Dr. Tóth Dávid: A korrupciós bűncselekmények szabályozásának története Magyarországon

Kategória:Szakcikkek

pdf letoltes
 

I. Bevezetés – ókori szabályozási előzmények

A korrupció, mint társadalmi jelenség már a legkorábbi civilizációkban is megtalálható volt.[1] Az ókori társadalmakban azonban még nem létezett a mai értelemben vett közszolgálat, vagy csak igen kezdetleges formában, s így a korabeli jogokban nem találunk egységes szabályozást ezekre a bűncselekményekre.[2] Mielőtt rátérünk a magyar szabályozástörténetre, néhány ókori szabályozási előzményből szemezgetünk.

Hammurapi törvénykönyvében elsősorban büntető eljárásjogi szabályokat találunk, amelyek a bírák pártatlanságát voltak hívatottak garantálni. A perrendtartásról szóló I. fejezet 5. szakasza szerint: „Ha a bíró ítéletet ítél, végzését eldönti, pecsétes okmányt állít ki róla, utána pedig ítéletét meghajlítja; az a bíró, akire az általa hozott ítélet megmásítását rábizonyítják, a kérdéses pör tárgyát képező összeg tizenkétszeresét fogja megadni és nyilvánosság előtt fogják eltávolítani bíráskodása székéből, úgy hogy többé oda visszatérni nem fog s bírókkal Ítéletben nem. ül[3]

A hivatali bűncselekményekről terjedelmesebb szabályozás található Manu törvényeiben. Az ókori törvénykönyvben a korrupciós deliktumok a 40. cím alatt a 231–234. artikulusig voltak szabályozva. Többek között büntetendő cselekmény volt a „közügyek elhanyagolása”, „a királyi rendeletek hamisítása”, a „főemberek közti egyenetlenség keltése.”[4]

A római jogban elsősorban a köztársaság korából találkozunk olyan jogforrásokkal, melyek hivatali visszaéléseket rendeltek büntetni. Ilyen deliktum volt a crimen pecuniarum repetundarum (visszatérítendő pénzösszegek miatt emelt vád), amely a római választott tisztségviselők zsarolási és ajándékelfogadási cselekményeit foglalta magában.[5]

Az első ilyen büntetőper Kr. e. 171-ben a spanyol provinciák helytartói ellen indult, melyben 5 senatori rangú recuperator járt el a praetor elnöklete alatt. Később hasonló perek követték ezt, Kr. e. 149-ben hozták meg az első törvényt a lex Calpurnia amely megalakította az ilyen ügyekben eljáró rendes bíróságot. Ezt a törvényt továbbiak követték: lex Junia, (Kr. e. 123) a lex Acilia (Kr. e. 122), lex Servilia (Kr. e. 111.) s végül a lex Cornelia (Kr. e. 81-ben). Caesar Kr. e. 59-ben kiadott törvénye már csak szigorította az eljárást, és a császárkorban ez maradt aztán az irányadó. A törvények magas számából arra lehet következtetni, hogy nem voltak eléggé hatékonyak.[6]

A crimen pecuniarum repetundarum mellett a római jogban még a következő hivatali bűncselekményeket lehetett megtalálni:
az ambitus és sodalicia (választók megvesztegetése);[7]
a depeculatus vagy peculatus publicus (ingó állami javak ellopása);[8]
– a concussio publica (zsarolásszerű vesztegetés, közelebbről a közhivatalnok részéről ajándék-követelés).[9]

II. Hazai jogfejlődés a Csemegi-kódexet megelőzően

Magyarországon a korrupciós cselekmények büntetőjogi szabályozása már az államalapítás kezdetétől, Szent István király dekrétumaiban is megjelenik. Szent István II. dekrétumának II. fejezetében a megtalálható a hivatali vesztegetés: „És az ispánok és birák legyenek az egyház előljáróival egyetértők az igazságtételben, mint Isten törvénye parancsolja… És az igaz törvényt se valakinek hazugsága, vagy hamis hitszegés vagy jutalom semmiképpen meg ne vesztegesse.” Szent László III. dekrétuma ezt megismétli és a későbbi királyok is ugyanígy tesznek.[10]

Az első magyar szokásjogi gyűjteményben, Werbőczy István Tripartitumában is csak néhány hely vonatkozik a hivatali vagy ezekhez közelálló bűncselekményekre. Az egyik ilyen bűncselekmény a Második Rész XXII. címben található miszerint: „ha valakiről tudva lenne, hogy egy és ugyanazon ügyben királyi vagy nádori ember- és ügyvédképen is járt el: akkor az annak ellenében, a kivel szemben az ügyvédi tisztet viseli vagy viselte, azonnal a maga díjában fog elmarasztaltani.”[11]

