Fedor Anett: Bizonyítás a kiemelt jelentőségű büntetőügyekben

Kategória:Szakcikkek

pdf letoltes
 

I. Bevezetés

Büntetőeljárási törvényünk [1998. évi XIX. törvény (Be.)] legújabb, a kiemelt jelentőségű ügyekre vonatkozó külön eljárása büntetőeljárási rendszerünk olyan új jogintézménye, mely meghatározott bűncselekményekre nézve az időszerű procedúra érdekében speciális, az általános normától jelentősen eltérő szabályokat határoz meg a teljes pervitel, így a bizonyítás során. A Be. új fejezetének hatályba lépése óta viszonylag rövid idő telt el, ám a rendelkezések bevezetésük óta több ízben – legutóbb 2014. január 1-jei hatállyal a 2013. évi CLXXXVI. törvénnyel – módosultak és alkotmányossági, jogértelmezési kérdéseket vettnek fel, így a szabályok gyakorlatban történő érvényesülésének vizsgálatát, az esetleges alkalmazási dilemmák feltárását a hatályba lépés óta eltelt rövid időt követően is indokoltnak tartom. Különösen fontos ez a születőben lévő új büntetőeljárási törvény koncepciójára, valamint arra tekintettel, hogy a kiemelt jelentőségű ügyek alapvetően kiemelt tárgyi súlyúak és rendszerint a közvélemény érdeklődésére is számot tartanak.

II. A külön eljárás szabályainak alakulása a hatályos normáig

A Be. kiemelt jelentőségű ügyekre vonatkozó szabályait az egyes eljárási és az igazságszolgáltatást érintő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi LXXXIX. törvény vezette be 2011. július 13-i hatállyal. E szabályok jelentősége atekintetben kétségtelen, hogy bár korábban is léteztek – társadalomra veszélyességükre, valamint törvényi büntetési tételükre figyelemmel – „kiemelt” jellegű ügyek, melyek megkülönböztetett jellege a hatásköri szabályokban és a soron kívüli eljárás előírásában nyilvánult meg, az ilyenfajta ügyeknek az eljárási törvényen belüli elkülönült módon történő szabályozására korábban azonban nem került sor.

Az új külön eljárást beiktató törvény előzményeként az Országgyűlésnek 2011. június 14-én benyújtott, T/3522. számot viselő törvényjavaslat eredeti szövegét számos szakmai kritika érte. A kiemelt jelentőségű ügyekre vonatkozó szabályok tekintetében a bírálók, köztük elméleti szakemberek és jogalkalmazók részéről alkotmányossági és büntetőeljárási aggályok egyaránt felmerültek, az Alkotmánnyal, az Alaptörvénnyel és az Emberi Jogok Európai Egyezményével is ellentétesnek találtak több rendelkezést. Rendkívüli módon még a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiuma is közzétett egy véleményt[1] a törvényjavaslattal kapcsolatban, melyben részletesen vizsgálta annak alkotmányellenesnek tűnő és a büntetőeljárás szakmai szabályaival ellentétes rendelkezéseit. A törvényhozó végül jelentős mértékben megváltoztatta a törvény eredeti szövegét és az új külön eljárásra vonatkozó szabályok számos módosulás után léptek hatályba.

Az új rendelkezések hatályba lépését követően az Alkotmánybíróság a Legfelsőbb Bíróság elnökének a kollégiumi vélemény alapján született indítványa – valamint további négy indítvány – folytán hozta meg a 166/2011. (XII. 20.) számú határozatát, melyben az új külön eljárás szabályai közül az illetékességre[2], valamit az őrizetbe vételre[3] vonatkozókat alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette. 2011. december 31-i hatállyal a sértett felszólalására vonatkozó rendelkezésekkel[4] egészült ki a Be. kiemelt jelentőségű ügyekről szóló XXVIII/A. Fejezete. Az új külön eljárás szabályai azonban ezt követően is több alkalommal módosultak, így 2012. január 1-jétől hatályon kívül helyezték a gyanúsított kihallgatására vonatkozó rendelkezéseket[5], a 2011. évi CL. és 2011. évi CCX. törvények az 554/B. §-ában meghatározott kiemelt jelentőségű ügyek körét változtatták meg, továbbá a tárgyalási időköz két hónapról három hónapra emelkedett[6]. A 2012. évi C. törvény (Btk.) hatályba lépésére tekintettel szükségszerűen módosult a kiemelt jelentőségű ügyek csoportjába tartozó bűncselekmények megjelölése[7], valamint 2013. szeptember 1. napjától egyes bűncselekmények kikerültek a kiemelt ügyek köréből[8]. 2014. január 1. napjától[9] hatályon kívül helyezték a poligráfra[10], a szakértőre[11], valamint a vádlott és a tanú kihallgatására[12] vonatkozó speciális rendelkezéseket.

Az új, szám szerint kilencedik külön eljárás bevezetésével a Be. egyes bűncselekményeket kiemelt jelentőségű ügynek nyilvánított, melyek körét taxatív módon határozta meg. A kiemelt jelentőségű ügyek felsorolása a fent megjelölt törvényekkel az 1978. évi IV. törvény (korábbi Btk.) módosítása[13], az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról, valamint a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről szóló törvény[14] megszületése, a Btk. 2012. január 1-jével történő hatálybalépése, valamint a büntetőeljárások időszerűségének javítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvény[15] megalkotása folytán több változáson ment keresztül. A módosulások a következők szerint foglalhatók össze: 1. Kiemelt üggyé vált a költségvetési csalás bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás, ugyanakkor elhagyásra került a felsorolásból a jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, a különösen nagy, vagy ezt meghaladó mértékű bevételcsökkenést okozó adócsalás, a munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás és az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése bűncselekményekre történő utalás; 2. Az el nem évülő bűncselekmények körének részletes meghatározása megtörtént; 3. Beiktatásra került a 2011. évi CCX. törvényben meghatározott kommunista diktatúrában elkövetett bűncselekményekre történő utalás; 4. A közélet és nemzetközi közélet tisztasága elleni bűncselekmények helyett a korrupciós bűncselekmények elnevezés, valamint a Btk. szerinti tényállás elnevezések és törvényhely megjelölések alkalmazása került bevezetése; 5. A korrupciós bűncselekmények elkövetői köre kibővült a nemzetiségi szószóló személyével; 6. Kikerült a felsorolásból a különösen nagy értékre, kárt, hátrányt okozva, illetve különösen jelentős értékre, kárt, hátrányt okozva elkövetett vagyon elleni bűncselekmények köre; 7. A felsorolásból hatályon kívül helyezés folytán kikerültek a gazdasági bűncselekmények, azaz a csődbűncselekmény súlyosabban minősülő esete, a versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban, a pénzmosás és a költségvetési csalás súlyosabban minősülő esetei.

A kiemelt jelentőségű ügyek taxatív csoportjába mind a védett jogi tárgyat, mind a társadalomra veszélyességet, a büntetési tételeket tekintve, meglehetősen eltérő bűncselekmények kerültek kiválasztásra, az eredeti törvény szerint tehát sokféle, nagyszámú bűncselekmény szerepelt e körben. Az ügyek széles köre azonban rendkívül megnehezítette a kötött, rövid határidőkre és soron kívüli eljárás kötelezettségére tekintettel különösen a törvényszékek[16] elsőfokú, de a fellebbviteli bíróságok ítélkezését is, ezért feltétlen indokolt volt a jogszabály módosítása, hiszen ahogyan a 2013. évi CXII. törvény indokolásában olvashatjuk: „Célszerű pusztán a legindokoltabb esetekben kiemelt jelentőségűvé tenni az ügyeket.”[17] A módosítások után lényegesen szűkült a kiemelt jelentőségű ügyek köre, és megállapítható, hogy már valóban a kiemelt tárgyi súlyú, nagy társadalmi jelentőségű, a társadalom által is figyelemmel kísért bűncselekmények tartoznak a külön eljárás hatálya alá. Az kétségkívül megállapítható, hogy a kiemelt jelentőségűként definiált ügyek köre a törvénymódosítások révén nagymértékben szűkült, ugyanakkor az ide tartozó tényállások köre még mindig heterogén képet mutat, hiszen találunk köztük hivatali bűncselekményt, korrupciós bűncselekményeket, szervezett bűnözéshez kapcsolódó, el nem évülő és a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekményeket is.

A kiemelt jelentőségű ügyeket az alábbi táblázat foglalja össze.

