Bevezetés
Gyermek minden 18 életévét be nem töltött kiskorú személy az eljárási pozíciójától függetlenül. Erre utal a tárgykörre vonatkozó nemzetközi egyezmények fogalomhasználata is.[2] Bár értelemszerűen nem azonosan, de mind az anyagi jogi szabályok, mind az eljárásjogi rendelkezések speciális normákat tartalmaznak, ugyanúgy a fiatalkorú elkövetőére, mint a kiskorú sértettre (tanúkra) nézve, de nem azonos módon. Az azonban egyértelmű, hogy az életkori sajátosságok mind elkövetői, mind sértetti oldalon jelentőséggel bírnak, és a gyermek mindenekfelett álló érdekét hivatottak érvényre juttatni.
A gyermekek szerepe a büntető igazságszolgáltatásban több okból is kiemelt jelentőségűek. Az anyagi és eljárásjogi rendelkezések védeni hivatottak a gyermekek érdekeit, függetlenül attól, hogy a sérelmükre elkövetett cselekmények feltárása, vagy éppen az általuk elkövetett magatartások büntetőjogi megítélése az eljárás célja. Legyen szó fiatalkorú vagy gyermekkorú elkövetőről, kiskorú sértettről vagy tanúról, ha a büntetőeljárás valamely szereplője gyermek, az életkorából fakadó sajátosságok érdemi kihatással vannak az eljárás menetére.
Az anyagi jogban egyrészről elkövetői oldalon a felelősség megállapításának és a szankció kiszabásának szempontjából jelentősége van az elkövető életkorának, másrészről azonban a passzív alany elkövetéskori életkora bír jelentőséggel. Gyermekkorú elkövetővel szemben a törvény – néhány kiemelt tárgyi súlyú bűncselekmény kivételével[3] – kizárja a büntethetőséget,[4] míg fiatalkorú elkövető esetén enyhébb szabályokat rendel alkalmazni.[5]
Amikor a cselekmény sértettje kiskorú, általánosságban elmondható, hogy az elkövetővel szemben – bírói mérlegelés alapján – súlyosabb jogkövetkezmény kiszabásának van helye,[6] ugyanakkor egyes tényállások kifejezetten minősített esetként kezelik a kiskorú sérelmére történő elkövetést (pl. emberölés), míg más tényállások éppen a velük szemben tanúsított egyes magatartásokat pönalizálnak (pl. gyermekmunka).
Ehhez igazodva az eljárásjogban is speciális – a gyermek életkori sajátosságait szem előtt tartó – rendelkezéseket találunk a fiatalkorú (ideértve a gyermekkorú) elkövetőkre,[7] míg a kiskorú sértett vagy tanú eljárásban való közreműködésére a különleges bánásmódot igénylő személyekre vonatkozó szabályok az irányadóak.[8]
A bizonyítási eljárás nehézségei azonban nem orvosolhatóak pusztán a fenti jogszabályi rendelkezések ismeretével és betartásával. A gyermek büntetőeljárásban tett nyilatkozatainak helyes értékeléséhez tisztában kell lenni azokkal a tudományos ismeretekkel, amelyek nemcsak elősegíthetik az esetleges sugalmazásoktól mentes helyes kérdezéstechnikát,[9] de iránymutatást is adnak az eljáró hatóság számára, hogy mely kérdésekben és milyen módon szükséges a rendelkezésre álló adatok helyes értékeléséhez szakértő bevonása.
Jelen tanulmány célja annak vizsgálata, hogy a fentiekben felsorolt érintetti körből a legérzékenyebbnek, a legsérülékenyebbnek és a büntetőeljárás szempontjából a legtöbb hátrányt elszenvedő érintett kiskorúnak tekinthető sértett tanúkénti kihallgatására vonatkozó szabályokat tekintsük át, valamint annak vizsgálata, hogy a vonatkozásában kirendelt igazságügyi szakértő megállapításai miként járulhatnak hozzá a valósághű tényállás megállapításához.
A kiskorú sértett kímélete – a gyermek mindenekfelett álló érdeke
Az eljárásba részt vevő gyermekek életkori sajátosságainak figyelembevétele több évtizedre visszanyúló fejlődés eredménye,[10] amelynek köszönhetően ma nemzetközi jogban rögzített alapvető kritériumok hazai jogba való átültetése hivatott biztosítani a gyermekek mindenekfelett álló érdekeit.
A gyermekek jogainak kialakulását, majd további fejlődését a társadalmi változások indukálták. A szociális és gazdasági berendezkedés átalakulásával a gyermekek társadalomban betöltött szerepe mind nagyobb hangsúlyt kapott, így a rájuk vonatkozó esetlegesen eltérő szabályok kialakulása is ezen társadalmi és demográfiai változássokkal karöltve fejlődött.
