,

b) európai vagy nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki, de a terhelt elfogását követően a terhelt átadására vagy kiadatására tizenkét hónapon belül nem került sor, és a büntetőeljárás átadására sem került sor,

c) európai vagy nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki, de a terhelt átadását vagy kiadatását megtagadták, és a büntetőeljárás átadására sem került sor,

d) európai vagy nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki, és a terhelt halasztott átadását vagy kiadatását rendelték el, az ügyész a vádiratban indítványozhatja, hogy a tárgyalást a terhelt távollétében tartsák meg.

(2) Ha a bírósági eljárásban állapítják meg, hogy a terhelt külföldön ismert helyen tartózkodik, és a) a terhelt szabályszerű idézés ellenére nem jelenik meg, vagy b) külföldön fogvatartásban van, az (1) bekezdésben meghatározottak megfelelő alkalmazásával a bíróság felhívhatja az ügyészt, hogy az (1) bekezdés alapján kívánja-e indítványozni a tárgyalásnak a terhelt távollétében történő folytatását.

(3) Ha a terhelt külföldön fogvatartásban van, az (1) és (2) bekezdés alapján az eljárás terhelt távollétében történő folytatásának csak a terhelt hozzájárulásával van helye. Ha terhelt az eljárás folytatásához nem járul hozzá, a bíróság az eljárást felfüggeszti.

(4) Ha az ismeretlen helyen tartózkodó vádlott távollétében megkezdett tárgyalás során állapítják meg, hogy a terhelt külföldön ismert helyen tartózkodik, a bíróság az (1)–(3) bekezdés alkalmazásával az ügyész felhívása nélkül folytatja a tárgyalást.

(5) Ha az eljárást a külföldön tartózkodó terhelttel szemben folytatják, illetve, ha a terhelt hazatért, az 527–531. § rendelkezéseit értelemszerűen kell alkalmazni.

A módosítások célja az volt, hogy a külföldi (európai vagy nemzetközi) elfogatóparancs kibocsátása ne legyen szükségszerű kelléke a távollétes eljárásnak, illetve megoldja azon, gyakorlatban felmerült problémákat, amikor a terheltet elfogták, de kiadatására, illetve átadására valamilyen okból nem kerülhet sor (indokolatlanul húzódik az eljárás, vagy halasztott átadásról születik döntés).

A legutolsó módosítást az európai uniós és a nemzetközi bűnügyi együttműködést szabályozó törvények, és ehhez kapcsolódóan más törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló a 2017. évi XXXIX. törvény 31. §-a tartalmazza az európai nyomozási határozat bevezetésére figyelemmel: 2018. január 1-jei hatályba lépéssel kiegészítette a Be. 532. §-át a (2a) bekezdéssel: a külföldön fogvatartásban lévő terhelt távollétében az eljárás lefolytatásának az (1) és (2) bekezdésben meghatározott feltételek esetén is csak akkor van helye, ha a terhelt részvétele az eljárásban, illetve jelenléte az eljárási cselekményen eljárási jogsegélykérelem előterjesztésével nem biztosítható, vagy ezek alkalmazását a bűncselekmény tárgyi súlya, illetve az ügy megítélése nem indokolja.

Az új Be. 2018. július 1-jei hatállyal alapvetően – az alábbi kivételekkel – átvette a hatályos rendelkezéseket, bár önálló külön eljárásként új fejezetbe került át, és a fejezet elején rögtön összefoglalta a jogalkotó azon általános szabályokat, előfeltételeket, amelyek mind a bíróság, mind az ügyészség, nyomozó hatóság eljárására vonatkoznak. Ugyanakkor e fejezet első rendelkezése nem az általános, hanem a távollévő terhelttel szembeni eljárás szabályaira utal vissza. Az új Be. nem szakított azon szemlélettel sem, miszerint a külföldön tartózkodó terhelt távollétében történő eljárás szabályaiban is – az elérhetetlenné vált terhelttel szembeni eljáráshoz hasonlóan – a kivételesség és az arányosság követelményeinek kell érvényesülniük: ezt a jogalkotói akaratot fejezik ki azon újonnan bevezetett általános, objektív és együttes feltételek is, amelyet a 755. § (2) bekezdése tartalmaz: a külföldön tartózkodó terhelt távollétében az eljárás lefolytatásának az (1) bekezdésben meghatározott feltételek esetén is csak akkor van helye, ha a) azt a bűncselekmény tárgyi súlya vagy az ügy megítélése indokolja, és b) a terhelt részvétele az eljárásban, illetve jelenléte az eljárási cselekményen nemzetközi bűnügyi jogsegélykérelem előterjesztésével, illetve telekommunikációs eszköz alkalmazása útján nem biztosítható, vagy ezek alkalmazását a bűncselekmény tárgyi súlya vagy az ügy megítélése nem indokolja. E bekezdés b) pontjában írtak annyiban jelentenek újdonságot, hogy eddig ennek a feltételnek kizárólag a külföldön fogvatartásban lévő terhelt tekintetében kellett fennállnia, az új Be. azonban kiterjesztette minden terheltre. Egyéb változás a 2018. január 1-jei jogszabályi állapothoz képest nincsen.

A terhelt távollétében történő eljárás – többek között az Európai Unió „határok nélkülisége” okán – a nemzetközi jogban is egyre inkább fókuszban van:

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés szerint az Unióban a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködésnek az ítéletek és egyéb igazságügyi határozatok kölcsönös elismerésének alapelvén[8] kell alapulnia, amely az együttműködés sarokköve. A kölcsönös elismerés elve azt jelenti, hogy a „jog valamely intézményét az alkotó vagy alkalmazó entitástól független másik elfogadja, úgy és ahogyan az az alkotó vagy alkalmazó entitástól származik”[9]. Ezen alapelv érvényesítése azon az elven alapszik, hogy a tagállamok megbíznak egymás büntető igazságszolgáltatási rendszerében. Ugyanakkor a kölcsönös elismerés alapelvének terjedelme számos tényezőtől függ, így a gyanúsítottak és a vádlottak jogait garantáló mechanizmusoktól és az említett alapelv alkalmazásának megkönnyítéséhez szükséges közös minimumszabályoktól. Erre figyelemmel a Tanács 2009. november 30-án elfogadta a büntetőeljárásokban a gyanúsítottak vagy vádlottak eljárási jogainak megerősítését célzó ütemtervről szóló állásfoglalást, amely az alábbi területen hív fel intézkedések elfogadására: fordításhoz és tolmácsoláshoz való jog, a jogokról és a vádról való tájékoztatáshoz való jog, a jogi tanácsadáshoz és a költségmentességhez való jog, a családtagokkal, munkaadókkal és konzuli hatóságokkal való kapcsolattartáshoz való jog, valamint a kiszolgáltatott gyanúsítottakra vagy vádlottakra vonatkozó különleges biztosítékok. 2009. december 11-én az Európai Tanács az ütemtervet „A polgárokat szolgáló és védő, nyitott és biztonságos Európa” címet viselő stockholmi program részévé tette. Az ütemterv alapján került sor a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2016/343. (2016. március 9.) Irányelvének (a továbbiakban: Irányelv)[10] meghozatalára és kihirdetésére.