 

Be. § Bűncselekmény Speciális alany
554/B. § a) pont hivatali bűncselekmény:
hivatali visszaélés [Btk. 305. §]
554/B. § ba) pont korrupciós bűncselekmények:
– hivatali vesztegetés elfogadása [Btk. 294. § (2) és (3) bekezdés
– vesztegetés feljelentésének elmulasztása [Btk. 297. §]
– befolyással üzérkedés [Btk. 299–300. §]
a helyi önkormányzat képviselő-testületének tagja, polgármestere, alpolgármestere, képviselő-testület hivatalának vezető beosztású dolgozója, országgyűlési képviselő, nemzetiségi szószóló, állami vezető
554/B. § bb) pont korrupciós bűncselekmények:
– hivatali vesztegetés elfogadása [Btk. 294. § (2) és (3) bekezdés]
– vesztegetés feljelentésének elmulasztása [Btk. 297. §]
– befolyással üzérkedés [Btk. 299–300. §]
a központi költségvetési szerv, a központi államigazgatási szerv, illetve ezek területi szerveinek vezető beosztású dolgozója
554/B. § c) pont – a külföldi gazdálkodó szervezet részére vagy érdekében tevékenységet végző személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés [Btk. 290. § (4) bekezdés]
– a külföldi gazdálkodó szervezet részére vagy érdekében tevékenységet végző személy által elkövetett vesztegetés elfogadása [Btk. 291. § (4) bekezdés]
– a külföldi hivatalos személy működésével kapcsolatban elkövetett hivatali vesztegetés [Btk. 293. § (3) bekezdés]
– a külföldi hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása [Btk. 294. § (4) bekezdés]
– a külföldi gazdálkodó szervezet részére vagy érdekében tevékenységet végző személlyel kapcsolatban elkövetett befolyás vásárlása [Btk. 298. § (2) bekezdés]
– a külföldi hivatalos személlyel kapcsolatban elkövetett befolyás vásárlása [Btk. 298. § (3) bekezdés]
– a külföldi hivatalos személlyel kapcsolatban elkövetett befolyással üzérkedés [Btk. 299. § (3) bekezdés]
554/B. § d) pont közbiztonság elleni bűncselekmény:
bűnszervezetben részvétel bűntette [Btk. 321. §]
554/B. § e) pont bűnszervezetben elkövetett bármely bűncselekmény
[Btk. 459. § 1. pont]
554/B. § g) pont azok a bűncselekmények, amelyek büntethetősége a
Btk. 26. § (3) bekezdése alapján nem évül el:
– az emberiség elleni bűncselekmények
(Btk. XIII. Fejezet 142. §–145. §)
– háborús bűncselekmények (Btk. XIV. Fejezet 146. §–159. §)
– az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmények
554/B. § h) pont a 2011. évi CCX. törvényben meghatározott nemzetközi jog szerint el nem évülő bűncselekmények
554/B. § i) pont a 2011. évi CCX. törvényben meghatározott kommunista diktatúrában elkövetett bűncselekmények

III. Speciális bizonyítási szabályok a kiemelt jelentőségű ügyekben

III.1. Alapvetések

III.1.1. Bizonyításelméleti alapvetés

Enciklopédikus álláspont szerint a bizonyítás a bizonyítékok beszerzésére, vizsgálatára és értékelésére irányuló eljárásjogi tevékenység, egyrészt jogilag szabályozott cselekmények sorozata, másrészt olyan logikai műveletek összessége, amelyekben az érvek szerepét a beszerzett bizonyítékok értékelése során megismert tények töltik be.[18] A bizonyítás ezen felfogása összefoglalását adja a büntetőeljárás tudományban kialakult legmeghatározóbb bizonyítás fogalmi megközelítéseknek, így a logikai és processzuális irányzatoknak, továbbá az ismeretelméleti vagy megismerési nézőpontnak. Angyal Pál szerint a bizonyítás az a logikai művelet, amelynek útján eszközökön keresztül a bizonyító okok bizonyító erejükkel meggyőződést ébresztenek.[19] A bizonyítást a büntetőeljárásban nem lehet azonban pusztán logikai folyamatként felfogni, hiszen meghatározó jelentőséggel bír, hogy e tevékenységet jogi normák szabályozzák. A bizonyítás eljárásjogi értelmezése szerint a bizonyítás nem más, mint a törvényben meghatározott alanyok tevékenysége, amelyek az ott meghatározott bizonyítási eszközökkel és formában a bűncselekmények elkövetésének vagy meg nem történtének megállapítására és a büntetőjogi felelősség eldöntésére irányulnak.[20] Ehhez hasonló, ám a bizonyítás ismeretelméleti jellegét hangsúlyozó megközelítés szerint a bizonyítás a büntetőeljárásban, a bizonyítékok összegyűjtésével, vizsgálatával és mérlegeléssel kapcsolatos tevékenységben realizálódó, összetett megismerési folyamat, amely a büntetőjogilag releváns, túlnyomórészt múltbeli tényállásra irányul.[21], [22] A bizonyítás fogalmi szintű megközelítése jegyében ismertetett alapvető felfogások alapján tehát, a bizonyítást jogalkalmazás és cél központú megközelítésben legrövidebben úgy lehet definiálni, mint a bűncselekmények elkövetésének, a bűncselekmény elkövetője felderítésének és büntetőjogi felelősségének tények, adatok alapján, jog által szabályozott módon történő megállapítási folyamatát.

III.1.2. Soronkívüliség

A külön eljárások azok az eljárások, amelyek a nyomozás és a bírósági eljárás szabályai tekintetében eltérnek az általános szabályoktól, és ahogyan a Be. többi külön eljárása esetén, a jelen tanulmány tárgyát képező esetben is az általános eljárási szabályokat a Be. külön fejezete speciális rendelkezéseinek érvényesülését biztosítva kell alkalmazni. Ezen eltérő procedúra kialakítására az anyagi büntetőjogban nem létező, a korábban részletezettek szerint meghatározott kiemelt jelentőségű ügyek fogalmának büntetőeljárási törvényben történő megalkotásával, a bizonyítás körében, kötöttebb, szigorúbb szabályok bevezetésével került sor, az ítélkezés időszerűségi követelményének fokozottabb érvényre juttatása érdekében. Ennek jegyében a korábban kiemelt jelleggel bíró bűncselekmények mintájára az új jogintézmény esetében is a speciális rendelkezések között előírásként megjelent a soron kívüli eljárás kötelezettsége, ugyanakkor a kiemelt jelentőségű ügyek vonatkozásában a büntetőeljárási törvény általános szabályai között a Be. 64/A. §-a is tartalmazta a soronkívüliség követelményét. Ezen a kettős szabályozáson változtatott a 2013. évi CXII. törvény 2. §-ának (3) bekezdése, melynek nyomán a Be. 64/A. §-ában 2013. szeptember 1-jei hatállyal egységesen került szabályozásra a büntetőeljárások, így a kiemelt jelentőségű ügyek miatti eljárások soronkívülisége.[23] Az egységes szabályozást megelőzően problémaként merült fel, hogy a soronkívüliség alá tartozó ügyek között a törvény sorrendet nem írt elő, így kérdéses volt a helyes eljárás a soronkívüliségi okok halmozódása esetén, így például abban az esetben is, ha a kiemelt jelentőségű ügy adott esetben más okból is soron kívülinek minősült, vagy ha a kiemelt jelentőségű ügy kitűzése ütközött más okból soron kívüli nem kiemelt büntetőügy kitűzésével. A probléma megoldásában a Kúria Büntető Kollégiuma a 97. számú véleményébe foglalt értelmezésével segített.[24] A jogalkalmazási kérdés azonban csak az új egységes szabályozással oldódott meg, hiszen a jogalkotó a Be. 64/A. §-ában foglaltakkal „erősorrendet” állított fel a soronkívüliségi okok között, mivel az (1) bekezdés szerinti felsorolás sorrendje, a (1) bekezdés d) pontjában meghatározott, többek között a kiemelt jelentőségű ügyek miatti eljárások lefolytatása esetén pedig az ügyek érkezésének időpontja az irányadó a büntetőügyek intézésénél. A törvénymódosítással a Be. XXVIII/A. Fejezetében a külön eljárás soronkívüliségével összefüggésben az az előírás maradt, miszerint az eljárás soronkívüliségét annak minden résztvevője saját eszközeivel köteles biztosítani.[25] A törvényszövegből kitűnően tehát nem csak a hatóság részéről áll fenn kötelezettség, hanem az eljárás minden résztvevője – többek között a terhelt és a védő – részéről is. A rendelkezés az eljárás nem hatósági résztvevőit is kötelezi, ugyanakkor nem biztosít olyan eszközöket, amelyekkel befolyásolni lehet a résztvevők normakövetését, vagy amelyekkel a hatóság szankcionálni tudja a magánszemélyek mulasztását. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság a Be. 554/C. §-ában foglalt rendelkezést pusztán célkitűzésnek tekinti, „[…] mivel semmiféle konkrét feladat, határidő, szankció stb. nem kapcsolódik hozzá”.[26] Felmerül, hogy az eljárás soronkívüliségének a biztosítása az ügyben eljáró hatóságokon, és az ő kirendelésük alapján eljáró személyek kivételével az eljárás többi résztvevőjétől elvárható-e, hiszen, ha bűnüldözési, hatósági feladatnak tekintjük ezt az elvárást, kötelességet, érvényesülni tud-e a Be. 1. §-ában rögzített eljárási feladatok megoszlásának alkotmányosan védett elve, a védelemhez való jog, a terhelt szempontjából megközelítve a kérdést, a Be. 8. §-ában szabályozott önvádra kötelezés tilalmába ütközik-e a szóban forgó rendelkezés. A soron kívüli elintézési követelmény és ezzel összefüggésben a büntetőeljárás résztvevőinek szerepe tekintetében tehát kétségkívül szükségesnek mutatkozik a szabályozás büntetőeljárási alapelveknek való megfelelésének, büntetőeljárási rendszerünkbe történő illeszkedésének vizsgálata. Ilyen szempontok alapján azonban nem csak a soronkívüliségre vonatkozó speciális rendelkezés, hanem a kiemelt jelentőségű ügyekre vonatkozó egyéb külön szabályok, így a vádlott kihallgatásával, a tanúbizonyítással és a szakértővel kapcsolatos különös szabályok vizsgálata is indokolt. Ezek részletesebb elemzését megelőzően elengedhetetlen azonban a Be. bizonyításra vonatkozó általános szabályai között található alapvető rendelkezésekre és a kiemelt jelentőségű ügyekben alkalmazandó bizonyítási eljárási főbb előírásokra, ezek közötti összefüggésekre történő utalás, elsősorban az eljárási résztvevők szerepének vizsgálata tükrében.