Míg a középkorban a gyermek gyermeki mivolta gyakorlatilag megszűnt onnantól, hogy önállóan járni és táplálkozni tudott,[]11 az Észak-Amerikában a 19. század végén lezajlott ipari forradalom a társadalmi problémák homlokterébe emelte a gyermekek szociális helyzetét. A korábban falun nevelkedett gyermekek a rohamosan növekvő urbanizáció következményeként városokban, a szüleikkel együtt, vagy gyakran helyettük már gyárakban végeztek munkát.[12] A városban élő, nem dolgozó gyermekek sokszor jelentettek terhet a közösség számára, így e korszak szükségszerű következményeként terjedt el az iskolai oktatás, ahol mód és lehetőség volt a gyermekek fejlődésének felügyeletére, mikor sem szüleik, sem munkáltatói nem vigyáztak rájuk.[13]
A gyermekek egészségtelen és veszélyes körülmények közötti munkavégzése társadalmi kérdéssé vált. Angliában 1833-ban az Ipari Vizsgálóbizottság vizsgálatot folytatott, hogy dolgozhatnak-e napi 12 órát a gyermekek egészségkárosodás nélkül. A vizsgálat eredményeként 10 óra munkavégzést fogadott el megfelelőnek azzal, hogy a fennmaradó két órát a gyermekek vallási és erkölcsi nevelésére kell szánni.[14]
Bár John Locke[15] és Jean-Jacques Rousseau[16] gyermekneveléshez kapcsolódó munkáikban kiemelték a gyermekkor mint életszakasz jelentőségét és a társadalom fejlődésükre gyakorolt hatását, ugyanakkor a gyermekek mint eltérő minőségű jogalanyok először Thomas Spence brit gondolkodó „A kisgyermekek jogai” című pamfletjében jelentek meg, miszerint a gyermekeknek a föld gyümölcseinek élvezetében való teljes részesedéshez joguk van, akárcsak az anyatejhez, a táplálékhoz, a gondoskodáshoz, a tisztasághoz, a kényelmes ruházathoz és fedélhez a fejük felett.[17]
A társadalmi, erkölcsi és nevelési szemlélet mellett a tételes jogban megjelenő gyermekeket érintő első szabályok a gyermekmunka egyes korlátozásaihoz kapcsolódtak. Az első világháború után, 1919-ben megalakult Nemzetközi Munkaügy Szervezet (Internacional Labour Organization – ILO), mint a Nemzetek Szövetségének szakosított szerve, és létrehozta a fiatal személyek éjszakai ipari munkájáról szóló, később pedig a mezőgazdasági munka során alkalmazható korhatárról szóló egyezményeket.[18]
A háború következtében megjelenő további társadalmi problémák ugyanakkor a munka világán túlmutató, átfogó jellegű szabályozás szükségességét tette indokolttá. A német és osztrák menekült gyermekek megsegítésére Eglantyne Jebb 1919-ben alapítványt hozott létre Save The Children Fund néven. A kezdeményezés nyomán megalakult International Save the Children Union Gyermekjogi Chartáját a Népszövetség 1924-ben a Genfi Nyilatkozatban rögzítette, és ezzel megszületett a gyermeke jólétét biztosító első átfogó nemzetközi dokumentum.[19]
A második világháború után a Népszövetség helyét átvevő ENSZ 1946-ban létrehozta a Nemzetközi Gyermek Gyorssegélyalapot (United Nations International Children’s Emergency Fund, UNICEF), amely az ENSZ gyermekvédelmi-humanitárius állandó szakosított szerve lett.
Az ENSZ Közgyűlés által 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata csak kevés a gyermekekre vonatkozó külön rendelkezést tartalmaz, azonban az 1959-ben elfogadott ún. második Genfi Nyilatkozat, bár kötőerővel nem bírt, de szélesebb körben deklarálta már a gyermekek jogait. Az alapvető emberi jogok és az emberi méltóság tisztelete mellett kimondta, hogy a gyermekeknek különleges védelemre és gondoskodásra van szükségük, megilleti őket a születés előtti és utáni megfelelő jogi védelem. A nyilatkozat rögzítette, hogy a gyermekeknek joguk van a boldog gyermekkorhoz, a jogok és szabadságok élvezetéhez, amit el kell ismerniük a szülőknek, mint egyéneknek, az állam szereplőinek, a helyi önkormányzatoknak és a kormányoknak is.[20]
Ugyan az ENSZ Közgyűlés 1966-ban elfogadott Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya egy cikkében (10. cikk), míg Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya két cikkében (23. és 24. cikk) is foglalkozott a gyermekek jogaival, továbbra is szükségesnek látszott egy átfogó és a részes államokra nézve kötelező egyezmény kidolgozása.11
Végül lengyel kezdeményezésre az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága által felállított munkacsoport közel 10 év alatt elkészítette egy olyan egyezmény tervezetét, amely a nemzeti sajátosságok figyelembevétele mellett a gyermekjogok széles körű katalógusát magában foglalja. A munka eredményeként az ENSZ Közgyűlés 1989-ben elfogadott 44/25. számú határozatával létrejött Gyermekjogi Egyezmény, melyet 1990 végére 57 ország, köztük Magyarország is ratifikált.[21]
A Gyermekjogi Egyezmény immár kötelező erővel bíró nemzetközi dokumentum, amely 54 cikken rögzíti a gyermekek jogait és az egyezmény végrehajtásának rendjét. A gyermek őt érintő kérdések eldöntésében való részvételének biztosítását szolgáló, a gyermekek védelemhez, valamint a gyermek ellátásához kapcsolódó egyes jogok mellett az Egyezmény újítása, hogy rögzíti a gyermek legfőbb (mindenekfelett álló) érdekét, amelyet minden a gyermeket érintő kérdésben, az eljárás minden résztvevőjének szem előtt kell tartania.