Az Irányelv már a preambulumban rögzíti, miszerint a terhelt tárgyaláson való jelenlétének joga nem abszolút: bizonyos feltételek esetén a gyanúsítottak és a vádlottak kifejezetten vagy hallgatólagosan, ugyanakkor egyértelműen lemondhatnak erről a jogról. Ekként bizonyos körülmények között lehetővé kell tenni, hogy a vádlott bűnösségét vagy ártatlanságát megállapító határozatot akkor is meghozhassák, ha az érintett személy nincs jelen a tárgyaláson. Ilyen eset lehet például, amikor a vádlottat kellő időben tájékoztatták a tárgyalásról és a megjelenés elmaradásának jogkövetkezményeiről, ennek ellenére nem jelent meg. Azt, hogy a vádlottat értesítették a tárgyalásról, úgy kell érteni, hogy személyesen idézték, vagy pedig az említett személy más úton hivatalos tájékoztatást kapott a tárgyalás helyéről és időpontjáról olyan módon, amely lehetővé tette az említett személy számára, hogy tudomást szerezzen a tárgyalásról. Azt pedig, hogy a vádlottat tájékoztatták a megjelenés elmaradásának jogkövetkezményeiről, úgy kell érteni, hogy az érintett személyt tájékoztatják arról, hogy a tárgyaláson való meg nem jelenése esetén is sor kerülhet határozathozatalra. Így lehetővé kell tenni olyan tárgyalás megtartását, amelynek eredményeként a vádlott távollétében bűnösséget vagy ártatlanságot megállapító határozat születhet, amennyiben e személyt tájékoztatták a tárgyalásról, és a tárgyaláson való képviseletével meghatalmazott egy általa választott vagy az állam által kirendelt védőt, aki képviselte a vádlottat a tárgyaláson. Annak megítélésekor, hogy a tájékoztatás módja kielégítő-e annak biztosításához, hogy a személy tudomást szerezzen a tárgyalásról, különös figyelmet kell fordítani adott esetben egyrészt arra, hogy a hatóságok milyen gondosságot tanúsítottak annak érdekében, hogy az érintett személyt tájékoztassák, másrészt arra, hogy az érintett személy milyen gondosságot tanúsított annak érdekében, hogy a neki címzett információt megkapja. Ha a tagállamok lehetővé teszik a tárgyalásnak a vádlottak távollétében történő megtartását, azonban az adott terhelt távollétében történő határozathozatal feltételei nem teljesültek, mert a vádlott észszerű erőfeszítések megtétele ellenére sem volt fellelhető – például azért, mert elmenekült vagy megszökött –, lehetővé kell tenni, hogy ennek ellenére a gyanúsított vagy a vádlott távollétében határozatot hozzanak és az ilyen határozatot végrehajtsák. Ebben az esetben a tagállamoknak biztosítaniuk kell azt, hogy a terhelteket a határozatról való tájékoztatáskor, különösen elfogásukkor, tájékoztassák a határozat megtámadásának lehetőségéről és az új tárgyaláshoz való jogról, vagy valamely más jogorvoslatról is, az ilyen tájékoztatást írásban kell megadni. A tájékoztatás szóban is megadható, ha a tájékoztatás megadásának tényét a nemzeti jog szerinti jegyzőkönyvezési eljárással összhangban rögzítik.[11]

A szabályozással az Európai Unió célja a büntetőeljárásban a tisztességes eljáráshoz való jog erősítése volt azáltal, hogy az ártatlanság vélelmének egyes vonatkozásaira és a tárgyaláson való jelenlét jogára vonatkozó közös minimumszabályokat rögzített, ekként erősítve a tagállamok egymás büntető igazságszolgáltatási rendszereibe vetett bizalmát, egyben a büntetőügyekben hozott határozatok kölcsönös elismerésének megkönnyítését célozza. Az Irányelv kizárólag a büntetőeljárásokra alkalmazandó, az Európai Unió Bírósága értelmezésének megfelelően, az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) ítélkezési gyakorlatának sérelme nélkül.[12] Ezt azt jelenti, hogy a nemzeti szabályalkotás, illetve utóbb a jogalkalmazás során figyelemmel kell lenni az EJEB gyakorlatára is.[13]

Az előzőeken túl, ki kell emelni az Európa Tanács szerepét is: a büntetőeljárás egyszerűsítéséről szóló, az Európa Tanács Miniszteri Bizottság R(87) 18. számú ajánlása „lényegét Bárd Károly akként foglalja össze, hogy annak szövege nem tiltja, hogy a tagállamok a súlyosabb bűntettek esetében is eltekintsenek a terhelt jelenlététől, ha ezt ő maga kéri. Az Ajánlás utal ugyan a bűncselekmény kisebb súlyára (és a kiszabható büntetésre), de pusztán azt javasolja: a tagállamok legalább ilyenkor engedélyezzék az in absentia eljárást; az Ajánlás nem zárja ki, hogy a tagállamok ezt szélesebb körben megtegyék.”[14]

Az Európa Tanács másik dokumentuma, a Miniszteri Bizottság R(75) 11. számú Határozata lényegében azon követelményeket foglalja magában, amelyek elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy az in absentia eljárás tisztességes legyen. A Határozat bevezető része tartalmazza, hogy a vádlott tárgyalási jelenléte kiemelkedően fontos abból a szempontból, hogy a bíróság megfelelő ítéletet tudjon hozni, ezért a jelenlététől csak kivételesen lehet eltekinteni. Az is alapvető követelmény, hogy senki nem fogható perbe anélkül, hogy előzőleg megfelelő módon és a megjelenéséhez, valamint a védelemre való felkészüléshez szükséges időben ne idézzék, ha csak nem állapítható meg, hogy szándékosan kivonja magát az igazságszolgáltatás alól. A bíróságnak ugyanakkor az eljárás felfüggesztéséről kell rendelkeznie, amennyiben elengedhetetlennek tartja a vádlott személyes megjelenését, vagy okkal feltételezi, hogy a vádlott akadályoztatva van a megjelenésben. A vádlott távollétében hozott ítélet elleni fellebbezési határidő pedig nem kezdődik meg addig, amíg a vádlott nem szerez tudomást arról, ha csak nem állapítható meg, hogy szándékosan vonta ki magát az igazságszolgáltatás alól. [15]

Fontos hangsúlyozni, hogy a nemzetközi jogi dokumentumokban mást jelent az in absentia, a távollétes eljárás: tágabb, mint a magyar eljárásjogi kódex terminológiája, mivel ide értik a jelenleg a Be. 279. § (3) bekezdésében foglalt, a tárgyalásról való lemondás folytán a terhelt távollétében folytatott eljárást is. A Be. in absentia eljárás alatt kizárólag a XXV. fejezetben szabályozott külön eljárást érti, a tárgyalásról lemondás a jelenlét jogához kapcsolódik.

A (2018. január 1-jétől) hatályos jogi szabályozás

A Be. XXV. fejezete szabályozza azokat az eseteket, amikor a terhelt külföldön tartózkodik. Ennek keretén belül nem határozza meg a perrendtartási törvény a terhelt állampolgárságát, azaz külföldön, ismert helyen tartózkodó külföldi állampolgár esetén is helye van ezeknek a külön eljárási szabályoknak az alkalmazására. Ennek alapja a magyar bíróság joghatósága[16].

Az Európai Unió „határok nélkülisége” azonban e téren is kihívások elé állítja a jogalkalmazót, hiszen a magyar állampolgár terheltek egy része életvitelszerűen külföldön él. Ugyanakkor önmagában annak ismerete – ennél pontosabb információ nélkül –, hogy a terhelt külföldön dolgozik, a bíróság számára az ismeretlen helyen tartózkodó terheltre vonatkozó szabályok alkalmazását teszi lehetővé azzal a különbséggel, hogy az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2012. évi CLXXX. törvény (a továbbiakban: EUtv.) 25. § (1) bekezdése szerinti európai elfogatóparancsot, míg az Unión kívül tartózkodó terhelt esetében az Nbjt. 32. § (1) bekezdése szerinti nemzetközi elfogatóparancsot kell kibocsátani[17].

Más a helyzet akkor, ha a terhelt külföldön, de a bíróság (ügyészség) előtt ismert helyen tartózkodik. Ez esetben ugyanis a távollétes eljárásnak csak a Be. 532. § (1) bekezdésében rögzített (elő)feltételei fennállása esetén van helye.