A másik bűncselekmény pedig a Hármaskönyv Második Rész, XLVIII. címében található mely „azoknak a károknak megtérítéséről rendelkezik, amelyeket az egyházi személyek tisztjei okoznak”.[12]

A korrupció büntetőjogi szabályozása nem volt kellően effektív, ennek egyik ékes példája Ulászló III. dekrétuma, amely a bírónak a per kedvező eldöntése végett nyújtott ajándékozást (vagyis a bíró megvesztegetését) csak abban az esetben rendelte büntetni, ha az átvett ajándék hatása, befolyása és következményei a hozott ítéletben szemmel láthatóan kifejeződésre jutottak.[13] Összességében a korrupciós bűncselekmények szabályozása a magyar jogfejlődés kezdetén sporadikus volt, anélkül hogy egységes elv alapján rendszerbe foglalták volna.

Mielőtt rátérünk a Csemegi-kódex rendelkezéseinek elemzésére, érdemes kiemelni, hogy a Deák Ferenc féle 1843. évi javaslat egy Büntető Törvénykönyv elfogadására egy fejezetben foglalja össze a korrupciós deliktumokat. A LIV. fejezet „A köztisztviselők megvesztegetéséről, azok hivatalbeli visszaéléseiről és a közszámadások körüli hűtlenségről”[14] címmel és rendkívül részletesen 59 szakaszon keresztül szabályozta volna azt. Magyar jogfejlődés végtelen kárára a javaslatból nem lett törvény[15]

III. A Csemegi-kódex szabályozása

Hazánkban 1878-ban került megalkotásra az első elfogadott Büntető Törvénykönyv az 1878. évi V. törvény, amelyet megfogalmazójáról Csemegi Károly államtitkárról, későbbi kúriai tanácselnökről, Csemegi-kódexnek szoktak nevezni. A törvény trichotomikus rendszerben szabályozta a bűncselekményeket: bűntettre, vétségre és kihágásra osztva.[16] A Csemegi-kódex az utolsó XLII. fejezetben szabályozta a korrupciós bűncselekményeket „A hivatali és ügyvédi bűntettek és vétségek” címmel.

A hivatali bűncselekmények közös jellemzője volt, hogy elkövetőjük csak közhivatalnok lehetett. A Csemegi-kódex 461. § határozta meg a közhivatalnok fogalmát: Közhivatalnokoknak tekintendők azok, kik az állam közigazgatási vagy igazságszolgáltatási vagy valamely törvényhatóság, vagy község hatósági teendőjének teljesitésére hivataluknál, szolgálatuknál, vagy különös megbizatásuknál fogva kötelezvék; ugyszintén azok is, a kik az állam, törvényhatóság, vagy a község által közvetlenül kezelt közalapitványoknál, kórházaknál, tébolydáknál mint fel­ügyelők, orvosok, hivatalnokok vagy szolgák vannak alkalmazva. A kir. közjegyzők szintén közhivatalnokoknak tekintetnek.”

A Királyi Curia joggyakorlata közhivatalnoknak tekintette a tőzsdebírói funkciót ellátó személyt, valamint a postai kézbesítőt[17], sőt a postamestert helyettesítő feleséget is.[18]

Az 1904. évi vasúti sztrájk idején nagy vita bontakozott az államvasúti hivatalnokok közhivatali minősége miatt. Több alsóbíróság rosszul értelmezte a 461. szakaszt, s az arra az álláspontra jutottak, hogy a fenti személyek nem közhivatalnokok. A Curia azonban – a korábbi 58. sz. döntését megerősítve – kifejtette, hogy az államvasúti alkalmazottak közhivatalnokok, mi­után azok közigazgatási hatósági teendőket (pl. közlekedés, közforgalom vezetése, intézése stb.) végeznek. Találó példát említ erre Finkey Ferencz, aki szerint furcsa is lenne, hogy a falusi éjjeli őr közhivatalnok, míg az államvasút egy fontos közfunkciót végző tisztviselője – pl. egy állomásfőnök vagy pénztárnok – ellenben ne lenne közhivatalnok.[19]

