Előzetes a 2026/1. lapszámból
1. Bevezetés
A tudatos állatvédelemnek a modern társadalmakban mintegy kétszáz éves múltja van. „Célja és lényege végső soron ma is azonos: az állatok indokolatlan kínzásának, a velük való kíméletlen bánásmódnak a megakadályozása, illetőleg a lehető legkisebb mértékre szorítása, az életfeltételeik biztosításáról, valamint az állatfajok fennmaradásáról való emberi gondoskodás.”[2] Ebben a tanulmányban az állatkínzás törvényi tényállása kialakulásának rövid ismertetése után az egyes elkövetési magatartásokat veszem górcső alá, majd a bíróságokon kialakult ítélkezési gyakorlatot ismertetem pár érdekesebbnek ítélt jogeset bemutatásán keresztül.
2. Az állatkínzás tényállása kialakulásának történeti előzményei
2.1. A Csemegi-kódex
Az állatkínzás törvényi szintű szabályozásának első magyarországi megjelenése az 1878. évi V. törvényhez – a Csemegi-kódexhez – kötődik. A kódex több évig tartó munka során, csaknem másfél évig tartó országgyűlési vita lezajlását követően készült el: 1878. május 29-én került kihirdetésre és 1880-ban lépett életbe. A Csemegi-kódex az ún. trichotomikus rendszer alapján épült fel, vagyis a bűncselekményeket azok súlya szerint három kategóriára osztotta: a bűntetteket és vétségeket az ún. kihágások egészítették ki. Az állatkínzás tényállását a szintén Csemegi Károly nevéhez fűződő, a Csemegi-kódexet mintegy kiegészítő és azzal egységet alkotó Kihágási Büntető Törvénykönyv (KBTK.), vagyis az 1879. évi XL. törvénycikk tartalmazta. A KBTK. a második rész VII. fejezetében, a közrend és a közszemérem elleni kihágások körében szabályozta az állatkínzást. A 86.§ szerint „a ki nyilvánosan, botrányt okozó módon állatot kínoz, vagy durván bántalmaz, úgyszintén, ki az állatkínzás ellen kiadott rendeletet vagy szabályrendeletet megszegi: nyolcz napig terjedhető elzárással és száz forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő”. Bár a KBTK.-ban „az állatkínzás is rendőri büntetés terhe alatt megtiltatott”[3], valódi állatvédelmi szemléletről még nem beszélhetünk: a tényállás rendszerbeli elhelyezése alapján egyértelműen megállapítható, hogy a védendő jogi tárgy a társadalom nyugalma, illetve a közrend megóvása – és nem az állatok testi épsége – volt. Ezt támasztja alá a törvénycikk indokolása is, mely szerint „az állatkínzást a műveltebb nemzetek törvényhozásai büntetéssel sujtják, mert az erkölcsiség szabályainak durva megsértései közvetve a jogrendet is veszélyeztetik; ilynemű cselekmények elvaditják a kedélyt, és másoknak botránkoztatásul szolgálnak”[4].
2.2. Az 1950. évi Btá.-tól az állatvédelmi törvény megalkotásáig terjedő időszak
Az időközben megvalósult társadalmi, gazdasági és politikai változások következtében felmerült a büntetőjog újraszabályozásának szükségessége. Az 1950. évi II. törvény (Btá.) „azokat a büntetőjogi alapelveket foglalja törvénybe, amelyek a szocializmus építésének érdekeit, a társadalmi tulajdon védelmét szolgálják”[5]. A Btá. kiiktatta a vétségeket, így a bűncselekményeket két kategóriára: bűntettekre és kihágásokra osztotta. Az új törvénnyel párhuzamosan hatályban volt a Csemegi-kódex Különös Része, mely a köztörvényi bűncselekményeket tartalmazta és „ehhez társultak az újabb törvényalkotás produktumai”[6]. Változást előbb 1953. évi 16. számú törvényerejű rendelet hozott, mely megszüntette a rendőrségi kihágási bíráskodást, majd ezt követően az 1955. évi 17. törvényerejű rendelet „felszámolta a kihágások intézményét és helyette az államigazgatási jellegű szabálysértések kategóriáját vezette be”[7]. A szabályozás lényege az volt, hogy a jogalkotó tételesen felsorolta azokat a kihágásokat, melyeket bűntetti rangra emelt, míg a különböző jogforrásokban szabályozott kihágások jelentős részét szabálysértésekké minősítette. „Az állatkínzás tehát 1955-től nem bűncselekménynek, hanem szabálysértésnek minősült: a megítélése az államigazgatási jog területére esett igen hosszú időre, s csaknem fél évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy — társadalomra veszélyességének mértéke folytán — ismét bűncselekményi súlyt érjen el”[8].