A legutolsó törvényi módosítással alapvetés lett, miszerint ha a terhelt külföldön fogva van, az eljárás távollétében (függetlenül bármelyik elfogatóparancs kibocsátásától) nem folytatható le hozzájárulása hiányában, akkor sem, ha valamennyi törvényi előfeltétel fennáll. Ti. ilyen esetben a terhelt akkor sem vehet részt a tárgyaláson, ha egyébként szeretne, vagyis nem feltétlenül neki róható fel az eljárástól távolléte, ekként sértené a tisztességes eljáráshoz való jogot, ha ilyen esetben hozzájárulása nélkül járna el a bíróság. Megjegyzem, éppen ezen követelményre figyelemmel alakult ki, e rendelkezés hatálybalépése előtt, a bírósági szakban olyan joggyakorlat, amely külföldön fogvatartott terhelt esetében felfüggesztette az eljárást.

A jogalkotó ezen túl előtérbe helyezte a fokozatosság elvének figyelembevételét, időszerűségi és költséghatékonysági szempontok alapján: az egyéb feltételek fennállta esetén is, a terhelt eljárásban részvételét elsődlegesen más eljárási jogsegély vagy videokonferencia útján indokolt biztosítani, és csak ezen jogsegély intézmények sikertelensége, akadályba ütközése esetén jöhet szóba e speciális távollétes eljárás. Az EU tagállamok vonatkozásában e jogsegély jelenlegi formája kizárólag az európai nyomozási határozat[18].

Az új Be. további előfeltételként határozta meg az ügy megítélése (bonyolultsága) mértékének vizsgálatát, amelyet majd a bírói gyakorlatnak kell kialakítania. Megjegyzendő, hogy a jogalkotó ezen külön eljárás alkalmazhatóságának lehetőségét nem szűkítette le az egyszerű megítélésű ügyekre, így akár a legsúlyosabb joghátránnyal járó bűncselekmények esetében is lehetőség van a lefolytatására. Ugyanakkor – mint fentebb már említettem – az Európa Tanács az in absentia eljárásokat inkább a csekély súlyú bűncselekmények esetén ajánlja, figyelemmel a kiszabható büntetésre[19].

A fentieken túl hangsúlyozandó, hogy törvényi rendelkezés folytán a távollétes külön eljárás szabályait sem a magánvádas, sem a pótmagánvádas, valamint a fiatalkorú vádlottal szembeni eljárásban nem lehet alkalmazni, ekként ezen eljárásokban a terhelt távollétére figyelemmel az eljárást fel kell függeszteni.

Az Irányelv – az EJEB következetes gyakorlatára figyelemmel – kifejezetten rögzíti a távollétes eljárásban az új tárgyaláshoz való jogot: az érintett személynek joga van egy új tárgyaláshoz, vagy más olyan jogorvoslathoz, amely lehetővé teszi az ügy érdemi részének új elbírálását, ideértve új bizonyíték megvizsgálását, és amely az eredeti határozat megváltoztatásához vezethet. E tekintetben a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az érintett vádlottnak jogában áll jelen lenni, ténylegesen részt venni, a nemzeti jog szerinti eljárásoknak megfelelően, továbbá a védelemhez való jogokat gyakorolni.[20] Nemzeti jogunk ezen elvárásnak a kötelező perújítási ok[21] bevezetésével felelt meg, amelyet az új Be. is fenntart[22].

A külföldön ismert helyen tartózkodó terhelttel szembeni eljárásra a távollévő terhelt elleni eljárás szabályait kell alkalmazni[23] azzal, hogy az Alkotmánybíróság 166/2011. (XII. 20.) számú határozata rögzíti, miszerint az eljárásjogi törvény a külföldön ismert helyen tartózkodó terhelt esetében is előírja a hatóságok számára, hogy minden intézkedést tegyenek meg a terhelt felkutatására: a Be. e helyzetre vonatkozó korábbi szabályait a 166/2001. (XII. 20.) AB határozatában az Alkotmánybíróság alkotmányellenessége és egyben nemzetközi szerződésbe ütközése miatt megsemmisítette; emellett e határozata III/5. pontjában megerősítette a 14/2004. (V. 7.) AB határozatban kifejtett véleményét: „Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben megállapította, hogy a Be. támadott rendelkezése csak abban az esetben egyeztethető össze az (Emberi Jogok Európai) Egyezményével, ha a külföldön ismert helyen tartózkodó terhelt szökésben van, azaz tudatosan vonja ki magát az igazságszolgáltatás alól, illetve, ha egyértelműen lemondott a tárgyaláson való részvételi jogáról, és ha a szökésben lévő terhelt ellen távollétében kimondott ítélettel szemben perújításnak van helye, elfogatása esetén.”

A teljesség igénye végett megjegyzem, hogy ezen alkotmánybírósági határozathoz dr. Szívós Mária különvéleményt csatolt: „Már önmagában abból a tényből, hogy a terhelt a szabályszerű idézés ellenére nem jelenik meg a nyomozó hatóság előtt, véleményem szerint csakis az a következtetés vonható le, hogy az eljárásban nem kíván részt venni, azaz ki akarja vonni magát a büntetőeljárás hatálya, illetőleg a felelősségre vonás alól. Magatartása tehát rosszhiszemű. Fontos megjegyezni, hogy a vádiratot a bíróság kézbesíteni köteles a külföldön tartózkodó terhelt részére is, így a terhelt tudomást szerez a vádemelés tényéről, illetőleg a tárgyalás időpontjáról is. Lehetősége van arra – ha számára nem megfelelő a tárgyalás időpontja, de meg akar jelenni a tárgyaláson – hogy kérje a bíróságot, hogy más időpontra tűzze ki a tárgyalást. Arra is lehetősége van, hogy kérje, a bíróság távollétében folytassa le a tárgyalást. (Ha ezen lehetőségek közül a terhelt egyikkel sem él, véleményem szerint rosszhiszeműsége kétségtelen. A terhelt ezenrosszhiszemű magatartása nem eredményezheti azt, hogy a vele szemben indult büntetőeljárás meghiúsul, azaz az állam büntetőjogi igénye csorbul.) A megsemmisített rendelkezés alapján – figyelemmel a Be. egyéb előírásaira is – külföldön, ismert helyen tartózkodó terhelt esetén az eljárás az ő távollétében csak akkor lett volna lefolytatható, ha egyértelműen nem akar részt venni a Magyarországon folyamatban lévő büntetőeljárásban (azaz rosszhiszemű). Az irányadó garanciális szabályok szerint pedig, ha még az eljárás folyamán hazatér, úgy az eljárás a rendes szabályok szerint, az ő részvételével (szükség esetén a bizonyítás ismételt megnyitása mellett) folytatandó. A jogerős befejezést követő hazatérés esetén pedig a perújítás lehetősége ad megnyugtató garanciát a terhelt számára.”

A 14/2004. (V. 7.) AB határozat III. pontja rögzítette, hogy „A büntető igazságszolgáltatás állami monopóliumából következően a büntető igény érvényesítése az állam feladata. E körben súlyosan jogkorlátozó eszközöket is kaphatnak az ezen igény érvényesítése során eljáró hatóságok. … A büntető igény érvényesítésének alapvető feltétele, ezért a büntető hatalmat gyakorló szerveknek alkotmányos kötelezettsége a terhelt személyének megállapítása és hollétének felkutatása. … Nem tilalmazható az eljárás lefolytatása az eljárástól távol tartózkodó gyanúsítottal szemben sem. … Ez azonban nem jelentheti azt, hogy megszűnne a büntető hatalmat gyakorló hatóságok azon alkotmányos kötelezettsége, hogy felkutassák a terhelt hollétét. … Éppen ezért a hatóságok csak abban az esetben fordulhatnak e jogkorlátozó eszközökhöz, ha megállapítható, hogy a gyanúsított tudatosan vonja ki magát az igazságszolgáltatás alól, vagy egyértelműen lemondott az eljárásban való részvételi jogáról…. Mindazonáltal ahhoz, hogy az eljárás tisztességes minősége megmaradjon, továbbá a védelem jogának szükségképpeni – a büntető igény érvényesítésének alkotmányos kötelezettsége által indokolt – korlátozása pedig arányos legyen, a terhelt távollétében történő eljárás szabályaiban a kivételesség és az átmenetiség követelményeinek kell érvényesülniük.”