III.1.3. A bizonyítás alapvető hatályos büntetőeljárási szabályai és történeti visszatekintés

A bizonyítás legfontosabb szabályait a Be. VII. Fejezete tartalmazza, de bizonyítási szabályok az egyes eljárási szakaszokról és a külön eljárásokról szóló fejezetekben is találhatóak. Az alapvető rendelkezéseket a VII. Fejezet I. címében találjuk, ahol meghatározásra került a bizonyítás tárgya és eszközei, valamint a bizonyítás törvényességére és a bizonyítékok értékelésére is találunk előírásokat. A Be. 75. §-ának (1) és (4) rendelkezései is meghatározóak az eljárás résztvevői, azok szerepköre, valamint az eljárási feladatok megoszlása elvének tekintetében. A büntetőeljárásban a bírói ténymegállapítási tevékenység lényege a múltban történtek valóságnak megfelelő feltárása. Ennek érdekében bi­zonyítást folytat le a bíróság, melynek során a Be. 75. §-ának (1) bekezdése szerint a tényállás alapos és hiánytalan, a valóságnak megfelelő tisztázására kell törekednie, ugyanakkor, ha az ügyész nem indítványozza, a bíróság nem köteles a vádat alátámasztó bizonyítási eszközök beszerzésére, és megvizsgálására. A Be. 75. §-ának (4) bekezdése pedig a bizonyítás tekintetében az eljárásban résztvevő személyek közreműködési jogosultságát és kötelezettségét rögzíti oly módon, hogy e vonatkozásban a törvényben meghatározott esetekre utal. A tárgyalt szakasz (1) bekezdése a vádlói és a bírói feladatkör elválasztását, az eljárási feladatok megoszlásának elvét testesíti meg a bizonyítás oldaláról, a (4) bekezdés pedig az eljárás valamennyi résztvevőjét érintően ír elő kötelezettséget általános jelleggel, ám a törvényben előírt esetekben. Ilyen előírás például az idézéssel szembeni mulasztás következményei[27], a tanúval szembeni kényszerintézkedésre vonatkozó rendelkezések[28]. Ezen előírásokkal hasonlíthatjuk össze a kiemelt jelentőségű ügyek intézése esetére előírt kötelezettséget, mely valamennyi eljárási résztvevőre kiterjed. A különbség abban mutatkozik, hogy míg az általános szabályok között szereplő kötelezettségek elmulasztásához szankció kötődik, addig a kiemelt jelentőségű ügyekben a korábban bemutatottak szerinti kötelezettség esetén ilyen rendelkezések nem léteznek. Emellett kétségtelen, hogy az általános szabályokba épített együttműködési kötelezettségek, elvárások a bizonyítási eljárás lefolytatásához nélkülözhetetlenek, addig a soronkívüliség biztosításának általános kötelezettségként történő előírása, az egyes résztvevők tekintetében történő konkrét feladatok meghatározása, továbbá mulasztás esetére hatósági eszközök alkalmazási lehetőségének biztosítása nélkül valóban csak célkitűzésként funkcionálhat és ilyen módon nem képes elősegíteni/kikényszeríteni a hatóságon kívüli eljárási résztvevők együttműködését a hatékony és időszerű büntetőeljárások biztosítása érdekében.

A Be. 76. §-ának (1) bekezdése taxatív módon határozza meg a bizonyítás eszközeit, úgy mint tanúvallomás, szakvélemény, tárgyi bizonyítási eszköz, okirat, a terhelt vallomása, a Be. 119. §-ától kezdődően a 125. §-ig szabályozza a bizonyítási eljárásokat, azaz a szemlét, a helyszíni kihallgatást, a bizonyítási kísérletet, a felismerésre bemutatást, a szembesítést, a szakértők párhuzamos meghallgatását, a Be. 78. §-ának (1) és (2) bekezdései pedig a bizonyítási eszközök és eljárások szabad felhasználását és a bizonyítékok egyenértékűségét deklarálja. A poligráfos vizsgálatot a Be. a 76. §-ának (1) bekezdésében foglalt felsorolás nem tartalmazza, és a bizonyítási eljárások között sem szabályozza a törvény. A Be. 2014. január 1-jéig három törvényhelyen tartalmazott rendelkezéseket a poligráfos vizsgálat vonatkozásában, így a „A nyomozás lefolytatása” cím alatt a 180., 182. §-okban, „A fiatalkorúak elleni büntetőeljárás” című fejezet bizonyítási eszközökre vonatkozó rendelkezések között a 453. §-ban és a kiemelt jelentőségű ügyekre vonatkozó fejezetben szintén „A bizonyítási eszközök” címszó az 554/E. §-ban, mely szerint a kiemelt jelentőségű ügyben a tanú vallomása beleegyezése esetén poligráf alkalmazásával is vizsgálható. A Be. meglehetősen szűkszavú rendelkezései, szabályozási struktúrája önmagában, de emellett a kapcsolódó végrehajtási szabályok[29] következtében is számos kérdés merül fel a poligráf alkalmazásával kapcsolatban, többek között az, hogy ki lehet a poligráfos vizsgálat alanya, a büntetőeljárás mely szakaszában alkalmazható a poligráf, tekinthető-e bizonyítási eszköznek a poligráfos vizsgálat eredménye. Ezen kérdésekre a kihallgatásra vonatkozó szabályok részletes elemzése körében térek vissza, különös tekintettel a 2013. évi CLXXXVI. törvényre, amely a Be. 554/E. §-ának hatályon kívül helyezése mellett módosította a Be. 181. és 182. §-át is.