A Csemegi-kódexben ugyan nincsenek külön nevesítve, de jogirodalmi elnevezések alapján a következő korrupciós bűncselekmények találhatók meg:
– a hivatali sikkasztás (462–464. §);
– a megvesztegetés (465–470. §);
– a hivatali kötelesség megszegése avégett, hogy az illető valakinek jogtalanul hasznot vagy kárt, vagy más sérelmet okozzon (471. §.);
– a fegyveres erő jogtalan alkalmazása (472. §);
– tettleges bántalmazás hivatalos eljárás közben (473–474. §-ok);
– jogtalan kényszerítés (475. §);
– ártatlan személyek bűnvizsgálat alá helyezése (476. §);
– kényszer alkalmazása vallomás kicsikarása végett (477. §);
– hivatali bűnpártolás (478. §);
– hivatali titok elárulása (479. §);
– hivatali kötelesség teljesítésének megtagadása (480–481. §).[20]

Ezek közül kétségtelenül a legnagyobb tárgyi súlyú a megvesztegetés volt. A Csemegi-kódex a megvesztegetésnek két alakját ismerte: az aktív és a passzív megvesztegetést. Az ilyen szabályozás dogmatikai jelentősége, abban áll, hogy a két oldal önálló tettességként jelenik meg a törvényben, tehát a korrupciós cselekmény két oldalára a részesség szabályai általában nem vonatkoznak.[21] Emellett a passzív vesztegetés tettesének törvényi definíciója büntetőpolitikai szempontból is meghatározó jelentőségű. E fogalommal írja le ugyanis a törvényhozó azt a társadalmi tevékenységi kört, amelyben a korrupciót büntetni kívánja.[22]

Passzív vesztegetés esetén az elkövetési magatartás: hivatalnál fogva teljesitendő cselekményért vagy annak mulasztásáért ajándékot vagy jutalmat követel, elfogad, vagy az ez iránti igéretet nem utasitja vissza”. Az ajándék hallgatólagos elfogadása is természetszerűleg büntetendő cselekmény volt. A passzív megvesztegetés alanya csak közhivatalnok lehet, de csak annyiban, amennyiben tevékenysége hivatali cselekményre vonatkozó hatáskörbe tartozó ügyre vonatkozik.[23]

Érdemes kiemelni, hogy nemcsak közhatósági hatalom jogellenes használata, hanem a szándékos mulasztás is büntetendő volt. Idézve Schnierer Aladár gondolatát: „A társadalmi rendnek, a jognak s az azt megvalósító intézményeknek nemcsak az képezi sarkkövetelményét, hogy a közhatalom rvényellenesen ne használtassák; hanem az is, hogy e hatalom azon esetekben, melyekben használatát a törvény rendeli s a közhatóság kötelességévé teszi, a törvény által vont határok között és a törvénynek megfelelően tettleg használtassák. A felelősségnek tehát a törvényellenes mulasztásokra, és a mennyiben ezek szándékosak, a büntetőjogi felelősségnek a közhatósági közeg hivatalos kötelessége szándékos elmulasztására is kell terjednie.”[24]

Az aktív vesztegetés elkövetési magatartása a következő volt: „aki közhivatalnoknak, a végett, hogy ez kötelességét megszegje, ajándékot vagy jutalmat ad, vagy igér”. Az aktív vesztegetőnek bárki lehet az alanya.

Korabeli jogesetekből szemezgetve a Curia a következőket marasztalta el aktív megvesztegetés miatt.
– Aki a vizsgálat alatt lévő rokona ügyében a vizsgálóbírót és orvost 5-5 Forinttal megajándékozta
– Aki tilos vadászaton, a csendőröknek pénzt adott avégett, hogy föl ne jelentsék s fegyverét visszaadják.
– Aki egy halottkémnek 10 Forintot adott avégett, hogy halottvizsgálati jegyzőkönyvébe egy megölt egyén halálának okát hamisan jegyezze be.[25]

Összességében a Csemegi-kódex a korrupciós bűncselekményeket szabályozó rendelkezéseiről elmondható, hogy az európai jogfejlődés léptékéhez mérve részben ugyan megkésett volt[26], de mindenképpen haladónak kell értékelni, s emellett meg kell említeni a Curia hatékony jogfejlesztő jogalkalmazói tevékenységet is.