Az Egyezményt Magyarország is ratifikálta. A Magyar Köztársaság megerősítő okiratának letétbe helyezése az Egyesült Nemzetek főtitkáránál, New Yorkban, 1991. október 7-én megtörtént, és az Egyezményt az 1991. évi LXIV. törvénnyel hirdette ki.
A gyermek mindenekfelett álló érdekének érvényesülése a hazai jog fejlődésben
A bűnvádi eljárásról szóló 1896. évi XXXIII. törvénycikk, majd az ezt követő büntető perrendtartásról szóló 1951. évi III. törvény a gyermekek védelmére vonatkozó rendelkezést nem tartalmazott. Első ízben az 1962. évi 8. törvényerejű rendelet a büntetőeljárásról fogalmazott meg rendelkezést a gyermek és fiatalkorú személy tanúkénti kihallgatására vonatkozóan és lehetőséget teremtett arra, hogy a tanú gondozója és pedagógus is jelen lehet a kihallgatásán.[22]
A büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény további feltételként szabta meg, hogy gyermekkorút csak akkor lehet tanúként kihallgatni, ha vallomása olyan bizonyítékot tartalmaz, amely előreláthatóan másként nem pótolható.[23]
A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 2003. július 1. napján lépett hatályba,[24] és a tizennegyedik életévét meg nem haladott tanúk kihallgatásának további feltételéül szabta, hogy arra csak abban az esetben kerülhet sor, ha a kiskorú vallomásától várható bizonyíték mással nem pótolható. Emellett rögzítette, hogy vele szemben a hamis tanúzás jogkövetkezményeire vonatkozó figyelmeztetést mellőzni kell.[25] A kiskorút gondozója útján kell idézni és azt a törvényes képviselőjével is közölni kell,[26] szembesítésére pedig csak akkor kerülhet sor, ha az benne nem kelt félelmet.[27] A nyomozási bíróra bízza a vádirat benyújtása előtt – az ügyész indítványára – a tizennegyedik életévét be nem töltött tanú kihallgatását, ha megalapozottan feltehető, hogy a tárgyaláson történő kihallgatása a fejlődését károsan befolyásolná,[28] azzal, hogy a nyomozási bíró ülésén a gyanúsított és a védője nem lehetnek jelen,[29] ugyanakkor zárt célú távközlési hálózat használatának lehetőségét is biztosítja, ahol az eljárás egyéb résztvevői csak a tanácselnök útján intézhetnek kérdéseket a kiskorú tanúhoz.[30] A kiskorú védelmét a bírói gyakorlat is szem előtt tartotta, a Legfelsőbb Bíróság 68. BK véleménye kimondta, hogy a kiskorút a nyomozó hatóság csak akkor hallgathatja ki, ha az ügyész a nyomozó bíró előtti kihallgatásra még nem tett indítványt vagy tett, de azt a nyomozási bíró elutasította, emellett rendeleti szinten szabályozta, hogy a nyomozó hatóság is csak indokolt esetben hallgathatja meg a kiskorút, kizárólag akkor, ha a kihallgatását megelőzően beszerezte azokat a bizonyítékokat, amelyek elkerülhetővé tették a kihallgatását, előírta továbbá azt is, hogy a kiskorúak kihallgatására irányuló felkészültséggel rendelkező személy folytathatta le az eljárást.[31]
A kiskorú tanú, amennyiben a nyomozás során meghallgatásra került, tárgyalásra már nem idézhető, amennyiben a tizennegyedik életévét betöltötte, csak különösen indokolt esetben van helye az ismételt meghallgatásának.[32]
Emellett a bírói gyakorlat kialakította, hogy a cselekvőképtelen 14 év alatti személy kihallgatására kizárólag akkor kerülhet sor, ha a törvényes képviselője jelen van és a kihallgatásán ahhoz hozzájárult. Az ennek hiányában rögzített vallomás bizonyítékként nem volt figyelembe vehető.[33]
A gyermekek kíméletéhez fűződő fokozó érdeket mutatta a 2014. évtől bevezetett gyermekbarát kihallgatószobák alkalmazása is, a gyermekkorú kihallgatásának kép vagy hangfelvétel útján történő rögzítése, amely azt hivatott biztosítani, hogy a gyermeket lehetőség szerint ne legyen indokolt az eljárás során később újból meghallgatni, valamint hogy a szexuális bűncselekmények kiskorú áldozatait a sértettel azonos nemű személy hallgassa ki.
A 6/2015. (XI. 30) OBH utasítás meghirdette a Gyermekközpontú Igazságszolgáltatás Programot, amely biztosította a bírák és igazságügyi alkalmazottak képzésének megszervezésével a speciális tudás megszerzését, a bíróságokon működő, gyermekek számára kialakított meghallgatóhelyiségek megvalósítását, valamint a gyermekek érdekeit szolgáló infrastrukturális intézkedések megtételét.