A bizonyítási eljárás során folytatott kihallgatások vonatkozásában azonban – az eljárási résztvevők szerepének vizsgálatára is tekintettel – utalni szükséges a Be.-nek az elsőfokú bírósági tárgyalást szabályozó fejezetében a 295. §-ban[30] megállapított, az általános előírásokhoz képest kivételt jelentő rendelkezésre, mely az angolszász jogrendszerből ismert ügyféli bizonyítást teszi lehetővé, azaz – a tanács elnökének döntése alapján – a tanúnak az ügyész, a vádlott és a védő általi kihallgatási lehetőségét biztosítja. Ez a jogrendszerünkben kivételes kihallgatási lehetőség a kiemelt jelentőségű ügyekre vonatkozó eljárásban 2014. január 1-jéig mintegy főszabállyá vált, hiszen a Be. 554/M. és 554/N. §-aiban foglaltak szerint a tanú és a vádlott felé nem a tanács elnöke és a bíróság tagjai tehettek fel először, minden eljárásban résztvevőt megelőzően kérdéseket a kihallgatás során, hanem a hivatkozott paragrafusokban meghatározott sorrendben zajlott a bizonyítás felvétele.

A felek általi kihallgatás azonban nem előzmények nélküli a magyar jogrendszerben, hiszen már az 1896. évi XXXIII. törvénycikk, a bűnvádi perrendtartás (Bp.) fakultatív jelleggel lehetővé tette, hogy „a tanukat és a szakértőket első sorban a felek képviselői” (Bp. 308. §) hallgassák ki. A Bp. 307. §-a szerint – ahogyan a jelenleg hatályos eljárási törvény szerint is – főszabály a tanács elnöke általi kihallgatás volt, „kivüle a tanukhoz és a szakértőkhöz a bírák, a vádló, illetőleg képviselője, a vádlott, a védő és magánfél, vagy ennek képviselője közvetlenül” intézhettek kérdéseket. A Bp. 308. §-a kivételesen ugyan, de két esetben is lehetővé tette a felek általi kihallgatást: Egyik eset az volt, amikor a vádlottnak volt védője, a másik az, amikor személyesen védekezett. Első esetben, ha a védő indítványt tett a kivételes kihallgatási rendre és a vádló nem ellenezte, a tanúkat és a szakértőket közvetlenül a felek képviselői hallgathatták ki, anélkül, hogy a bíróság engedélyét kellett volna kérniük. A második esetben a bíró – a felek egyetértő kívánságára is csak akkor engedhette meg a közvetlen kérdezést, ha a védő nélküli vádlottat értelmisége vagy külön szakképzettsége a kihallgatás teljesítésére alkalmasnak tüntette fel. Ezen esetekben a vád tanúihoz, illetőleg a szakértőihez először a vádló, a védelem tanúihoz és szakértőihez pedig elsősorban a vádlott, illetőleg képviselői intézhették a kérdéseket és azután azokhoz a kérdezőnek ellenfele is tehetett fel kérdéseket. Ezután a magánfél vagy ennek képviselője intézhetett kérdéseket. Az ellenfél, illetőleg a magánfél vagy ennek képviselője után az első kérdező újabb kérdéseket intézhetett, de csak olyan új ténykörülményekre nézve, melyek az ellenfél, illetőleg a magánfél vagy ennek képviselője kérdése folytán merültek fel. Az elnök és a bíróság tagjai mind a kérdezés befejezésével, mind bármelyik kérdésre adott felelet után annyi kérdést tehettek fel, amennyit szükségesnek tartottak. A Bp.-t követően a hazai jogfejlődés során a Be. törvénytervezeti változatában a jogalkotói elképzelés szerint a felek általi kikérdezés vált volna kötelezővé, azonban a Be. későbbi módosításai[31] folytán a felek általi kihallgatás rendje fakultatív maradt. A Bp. ismertetett és a jelenleg hatályos általános eljárási rendelkezéseket összehasonlítva megállapíthatjuk, hogy újjáéledt a több mint száz éves szabályozás, valamint a 2011. évi LXXXIX. törvénnyel a kiemelt jelentőségű ügyek esetében 2014. január 1-jéig a Be. eredeti változatában rögzített elképzelés tért vissza.

III.2. A vádlott kihallgatása

A kiemelt jelentőségű ügyek egyik kardinális szabálycsoportját 2014. január 1-jéig a vádlott kihallgatására vonatkozó, az általánostól jelentős formában eltérő normák alkották. A törvényi rendelkezés szerint a Be. 289. § (2) bekezdésében írt figyelmeztetést követően, ha a vádlott vallomást kívánt tenni, a vádra vonatkozó, a védekezést is magában foglaló vallomását összefüggően adhatta elő. Ezt követően az ügyész, a védő, majd a tanács elnöke, a bíróság tagjai, végül a sértett, a magánfél, valamint az őt érintő körben az egyéb érdekelt és a szakértő tehetett fel kérdéseket.[32] A törvényi figyelmeztetést a tanács elnöke, illetve az eljáró bíró eszközölte, a kihallgatás ezen érdemi része, mely eljárási szabályainak megszegése akár a bizonyíték felhasználását is érintheti, a kiemelt jelentőségű ügyben is a bíró „kezében”, irányításában maradt.

Amint látható a törvényi rendelkezésből, az ügyész és a védő az általános szabályokhoz képest jelentősebb szerepet kapott a bizonyításban, mely különösen a tanú kihallgatásakor, de a vádlotti vallomás során is érvényesült. A törvénymódosítást követően olyan új helyzet állt elő, hogy a vádlottat az ügyész és a védő a bíró előtt kérdezhette. Az általánostól eltérő kihallgatási szabályok lehetőséget adnak arra, hogy a pervezető bíró a kérdezés során is pártatlan maradjon, így külső szemlélőként őrködjön a kérdésfeltevések szakszerűségén és befolyás-mentességén. Az általános norma szerint zajló kihallgatások során ugyanis gyakran épp a hivatásos bíró tesz fel befolyásolásra alkalmas kérdéseket, akit ’ nem szerencsés’ a felek részéről felkérni, hogy tiltsa meg a saját kérdésére a válaszadást.[33] Az angolszász jogi gondolkodás nem is engedi a túl sok kérdés feltevését a bíró részéről, mert ha leereszkedik a küzdőtérre, a „küzdelem pora elhomályosíthatja a látását”.[34] Ilyen megközelítésben tehát a felek általi kihallgatás a bírói pártatlanság biztosításának egyik letéteményese.

Ugyanakkor a törvénymódosítás teljesen új eljárási helyzetbe hozta az ügyészt és a védőt, ezért a hatályba lépést követően aggályok merültek fel a tekintetben, hogy a felek általi kihallgatás mennyire növeli meg a kihallgatások, így a büntetőperek időtartamát. A felmerült aggály kapcsán Háger Tamás ítélőtáblai bíró a következő megállapítást teszi: „Kétségtelen, hogy a védő általi kihallgatás, illetve a vádlott kérdezésének sorrendje a személyi bizonyítás időtartamát növelheti, de véleményem szerint nem oly mértékben, mely jól nyomon követhetően az eljárások elhúzódásához vezetne.”[35] Ezen állásponttal egyetértve azonban meg kell jegyezni, hogy a vád és a védelem megfelelő felkészültsége meghatározó e kérdésben, és a felek általi kihallgatás egyes ügyekben – figyelemmel természetesen a bíró pervezetési taktikájára is – éppúgy vezethet a pertartam növekedéséhez, mint csökkenéséhez.

A kérdés vizsgálatának eredményeképpen a bíróságok gyakorlati tapasztalataira történő hivatkozással a jogalkotó arra a következtetésre jutott, hogy a kiemelt jelentőségű ügyekben a kihallgatás speciális szabályai nem gyorsítják, hanem éppen ellenkezőleg lassítják a büntetőeljárásokat, mindenképpen időszerűbb ítélkezést tesz lehetővé az általános szabályok szerinti kihallgatás, így hatályon kívül helyezésre kerültek – „a keresztkérdezésre” vonatkozó rendelkezések – a Be. 554/M. §-a és a Be. 554/N. §-a.[36]

A kiemelt jelentőségű ügyben a törvényes figyelmeztetést követően, ha a vádlott vallomást kívánt tenni, a vádra vonatkozó, a védekezést is magában foglaló vallomását összefüggően adhatta elő. Ezt követően kerülhetett sor a kérdezésre, a már idézett törvényi rendelkezés szerint az ügyész, a védő, majd a tanács elnöke, a bíróság tagjai, végül a sértett, a magánfél, valamint az őt érintő körben az egyéb érdekelt és a szakértő által. A törvény nem sorolta fel a vádlott-társat a kérdezésre jogosultak körében, azonban a Be. általános szabályából (286. §)[37] és a Be. külön eljárás generális visszautaló szabályából (554/A. §) kétségtelenül következik, hogy a kérdezés joga a vádlottat is megillette, így több vádlottas ügyben a vádlotthoz a vádlott-társ is jogosult volt kérdés feltételére.