A Csemegi-kódexhez kapcsolódó és azt módosító törvények közül hármat kell e témánál kiemelni. Az első „A hadviselés érdekei ellen elkövetett bűncselekmények, különösen a hadi szállítások körül elkövetett visszaélések megtorlásáról” szóló 1915. évi XIX. törvénycikk. A törvény új tényállásokat hoz létre, a hivatali bűncselekményeket. Az egyik tényállást kiemelve: vétséget követ el az közhivatalnok, aki a hadiszállítási szerződés megkötése körül, a fegyveres erő céljára törvény alapján járó szolgáltatásnál az átadás, az átvétel, a felügyelet, az ellenőrzés vagy a felülvizsgálat körül hivatalánál vagy különös megbízatásánál fogva közreműködvén, kötelességét szándékosan nem teljesíti, vagy nem megfelelően teljesíti. Ha a cselekmény a közhivatalnok megvesztegetése folytán követtetett el, a cselekmény feltétlenül bűntett és az előidézett eredmény súlyának megfelelően esetleg életfogytiglani fegyházzal, sőt a legsúlyosabb esetben halállal is büntetendő.[27]

Az 1940. évi XVIII. módosító törvény a közhivatalnok fogalmát pontosította. A miniszteri indokolás szerint a közhivatalnokról adott fogalmi meghatározása szűk volt és nem megfelelt meg a kor követelményeinek. A másik „az egyes közéleti visszaéléseket büntető rendelkezésekről” szóló 1942. évi X. törvény. A módosító törvényben már nem kapott helyett a kötelességteljesítés mint bekövezett eredmény, és a büntetendőség a kötelességszegésre szorítkozott.[28]

Természetesen a „népi demokratikus” korszak beköszöntét követően a korrupciós bűncselekmények üldözésénél is érezhetővé vált az osztályharcos szemlélet: „A korrupció elleni eljárásokban talán még nagyobb mértékben, mint egyéb bűnügyi feladataink megoldásában, támaszkodnunk kell a dolgozó tömegekre, azokra a milliókra, akiknek jóízlését – gazdasági és politikai érdekeit egyaránt – sértik az ismertetett tünetek és cselekmények… A napjainkban kibontakozó népi ellenőrzési rendszer e tekintetben nagyban viszi majd előre az ügyet.”[29]

IV. Az 1961. évi V. törvény szabályozása

A Csemegi-kódex általános részi rendelkezéseit az 1950. évi II. törvény váltotta le, amelyet rövidítve a jogi szakzsargon csak Btá.-nak nevez. Az 1961. évi V. törvény már a Csemegi-kódex különös részét is leváltotta, s ezzel egységes szerkezetbe foglalta a magyar büntetőjogot. Az új Btk. a hivatali bűncselekményeket a XI. Fejezetben szabályozta az Államigazgatás, és az igazságszolgáltatás elleni bűntettek címmel.

Az 1961. évi V. törvény által tárgyalt, korunknak jogfelfogásával egyező korrupciós deliktumok a következők:
– kötelességszegésért jogtalan előny követelése (elfogadása) [149. §];
– jogtalan előny követelése, elfogadása [150. §];
– hivatali vesztegetés [151. §];
– befolyással üzérkedés [153. §].

Idetartozik még a 235. §-ban szabályozott vesztegetés, amelyet a törvény a Népgazdaság elleni büntettek között szabályozott.

Wiener szerint hivatali bűntettek a szocialista társadalmi viszonyok elleni olyan támadások, amelyek az állami feladatokat ellátó szervek működése törvényes rendjének két előfeltétele; a hivatalos személyek kötelességszerű magatartása és a közélet tisztasága, s ezen keresztül a működésbe vetett bizalom ellen jelentenek támadást. Erre egyébként a miniszteri indokolás is utal.[30]

Földvári szerint a korrupciós bűncselekményeknek rendkívül nagy a politikai demoralizáló hatása. A lakosságnak ilyen bűnelkövetésekről szerzett tudomása olyan általánosítások és közhangulat elterjedésnek lehet az indítófaktora, amely az állam és hatóságainak jogszerű működését megkérdőjelezi. A korrupciós deliktumok tárgyi súlyát mutatja az a tény is, hogy a jogalkotó több törvényi tényállást alkotott a közéleti tisztaság büntetőjogi védelme érdekében.[31]

Anno a korrupciót elősegítő leggyakoribb ok a kereslet és a kínálat összhangjának hiánya volt. Elsősorban az ún. hiánygazdálkodás teremtett megfelelő táptalajt a korrupció számára; egyes árucikkekben a kereslet gyorsabban nőtt, mint az árualap.[32]

Egyetértünk Kőhalmi László álláspontjával, mely szerint nem túl szerencsés jogtechnikai megoldás, az hogy a korrupciós jellegű bűncselekmények nem egységesen, hanem szétszórtan, a kódex négy különálló fejezetében kerültek szabályozásra.[33] Ezeknek a bűncselekményeknek a jogtárgya közös közélet tisztasága, s emiatt is célszerűbb lett volna egy fejezeten belül szabályozni.[34]

Az 1961. évi V. törvény egyik nóvuma volt, hogy a „közhivatalnok” terminológiát felváltotta a „hivatalos személy” megnevezéssel. A hivatalos személyek köre taxatíve fel volt sorolva. Ennek azért van jelentősége, mert a hivatali korrupciós deliktumok passzív megvalósulási formái az ún. sajátképi hivatali bűntettek[35], amelyeknek elkövetői csakis hivatalos személyek lehetnek, s így tiszta helyzetet teremt a jogalkalmazás számára.