Jelenlegi szabályozás
A 2018. július 1. napjától hatályos büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (továbbiakban Be.) a régi Be. vívmányait megtartva gondolta újra a gyermekkorúakat érintő szabályozást. A korábban az eljárási törvényben elszórtan található rendelkezések helyett egységesen, egy fejezetben, a különleges bánásmódot igénylő személyekre vonatkozó szabályok keretei között határozta meg a gyermekkorúakat érintő eljárások egyes rendelkezéseit, így a kihallgatásukra vonatkozó speciális szabályokat is.[34]
Míg korábban csupán általános elveket rögzített a törvény, addig napjainkban már részletes, konkrét intézkedéseket tartalmazó szabályrendszer határozza meg a gyermekkorúak jogait, valamint a velük kapcsolatos eljárások rendjét.
Kiemelt cél, hogy lehetőség szerint megelőzze a gyermekkorúak büntetőeljárásba való közvetlen bevonását, különösen tanúként történő kihallgatásuk esetében. Ennek megfelelően főszabályként rögzíti: gyermekkorú személy kihallgatására kizárólag akkor kerülhet sor, ha az általa szolgáltatható információk más módon, más bizonyíték útján nem szerezhetők be, tehát a gyermek tanúként való meghallgatása elengedhetetlen a bizonyítás szempontjából.
Az önálló fejezetbe foglalt rendelkezések megkülönböztetik a tizennégy és tizennyolc év közötti fiatalkorúakat, valamint a 14 év alatti gyermekeket, és különös hangsúlyt helyez az életkori sajátosságok figyelembevételére. A jogszabály külön rendelkezéseket tartalmaz arra az esetre is, ha az eljárás alanya – akár mint sértett – a nemi élet szabadsága vagy a nemi erkölcs elleni bűncselekmények áldozata.
Az új szabályozás szerint kiemelt jelentőségű elv, hogy a gyermekkorú tanú kihallgatásán sem a terhelt, sem a védő nem lehet jelen. Ettől eltérni kizárólag az eljáró hatóság külön mérlegelése alapján lehet, és csak abban az esetben, ha maga a terhelt vagy a védő indítványozta a gyermek kihallgatását. Fontos eljárási garanciát jelent, hogy a gyermek tanút kizárólag erre a célra kialakított, kíméletes környezetet biztosító helyiségben lehet kihallgatni, amely alkalmas a gyermek lelki megterhelésének minimalizálására. A kihallgatásról minden esetben videófelvétel készül, amely a későbbi eljárási szakaszokban bizonyítékként felhasználható, így elkerülhető a gyermek többszöri kihallgatása, ezzel is csökkentve a számára okozott pszichés terhelést.
Tilos a gyermekkorú tanút más személyekkel szembesíteni, ez ugyanis súlyos pszichés terhet róhat rá, különösen, ha az elkövető is jelen van. Ez a szabály különösen fontos a szexuális bűncselekmények esetében, amikor az áldozat – életkorától függetlenül is – fokozottan sérülékeny helyzetben van.
A Be. megszüntette a korábbi kettősséget a nyomozás során, és ezzel együtt felszámolta a nyomozási bíró kiemelt szerepét. A gyermek tanú kihallgatását a nyomozás során már nem a nyomozási bíró, hanem a nyomozó hatóság végzi. Ennek során az azonos személyi állandóság elve érvényesül: ugyanannak a nyomozónak kell jelen lennie a gyermek részvételével zajló minden eljárási cselekményen. Amennyiben a gyermek szexuális bűncselekmény áldozata, az őt kihallgató személynek vele azonos neműnek kell lennie, hogy a kihallgatás során is biztosított legyen a gyermek komfortérzete és pszichés biztonsága.
A jogszabály lehetőséget biztosít arra is, hogy az eljárásba igazságügyi pszichológus szakértőt vagy gyermekvédelmi szaktanácsadót vonjanak be. Ők abban segítik a hatóság munkáját, hogy a gyermekkel való kommunikáció zökkenőmentes legyen, illetve hogy a gyermek pszichés állapota figyelembevételével elkerülhető legyen a többszöri kihallgatás.[35]
A vádemelés utáni eljárási szakaszban a gyermek ismételt meghallgatására továbbra is kizárólag szükség esetén kerülhet sor, és csak akkor, ha a vallomása más módon nem pótolható. Ilyen esetekben is alapelv, hogy a gyermek tanú kihallgatása a terhelt és a védő jelenléte nélkül történik. Ha a gyermek már a nyomozás során vallomást tett, különösen, ha szexuális bűncselekmény áldozata, ismételt kihallgatása mellőzhető, a korábbi vallomásról készült videófelvétel pedig bizonyítékként felhasználható.
Amennyiben mégis szükség van a gyermek tanú ismételt kihallgatására a vádemelés után, az kizárólag bíróság – akár kiküldött, akár megkeresett bíró – útján történhet. Ily módon továbbra is biztosított a gyermek jogainak fokozott védelme.