A szabályozás következő állomását a szabálysértésekről szóló 1968. évi I. törvény, valamint az egyes szabálysértésekről szóló 17/1968. (IV.14.) Korm.rendelet jelentette, mely lényegében átvette az állatkínzás KBTK.-beli tényállását. A Komr.rendelet az I. Fejezetben, a közrend és közbiztonság elleni szabálysértések közé helyezte az állatkínzást, vagyis a szabályozás továbbra sem az állatok, hanem a társadalom védelmét tartotta szem előtt. A 25. § akként rendelkezett, hogy „aki állatot nyilvánosan, botrányt okozó módon vagy durván bántalmaz, ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható”.
2.3. Az állatvédelmi törvény
Az 1990-es években bekövetkezett változások a civil társadalomfejlődés előtt is utat nyitottak: megnőtt a civil – köztük az állatvédelemmel is foglalkozó – szervezetek száma. Magyarország legrégibb hazai állatvédő egyesülete a Herman Ottó Magyar Országos Állat-és Természetvédő Egyesület (HEROSZ), mely 1882-ben jött létre, majd – a viharos történelmi események következtében – 1967-ben szerveződött újjá. A HEROSZ „már évtizedekkel ezelőtt tevékenysége középpontjába állította a magyar állatvédelmi törvény létrehozásának elősegítését, és ezzel az állatvédelmi társadalmi gondolkodás magasabb szintre emelését”[9]. Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (Ávtv.) végül 1999. január 1-jén lépett hatályba. „Az Ávtv. megalkotásának elsődleges célja az volt, hogy az állatvilág egyedeivel való felelősségteljes és kíméletes bánásmód követelményrendszerét átfogóan szabályozza, s alapjául az a felismerés szolgált, hogy az erkölcs, a tudomány és a gazdaság követelményei az állatvédelem tekintetében is összeegyeztethetők”[10]. Fontos hangsúlyozni, hogy az Ávtv. csak általános jelleggel tiltja az állatkínzást, szankciót nem fűz hozzá, ugyanakkor hatalmas mérföldkőnek számít, hiszen kimondja, hogy „az állatok érezni, szenvedni és örülni képes élőlények”[11].
Noha a jogalkotó az állatvédelmi törvénnyel elismerte „azt a megkülönböztetetten nagy értéket, amelyet az állatvilág egésze és annak egyedei jelentenek az emberiség számára”[12], az állatkínzás továbbra is szabálysértésnek minősült, melynek tényállását a 17/1968. (IV.14.) Korm.rendeletet 2000. március 1-jétől felváltó, az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII.28.) Korm.rendelet tartalmazta. A közterület és a nyilvános hely rendje elleni szabálysértések körében szabályozott tényállás védett jogi tárgya továbbra is a társadalom, a közrend, illetve a közerkölcs volt, vagyis a szabályozás még mindig inkább az embereket, mint az állatokat védte. Fontos változás volt ugyanakkor, hogy a 2.§ egyfelől már kizárólag a gerincesekre szűkítette az állatok körét, másfelől differenciálódtak a lehetséges elkövetési magatartások.
2.4. A 2004-es büntetőjogi szabályozás
A nagy áttörést egy, a társadalmat mélyen megrázó eset hozta el. 2003 júniusában a Tolna vármegyei Fadd-Dombori üdülőfalu egyik kikötőjének vezetője befogadott egy keverék kutyát, melynek jelenléte zavarta egy közeli cég biztonsági őreit. Az őrök 2016. június 16-án először riasztópisztollyal lőttek rá, majd az egyikük az autója után kötötte és többszáz méteren keresztül húzta maga után, melynek következtében az állatról több helyen csontig lejött a bőr és a hús. „A szemtanúk szerint a három férfi 15 percig gázpisztollyal is lövöldözött a kutyára, amelyik bemenekült a lakókonténer alá. Még ekkor is utána lőttek, pedig a konténerben emberek voltak, akik nem mertek közbelépni.”[13] Az esetet követően még két nap telt el, mire a kutya orvoshoz került. Az állat az orvosi kezelés ellenére 2003. június 19-én elpusztult.