Az 1961. évi V. törvény rendelkezései reálisan tükrözték az adott korszak gazdasági és társadalmi fejlettségi szintjét[36], viszont a társadalmi-gazdasági folyamatok változása (pl.: 1968-as új gazdasági mechanizmus) előrevetítették a korrupciós büntetőjog átalakulását.

Erre tekintettel a törvényhozó az 1971. évi 28. sz. törvényerejű rendeletben[37] némi szabályozási pontosítást hajtott végre egyes korrupciós törvényi tényállásokban. Így a gazdasági vesztegetés passzív alanyainak a körét a tvr. kiterjesztette, úgy hogy nemcsak az állami vállalatoknál, vagy egyéb gazdálkodó szerveknél és szövetkezeteknél betöltött munkakörben, hanem valamennyi állami szervnél, továbbá egyesületnél betöltött munkakörben vagy tisztségben foglalkoztatottak egyaránt elkövethetik a bűncselekmény. Az alanyi kör ilyen irányú szélesítése a passzív hivatali és gazdasági vesztegetők alanyainak, illetve potenciális alanyainak a közelítését jelenti.[38]

Az 1961. évi V. törvényt (köztük a korrupciós deliktumok szabályozását) mind a joggyakorlat, mind az elméleti jogászok részéről folyamatosan kritizálták, ezért előre látható volt, hogy szükség lesz egy új és korszerűbb szabályozásra.[39]

V. Az 1978. évi IV. törvény

A jogalkalmazás, és a jogtudósok kritikájának[40] eredményeképpen az 1961. évi V. törvényt felváltó 1978. évi IV. törvényben már nem szétszórtan voltak szabályozva a korrupciós bűncselekmények, hanem egységesen XV. „Az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni bűncselekmények és a közélet tisztasága elleni bűncselekmények” című fejezet, VII. cím „A közélet tisztasága elleni bűncselekmények” alatt.

A 2001. évi CXXI. törvény ezeket a bűncselekményeket jogharmonizációs kötelezettségek miatt kiegészítette a nemzetközi közélet tisztasági elleni bűncselekményekkel. A korábbi Btk. a következő bűncselekményeket szabályozta:
– vesztegetés [250. §];
– vesztegetés feljelentésének elmulasztása [255/B. §];
– befolyással üzérkedés [256. §];
– befolyás vásárlása [256/A. §];
– közérdekű bejelentő üldözése [257. §].

A korábbi Btk.-ban szabályozott korrupciós bűncselekmények fejezetrészének konstrukciója – Kránitz Mariann szerint – világos, áttekinthető és egységes jogi alapelveken nyugodt, „a büntetőjogi koncepció az egyes törvényi tényállások és azok elemei meghatározásában tömören, egzaktan, a realitásoknak – s a klasszikus korrupciós séma különböző veszélyeztetett területeken történő megvalósulásának, ezek társadalomra veszélyességének, sőt még a közmegközelítés különbözőségeinek is – figyelembevételével jut érvényre.”[41]

Az új Büntető Törvénykönyv már önálló fejezetben szabályozta[42] a korrupciós deliktumokat, ennek tárgyalása azonban már túlterjeszkedne tanulmányom keretein.

Felhasznált irodalom

Angyal Pál: A Magyar Büntetőjog Kézikönyve. 21. Hivatali és ügyvédi bűntettek és vétségek. Attila-nyomda Részvénytársaság Kiadó, Budapest, 1943.

Auer György: A hadiszállítások körül elkövetett visszaélések megtorlásáról szóló törvényjavaslat. In: Jogtudományi Közlöny 1915/7. 208–210.

Edvi Illés Károly: A Magyar Büntető Törvénykönyv magyarázata. 3. kötet. Révai Kiadó, Budapest 1909.

Fayer László (szerk.): Az 1843-iki büntetőjogi javaslatok anyaggyűjteménye, I. kötet. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1896.