A gyermekkorú tanút közvetlenül nem lehet idézni az eljárásra, idézése csak a gondozását ténylegesen ellátó nagykorú személy útján történhet, akit az idézésről értesíteni kell, akárcsak a gyermek törvényes képviselőjét. Fontos kiemelni, hogy a gondozó és a törvényes képviselő nem feltétlenül ugyanaz a személy: például egy nevelőszülő látja el a napi gondozást, míg a gyermekvédelmi gyám a törvényes képviselő. Amennyiben a gyermek az idézés ellenére nem jelenik meg, a rendbírságot a gondozó személlyel szemben lehet alkalmazni.
A gyermekkorú tanú kihallgatásán a hatóság tagjain kívül jelen lehetnek azok a személyek is, akik a gyermek érdekeit képviselik: a törvényes képviselő, vagy az ő meghatalmazott képviselője.
Összességében elmondható, hogy a gyermekkorú tanúk büntetőeljárásban való részvételét szabályozó jogszabályok az elmúlt évtizedek során az egyszerű elvi szintű rendelkezésekből egy összetett, részletes és gyermekközpontú szabályrendszerré fejlődtek. Ez jól mutatja, hogy a jogalkotó felismerte a gyermekek védelmének fontosságát, és igyekszik elkerülni minden olyan eljárási helyzetet, amely a gyermek számára aránytalan lelki terhelést jelenthet.
A vallomás értékelése
A gyermek vallomásának központi kérdése a gyermek szavahihetősége. A kisgyermekek gondolkodási folyamatának minősége társadalmilag is fontos kérdéssé vált, hiszen a sérelmükre elkövetett bűncselekmények felderítéséhez kiemelt társadalmi érdek fűződik, különösen azért, mert a sérelmükre elkövetett bűncselekmények esetén gyakran más bizonyíték nem is áll rendelkezésre, csak a sértett vallomása. Annak vizsgálata tehát, hogy milyen mértékben lehet erre tényállást alapozni, kiemelten fontos.
A vallomás értékeléséhez figyelembe kell venni a gyermekek életkorából eredő sajátosságokat. E körben Ibolya Tibor: Kihallgatási taktika a nyomozásban című munkájából kívánok idézni, amely a következőképpen foglalja össze az eltérő életkorra jellemző sajátosságokat.
„Már kétéves gyerekek is képesek visszaemlékezni megtörtént eseményekre viszonylag hosszú időn keresztül, főként, ha volt valamiféle előzetes tudásuk is a történtekre vonatkozóan. Hároméves kor után a gyerekeknek már megvan a képességük, hogy hozzávetőlegesen pontos és teljes tanúvallomást tegyenek, ha a meghallgatásuk előtt vagy annak során nem próbálják befolyásolni őket félrevezető információkkal vagy szuggesztív kérdésekkel. A 6 és 10 év közötti gyermek éles megfigyelőképességgel rendelkezik a részjelenségeket illetően és megfigyeléseit pontosan megtartja emlékezetében. A jelenségek összefüggéseit azonban nem képes felismerni és kifejezni. Ezért helyes, ha a kihallgató az ilyen korú gyermekeket a részjelenségekre vonatkozóan kérdezi ki. Az így kihallgatott 6 és 10 év közötti gyermekek igen jó tanúk lehetnek, ha vallomásukat minden befolyásoltságtól mentesen teszik meg, azaz kevésbé hatnak náluk szubjektív tényezők, ellenállóbbak is a befolyásolással szemben. Nagyon fontos azonban kiemelni, hogy erőteljes befolyásolás hatására bármelyik gyereket rá lehet venni, hogy ne az igazságnak megfelelő vallomást tegyen. A 10 és 14 év közötti gyermek már a valóság megragadására és a jelenségek összefüggéseinek kifejezésére törekszik, ezenkívül ösztönösen szintén ellenáll a befolyásolásnak. Értelmes és jó kifejezőkészséggel rendelkező ilyen korú gyermek általában ideális tanú lehet. Ez a korosztály azonban hajlamos arra, hogy az észlelt valóságelemekbe irreális elképzeléseket vegyítsen, és előfordul, hogy nem képes a valóságos és a képzelt elemek szétválasztására.”
Bár az eljárási törvény nem tartalmaz rendelkezést arra vonatkozóan, hogy mi a tanúként kihallgatható személyek alsó korhatára, az bizonyosan megállapítható, hogy az értékelhető vallomástétel feltétele a beszéd képessége, ez pedig egyénenként eltérő lehet, hogy hány éves kortól képes kifejezni magát, így az alsó korhatár jogszabályi rögzítése semmiképpen sem indokolt, ez minden esetben az eljáró hatóság mérlegelésétől függ.