Az AB megállapításainak megfelelően tehát minden esetben (előzetesen) meg kell kísérelni a nemzetközi jogsegély intézményeinek alkalmazását, és csak abban az esetben lehet a terhelt távollétében lefolytatni az eljárást, ha ezek az intézkedések nem vezettek eredményre. Mindezen követelmények levezethetőek a hivatkozott AB határozaton túl a BH 2001.162. számú eseti döntésből is: „Egymagában az a körülmény, hogy a külföldi állampolgárságú terhelt részére a tárgyalásra szóló idézés nem kereste jelzéssel érkezett vissza, továbbá a vádlott védőjének az a bejelentése, hogy a vádlott visszautazott a külföldi lakóhelyére, nem nyújt alapot a büntetőeljárás felfüggesztésére. Ilyen esetben a bíróságnak hivatalból, a hatóságok megkeresése útján kell tisztáznia, hogy a vádlott az ország területét valóban elhagyta-e, mert kizárólag ez alapozza meg az állásfoglalást abban a kérdésben, hogy a távollévő terhelttel szemben a büntetőeljárás lefolytatásra alap van-e.”, valamint a 11/2003. (ÜK 7.) LÜ utasítás is mindezzel egyező rendelkezéseket tartalmaz[24].

A hatályos szabályozás is ennek megfelelő feltételrendszert állít fel – két esetkörre építve: a kiindulópont az előfeltételek vizsgálatánál, hogy európai elfogatóparancs (a továbbiakban: EEP) kibocsátásának van-e vagy nincsen helye.

Európai elfogatóparancs kibocsátásának van helye

Az európai elfogatóparancs (a továbbiakban: EEP) kibocsátásának együttes feltételei:

–  legalább 1 évi szabadságvesztéssel büntetendő cselekmény és a bűncselekmény tárgyi súlya indokolja;

–  az ügyész végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban;

–  a terhelt bíróság elé állítása / külföldi fogvatartásban lévő személy átadása, kiadása indokolt; és

–  az eljárás adatai alapján feltehető, hogy a terhelt nem tartózkodik Magyarországon.

A 2. feltétel kapcsán megjegyzendő, miszerint a 2017. január 1-je előtt hatályos szabályozásnál kérdésként merült fel (ekként gyakorlat is megosztott volt), hogy a felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre tett indítvány megalapozza-e az EEP kibocsátását [a Be. 532. § (4) bekezdésére figyelemmel]. A bírói kar megosztott volt: az egyik álláspont a törvény szövegéből indult ki, a másik az EEP arányossági vizsgálata követelményéből. Korábban az is kérdés volt, hogy a vádirati indítványozást szűken és szó szerint kell-e értelmezni: a vád módosítása, kiterjesztése megalapozza-e az EEP kibocsátását. A jogalkotó ez esetben is megnyugtató választ adott, eszerint a vádirat mellett a vád módosítását/kiterjesztését is figyelembe kell venni.[25]

A fenti feltételek fennállta mellett is a vádemelést követően a bíró mérlegelési jogkörébe tartozik az EEP kibocsátása (lásd „a bűncselekmény tárgyi súlya” kitételt, amely fordulat fenntartása okán az arányosság / szükségszerűség továbbra is vizsgálandó), azonban kötelező az EEP kibocsátása, ha a terhelt ellen más ügyben EEP-t bocsátottak ki. Utóbbi lényegében az eddigi bírósági gyakorlat törvényi szintre emelése a specialitás szabályaira figyelemmel.[26] Az arányosság vizsgálata pedig – a tárgyi súly „értékelése” mellett – alapvetően ott jelenik meg, hogy egyáltalán ténylegesen szükség van-e az elfogatóparancs kibocsátásra, annak minden idő- és költségvonzatával együtt, vagyis a terhelt jelenléte másképp nem biztosítható-e (pl. videokonferencia útján). A feltételeket vizsgálva így az a következtetés vonható le, hogy ezen – mind az ügyészt, mind a bíróságot megillető – mérlegelési jog biztosítja az EEP kibocsátása során az automatizmus elkerülését.

Amennyiben nem történik meg a terhelt átadása/kiadatása a magyar hatóságok számára tizenkettő hónapon belül vagy azt megtagadták, illetve a terhelt halasztott átadását/kiadását rendelték el, még lehetőség van a büntetőeljárás átadására annak a külföldi államnak, amely területén a terhelt lakik/tartózkodik[27]. A nemzetközi jogsegély keretében a büntetőeljárás átadását a vádirat benyújtásáig a legfőbb ügyésznél az ügyész, a bírói szakban pedig az igazságügyi miniszternél a bíróság kezdeményezi, akik döntenek e kérelem alaposságáról[28]. Ha az eljárás átadása megtörtént, akkor a magyar bíróság előtt folyó büntetőeljárást meg kell szüntetni[29].

Amennyiben egyik – a fentiekben rögzített – feltétel sem teljesül, akkor van helye csak annak, hogy a magyar bíróság az eljárást a vádlott távollétében, a Be. XXV. fejezet szerinti eljárási rendben folytassa le. Ennek előfeltétele az ügyész erre irányuló indítványa, adott esetben a vádiratban.

Új rendelkezés a fair trial jegyében, hogy ha a terhelt külföldön fogva van, az eljárás távollétében ebben az esetkörben sem nem folytatható le hozzájárulása hiányában. Ekkor az eljárást fel kell függeszteni a Be. 266. § (3) bekezdés a) pontja alapján.

Európai elfogatóparancs kibocsátásának nincsen helye

Ekkor két esetkör merül fel attól függően, hogy a terhelt szabadlábon vagy fogvatartásban van-e.

A távollétes eljárás feltétele szabadlábon tartózkodás esetén, hogy a terhelt idézése szabályszerű volt. Mivel e tekintetben a Be. XXV. fejezete nem tartalmaz eltérő szabályt, a Be. 528. § (3) bekezdése folytán alkalmazandó Be. 279. § (1) bekezdése alapján az ismert helyen terheltet idézni, és nem értesíteni kell a tárgyalásra. Ezt erősítik a Be. 532. § (1) bekezdés aa) pontban írtak is.

A Be. 527. § (5) bekezdése alapján a terheltnek hirdetményi úton [70. § (5)–(6) bekezdés] kézbesített hivatalos iratot a védőjének is kézbesíteni kell. A Be. 70. § (5) bekezdése értelmében az ismeretlen helyen tartózkodó terhelt részére a hivatalos iratot hirdetményi úton kell kézbesíteni. E két jogszabályhely egybevetéséből az következik, hogy a külföldi ismert lakcímmel rendelkező terheltnek mind a vádiratot, mind az idézést postai úton kell kiadni, mivel a hirdetményi kézbesítés általános szabályi előfeltétele, az ismeretlen helyen tartózkodás nem állapítható meg. Ez összefügg azzal is, hogy a Be. XXV. fejezete szerinti külön eljárásnak nem lehet célja a terheltet megillető védekezéshez való jog sértése, az elfogatóparancs, mint előfeltétel is azt célozza, hogy a terhelt (előbb-utóbb) megjelenjen az eljárásban. Ezért valamennyi hivatalos iratot a terhelt részére postai úton meg kell küldeni (az EUtv. 48. §-a alapján) az Európai Unió tagállamaiban, míg az EUn kívüli, ún. harmadik államok tekintetében a nemzetközi szerződés vagy viszonosság irányadó, valamint adott esetben diplomáciai kézbesítésnek van helye.