Finkey Ferencz: A magyar büntetőjog tankönyve. 4. átdolgozott kiadás. Grill, Budapest, 1914.

Finkey Ferencz: Az 1843-i büntetőjogi javaslatok száz év távlatából. Értekezések a Filozófiai és Társadalmi Tudományok köréből. Felolvasta a M. Tud. Akadémia 1941. november 24-i összes ülésén. A M. Tud. Akadémia II. Osztályának rendeletéből. (Szerk.: Dr. Lukinich Imre osztálytitkár). V. kötet. 9. szám. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1942.

Földvári József: Magyar büntetőjog általános rész. Osiris Kiadó, Budapest, 2006.

Földvári József: Büntetőjog – Különös Rész. Kézirat. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. Tankönyvkiadó, Budapest, 1972.

Gál István László: A gazdasági vesztegetés mint a büntetőjog része és a politikai korrupció egyik kísérőjelensége. In: Csefkó Ferenc, Horváth Csaba (szerk.) Politika és korrupció: A törvényesség és törvénytelenség határai. Pécs: PTE ÁJK, Pécs-Baranyai Értelmiségi Egyesület, 2010. 306–312. o.

Gál István László: A korrupciós bűncselekmények. In: Polt Péter (szerk.) Új Btk. kommentár, 5. kötet: Különös rész. Budapest, Nemzeti Közszolgálati és Tankönyvkiadó Zrt., 2013. 183–210. o.

Hammurapi törvényei (fordította: Kmoskó Mihály). Erdélyi Múzeum Egyesület Jog- és Társadalom-Tudományi Szakosztálya. Kolozsvár, Ajtai K. Albert Könyvnyomdája, 1911.

Havas Károly: Részesség a vesztegetésnél. In: Jogtudományi Közlöny Hatvannyolcadik évfolyam 25. szám, 1933. június 24. 147–149. o.

Hollán Miklós. A hatósági eljárással kapcsolatos vesztegetés az új büntető kódexben. In: Miskolci Jogi Szemle 2014.1. 33–47. o.

Horváth István: A társadalmi tulajdon védelme, figyelemmel a korrupcióra. In: Rendőrségi Szemle 1957. 9. 552–560. o.

Kiss Patrik: A korrupciós bűncselekmények néhány jogértelmezési nehézségei. In: Publicationes Universitatis Miskolcinensis Sectio Juridica et Politica, Tomus XXXII. (2014) 305–312. o.

Kőhalmi László: A büntetőjog alapproblémái. PTE Állam- és Jogtudományi Kar Gazdasági Büntetőjogi Kutatóintézet, 2012.

Kőhalmi László: Joghistóriai villanások a magyar korrupció-büntetőjog történetéből. In: Jura 2013/1. 150–157. o.

Kránitz Mariann: A korrupció. BM Könyvkiadó, Budapest. 1986.

Manu törvényei Manava Dharmasastra (fordította: Büchler Pál). Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog- és Társadalom-Tudományi Szakosztálya. Benkő Gyula Cs. és Kir. Udv. Könyvkereskedése, Budapest, 1915.

Lőrinczy György: A korrupciós bűncselekmények bizonyításáról. In: Belügyi Szemle 1987.2. 93–95. o.

Mommsen, Theodor: Römisches Strafrecht. Verlag von Dunker & Humblot, Leipzig, 1899.

Nagy Zoltán: A bűncselekmény elkövetői. In: Balogh Ágnes – Tóth Mihály (szerk.): Magyar Büntetőjog Általános Rész Osiris Kiadó, Budapest, 2015. 198–224. o.

Lehotkai Gyula: A korrupciós bűntettekről. In: Belügyi Szemle 1966/9. 27–35.

Pókecz Kovács Attila: A magisztrátusi korrupció (zsarolás) büntetőjogi megítélése a köztársaságkori Rómában. In: Emlékkötet, Tanulmányok Bodnár Imre egyetemi adjunktus tiszteletére. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs, 2014. 419–426. o.

Ruff Győző: Az államigazgatás és az igazságszolgáltatás elleni bűntettek. In: A büntetőtörvény kommentárja (szerk.: Halász Sándor). Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1968. 672–689. o.

Schnierer Aladár: A bűntettekről és vétségekről szóló magyar büntetőtörvény (1878. V. t.cz.) magyarázata. Franklin Társulat, Budapest, 1885.

Werbőczy István: Tripartitum opus juris consuetudinarii Regni Hungariae (Fordította Csiky Kálmán). M. Kir. Egyetemi Nyomda, Budapest, 1894.