A gyermek vallomására hatást gyakorló további külső tényező lehet a kihallgatása során alkalmazott módszerek gyermekre gyakorolt hatása is. A nem megfelelő kérdezési mód ugyanis a gyermekben kialakult kép torzulásához vagy helytelen előadásához vezethet.[36] Ahogyan azt Kulcsár Mónika is kifejti, jellemzően ilyen, amikor a gyermekek számára érthetetlen, megtévesztő, vagy rávezető kérdéseket tesznek fel, a válaszaira a kérdező megerősítő (dicsérő) kijelentést tesz, ezzel pedig a további kérdésekre adandó válaszok irányát is kijelöli a gyermek gyermek korához igazodó, számára érthető módon feltett nyitott végű kérdésekkel küszöbölhető ki.
Pszichológus szakértő bevonása és esetleges megállapításai a kiskorú vallomása vonatkozásban
A Be. 188. § (1) bekezdése alapján, ha a bizonyítandó tény megállapításához vagy megítéléséhez különleges szakértelem szükséges, szakértőt kell alkalmazni. Egységes ugyanakkor a bírói gyakorlat abban, hogy a szakértő jogkérdésben nem, csupán ténykérdésekben jogosult véleményt megállapítani. Kérdésként merül fel, hogy milyen keretek között tud véleményt mondani a kiskorú személy vallomása körében.
A pszichológus szakértők bevonása kapcsán Grád András akként fogalmaz meg kritikát, hogy a pszichológus szakértői vélemények az összes szakvélemény (például műszaki, orvosi, gépjármű, ingatlan szakértői stb.) közül a legszubjektívebbek, megállapításaik a mérési módszerekre tekintettel nehezen ellenőrizhetőek (például gyermekrajz értékelése), fokozottan indokolt lenne, hogy a szakvélemények a megállapítások alapjául szolgáló tesztek mutatóit (a teszteredményeket) feltüntessék a szakvéleményben, hiszen az exploráción kívül ezeken alapulnak a feltett bírói kérdésre adott válaszok.
A szakértőre irányadó szabályokat a Be. az igazságügyi szakértőkről szóló 2016. évi XXIX. törvény, valamint az egyes szakterületkehez kapcsolódó módszertani levelek határozzák meg.
E tekintetben hiánypótló volt az igazságügyi pszichológus szakértő kompetenciáját meghatározó, 2020. december 4. napjától hatályos Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara az igazságügyi klinikai és mentálhigiéniai felnőtt- és gyermek szakpszichológia egyes szakértői vizsgálatairól szóló 5/2020. számú módszertani levél, amely az alábbiak szerint határozza meg a pszichológus szakértő kompetenciáit: „Az igazságügyi pszichológus szakértői tevékenység az igazságügy jogalkalmazói munkáját segíti elő, hatósági kirendelés vagy magánfelkérés esetén a szakértő számára feltett lélektani kérdések megválaszolására törekszik, eldönti a szakkérdést, segíti a tényállás megállapítását. […] Szakértői szempontból a szakma szabályai szerint nem támogatandó, hogy a vizsgálat a vizsgált személy vagy a szakértő otthonában történjen (pl. tesztek felvételének speciális körülményei, illetve bizonyos tesztek nem is hordozhatóak – pl. Világjáték), eltekintve azoktól az esetektől, amikor a vizsgálandó személy mozgásában korlátozott vagy nem szállítható.”
Szakértői kompetenciába, feladatkörbe tartozó kérdéseket szintén megjelöl ez a módszertani levél. Ha a szakkérdés az alábbiak feltárására, leírására, megállapítására, tipizálására, kategorizálására, értékelésére, illetve kizárására irányul, klinikai és mentálhigiénia felnőtt- és gyermek szakpszichológiai vizsgálatot kell lefolytatni:
- az egészéges és az egészségestől eltérő, valamint a normán belüli és a normától eltérő mentális működés és személyiségvonások;
- speciális feladatok megoldására előnyös, illetve hátrányos személyiségvonások, képességnormák;
- élménybeszámolók hátterét képező lélektani folyamatok;
- magatartásproblémák hátterében álló pszichés folyamatok;
- pszichotraumatikus élmények következményeinek;
- nevelési hatások;
- gyermek direkt befolyásolásának vagy bántalmazásának, illetve
- a konfliktusos család működésének a szülő vagy a gyermek személyiségét érintő következményeinek.
Nem minősül a klinikai és mentálhigiéniai felnőtt- és gyermek szakpszichológia területéhez tartozó szakkérdésnek a vizsgált személy általános szavahihetőségének véleményezése, de a szakértő a vizsgált személy által előadottak élményszerűségét vizsgálja [31/2008. (XII. 31) IRM rendelet 20/A. § (1) bekezdés].
A szakértő a vizsgálat során egyidejűleg több vizsgálati módszert alkalmaz. A kirendelésben szereplő szakkérdésnek megfelelő vizsgálati eljárásokat a szakértő választja meg. A vizsgálat része a viselkedés megfigyelése és a szakértő által irányított tematikus kikérdezés. A szakértő kizárólag olyan eljárásokat alkalmazhat, amelyek a pszichodiagnosztikában elismertek és/vagy a gyakorlatban objektív viszonyítási kritériumokkal rendelkeznek, alkalmasak a vizsgált személy vagy személyek vonatkozásában a kirendelő számára releváns információt nyújtani.