Az eset akkora közfelháborodást keltett, hogy a Tolna Megyei Állat- és Természetvédő Alapítvány aláírásgyűjtő kampányba kezdett. A kezdeményezés jelentőségét nemcsak az mutatja, hogy végül összesen több mint 300 000 érvényes aláírás gyűlt össze – mely bőven meghaladta az országos népi kezdeményezés érvényességéhez szükséges küszöböt –, hanem hogy „a nagykorú állampolgárokon túl a kiskorú állampolgárok külön íveken gyűjtöttek aláírásokat.”[14] „Az Országgyűlés a népszavazásról és a népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény rendelkezései szerint megtárgyalta az „Egyetértünk azzal, hogy az Országgyűlés módosítsa a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvényt annak érdekében, hogy az állatkínzás bűncselekménynek minősüljön” tárgyú népi kezdeményezést, s arról a 2003. december 8-i ülésén a következők szerint döntött: Az Országgyűlés a népi kezdeményezésben foglaltakkal egyetért.”[15]
A civil kezdeményezés nyomán törvényjavaslat került benyújtásra az állatkínzás bűncselekménnyé nyilvánítása érdekében. A törvényjavaslat indokolása szerint „az állatok bántalmazása, kínzása olyan méreteket öltött Magyarországon, hogy az államnak kötelessége ezen cselekmények ellen határozottabban fellépni”[16]. Rendkívül fontos változás, hogy a törvényjavaslatban az új tényállás védett jogi tárgya a korábbi szabályozással ellentétben – a modern állatvédelem elveivel immár összhangban – az állat mint érző lény életének, egészségének védelme még annak ellenére is, hogy a tényállást a jogalkotó a közrend elleni bűncselekmények közé kívánta elhelyezni. „Ennek oka a közrend elleni bűncselekmények azon sajátossága, miszerint ezek a bűncselekmények általában nem konkrét személy jogait sértik vagy veszélyeztetik, hanem káros hatásuk ennél szélesebb kört, a társadalom egészét érintik.”[17] A törvényjavaslat az állatkínzás tényállásának Btk.-ba iktatása mellett foglalkozott a tiltott állatviadal tényállásának módosításával, az állatkínzáshoz kapcsolódóan pedig az elkobzás egyes kérdéseivel.
A parlamenti vitát követően végül az Országgyűlés 2004. március 8-án fogadta el a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és a hozzá kapcsolódó jogszabályok módosításáról szóló 2004. évi X. törvényt, amely bűncselekménynek minősítette az állatkínzást. A régi Btk. állatkínzást szabályozó 266/B.§-a 2004. április 24-én lépett hatályba.
3. Elkövetési magatartások
A továbbiakban először a régi Btk. szabályozását vizsgálom meg, azt követően pedig – az időközben megvalósult változásokra figyelemmel – az új Btk.-ban rögzített minősített eseteket veszem górcső alá.
3.1. A régi Btk.-ban szabályozott elkövetési magatartások
A régi Btk. 2004. április 24-től hatályos 266/B. § (1) bekezdése szerint aki
a) gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza,
b) állattartóként, háziasított emlősállatot vagy az ember környezetében tartott veszélyes állatot elűzi, elhagyja vagy kiteszi,
vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
E körben megjegyzendő, hogy a (2) bekezdés az állatkínzás tényállása alatt szabályozta az új Btk.-ban már külön tényállásként rögzített orvvadászat és orvhalászat tényállását is, a tanulmány azonban ezekre – a témájából fakadóan – nem fog kitérni.
Mindenekelőtt hangsúlyozandó, hogy az állatkínzás tényállása „nem ún. keretrendelkezés, mivel az nem az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvényre utal vissza, hanem a büntetőjogban ismert fogalmakkal maga a büntető norma határozza meg az elkövetési magatartást”[18]. „Nem alapozza meg a kerettényállásnak minősítést az sem, hogy egyes tényállási elemek körülírására egy más jogágban definiált fogalmat kell használni”[19] (mint pl. az új Btk. szabályozásában szereplő, a jó gazda gondossága fogalom esetében). A régi Btk. 266/B.§ (1) bekezdésének a) pontjában szabályozott elkövetési magatartásnak két fordulata van: a bántalmazás és a bánásmód.
Ami a bántalmazást, mint elkövetési magatartás illeti, a tényállás nem a fizikai fájdalom okozása fordulatot alkalmazza, ugyanis nem az állatban elért eredményhez, illetve érzethet, hanem az elkövető magatartáshoz köti a büntetőjogi szankcionálást. A bántalmazás az állat testére irányuló erőszakos ráhatás, melynek nem feltétele testi sérülés okozása. „Bántalmazás esetén meghatározóak az állat etológiai jellemzői, a fajta fizikai és pszichikai jellegzetességei, amely jellegzetességek az állattal szemben jogszerűen alkalmazható fizikai eszközök módját és mértékét behatárolják.”[20] „A bántalmazás „indokolatlan” voltának a megítélése bírói mérlegelés kérdése, ami csak az eset összes körülményeinek, a társadalomban kialakult általános erkölcsi felfogásnak a figyelembevételével történhet.”[21]
„A bánásmód alkalmazásába beleértendő minden olyan fizikai ráhatás vagy mulasztás, ami a bántalmazás körébe nem sorolható, ugyanakkor ez az elkövetési magatartás az állat bántalmazásának, szenvedésének a folyamat jellegét is értékeli.”[22] A bánásmód „hosszabb ideig tartó, folyamatos magatartást jelent, a törvényi tényállás e fordulata egyszeri eseti jellegű tevékenységgel nem valósul meg”[23]. A bánásmód „fogalmába tartozik minden olyan tartási, gondozási mulasztás is, amely nem sorolható a bántalmazás körébe”[24].