Wiener A. Imre: A hivatali bűntettek tárgyáról. In: Jogtudományi Közlöny 1963/4. 205–213. o.

Wiener A. Imre: A korrupciós bűncselekmények szabályozása a Csemegi kódextől napainkig. In: Györgyi Kálmán ünnepi kötet. (szerk.: Gellér Balázs). Bibliotheca Iuridica. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos kiadványai. Libri Amicorum 11. KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2004. 631–639. o.

Zlinszky János: Római büntetőjog. Hetedik átdolgozott kiadás. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1997.



A szerző doktorandusz, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi Tanszék/Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék

[1] Kőhalmi László: A büntetőjog alapproblémái. PTE Állam- és Jogtudományi Kar Gazdasági Büntetőjogi Kutatóintézet, 2012. 229–235. o.

[2] Angyal Pál: A Magyar Büntetőjog Kézikönyve. 21. Hivatali és ügyvédi bűntettek és vétségek. Attila-nyomda Részvénytársaság Kiadó, Budapest. 1943. 4. o.

[3] Hammurapi törvényei (fordította: Kmoskó Mihály). Erdélyi Múzeum Egyesület Jog- és Társadalom-Tudományi Szakosztálya. Kolozsvár, Ajtai K. Albert Könyvnyomdája, 1911. 29. o.

[4] Manu törvényei Manava Dharmasastra (fordította: Büchler Pál). Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog- és Társadalom-Tudományi Szakosztálya. Benkő Gyula Cs. és Kir.Udv. Könyvkereskedése, Budapest, 1915. 178. o.

[5] Pókecz Kovács Attila: A magisztrátusi korrupció (zsarolás) büntetőjogi megítélése a köztársaságkori Rómában. In: Emlékkötet, Tanulmányok Bodnár Imre egyetemi adjunktus tiszteletére. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs, 2015 (megjelenés alatt)

[6] Zlinszky János: Római büntetőjog. Hetedik átdolgozott kiadás. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. 1997. 125. o.

[7] Theodor Mommsen: Römisches Strafrecht. Verlag von Dunker & Humblot, Leipzig, 1899. 865. o.

[8] Mommsen: i. m. 764. o.

[9] Mommsen: i. m. 717. o.; 731. o.

[10] Kránitz Mariann: A korrupció. BM Könyvkiadó, Budapest. 1986. 66. o.

[11] Werbőczy István: Tripartitum opus juris consuetudinarii Regni Hungariae (Fordította Csiky Kálmán). M. Kir. Egyetemi Nyomda, Budapest 1894. 349. o.

[12] Werbőczy: i. m. 389. o.

[13] Kránitz: i. m. 67. o.

[14] Lásd bővebben: Fayer László (Szerk.): Az 1843-iki büntetőjogi javaslatok anyaggyűjteménye, I. kötet. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest. 1896. 108–121. o.

[15] Finkey Ferenc: Az 1843-i büntetőjogi javaslatok száz év távlatából. Értekezések a Filozófiai és Társadalmi Tudományok köréből. Felolvasta a M. Tud. Akadémia 1941.november 24-i összes ülésén. A M. Tud. Akadémia II. Osztályának rendeletéből. (Szerkeszti: Dr. Lukinich Imre osztálytitkár). V. kötet. 9. szám. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1942. 46. o.

[16] Földvári József: Magyar büntetőjog általános rész. Osiris Kiadó, Budapest. 2006. 39. o.

[17] Az állami adminisztráció körébe eső postahivatal közhatóságot képez: a közhatóság teendőjét hivatali jogosítvány mellett teljesítő személy ezen hivatásában közhivatalnoknak tekintendő, figyelem nélkül arra is, hogy fizetését az állampénztárból húzza-e vagy sem s tekintet nélkül arra is, hogy az állami közhivatalnokokra nézve fennálló szabályok vagy ezeknek az egyes külön törvényekben vagy rendeletekben megállapított jogai, illetőleg kötelességei reá kiterjednek-e. A postamesterek által saját magánjogi felelősségük alatt felfogadott postakiadók: közhivatalnokok, és a hivatali körükbe tartozó teendőjük körül elkövetett büntetendő visszaélések a Btk. 461. §-a értelmében közhivatalnokok, vagy a Btk. értelmében annak tekintett személy által, hivatali eljárásban elkövetett bűntette, illetőleg vétséget képeznek. (Dtár. XII. 66. sz.)

[18] (Dtár. III. foly. V. 50.)