Arra tehát a pszichológus szakértő nem tud és nem is adhat választ, hogy a kiskorú tanú a vallomástétel során igazat mond-e vagy sem, arra azonban tud megállapításokat tenni, hogy milyen a kiskorú komplex személyiségszerkezete. Ennek keretében megállapításokat tehet a gyermek érzelmi-indulati életére, esetleges agresszív késztetéseire, értelmi színvonalára, kognitív képességeire, esetleges funkcióromlásokra és annak jellegére.
A szakértői vélemény a vallomás valódiságát nem, de annak élményszerűségét meg tudja határozni, ahogyan azt is, hogy a beszámolót estlegesen milyen tényezők befolyásolhatták (pl. disszimuláció, konfabuláció, pszeudológia, direkt vagy indirekt ráhatás, szimuláció, lojalitáskonfliktus stb.). A szakértő képes feltárni a gyermek motivációs hátterét, az esetleges pszichés elváltozásokat és azok hátterét, a gyermek pszichoszexuális fejlettségét és annak zavarait, azt hogy a gyermek életében fennáll-e valamilyen veszélyeztetés vagy annak lehetősége, vagy milyen mértékben traumatizált a gyermek.[37]
Ezen módszertani keretek (ideértve a vizsgálati módszerek meghatározását is) a vélemény objektivitását hivatottak megteremteni, ugyanakkor eredményeik nem fogadhatóak megkérdőjelezhetetlen ténymegállapításoknak.
Az ügyben eljáró bíró mérlegelésén múlik minden esetben a szakvéleményben foglaltak tükrében a gyermek vallomásának értékelése, a vélemény megállapításai azonban sok esetben adhatnak támpontokat.
Szabó Judit A tizenkét éven aluliak sérelmére elkövetett szexuális erőszak egy aktakutatás eredményei tükrében című munkájában a vizsgált ügyekben a szakértői véleményekről a következő megállapításokat tette: „A sértettekről a büntetőügyek túlnyomó részében készült igazságügyi pszichológusi szakvélemény; a kutatás során 155 ilyen pszichológiai szakvélemény áttekintésére volt lehetőség. […] A szakvélemények kitértek a sértetti beszámolók élet- és élményszerűségére, a konfabuláció, a disszimuláció, az esetleges külső befolyás vagy ráhatás meglétére is. Alig néhány sértett esetében vonták kétségbe ezek bármelyikét a szakértők, ám volt néhány olyan ügy, ahol e tekintetben a szakvélemények ütköztetésére került sor. A szakvélemények egy része igen kategorikusan állást foglalt a traumatikus szexuális esemény megtörténte és ritkábban annak meg nem történte tárgyában, azonban többségük korrekt és óvatos módon fogalmazott, vagy azt állapítva meg, hogy a szexuális cselekmény vagy trauma valószínűsíthető, vagy pedig azt, hogy nem találtak a sértett traumatizációjára, pszichoszexuális fejlődésének vagy személyiségfejlődésének a nemi abúzusra visszavezethető sérülésére utaló jegyeket.”[38]
Összegzés
Elek Balázs szerint „a gyermek fejlődésének minimális ismerete szükséges ahhoz, hogy a gyermekektől megfelelő információkhoz lehessen jutni. Más és más a kapott információ pontossága egy korai gyermekkorban, kisiskoláskorban, iskoláskorban és serdülőkorban lévő gyermeknél. Aki tisztában van a különböző fejlődési szakaszokkal, jobban meg tudja ítélni, hogy egy bizonyos korú gyermek megértette-e a kérdéseket, és hogy sikeresen tudja-e közölni a gondolatait és érzéseit. Köztudomású, hogy a gyermekek befolyásolhatók, a gyermek a felnőtteknek kétely nélkül hisz, a tőlük hallottakat kritika nélkül elfogadja, és különösen befolyásolhatják a szülei, hozzá közelálló felnőttek, de még a játszótársai is. Maga a befolyásolás akaratlanul is történhet, játékos formában.”[39]
A gyermekek vallomásainak értékelése során különösen igaz az a megállapítás, hogy a bizonyítékoknak nincs előre meghatározott sorrendje, bizonyító ereje, azt az ügyben eljáró bíró végső soron az ítélet meghozatalakor összességében, és egyenként összevetve értékeli.
A kiskorúról készült szakértői vélemény a vallomástételéhez kapcsolódó megállapításai abban segítenek az eljáró bírónak, hogy minél pontosabb képet kapjon, hogy a gyermek egyes nyilatkozatai mennyire feleltethetőek meg a valóságnak, illetve milyen képként tükröződik a valóság a gyermekben.
Téves lehet azonban ennek az az értelmezése, hogy a szakértői véleményben foglaltak olyan objektív tények, amelyek a más bizonyítékokból származó peradatokkal szemben elsőbbséget élveznek és egyedüliként szolgáltatnak alapot a valósághű tényállás megállapításához. Éppen ezért a bizonyítékok között sorrendiség nem állítható fel, ugyanakkor megállapítható az is, hogy nem jellemző a bírói gyakorlatban, hogy a szakértői véleményekben foglalt megállapításokkal – a bírói mérlegelés körében – ellentétes megállapításra jutnak.