Hangsúlyozandó, hogy az Nbjt. 75. §-a alapján, ha a külföldön tartózkodó személy a magyar bíróság idézésére nem jelenik meg, a Be.-nek az idézéssel szembeni mulasztásra vonatkozó rendelkezései[30] nem alkalmazhatóak – ezen rendelkezés pedig az EUtv. 2. §-a folytán alkalmazandó Nbjt. 75. §-a alapján, eltérő rendelkezés hiányában a tagállamok közötti viszonylatban is alkalmazandó). Megjegyzendő, hogy a távollétes eljárás lefolytatásának lehetőségét ilyen esetben alapvetően az indokolja, hogy a külföldön tartózkodó terhelt idézéssel szembeni mulasztása nem szankcionálható, és Magyarországra történő szállítására kizárólag külföldi elfogatóparancs alapján, kiadatási vagy átadási eljárás keretében lenne lehetőség. Így külföldi elfogatóparancs kibocsátásának, vagy más következmények alkalmazhatóságának hiányában a távollétes eljárás lehetősége tekinthető a szabályszerű idézéssel szembeni mulasztás jogkövetkezményének.

Ha a tértivevény „elköltözött” vagy „ismeretlen” postai jelzéssel érkezik vissza a bíróságra, meg kell kísérelni a terhelt tartózkodási helyének felkutatását. Csak a terhelt más módon való felkutatása eredménytelensége esetén kell (lehet) európai és/vagy nemzetközi elfogatóparancsot kibocsátani. Hangsúlyozandó, hogy ha a tértivevény „nem kereste” postai jelzéssel érkezik vissza a bíróságra, azt nem tekinthető szabályszerű idézésnek, mert a külföldre történő kézbesítésnél a Be. 70. § (7) bekezdése[31] értelmezhetetlen.

Ha a terhelt fogva van, az idézés szabályszerűsége szóba sem jöhet, hiszen külföldi bv. intézet esetében a Be. 70. § (9) bekezdése[32] nem értelmezhető. Ugyanakkor hiába tesz adott esetben az ügyész indítványt a távollétes eljárásra, a terhelt kifejezett hozzájárulása nélkül az eljárás nem folytatható le távollétében, azt fel kell függeszteni a Be. 266. § (3) bekezdés a) pontja alapján. Ha az idézés szabályszerű volt, vagy a fogvalévő terhelt hozzájárult az eljárás távollétében történő lefolytatásához, akkor van helye csak annak, hogy a magyar bíróság az eljárást a vádlott távollétében, a Be. XXV. fejezet szerinti eljárási rendben folytassa le. Ennek további előfeltétele az ügyész erre irányuló indítványa, adott esetben a vádiratban[33].

A korábbi gyakorlat megosztott volt abban a kérdésben, hogy ha a külföldi, pontos címen tartózkodás a bírósági szakban derül ki, milyen kötelezettségei vannak a perbírónak, meg kell kísérelnie azon intézkedéseket, amely a Be. 532. § (1) bekezdéséből következnek (terhelt/eljárás átadásának megkísérlése, EEP kibocsátása stb.). A jogalkotó 2017. január 1-jétől erre választ adott: a bíróság mérlegelhet, hogy

–  az eljárást felfüggeszti [Be. 266. § (3) bekezdés a) és d) pontok];

–  megkísérli a fogvalévő terhelt átadását/kiadatását [a Be. 266. § (3) bekezdés d) pontjából következően];

–  kezdeményezi az eljárás átadását [Be. 266. § (4) bekezdés első fordulat];

–  a Be. 532. § (1) bekezdésben írt esetek fennállta esetén tájékoztatja az ügyészt a távollétes eljárás lehetőségéről [Be. 266. § (4) bekezdés második fordulat és Be. 532. § (2) bekezdés].

Amennyiben a bíróság egyébként is a terhelt ismeretlen helyen tartózkodása okán távollétes eljárásban tárgyal, és ennek során jut a tudomására, hogy a terhelt külföldön, pontosan ismert címen tartózkodik, akkor a – a Be. 532. § (1)–(3) bekezdései szerinti korlátozással – az ügyész felhívása nélkül folytathatja az eljárást.

Már itt jelzem, hogy a jogalkalmazás során továbbra is problémaként merül fel a külön eljárás viszonya a Be. 279. § (3) bekezdésével, és erre a jogalkotó nem adott választ.

Az ügyész indítványtételi joga

Ha a bírósági eljárásban állapítják meg, hogy a terhelt külföldön ismert helyen tartózkodik, a bíróság felhívhatja az ügyészt, hogy kívánja-e indítványozni a terhelt távollétében történő eljárás lefolytatását. Természetesen a felhívás kibocsátása az ügy összes releváns körülményétől is függ, az időszerűség követelményére is tekintettel. Az ügyészi nyilatkozat határideje a Be. 532. § (5) bekezdése folytán alkalmazandó Be. 529. § (2) bekezdése alapján 15 nap.

E körben azonban figyelemmel kell lenni a Kúria 1/2013. Büntető Jogegységi Határozatára is, amely szerint a bíróság a Be. 529. § (4) bekezdésére figyelemmel köteles az eljárást felfüggeszteni, ha az ügyész a Be. 529. § (2) bekezdésében számára meghatározott tizenöt napos határidőben akként nyilatkozik, hogy nem indítványozza az eljárásnak a vádlott távollétében történő folytatását, vagy e határidőt elmulasztva nem nyilatkozik. A felfüggesztés oka ilyenkor az, hogy az ismeretlen (jelen esetben külföldön ismert) helyen tartózkodó terhelttel szemben távollétében az eljárás ügyészi indítvány hiányában nem folytatható. Nincs azonban akadálya annak, hogy a felfüggesztést követően az ügyész utóbb indítványt tegyen az eljárás folytatására a vádlott távollétében a Be. XXV. Fejezete szerinti külön eljárás szabályainak alkalmazásával. Mi­után az eljárás folytatásának akadálya, az ügyész erre vonatkozó indítványának hiánya így elhárul, az eljárás felfüggesztésének egyik feltétele, és ezzel a felfüggesztés oka megszűnik. Ezért a bíróságnak – az ügyészi indítvány alapján, ha nincsen más ok – a Be. 266. § (5) bekezdésére figyelemmel az eljárást folytatnia kell.

A Kúria ezen döntését az Alkotmánybíróság a 3231/2013. (XII. 21.) AB határozatával megerősítette. A határozat indokolásában az Alkotmánybíróság rögzítette, hogy a Jogegységi határozat (egyéb feltételek fennállása mellett) az ügyészi indítványnak az eljárás megindítását, illetve folytatását kiváltó joghatását állapítja meg, ugyanakkor semmilyen rendelkezést nem tartalmaz arra vonatkozóan, hogy az ügyész indítványa tudatosan megalapozatlan érdemi döntést „kényszerítene ki” a bíróságoktól, ebből következően a jogegységi határozat a hatályos Be. rendelkezéseit sem „írja felül”. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a bizonyítási eljárás lefolytatását követően az eljárás olyan új szakaszba lép, amikor ismét a bíróság az, akinek vizsgálnia kell, hogy a távollétes eljárás folytatásának, az érdemi befejezésének fennállnak-e a feltételei[34]. Vagyis nincsen akadálya a bizonyítási eljárás lefolytatását követően az eljárás felfüggesztésének egyéb körülmény miatt, mivel ekkor az eljárás folytatásának nem a terhelt személyes jelenlétének és joggyakorlásának a hiánya az akadálya, hanem más, az eljárás felfüggesztésére okot adó körülmény. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy amennyiben a bíróság szerint a távollétes eljárásban lefolytatott bizonyítási eljárás eredményére figyelemmel bármely okból nem hozható megalapozott érdemi döntés, a kiváltó ok függvényében a Be. 266. §-ában felsorolt bármely okból lehetősége van az eljárás felfüggesztésére.