[19] Finkey Ferencz: A magyar büntetőjog tankönyve. 4. átdolgozott kiadás. Grill. Budapest, 1914, 984. o.

[20] Edvi Illés Károly: A Magyar Büntető Törvénykönyv magyarázata. 3. kötet. Révai Kiadó, Budapest 1909, 581. o.

[21] Bővebben a részességről lásd: Havas Károly: Részesség a vesztegetésnél. In: Jogtudományi Közlöny Hatvannyolcadik évfolyam 25. szám, 1933. június 24. 147–148. o.

[22] Wiener A. Imre: A korrupciós bűncselekmények szabályozása a Csemegi-kódextől napjainkig. In: Györgyi Kálmán ünnepi kötet. (szerk.: Gellér Balázs). Bibliotheca Iuridica. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos kiadványai. Libri Amicorum 11. KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft. Budapest, 2004. 631. o.

[23] Kránitz Mariann: A korrupció. BM Könyvkiadó. Budapest, 1986, 70. o.

[24] Schnierer Aladár: A bűntettekről és vétségekről szóló magyar büntetőtörvény (1878. V. t.cz.) magyarázata. Franklin Társulat, Budapest. 1885, 615. o.

[25] Edvi: i. m. 610. o.

[26] Kránitz: i. m. 71. o.

[27] Auer György: A hadiszállítások körül elkövetett visszaélések megtorlásáról szóló törvényjavaslat. In: Jogtudományi Közlöny 1915/17. 208. o.

[28] Kránitz: i. m. 71. o.

[29] Horváth István: A társadalmi tulajdon védelme, figyelemmel a korrupcióra. In: Rendőrségi Szemle 1957/9., 559. o.

[30] Wiener A. Imre: A hivatali bűntettek tárgyáról. In: Jogtudományi Közlöny 1963/4. 212–213. o.

[31] Földvári József: Büntetőjog – Különös Rész. Kézirat. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. Tankönyvkiadó. Budapest, 1972. 107. o.

[32] Lehotkai Gyula: A korrupciós bűntettekről. In: Belügyi Szemle. 1966/9. 31. o.

[33] Kőhalmi László: Joghistóriai villanások a magyar korrupció-büntetőjog történetéből. In: Jura 2013/1. 153. o.

[34] Ruff Győző: Az államigazgatás és az igazságszolgáltatás elleni bűntettek. In: A büntetőtörvény kommentárja (szerk.: Halász Sándor). Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest, 1968, 677. o. A szerző eltérő állásponton van, mivel szerinte a tárgyalt deliktumok jogi tárgya nem mást, mint az állami feladatokat ellátó szervek működésének törvényes rendje és e működésükbe vetett bizalom.

[35] Nagy Zoltán: A bűncselekmény elkövetői. In: Balogh Ágnes – Tóth Mihály (szerk.): Magyar Büntetőjog Általános Rész Osiris Kiadó. Budapest, 2015. 199–200. o.

[36] Kránitz: i. m. 83. o.

[37] 1971. évi 28. sz. törvényerejű rendelet a Büntető Törvénykönyv módosításáról és kiegészítéséről (nov. 4.)

[38] Kránitz: i. m. 84. o.

[39] Kránitz: i. m. 85. o.

[40] Lásd például: Lőrinczy György: A korrupciós bűncselekmények bizonyításáról. In: Belügyi Szemle 1987.2. 94. o.; Gál István László: A gazdasági vesztegetés mint a büntetőjog része és a politikai korrupció egyik kísérőjelensége. In: Csefkó Ferenc, Horváth Csaba (szerk.) Politika és korrupció: A törvényesség és törvénytelenség határai. Pécs: PTE ÁJK, Pécs-Baranyai Értelmiségi Egyesület, 2010. 306–309. o.

[41] Kránitz: i. m. 86. o.

[42] Lásd bővebben: Gál István László: A korrupciós bűncselekmények. In: Polt Péter (szerk.) Új Btk. kommentár: 5. kötet: Különös rész. Budapest: Nemzeti Közszolgálati és Tankönyvkiadó Zrt., 2013. 183–189. o.; Hollán Miklós: A hatósági eljárással kapcsolatos vesztegetés az új büntető kódexben. In: Miskolci Jogi Szemle 2014.1. 33–39. o.; Kiss Patrik: A korrupciós bűncselekmények néhány jogértelmezési nehézségei. In: Publicationes Universitatis Miskolcinensis Sectio Juridica et Politica, Tomus XXXII. (2014) 305–309. o.