[1] Doktorandusz – PPKE Doktori Iskola, bírósági titkár.
[2]A gyermekek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1991. évi LXIV. törvény.
[3] 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről (továbbiakban: Btk.) 16. § a)–i) pontjaiban felsorolt bűncselekmények estén a tizenkettedik életévet betöltött elkövető is büntethető, ha rendelkezett a bűncselekmény következményeinek felismeréséhez szükséges belátással.
[5] Btk. XI. Fejezet A fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezések.
[6] 56. BK vélemény a büntetéskiszabás során értékelhető tényezőkről III. A büntetést befolyásoló tárgyi körülmények: 4. Súlyosító körülmény, ha a sértett védtelen, idős, beteg, védekezésre képtelen vagy oltalomra szoruló személy, terhes nő, amennyiben e körülmények valamelyike nem eredményez súlyosabb minősítést, vagy az elkövető közeli hozzátartozója; a vagyon elleni bűncselekményeknél ilyen hatású lehet a sértett nehéz anyagi helyzete. […]
[7] 2017. évi XC. törvény a büntetőeljárásról (továbbiakban Be.) XCV. Fejezet rendelkezései.
[8] Be. XIV. Fejezet rendelkezései.
[9] Kulcsár Mónika: A gyermekek tanúkénti kihallgatásának specifikumai. Büntetőjogi Szemle, 2017/2. szám 85. o.
[10] Sörös László: Gyermek a tanúk padján. Büntetőjogi Szemle, 2022/2. szám 61. o.
[11] Lux Ágnes: Ki a gyermek? A gyermekkor specialitásai – előadás 2015. október 16.
[12] Clemet, P. F. (1997) Growing pains: Children in the industrial age, 1850-1890. New York: Twayne Publishers3; Michael Cole – Sheila A. Cole: Fejlődéslélektan, Osiris Kiadó, Budapest 2006, 30. o.
[13] Uo.
[14] Lomax E. M. – Kagan J. – Rosenkrantz B. G. (1978): Science and patterns of child care. New York: W. H. Freeman.
[15] John Locke: Gondolatok a nevelésről (1693).
[16] Jean-Jacques Rousseau: Emil, avagy a nevelésről (1762).
[17] Lux Ágnes: A gyermekjogi mozgalom fejlődése és az európai független gyermekjogi intézmények összehasonlító perspektívában. Doktori értekezés 2018.
[18] Night Work of Young Persons (Industry) Convention, 1919 (No. 6).
https://normlex.ilo.org/dyn/normlex/en/f?p=NORMLEXPUB: 12100:0::NO::P12100_INSTRUMENT_ID:312151 Minimum Age (Agriculture) Convention, 1921 (No. 10)
https://normlex.ilo.org/dyn/normlex/en/f?p=NORMLEXPUB: 55:0:::55:P55_TYPE,P55_LANG,P55_DOCUMEN .
[19] Lux i. m.
[20] Lux Ágnes: „A gyermekek jogai” in Jakab András – Fekete Balázs (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia (Alkotmányjog rovat, rovatszerkesztő: Bodnár Eszter, Jakab András) http://ijoten.hu/szocikk/agyermekek-jogai (2018).
[21] Faix Nikolett: A gyermeki jogok kialakulása a nemzetközi jogban és az igazságszolgáltatásra gyakorolt hatásuk. Eljárásjogi Szemle, 2016/4.
[22] 1962. évi 8. törvényerejű rendelet a büntetőeljárásról 133. § (1) bekezdés.
[23] 1973. évi 1. törvény a büntetőeljárásról 63. § (3) bekezdés.
[24] 1998. évi XIX. törvény 605. § (1) bekezdés.
[25] 1998. évi XIX. törvény (továbbiakban: régi Be.) 86. § (1) bekezdés.
[26] Régi Be. 68. § (2) bekezdés.
[27] régi Be. 124. § (3) bekezdés.
[28] régi Be. 207. § (4) bekezdés.
[29] régi Be. 213. § (3) bekezdés.
[30] régi Be. 244/A. § (2) bekezdés a) pont, 244/C. § (4) bekezdés.
[31] 23/2003 (VI. 24.) BM–IM rendelet.
[32] régi Be. 280. § (1) bekezdés.
[34] A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (továbbiakban: Be.) XIV. Fejezet.
[35] 12/2018. (VI. 12.) IM rendelet az egyes büntetőeljárási cselekményekre és a büntetőeljárásban részt vevő személyekre vonatkozó szabályokról 7/A. pont.
[36] Kulcsár Mónika: A gyermek tanúként kihallgatásának specifikumai. Bűnügyi Szemle, 2017. év 2. szám 89. o.
[37] 5/2021. Módszertani levél 3. rész.
[38] Szabó Judit: A tizenkét éven aluliak sérelmére elkövetett szexuális erőszak egy aktakutatás eredményei tükrében. Kriminológiai Közlemények, 2019. 43–64.
[39] Elek Balázs: A vallomás befolyásolása a büntetőeljárásban. Tóth Könyvkereskedés és Kiadó, Debrecen, 2007, 75–76. o.