Ezzel párhuzamosan, továbbra is figyelembe veendő a BH 2001.162. számú eseti döntés, amely ugyan az 1973. évi I. törvényre utalva, de változatlan érvénnyel kimondja, hogy egymagában az a körülmény, hogy a külföldi állampolgárságú terhelt részére a tárgyalásra szóló idézés „nem kereste” postai jelzéssel érkezett vissza, továbbá a vádlott védőjének az a bejelentése, hogy a vádlott visszautazott a külföldi lakóhelyére, nem nyújt alapot a büntetőeljárás felfüggesztésére. Ilyen esetben a bíróságnak hivatalból, a hatóságok, akár a külföldi igazságügyi hatóságok közvetlen megkeresése útján kell tisztáznia, hogy a vádlott az ország területét valóban elhagyta-e, mert kizárólag ez alapozza meg az állásfoglalást abban a kérdésben, hogy a távollévő terhelttel szemben a büntetőeljárás lefolytatásra alap van-e.

Ugyanakkor álláspontom szerint az új Be. 755. § (2) bekezdése – szemben az ismeretlen helyen tartózkodó terhelttel szembeni eljárás szabályaival – egyértelműen a bíróság mérlegelésévé tette, hogy akár ügyészi indítvány esetén is csak akkor van helye a külföldi távollétes eljárásnak, ha az indokolt a 755. § (2) bekezdés a) pontja alapján (vagyis az ügy tárgyi súlyát, megítélését mindig vizsgálni kell). Természetesen mindez nem jelentheti a büntetőeljárások indokolatlan felfüggesztését sem, meg sem kísérelve jogsegély útján (személyesen vagy videokonferencia által) biztosítani a terhelt jelenlétét.

Az eljárás felfüggesztése

A (külföldön) fogvatartott terhelttel szembeni eljárásban a felfüggesztés jogalapja a Be. 266. § (3) bekezdés a) pontja[35], [36].

Kiemelendő, hogy a felfüggesztés jogcímeit a jogalkotó 2017. január 1-jétől hatályosan kiegészítette: a bíróság felfüggesztheti az eljárást, ha … az eljárás azért nem folytatható, mert a külföldi igazságügyi hatóság a vádlott kiadatásának vagy átadásának a végrehajtását a külföldön folyamatban lévő büntetőeljárás lefolytatására vagy a külföldön kiszabott szabadságvesztés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtására tekintettel elhalasztotta, és az eljárás a vádlott távollétében nem folytatható.[37]

Egyebekben, ha a felfüggesztést nem tartja indokoltnak, a bíróság a büntetőeljárás átadását kezdeményezheti, vagy az ügyészt tájékoztatja a XXV. Fejezet rendelkezései alapján az eljárás külföldön tartózkodó terhelt távollétében történő lefolytatásának lehetőségéről.[38]

Az elévülés

Az eljárás felfüggesztéséhez szorosan kapcsolódik az elévülés jogintézménye. A 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) e tanulmány írásakor hatályos 28. § (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy ha a büntetőeljárást felfüggesztik, a felfüggesztés tartama az elévülés határidejébe nem számít be; ez a rendelkezés nem alkalmazható, ha a büntetőeljárást azért függesztik fel, mert az elkövető kiléte a nyomozásban nem volt megállapítható, ismeretlen helyen tartózkodik, vagy kóros elmeállapotú lett. Vagyis ebből következően, amennyiben a büntetőeljárás arra figyelemmel került felfüggesztésre, hogy huzamosabb ideig külföldön tartózkodik, a felfüggesztés tartama az elévülés határidejébe nem számít bele, így akár évtizedekig is „életben tartva” egy büntetőügyet. Ez főként abban az esetben méltánytalan a terheltre nézve, ha a felfüggesztés oka nem neki felróható.

Ezt a „csapdahelyzetet” felismerve, a jogalkotó akként módosítja – várhatóan[39] – a Btk. hivatkozott rendelkezését, miszerint ha a büntetőeljárást felfüggesztik, a felfüggesztés tartama az elévülés határidejébe továbbra sem nem számít be. Ez a rendelkezés azonban nem csak akkor nem lesz alkalmazható, ha a büntetőeljárást azért függesztik fel, mert az elkövető kiléte a nyomozásban nem volt megállapítható, ismeretlen helyen tartózkodik, vagy kóros elmeállapotú lett, hanem akkor is, ha a szabadlábon lévő terhelt külföldön ismert helyen tartózkodik és a büntetőeljárás a távollétében (objektív okokból) nem folytatható le.

A távollétes eljárás terhelt általi indítványozása

Az általános szabályok, a Be. 279. § (3) bekezdése értelmében ezen távollétes eljárás nem alanyi joga a vádlottnak, és ha külön, erre vonatkozó felhívás nélkül így nyilatkozik, a bíróság hozzájáruló nyilatkozata folytán van csak lehetőség a tárgyalásnak a vádlott távollétében való megtartására[40]. Amennyiben hozzájárul, erről pervezető, nem fellebbezhető végzéssel tájékoztatja a terheltet, és a továbbiakban az általános szabályok szerint jár el. De természetesen az eljáró bíró maga is dönthet erről a vádirat kiadásakor, az ügy kitűzésekor, ekkor az erre vonatkozó felhívását külön indítvány nélkül is megküldheti a terheltnek (különösen akkor érdemes ezt megfontolni, ha a terhelt külföldön fogva van). A bírák többsége ezen az állásponton van.[41]

Van azonban egy ezzel ellentétes álláspont is: a Be. 279. § (3) bekezdése e körben alapvetően az általános szabályok szerint érvényesül, azzal, hogy a rendelkezés a bíróság által történt szabályszerű idézést feltételez. Ez utóbbi kitétel alapján a Be. 279. § (3) bekezdésének alkalmazására nem kerülhet sor, ha az ügyészség a vádiratban külföldön tartózkodó terhelt távollétében történő eljárás lefolytatására tesz indítványt. A Be. 279. § (3) bekezdésében meghatározott szabályszerű idézés, a vádlott tárgyaláson részvétellel kapcsolatos bejelentését kizárja továbbá a külföldön fogvatartásban lévő terhelt vonatkozásában is, hiszen a Be. 70. § (9) bekezdése külföldi fogvatartást végrehajtó intézet vonatkozásában értelmezhetetlen. A bíróság tehát az általános szabályok szerint kezdi meg az eljárást, és idézi a szabadlábon lévő vádlottat, amely alatt a külföldön tartózkodó vádlott is érthető. Ha a külföldön szabadlábon lévő vádlott a szabályszerű idézés alapján bejelenti, hogy nem kíván részt venni a tárgyaláson, úgy a tárgyalás – a terhelt külföldi, vagy belföldi tartózkodási helyétől függetlenül – a terhelt részvétele nélkül megtartható, és az eljárás befejezhető. Ebben az esetben az eljárás felfüggesztése, az eljárás átadása, nemzetközi elfogatóparancs kibocsátása csak az esetben merül fel, ha a bíróság a vádlott távollétében az eljárást nem tudja lefolytatni. Ha a bíróság szerint a terhelt távollétében az eljárás nem folytatható le, a terhelt hozzájárulása súlytalanná válik, és a Be. 266. § (3)–(4) bekezdése érvényesül.

A kérdésnek azért van jelentősége, mivel a Be. 279. § (3) bekezdése szerinti lemondás a tárgyalásról való jelenlétről nem azonos a távollévő terhelttel szembeni eljárással: a Be. 279. § (3) bekezdése szerinti eljárásban nem alkalmazhatóak a Be. XXV. fejezetében foglalt rendelkezések (pl. nincsen minden tárgyalási határnapra – akár hirdetményi – idézésnek helye), valamint az első esetben a terhelt „előkerülése” nem kötelező perújítás ok[42].