Bizonyos jogtudományi álláspontok szerint szükséges volna, a vádlott kihallgatására is kiterjedően a keresztkérdezéses rendszer törvényi alapesetként történő szabályozása.[38] Álláspontom szerint azonban a kontinentális alapokon kifejlődött büntetőeljárásunktól – bár a változás szerint jelen voltak/vannak egyes elemei – még ma is idegen a klasszikus angolszász (a keresztkérdezést is magában foglaló) kihallgatási rendszer és némiképp a vádlott, illetve a tanú felek általi kihallgatása is. A keresztkérdezés tipikus angolszász jogintézmény, a hazai perjogban való általánossá tételének indokoltsága megkérdőjelezhető, s arra csak egy teljesen új eljárási törvény adhatna lehetőséget.

III.3. A tanúbizonyítás

III.3.1. A tanúkihallgatás formája

A Be. 554/N. § értelmében 2014. január 1-jéig a bíró által végzendő törvényi figyelmeztetéseket követően, ha a tanú vallomástételének nem volt akadálya, a tanút az hallgatta ki, aki a kihallgatását indítványozta. Ezután a tanúhoz a másik fél és a vádlott, majd a tanács elnöke, a bíróság tagjai, a sértett és a magánfél kérdéseket intézhetett. A vádlotti kihallgatáshoz hasonlóan, a tanú jogait és kötelességeit magában foglaló figyelmeztetéseket, a tanúvallomástételi akadályok tisztázását, a hamis tanúzás következményeire történt figyelmeztetést a tanács elnökének, illetve az eljáró bírónak kellett elvégeznie. E figyelmeztetés után került sor az indítványozó fél általi tanúkihallgatásra.

A tanúkihallgatás speciális formáját a már idézettek szerint tekinthetjük az angolszász, keresztkérdezéses kihallgatási rendszer egy sajátos, az eredetihez képest számos különbséggel rendelkező hazai változatának – vagy ahogyan Fantoly Zsanett fogalmaz, „szelídített” változatának[39] – mely az általános szabályok szerint folyó tanúkihallgatásban is megjelenik, amikor kivételesen, a tanács elnökének engedélyével elsőként a vád és a védelem képviselője kérdezhet.[40] Megállapítható viszont, hogy az általános szabályoknak megfelelően végzendő tanúkihallgatásnál hazánkban nem követték az angolszász rendszerben meghonosodott keresztkérdezéses technikát, hiszen célját tekintve nem illeszkedik a magyar eljárásjog rendszerébe, ugyanis annak lényegi eleme az ellenérdekű fél tanújának összezavarása és szavahihetőségének megingatása, ezáltal a másik fél eljárási pozíciójának és hitelességének gyengítése. Az angolszász tanúkihallgatási rendszer a következők szerint foglalható össze: „A tanút állító fél kérdezi ki elsőként a megidézett személyt, de nem tehet fel rávezető jellegű vagy olyan kérdéseket, amelyek a tanú szavahihetőségére vonatkoznak, vallomása igaz voltát hivatottak igazolni. Az egyenes kihallgatást követi a keresztkérdezés, amikor az ellenérdekű fél tehet fel kérdéseket a tanúnak, s ennek során a szavahihetősége ellenőrzésének, vezető kérdések feltételének is helye van. A keresztkérdezést újabb egyenes kihallgatás követheti, majd újra az ellenérdekű fél általi keresztkérdezés következhet.”[41] Az angolszász tárgyalási rendszerben a felekre van bízva a bizonyítás, „A bíró szerepe a felek által végzett bizonyítás ellenőrzése, a törvényesség betartatása […]”[42], a vádlott a tanú pozíciójában lép fel, míg nálunk a rendszer sajátossága, hogy a bíróságra hárul az önálló, a tanútól egyértelműen megkülönböztethető eljárási személynek minősülő vádlott büntetőjogi felelősségének tisztázása.

A bírói gyakorlat még nem sok esetben foglalt állást a kiemelt jelentőségű ügyekben alkalmazandó különös eljárási szabályok vonatkozásában, ám több felsőbírósági eseti döntés[43] is született a tanúkihallgatást érintően. A hivatkozott ügyekben az ítélőtábla megállapította, hogy az elsőfokú bíróságok megszegték a Be. 554/N. § rendelkezéseit, azaz nem tartották be az általánostól eltérő, a tanúkihallgatás terén előírt kikérdezési sorrendet. A másodfokú bíróság az elkövetett eljárási hibát relatív eljárási szabálysértésként értékelte, mely nem járt az elsőfokú ítéletek hatályon kívül helyezésével, viszont kifejtette, hogy az első kérdezés elvonásának joga, ha nem is feltétlen eljárási szabálysértés, jelentéktelennek nem tekinthető. Emellett kiemelte továbbá az ítélőtábla, hogy a bíróságnak a büntetőeljárás általános és részletszabályait is feltétlen be kell tartania, azoktól sem pertaktikai, sem más okokból nem térhet el. Az ítélőtábla döntéseitől függetlenül azonban természetesen elképzelhető olyan eset, amikor a téves sorrendű bírói kihallgatásban megnyilvánuló perviteli hiba a bizonyítás törvényességét oly mértékben sérti, hogy a bizonyíték felhasználásának kizárásával jár.

III.3.2. A poligráf alkalmazásának kérdése

A kiemelt jelentőségű ügyekben folytatandó tanúbizonyítás azonban nemcsak a felek általi kihallgatási mód miatt volt sajátos, hanem a poligráf alkalmazása tekintetében is. A Be. 554/E. §-a szerint kiemelt jelentőségű ügyben a tanú vallomása, beleegyezése esetén poligráf alkalmazásával vizsgálható volt. A poligráf alkalmazásával kapcsolatban felmerülő kérdések megválaszolása a Be. 554/E. §-ának beiktatása előtt sem volt könnyű, hiszen a rendelkezés hatálybalépését megelőzően is kérdéses volt, hogy tanú lehet-e poligráfos vizsgálat alanya, ám az új törvényhely megteremtése sem segítette a válaszadást, sőt további bizonytalanságot teremtett. 2011. nyaráig a Be. nem rendelkezett kifejezetten a tanú poligráfos vizsgálatáról, ugyanakkor – mint ahogyan a hatályos törvény sem – tiltó szabályt sem tartalmazott erre vonatkozóan. Az általános – nyomozási – szabályok között a Be. 180. §-ának (2) bekezdése a gyanúsítotti vallomás poligráfos ellenőrzésére ad lehetőséget, a gyanúsított beleegyezése esetére. Emellett az Rtv. 41. §-a hatálybalépésétől kezdve tartalmazza azt a rendelkezést, hogy a rendőrség a büntetőeljárásban vagy körözött személy felkutatásakor az ügyben érintettet, ha előzetesen írásban hozzájárul, műszeres (poligráfos) vizsgálat alkalmazásával is ellenőrizheti. Ezen rendelkezések következtében a jogalkalmazók körében a tanú, mint az ügyben érintett, eljárásban résztvevő személy vallomásának poligfáros vizsgálati lehetősége tekintetében eltérő álláspontok alakultak ki. Egyesek véleménye szerint, mivel tiltó szabályt nem tartalmazott a Be., a tanút is alá lehetett vetni a poligráfos vizsgálatnak. Ezzel szemben a Legfőbb Ügyészség két alkalommal is kifejtette, hogy kizártnak tekinti a poligráfos vizsgálatot a tanúk és a sértettek esetében.[44] Új helyzetet, de további jogalkalmazási nehézséget teremtett, hogy kiemelt jelentőségű ügyekben lehetővé vált a tanú poligráfos vizsgálata.

A törvénymódosítás mögötti szándék vizsgálatakor juthattunk arra a következtetésre, hogy a jogalkotó kifejezetten a kiemelt jelentőségű ügyekben kívánta lehetővé tenni a tanú poligráfos vizsgálatát, és így erre más ügyekben nincs lehetőség, mert ha a tanú poligráfos vizsgálatát általánossá kívánta volna tenni, akkor az általános szabályok, így a bizonyításra vonatkozó, a tanú kihallgatásának szabályai közé iktatta volna be az új rendelkezést. Ezen álláspont esetében azonban felmerül a kérdés, hogy mi indokolja a poligráf tanúvallomások esetén történő, a kiemelt jelentőségű ügyek körén kívüli alkalmazásának tilalmát. A Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiuma[45] a Be. 554/E. §-ával kapcsolatban megállapítja, hogy „A Be. a vallomás poligráfos vizsgálatát jelenleg a terhelt esetében szabályozza, a tanúról nem szól. Nincs olyan szabály, amely megtiltaná a tanú poligráfos vizsgálatát, ezért a rendelkezés felesleges.” A Legfelsőbb Bíróság tehát feleslegesnek tartja az új rendelkezést, így ezen álláspont mentén figyelemmel a Be. szabad bizonyítási rendszerére, arra a következtetésre is juthatunk, hogy az új szabállyal a jogalkotó csupán megerősíteni kívánta a tanú poligráfos lehetőségének vizsgálatát. A Fővárosi Ítélőtábla egyik végzésében is arra a következtetésre jut, hogy eljárási törvényünk a tanú poligráfos vizsgálatát nem csupán a kiemelt jelentőségű ügyekben teszi lehetővé: a „[…] Be. 554/E. § a kiemelt jelentőségű ügyek eljárási szabályainál kifejezetten nevesíti a bizonyítási eszközök körében a poligráf alkalmazását, mint a tanú vallomását vizsgáló eszközt. Ebből pedig nem az következik, hogy a bizonyítási eszközként csupán ebben az ügykategóriában lenne felhasználható, hiszen épp a korábbi büntetőeljárásokban elvégzett poligráfos vizsgálatokra figyelemmel kerülhetett sor a Be. […] módosítására.”[46] Ezen álláspontok mellett a Be. vitatott szakaszához fűzött megjegyzés szerint „Az általános szabályok szerint csak az együttműködő gyanúsított vallomását lehet poligráffal vizsgálni, a tanúk vallomását még beleegyezésük esetén sem.”[47] Nem volt könnyű így a poligráfos vizsgálat alanyi körének meghatározása, ám ezen a bizonytalanságon segíthet a 2013. évi CLXXXVI. törvény, amelynek 2014. január 1. napján történő hatályba lépésével expresis verbis módon rögzített általános szabály[48] alapján lehetővé vált a tanú vallomásának poligráf alkalmazásával lefolytatott vizsgálata. A törvény indokolása[49] szerint krimináltaktikai szempontok miatt azért szükséges az eljárási törvény ilyen módosítása, hogy a tanúval szemben a poligráfos vizsgálat ne csak kiemelt jelentőségű ügyben legyen alkalmazható. A korábbi törvénymódosítás kapcsán tehát az új módosítás indokolása is arra a következtetésre jut, hogy a jogalkotó korábban kifejezetten a kiemelt jelentőségű ügyekben kívánta lehetővé tenni a tanú poligráfos vizsgálatát a külön eljárás bevezetésekor. A Be. csupán a fiatalkorú gyanúsított esetében zárja ki a poligráfos vizsgálat elvégzésének lehetőségét, így felmerül a kérdés, hogy az elvégezhető-e fiatalkorú tanú esetén. Erre a kérdésre is választ ad a Be.-t módosító törvény, mely a tizennyolcadik életévét meg nem haladott tanú esetén kizárja a poligráf alkalmazását.

Önmagában azonban az is megkérdőjelezhető, hogy a tanú esetében – a terhelttől eltérő eljárásjogi pozíciójára, valamint a bűncselekmény elkövetéséhez fűződő eltérő viszonyára, az azzal kapcsolatos tudattartalmára tekintettel – indokolt-e poligráfos vizsgálatának lehetővé tétele. Az ezzel kapcsolatos aggályokat részletesen kifejti Varga Zoltán, aki arra a következtetésre jut, hogy „[…] lehet, hogy amiről a tanú azt gondolja, hogy igaz – hiszen saját meggyőződését adja elő – a valóságban mégsem igaz”, így „[…] igen csak megkérdőjelezhető a poligráfos vizsgálattól várható eredmény.”, hiszen „Ebben az esetben a poligráf nem lehet alkalmas arra, hogy kiszűrje az objektíve valótlan vagy a tanú által szubjektíve igaz vallomást.”[50] Ugyanakkor egyet kell értenünk Elek Balázs megállapításával, miszerint „Nagyszámú tényező befolyásolhatja és konkrét esetben mindig is befolyásolja mind az eredeti tudomásszerzést (észlelés), mind pedig annak megőrzését (emlékezés)”[51]. Az kétségtelen, hogy a vallomás befolyásolt volta a műszeres vizsgálattól függetlenül érvényesül, továbbá nem feledkezhetünk meg egyrészt arról, hogy a nyomozó hatóság tanúként tudja kihallgatni azt a személyt is, akivel szemben még nem áll fenn a gyanúsításhoz szükséges megalapozott gyanú, másrészt a (tanú)vallomás őszinteségét nem lehet kizárólag a poligráfos vizsgálat eredménye alapján megítélni. A kifejtettek alapján tehát nem lehet indokolt a poligráf alkalmazási lehetőségének kizárása a tanú esetében, ugyanakkor kérdéses, hogy a sértett az eljárásban részt vevő többi tanúhoz képest különös helyzetére tekintettel, ugyanúgy vizsgálható-e poligráf alkalmazásával.

A jogszabályi rendelkezések és a felvázolt eltérő értelmezések, álláspontok bizonytalanná teszik a poligráfos vizsgálat alanyi körének konkrét meghatározását, valamint további kérdések felmerülését is generálják.

Nemcsak a poligráfos vizsgálat alanyi köre vitatott azonban, hanem az is, hogy a büntetőeljárás mely szakaszában van lehetőség az alkalmazására. A Be. 180. §-ának (2) bekezdése szerint a poligráf alkalmazására a gyanúsítotti vallomás ellenőrzése céljából van helye, ha abba beleegyezik, a törvény ugyanakkor nem tartalmaz kizáró rendelkezést a vádlotti vallomás poligráfos ellenőrzésére. A Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának véleménye[52] egyértelművé tette, hogy a terhelt esetében a poligráf alkalmazására kizárólag a nyomozás során kerülhet sor. E véleménnyel egyezően több bírósági határozat[53] is akként foglal állást, hogy a bírósági eljárásban nincs lehetőség poligráfos vizsgálat elrendelésére tekintettel arra, hogy a műszeres vizsgálat elvégzéséhez szaktanácsadó igénybevétele kötelező, ám a Be. 182. §-ának (1) bekezdésének rendelkezése értelmében az ügyész és a nyomozó hatóság vehet igénybe szaktanácsadót, a bíróság azonban nem. Megjegyzendő, hogy a Be. arra vonatkozóan sem tartalmaz tiltó rendelkezést, hogy a bíróság szaktanácsadó közreműködését nem veheti igénybe, és a gyakorlatban is találunk példát arra, hogy bírósági szakban került sor a poligráf alkalmazására.[54] A poligráfos vizsgálat bíróság általi elrendelésének lehetősége mellett foglal állást Katona Tibor is, véleménye szerint „nem szorítható a poligráfos bizonyítás a nyomozati szakra, azt a tárgyalási szakban is biztosítani kell, ellenkező esetben sérül a tisztességes eljáráshoz való jog”[55]. Mindezek nyomán az is kérdéses, hogy a tanú csak a nyomozás során, vagy a bírósági eljárásban is vizsgálható-e.

Kérdéses továbbá az is, hogy minek minősül a poligráfos vizsgálat eredménye, tekinthető-e bizonyítási eszköznek figyelemmel a már e tekintetben hivatkozott Be. rendelkezésekre, azok törvényben történő elhelyezkedésére, valamint arra is, hogy ha a nyomozás során alkalmazzák a poligráfot, akkor a vizsgálat eredménye része a nyomozási iratnak[56], amely a bírósági tárgyalás anyagává tehető felolvasással, ismertetéssel. A Be. 76. §-ának (1) bekezdésében felsorolt bizonyítási eszközök között nem szerepel semmilyen konkrét utalás, megnevezés a poligráfos szaktanácsadói vizsgálat eredménye tekintetében. A jogalkotó tehát a poligráfos vizsgálat eredményét nem sorolja fel a bizonyítási eszközök között továbbá a poligráfos vizsgálatot bizonyítási eljárásként sem szabályozza. A poligráfos vizsgálatról készült jegyzőkönyv azonban, csakúgy, mint a szaktanácsadó felvilágosítása a 4/2007. számú BK vélemény szerint a Be. 301. §-a alapján felolvasható, a bírósági tárgyalás anyagává tehető, mint ahogyan a nyomozó hatóság jelentése okiratként ismertethető[57]. A poligráfra vonatkozó rendelkezések esetén alkalmazott kodifikációs megoldás kétségtelenül bizonytalanságot teremtett a szabályok alkalmazása terén, a poligráfos vizsgálat eredménye tekintetében ez odáig vezetett, hogy teljesen ellentétes álláspontokat találunk a bírósági határozatokban, hiszen találunk éppúgy példát arra, hogy a poligráfos vizsgálat eredményét bizonyítási eszközként értékeli a bíróság[58], mint ennek ellenkezőjére[59].