Záró gondolatok

Összegezve megállapítható, hogy mind a hatályos, mind az új Be. rendelkezései megfelelnek a hivatkozott nemzetközi jogi dokumentumoknak – annak ellenére, hogy a Be. e tanulmány írásakor hatályos 608. §-a (az ún. megfelelési záradék) az elemzett Irányelvet nem hivatkozza, ellentétben – az e körben azonos rendelkezéseket tartalmazó – új Be. 878. § 31. pontjával. Ami még a jelenleg hatályos jogszabályok alapján nyitott kérdés, a távollétes eljárás terhelt általi indítványozásának esetköre, azt megnyugtatóan várhatóan az új büntetőeljárási törvény rendezi, akként, hogy jelentős változásokat vezet be a jelenlét jogának a vádlott általi lemondásának szabályaiban, arra hivatkozással, hogy a terhelt tárgyalási jelenléte elsősorban a terhelt joga és nem kötelezettsége[43].

A jogintézmény fejlődését áttekintve pedig kijelenthető, hogy immár a jogalkotó is elismerte e külön eljárás jelentőségét – mivel, bár alkalmazásakor a kivételesség és az átmenetiség követelményeinek kell(ene) érvényesülniük, az ilyen típusú ügyek egyre nagyobb arányban fordulnak elő a jogalkalmazói mindennapokban.

 


A szerző beosztott bíró, Országos Bírósági Hivatal; az európai jogi szaktanácsadói hálózat büntető ügyszakos koordinátor-helyettese

[1]  Például Csák Zsolt: „A terhelt távollétében lefolytatható egyes eljárások megítélése az eljárási szabálysértések és a tisztességes eljárás tükrében” doktori értekezés, Pécs 2016., http://ajk.pte.hu/files/file/doktori-iskola/csak-zsolt/csak-zsolt-vedes-ertekezes.pdf; Tarr Ágnes: „A távollévő terhelttel szemben lefolytatott eljárás egyes kérdései” Colléga 2005/2. szám; Fantoly Zsanett: „A büntetőeljárást gyorsító, de alkotmányos garanciákkal fedett jogintézmények gyakorlati alkalmazhatóságáról” Acta Juridica Et Politica II. évf. 1. szám 2012.; Szentjóbi Zoltán: „A távollétes eljárás jövője a magyar büntetőeljárásban” Büntetőjogi Szemle 2017/2. szám 116–124. o.

[2]  Például Czikajló Ádám: „A külföldön, ismert helyen tartózkodó terhelttel szembeni eljárás” Jogászvilág, 2016.06.30., http://jogaszvilag.hu/rovatok/szakma/a-kulfoldon-ismert-helyen-tartozkodo-terhelttel-szembeni-eljaras; Szabó Judit: „A nemzetközi érintettségű büntetőügyek változásai” Ügyvédek Lapja LVI. évf. 1. szám, 2017. január–február

[3]  355/H. § (1) Ha a terhelt külföldön tartózkodik, és a kiadatásának nincs helye, illetőleg a kiadatását megtagadták, és a büntetőeljárás átadására sem került sor, az ügyész a vádiratban indítványozhatja, hogy a tárgyalást a vádlott távollétében tartsák meg. (2) Ha a bírósági eljárásban állapítják meg, hogy a külföldön tartózkodó vádlott kiadatásának nincs helye, vagy a kiadatását megtagadták, és a bíróság a büntetőeljárás átadását nem tartja indokoltnak, felhívhatja az ügyészt, hogy kívánja-e indítványozni a tárgyalásnak a vádlott távollétében történő folytatását. (3) Ha az ismeretlen helyen tartózkodó vádlott távollétében megkezdett tárgyalás során állapítják meg, hogy a külföldön tartózkodó vádlott kiadatásának nincs helye, vagy a kiadatását megtagadták, és a bíróság a büntetőeljárás átadását nem tartja indokoltnak, a bíróság az ügyész felhívása nélkül folytatja a tárgyalást. (4) Ha az eljárást a külföldön tartózkodó terhelttel szemben folytatják, illetőleg ha a terhelt hazatért, a 355/C–355/G. § rendelkezéseit értelemszerűen kell alkalmazni.

[4]  532. § (1) Ha a terhelt külföldön tartózkodik, és kiadatásának, vagy az európai elfogatóparancs alapján történő átadásának nincs helye, illetőleg kiadatását vagy az európai elfogatóparancs alapján történő átadását megtagadták, és a büntetőeljárás átadására sem került sor, az ügyész a vádiratban indítványozhatja, hogy a tárgyalást a vádlott távollétében tartsák meg. (2) Ha a bírósági eljárásban állapítják meg, hogy a külföldön tartózkodó vádlott kiadatásának vagy az európai elfogatóparancs alapján történő átadásának nincs helye, illetőleg kiadatását vagy az európai elfogatóparancs alapján történő átadását megtagadták, és a bíróság a büntetőeljárás felajánlását nem tartja indokoltnak, felhívhatja az ügyészt, hogy kívánja-e indítványozni a tárgyalásnak a vádlott távollétében történő folytatását. (3) Ha az ismeretlen helyen tartózkodó vádlott távollétében megkezdett tárgyalás során állapítják meg, hogy a külföldön tartózkodó vádlott kiadatásának vagy az európai elfogatóparancs alapján történő átadásának nincs helye, illetőleg a kiadatását vagy az európai elfogatóparancs alapján történő átadását megtagadták, és a bíróság a büntetőeljárás átadását nem tartja indokoltnak, a bíróság az ügyész felhívása nélkül folytatja a tárgyalást. (4) Ha az eljárást a külföldön tartózkodó terhelttel szemben folytatják, illetve, ha a terhelt hazatért, az 527–531. § rendelkezéseit értelemszerűen kell alkalmazni.

[5]  532. § (1) Ha a terhelt külföldön ismert helyen tartózkodik, az ügyész a vádiratban indítványozhatja, hogy a tárgyalást a vádlott távollétében tartsák meg. (2) Ha a bírósági eljárásban állapítják meg, hogy a vádlott külföldön ismert helyen tartózkodik, a bíróság felhívhatja az ügyészt, hogy kívánja-e indítványozni a tárgyalásnak a vádlott távollétében történő folytatását. (3) Ha az ismeretlen helyen tartózkodó vádlott távollétében megkezdett tárgyalás során állapítják meg, hogy a terhelt külföldön ismert helyen tartózkodik a bíróság az ügyész felhívása nélkül folytatja a tárgyalást. (4) Külföldön ismert helyen tartózkodó terhelttel szemben elfogató parancs kibocsátásának nincs helye, ha a vádiratban az ügyész szabadságvesztés büntetés kiszabására nem tett indítványt. (5) Ha az eljárást a külföldön tartózkodó terhelttel szemben folytatják, illetve, ha a terhelt hazatért, az 527–531. § rendelkezéseit értelemszerűen kell alkalmazni.

[6]  Ezen rendelkezés felelt meg a Tanács 2002. június 13-i, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló 2002/584/IB kerethatározata 2. cikk (1) bekezdésének [vö. az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. törvény 25. § (2) bekezdése].

[7]  532. § (1) Ha a terhelt külföldön tartózkodik, és kiadatásának vagy az európai elfogatóparancs alapján történő átadásának nincs helye, illetve kiadatását vagy az európai elfogatóparancs alapján történő átadását megtagadták, és a büntetőeljárás átadására sem került sor, az ügyész a vádiratban indítványozhatja, hogy a tárgyalást a vádlott távollétében tartsák meg. (2) Ha a bírósági eljárásban állapítják meg, hogy a vádlott külföldön ismert helyen tartózkodik, a bíróság felhívhatja az ügyészt, hogy kívánja-e indítványozni a tárgyalásnak a vádlott távollétében történő folytatását. (3) Ha az ismeretlen helyen tartózkodó vádlott távollétében megkezdett tárgyalás során állapítják meg, hogy a terhelt külföldön ismert helyen tartózkodik a bíróság az ügyész felhívása nélkül folytatja a tárgyalást. (4) Külföldön ismert helyen tartózkodó terhelttel szemben elfogató parancs kibocsátásának nincs helye, ha a vádiratban az ügyész szabadságvesztés büntetés kiszabására nem tett indítványt. (5) Ha az eljárást a külföldön tartózkodó terhelttel szemben folytatják, illetve, ha a terhelt hazatért, az 527–531. § rendelkezéseit értelemszerűen kell alkalmazni.