A jogszabályi rendelkezések és az ezek nyomán kialakult ellentmondó értelmezések, álláspontok következtében egységes joggyakorlatról aligha beszélhetünk a poligráf alkalmazása kapcsán, így a jogalkalmazási bizonytalanságok megszüntetése érdekében jogegységi eljárás lefolytatását látom szükségesnek, továbbá elkerülhetetlennek tűnik a poligráffal kapcsolatos szabályozás jogalkotó általi felülvizsgálata is, melyre a Be.-t érintő legutóbbi módosítás némi reményt nyújt.

III.4. A szakértővel kapcsolatos különös szabály

A vizsgált külön eljárásban a szakértő közreműködésével kapcsolatos speciális szabály volt az, hogy a szakértőt rendbírsággal kell sújtani, ha a szakvélemény előterjesztésére rendelkezésre álló határidőt önhibájából elmulasztja.[60] Ez feltételen szigorúbb szabályt jelentett az általános normához képest, tekintettel arra, hogy a per általános szabályai szerint a szakértő rendbírsággal sújtása csak lehetőség s nem kötelező volt. Anyagi jogi értelemben ezt tekinthetjük egy „abszolút határozott” szankciónak, mert a bíróságnak nincs választási lehetősége, az önhibából eredő mulasztás folytán a jogkövetkezmény alkalmazásától nem tekinthet el. Mindez nyilvánvalóan az eljárás gyorsítását, a szakértői vélemények elkészülésének indokolatlan elhúzódása ellen született olyan új norma, mely feltehetően jobban garantálja az olykor mellőzhetetlen bizonyíték gyorsabb, hatékonyabb prezentálását. Az pedig csak a gyakorlati tapasztalatok tükrében ítélhető meg, hogy mennyiben van igaza Fázsi László törvényszéki tanácselnöknek, amikor kétségesnek ítéli a kötelező bírságolás gyorsító hatását.[61] Különösen fontos kérdés ez arra tekintettel, hogy a részletezett különös szabály a 2013. évi CLXXXVI. törvénnyel kikerült a kiemelt jelentőségű ügyekre vonatkozó szabályok köréből, és általános szabállyá vált.[62]

IV. Záró gondolatok

Láthatjuk, hogy a vizsgált új jogintézmény érdemi újdonságokat vezetett be az eljárásba, különösen a bizonyítás terén. Nem vitás, hogy a jogalkotó célja az eljárás gyorsítása, a bizonyítás résztvevői indokolatlan mulasztásának visszaszorítása, az ítélkezés időszerűségének javítása volt. A kiemelt jelentőségű ügyekben folytatott bizonyítás, a vádlott, de különösen a tanú kihallgatása felvetette annak kérdését a jogtudományban és a bírói gyakorlatban is, hogy a felek általi kihallgatási rendszer valóban hatékony-e, a kívánt céllal ellentétben nem lassítja-e a pereket érdemben. Amint már említettem véleményem szerint a kérdéses személyi bizonyítás a vád és a védelem általi első kérdezés, kihallgatás nem hátráltatja oly mértékben az eljárásokat, hogy azok időszerű lefolytatását veszélyeztetné, azonban feltehetően nem is gyorsítja azokat. Ezen kérdésekre azonban csak széles körben lefolytatott kutatás eredményeképpen kaphatnánk adatokkal alátámasztott, megalapozott választ. A jogalkotó válasza szerint a kihallgatás speciális szabályai nem gyorsították, hanem éppen ellenkezőleg, lassították a büntetőeljárásokat, így hatályon kívül helyezte azokat. A jogalkotói döntés mellett nem hagyhatjuk figyelmen kívül az Országos Bírósági Hivatal Elnökének 2013. október 25. napján kelt, az új büntetőeljárási törvény koncepciójáról szóló kormányhatározat tervezetéhez készített előterjesztését[63], melynek 9. pontjában a kiemelt jelentőségű ügyek vonatkozásában kifejti, hogy „[…] meg kell szüntetni a diszfunkcionális külön eljárási szabályokat (pl. felek általi kihallgatás intézménye)”, hiszen: „A tapasztalatok azt mutatják, hogy nem lettek sem gyorsabbak, sem pedig hatékonyabbak ettől a bírósági eljárások.” Perjogi hagyományainkra is tekintettel nem tartom indokoltnak a felek általi kihallgatás jogintézményének általánossá tételét, megfontolandó ugyanakkor egy új büntetőeljárási törvényben, szélesebb körben való bevezetése. A megfontoláshoz azonban – figyelemmel a felek általi kikérdezés elsődleges céljára, azaz a bírói pártatlanság elvének erősítésére is – elengedhetetlen a hatályos eljárási törvényben észlelhető azon koherencia zavar elemzése, amely a Be. 1. §-ában megfogalmazott funkciómegosztás elvének, a Be. 4. § (1) bekezdésében rögzített vádlói bizonyítási tehernek, valamint a Be. 75. § (1) bekezdésében szabályozott a bírói szerepkört meghatározó tényállás felderítési kötelezettségnek együttes jelenléte és kívánalma okoz. A funkciómegosztás elvével kapcsolatban felmerülő ellentmondások feloldása kétség kívül koncepcionális kérdés, mint ahogyan a kiemelt jelentőségű ügyekre vonatkozó külön eljárási szabályok léte is ilyen módon közelíthető meg. Az időszerű büntetőeljárás követelményének zászlaja alatt megteremtett új külön eljárás jövője tehát a kodifikátorok kezében van.

Az írás a Magyar Jog 2014. évi 7-8. számában jelent meg.

 


[1] A Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának véleménye a T/3522. számú, az egyes eljárási és az igazságszolgáltatást érintő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslatról.

[2] Be. 17. §-ának (9) bekezdése

[3] Be. 554/G. §

[4] 2011. évi CCV. törvény; Be. 55/O. §

[5] 2011. évi CCI. törvény; Be. 554/J. §

[6] 2012. évi CXVII. törvény

[7] 2012. évi CCXXIII. törvény

[8] 2013. évi CXII. törvény

[9] 2013. évi CLXXXVI. törvény egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódó más törvények módosításáról.

[10] Be. 554/E. §

[11] Be. 554/F. §

[12] Be. 554/M. §, 554/N. §

[13] 2011. évi LXIII. törvény

[14] 2011. évi CCX. törvény

[15] 2013. évi CXII. törvény

[16] „A kiemelt ügyek széles köre azt eredményezte, hogy a törvényszékek hatáskörébe tartozó bűncselekmények jelentős részét ezek teszik ki.” (A 2013. évi CXII. törvény részletes indokolása a 2. §-hoz)

[17] A 2013. évi CXII. törvény részletes indokolása a 2. §-hoz. Forrás: Complex Jogtár Plusz.

[18] Lamm Vanda, Peschka Vilmos (főszerkesztők): Jogi Lexikon, KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2000. 85.

[19] Angyal Pál: A magyar büntetőeljárásjog tankönyve I. kötet Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. kiadása, Budapest, 1915. 314–315.

[20] Király Tibor: Büntető Eljárási Jog, 3. átdolgozott kiadás, Osiris Kiadó, Budapest, 2003. 222.

[21] Tremmel Flórián: Bizonyíték a büntetőeljárásban, Dialóg–Campus Kiadó, Budapest–Pécs, 2006. 58.

[22] Ez utóbbi két felfogásnál megfigyelhető, hogy a bizonyítás fogalmi meghatározásánál kiemelik a bizonyítás „alanyait”, így a bíróságot és az eljárásban részt vevőket, mint a bizonyítási cselekménysorozat, tevékenység megvalósítóit.

[23] Be. 64/A. § (1) „A büntetőeljárást soron kívül kell lefolytatni a következő esetekben: a) ha a terhelt előzetes letartóztatásban van, b) a kiskorú sértett sérelmére elkövetett, az élet, a testi épség és az egészség elleni bűncselekmény (Btk. XV. Fejezet) miatt, a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény (Btk. XIX. Fejezet) miatt vagy más, személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt, ha a kiskorú sértett érdeke – így különösen akkor, ha a sértett testi, értelmi vagy erkölcsi fejlődését a bűncselekmény jelentősen veszélyeztette, illetve ha a terhelt az eljárás lefolytatásakor is ellátja a sértett nevelését, felügyeletét vagy gondozását, vagy egyébként is a sértett környezetében él – a büntetőeljárás mielőbbi befejezését indokolja, c) a megismételt eljárásban (XVI. Fejezet), d) ha a terhelttel szemben távoltartást rendeltek el (138/A. § és 138/B. §), ha a terhelt mentelmi jogát, illetve diplomáciai vagy a nemzetközi jogon alapuló más mentességét felfüggesztették (XXVIII. Fejezet), kiemelt jelentőségű ügyben (XXVIII/A. §), a 408. § (1) bekezdés e) pontja alapján előterjesztett perújítási indítvány alapján elrendelt perújítási eljárásban, továbbá az Országos Bírósági Hivatal elnökének határozata vagy a bíróság elnöknek rendelkezése alapján.” (2) „Az eljárás soron kívüli lefolytatása során az (1) bekezdés szerinti sorrendet kell figyelembe venni azzal, hogy a d) pontban meghatározott eljárások lefolytatásának sorrendjét az ügyek érkezésének időpontja határozza meg.”

[24] „Amennyiben több törvényes soronkívüliséget előíró ok verseng egymással, a XXVIII/A. § Fejezet szerint soronkívüliséget élvező ügyek más soron kívüli ügyeket megelőznek…”, „A kiemelt jelentőségű ügyekre törvény által előírt soronkívüliségen belül is, az elintézés sorrendjében megelőzi a többit az az ügy, amelyben a terhelt előzetes letartóztatásban van.”

[25] Be. 554/C. §

[26] 166/2011. (XII. 20.) AB határozat indokolása III. rész 6. pont.

[27] Be. 69. §

[28] Be. 93. §

[29] 23/2003. (VI. 24.) BM–IM együttes rendelet 127–132. §

[30] Be. 295. § (1) „Az ügyész, a vádlott vagy a védő indítványára a tanács elnöke engedélyezheti, hogy a tanút először az ügyész és a védő kérdések feltevésével hallgassa ki.

[31] 2002. évi I. törvény, 2003. évi II. törvény, 2006. évi LI. törvény

[32] Ld. Be. 544/N. § A terheltet a tárgyaláson történő kihallgatása esetén az általános szabályok szerint kell figyelmeztetni a hallgatás jogára, valamint a tárgyaláson gyakorolható jogaira. A Be. 289. § (1) bekezdése rögzíti, hogy a vádlott kihallgatására a 117. § (2)–(5) bekezdését és a 118. § rendelkezéseit a (2) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. A (2) bekezdés értelmében a tanács elnöke a 117. § (2) bekezdésében foglaltakon kívül a vádlottat figyelmeztetni arra, hogy a bizonyítási eljárás során kihallgatottakhoz kérdéseket intézhet, indítványokat és észrevételeket tehet. A figyelmeztetés kiterjed arra is, hogy ha a vádlott nem tesz vallomást, a terheltként tett korábbi vallomása ismertethető vagy felolvasható.

[33] Elek Balázs: A vallomás befolyásolása a büntetőeljárásban, Debrecen, TKK, 2008. 132.

[34]Joachim, H.: A büntetőeljárás reformja Kelet- és Nyugat-Európában, fordította Bócz Endre, Magyar Jog, 1993/5. szám 298–306.

[35] Háger Tamás: Védelem a kiemelt jelentőségű büntetőügyekben, Ügyvédek Lapja 2013/5. szám 16. oldal.

[36] A 2013. évi CLXXXVI. törvény részletes indokolása a 73. §-hoz. Forrás: Complex Jogtár Plusz.

[37] Be. 286. § (4) „A vádlott és a tanú kihallgatását, illetve a szakértő meghallgatását követően hozzájuk a bíróság tagjain kívül az ügyész, a vádlott, a védő, a sértett, a magánfél, valamint az őt érintő körben az egyéb érdekelt és a szakértő kérdést tehet fel.”

[38] Bérces Viktor: A védő kérdezési jogának gyakorlásával kapcsolatos kérdések a bírósági eljárásban, Jogelméleti Szemle 2012/4. szám, 3–14. oldal http://jesz.ajk.elte.hu/berces52.pdf (letöltés: 2013. szeptember 13.)

[39] Fantoly Zsanett: A keresztkérdezés és a felek általi kihallgatás a büntetőeljárásban, Jogtudományi Közlöny, 2008/10. szám, 505. oldal.

[40] Be. 295. §

[41]Farkas Ákos–Róth Erika: A büntetőeljárás, KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2004. 255.

[42] Uo.

[43] Pl.: Debreceni Ítélőtábla Bf.II.238/2012/8., Bf.II.207/2012/23., Bf.II.34/2012/3. számú ítéletek.

[44] A Legfőbb Ügyészség Nyomozásfelügyeleti és Vádelőkészítési Főosztálya által 2005 júliusában kiadott NF.3797/2005/10-1. számú állásfoglalás és az Ig.404/2009. Legf. Ü. számon kiadott emlékeztető.

[45] A Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának véleménye a T/3522. számú, az egyes eljárási és az igazságszolgáltatást érintő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslatról.

[46] Fővárosi Ítélőtábla 3.Bf.82/2012/9. számú végzése.

[47] Miniszteri indokolás. Forrás: Complex Jogtár Plusz.

[48] Be. 181. § (4) bekezdés, 182. § (2) bekezdés.

[49] A 2013. évi CLXXXVI. törvény részletes indokolása a 30–31. §-hoz. Forrás: Complex Jogtár Plusz.

[50]Varga Zoltán: A hazugság árnyékában, Ügyvédek Lapja 2012/4. szám 43. oldal.

[51]Elek Balázs: A vallomás befolyásolása a büntetőeljárásban, Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft., 44. oldal.

[52] 4/2007. számú BK vélemény.

[53] Például: Győri Ítélőtábla Bf.98/2011/76. számú ítélete, Bf.160/2011/5. számú végzése, Szegedi Ítélőtábla Bf.II.464/2010/10. számú ítélete, Fővárosi Ítélőtábla 4.Bf.400/2011/13. számú ítélete, Debreceni Ítélőtábla Bf.I.658/2006/26., Bf.II.520/2011/7. számú ítéletei, Bf.III.467/2009/9. számú végzése.

[54] Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság 2.Bf.739/1996/12. számú végzése, és 1.B.792/2005. számú ügye.

[55]Katona Tibor: Gondolatok a hazugságvizsgálatról az Emberi Jogok Európai Egyezményének tükrében című tanulmánya In: Juhász Zsuzsanna–Nagy Ferenc–Fantoly Zsanett (szerk.): Ünnepi kötet Dr. Cséka Ervin professzor 90. születésnapjára. SZEK Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó, Szeged, 2012.

[56] A szaktanácsadó közreműködéséről a Be. 182. §-ának (5) bekezdése alapján, a 23/2003. (VI. 24.) BM–IM együttes rendelet 132. §-a szerint jegyzőkönyv készül, amelyet a nyomozás irataihoz kell csatolni.

[57] Be. 301. §-ának (2) bekezdése.

[58] Például: Debreceni Ítélőtábla Bf.II.761/2011/5. számú végzése, Fővárosi Ítélőtábla 1.Fkf.293/2008/15. számú ítélete, Pécsi Ítélőtábla Bf.I.2./2012/4. számú ítélete.

[59] Például: Szegedi Ítélőtábla Bf.II.92/2012/29. számú ítélete, Debreceni Ítélőtábla Bf.III.560/2012/5. számú ítélete.

[60] Be. 554/F. §

[61]Fázsi László: Kockázatok az új külön eljárás szabályozásában, Ügyvédek Lapja 2012/4. szám 38. oldal.

[62] Be. 113. § (2) bekezdés.

[63] 30237-32/2013. OBH Előterjesztés az új büntetőeljárási törvény koncepciójáról szóló kormányhatározat tervezetéhez http://www.birosag.hu/media/aktualis/koncepcionalis-javaslatok-az-uj-buntetoeljarasi-kodexhez (letöltés ideje: 2013. október 28.)

Hozzászólások

hozzászólás