[8]  A kifejezés „Cassis de Dijon” ügyben (120/78.) fogalmazódott meg először.

[9]  „Az Európai büntetőjog kézikönyve” – szerk.: Kondorosi Ferenc és Ligeti Katalin, Közlönykiadó, Budapest, 2008. 149. o. [7-03]

[10]  Az átültetés határideje: 2018. április 1. Az Irányelv Írországra és Dániára nem kötelező és nem alkalmazandó.

[11]  Irányelv 35–39. preambulumbekezdések, 8. Cikk

[12]  Irányelv 9–11. preambulumbekezdések

[13]  Az ismeretlen helyen tartózkodó terhelttel szembeni eljárásokkal kapcsolatos, már hivatkozott tanulmányok nagyon részletesen foglalkoznak az EJEB joggyakorlatának, jogértelmezésének ismertetésével. Ezen ügyek – különösen a Krombach kontra Franciaország (29731/96 sz. kérelem, 2001. február 13.) és a Sejdovic kontra Olaszország (56581/00 sz. kérelem, 2006. március 1.) – irányadóak a jelen tanulmányban taglalt eljárás értelmezésénél is, ezért ezen ügyek ismételt ismertetésétől eltekintettem.

[14]  Csák Zsolt: „A terhelt távollétében lefolytatható egyes eljárások megítélése az eljárási szabálysértések és a tisztességes eljárás tükrében” doktori értekezés, Pécs 2016., 315. o. http://ajk.pte.hu/files/file/doktori-iskola/csak-zsolt/csak-zsolt-vedes-ertekezes.pdf

[15]  Csák Zsolt: i. m. 317. o.; az Európa Tanács hivatkozott határozatának elérhetősége (angol nyelven): https://wcd.coe.int/com.instranet.InstraServlet?command=com.instranet.CmdBlobGet&InstranetImage=591160&SecMode=1&DocId=651212&Usage=2

[16]  Ld. Btk. 3. §

[17]  Megjegyzendő, hogy e két típusú elfogatóparancs kibocsátásának további feltételeit jelenleg a Be. 2017. január 1. napjától hatályos 73–73/A. §-ai is rögzítik; ugyanakkor az új Be. mind a nemzetközi, mind az európai elfogatóparancsot „kiszervezte”, azokat kizárólag a vonatkozó törvények, az Nbjt. és az EUtv. tartalmazzák.

[18]  Lásd EUtv. IV. Fejezet

[19]  Lásd az Európa Tanács Miniszteri Bizottság R(87) 18. számú ajánlása a büntetőeljárás egyszerűsítéséről (1987. szeptember 17.) III.b.3. pontja

[20]  Irányelv 10. Cikk

[21]  Lásd Be. 408. § (1) bekezdés e) pont

[22]  Lásd új Be. 637. § (1) bekezdés g) pont

[23]  Lásd ÍH 2005. 60. számú eseti döntés: „A külföldön tartózkodó terhelt távollétében lefolytatott büntetőeljárásra értelemszerűen a távollévő terhelttel szembeni eljárás szabályait kell alkalmazni.”

[24]  68. §, 73–86. §

[25]  Lásd EUtv. 25. § (3) bekezdése

[26]  Ha ezt az intézkedést az eljáró hatóság elmulasztja, a másik eljárásban kibocsátott elfogatóparancs alapján történő átadás vagy kiadatás folytán kizárólag az abban foglalt bűncselekmény miatt lehet Magyarországon lefolytatni a büntetőeljárást (specialitás szabálya).

[27]  Az eljárásra lásd Nbjt. 37. § (1) bekezdése.

[28]  Lásd Nbjt. 38. §

[29]  Lásd Be. 267. § (1) bekezdés m) pontja, Nbjt. 39. §

[30]  Lásd Be. 69. § (8) bekezdés, de – a „kiszervezés”, az ismétlés mellőzése okán – ezen rendelkezés kikerült az új Be.-ből.

[31]  Be. 70. § (7) A kézbesítési bizonyítvánnyal (tértivevénnyel) feladott hivatalos iratot a kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett az iratot nem vette át.

[32]  Ha a címzett fogva van, a neki kézbesítendő iratot – idézés és értesítés esetén az intézetnek szóló, az előállításra vonatkozó megkereséssel egyidejűleg – a fogvatartást végrehajtó intézet parancsnoka útján kell kézbesíteni.

[33]  A jogalkalmazásban kérdésként merül fel, hogy az ügyész vádiratban előterjesztett, a távollétes eljárás alkalmazására tett indítványa tekintetében elegendő-e a kiadatásra/átadásra, a büntetőeljárás átadásának megkísérlésére, megtagadására utalás, vagy szükséges-e ezen előfeltételek tételes igazolása. Álláspontom szerint az ügyész is mérlegelhet célszerűségi, arányossági szempontokat, így erre tekintettel elegendő utalni az előfeltételek fennálltára, igazolni nem kell. Természetesen amennyiben azt megkísérelték, vagyis valamiféle levelezést folytatott az eljáró ügyészség, az a nyomozás anyagát kell, hogy képezze, ezt pedig az eljáró bíró a Be. 268. §-a alapján is beszerezheti.

[34]  Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint mindez logikusan következik a tisztességes eljáráshoz való jog rendelkezéseiből, különösen a funkciómegosztás elvéből, illetve a Be. alapvető rendelkezései között rögzített alapelvből, mely szerint bárkinek a büntetőjogi felelősségét megállapítani és vele szemben büntetést kiszabni kizárólag a bíróság jogosult [Be. 3. § (2) bekezdés]. A bíróság a távollétes eljárás során is a Be. általános, a bíróságnak a tényállás felderítésére és tisztázására irányuló kötelezettségét előíró (Be. 75. §), illetve a bizonyítékok értékeléséről rendelkező szabályai (Be. 78. §) alkalmazásával dönt arról, hogy hogyan fejezi be az eljárást.

[35]  A bíróság az eljárást felfüggesztheti, ha a vádlott huzamosabb ideig külföldön tartózkodik.

[36]  Kétségtelen, hogy a bírósági szakban a Be. 266. § (1) bekezdés a) pontja visszautal a 188. § (1) bekezdés a) pontjára, miszerint az ügyész határozattal felfüggeszti a nyomozást, ha a gyanúsított … külföldön tartózkodik, és az eljárás a távollétében nem folytatható. Ugyanakkor az ügyész legfeljebb egyéves határidőt állapíthat meg a külföldön tartózkodónak a visszatérésre, és ha az ügyész által megállapított határidő eredménytelenül telt el, az eljárást folytatni kell. Ilyen előírás a bírósági szakra vonatkozó rendelkezések között nincsen, és a Be. 188. § (1) a) pontja, valamint a Be. 266. § (3) bekezdés a) pontja lényegében azonos rendelkezést tartalmaz.

[37]  Be. 266. § (3) bekezdés d) pont [az új Be. e rendelkezést átvette – lásd 488. § (1) bekezdés i) pont]

[38]  Be. 266. § (4) bekezdése

[39]  Lásd a közigazgatási eljárás alatt álló, az Igazságügyi Minisztérium XX-BJFHÁT/274/2017. számú, a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvény előterjesztése, 295. § (1) bekezdés.

[40]  Lásd Kúria Bkv.92.

[41]  Lásd a Magyar Igazságügyi Akadémián 2016. október 10-én a „nemzetközi érintettségű büntetőeljárások” tárgyban szervezett képzés (workshop).

[42]  Lásd Be. 408. §, különösen az (1) bekezdés e) pontja

[43]  Lásd az új Be.-hez fűzött Általános indokolás IV. rész „A bírósági eljárás általános szabályai” c) bekezdés

Hozzászólások

hozzászólás