Fontos kiemelni, hogy nem minden testi vagy lelki jellegű bántalmazás, illetve bánásmód minősül állatkínzásnak, hiszen a nevelés, az idomítás vagy hasznosítás céljából történő, szenvedést nem okozó fizikai ráhatás szükséges, illetve indokolt lehet, azonban ezekben az esetekben is meg kell határozni, hogy melyek a büntetendő eszközök. E vonatkozásban az Ávtv. nyújthat támpontot, mely a 6.§ (1) bekezdésében példálózó jelleggel sorolja fel, mit tekint állatkínzásnak. E körben rögzíti, hogy az állatnak tilos indokolatlan vagy elkerülhető fájdalmat, szenvedést vagy sérülést okozni, az állatot károsítani, így – többek között – kínozni, emberre vagy állatra uszítani, vagy természetellenes, illetve önpusztító tevékenységre szoktatni.
Mindkét fordulat esetében fontos kiemelni, hogy az elkövetési magatartásoknak objektíve kell alkalmasnak lenniük arra, hogy az állat maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozzák, vagyis nem szükséges, hogy az elkövető az állat életét ténylegesen kioltsa, vagy az állat valóban maradandó egészségkárosodást szenvedjen. „A bűncselekmény a veszélyhelyzet kialakulásával befejezetté válik; a pusztulás vagy az élőhely károsodás tényleges bekövetkezése nem tényállási elem.”[25] Ezért nem önálló elkövetési magatartás az állat elpusztítása, az állat életének kioltása ugyanakkor a büntetéskiszabás körében súlyosító körülményként értékelhető. Fontos azt is hangsúlyozni, hogy az Ávtv. 11.§ (1) bekezdése szerint az állat életét elfogadható ok – így többek között állományszabályozás, gyógyíthatatlan betegség, sérülés, vagy fertőző betegségek felszámolása – esetén kioltható, ezekben az esetekben tehát az állatkínzás bűncselekménye nem állapítható meg.
Az elkövetési magatartás egyébként mindkét fordulat esetében a gerinces állat, mely a „fejlettség legmagasabb szintjén lévő, belső szilárdítóvázú állat”[26].
A régi Btk. 266/B.§ (1) bekezdés b) pontjában szabályozott fordulat a háziasított emlősállat vagy az ember környezetében tartott veszélyes állat elűzését, elhagyását, illetve kitételét rendeli büntetni. „A magatartások tilalmának oka nem csupán az állat kiszolgáltatott helyzete, hanem a magára hagyott állat által okozható veszélyhelyzet megelőzése is, így a veszélyes állatok körét a törvény nem szűkíti le a veszélyes gerinces állatokra.”[27] E fordulattal kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy e bűncselekmény alanya speciális, elkövető ugyanis kizárólag az állattartó (vagyis az állat gondozását, felügyeletét ellátó személy) lehet. A cselekmény elkövetési tárgya ebben az esetben a háziasított emlősállat, melyet biológiai ismérvek szerint lehet definiálni, valamint a veszélyes állat, mely a veszélyes állatfajokról és egyedeik tartásának szabályairól szóló 85/2015. (XII. 17.) FM rendelet 1-3. mellékletében felsorolt fajok egyede, valamint az FM rendelet 1.§ (1) bekezdése szerinti hibridegyed.
A jogalkotó 2008. december 19. napjától egy új minősített esetet iktatott az állatkínzás törvényi tényállásába: a 266/B.§ (3) bekezdése szerint a büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1)–(2) bekezdésben írt bűncselekményt olyan módon követik el, hogy az az állatnak különös szenvedést okoz.
„A különös szenvedést okozó állatkínzás fogalma alá az átlagosat lényegesen meghaladó, rendkívüli brutalitással véghezvitt, illetve az állatnak az átlagosnál lényegesen nagyobb szenvedést okozó cselekmények vonhatók. E cselekmény megállapíthatóságát támasztja alá például, ha a bántalmazás hosszantartó, elhúzódó, illetőleg ha az elkövetéskor az állat szenvedése láthatóan rendkívüli mértékű.”[28]
Összességében elmondható, hogy az egyes tényállási elemek értékelése az esetek döntő többségében szakértő bevonását teszi[29] szükségesség, „az elkövetési tárgyként minősített állatok rendszertanilag, felépítésüket és fájdalomérzékelésüket tekintve ugyanis rendkívül változatos képet mutatnak, így sokszor nehéz feladat például a bánásmód, a maradandó egészségkárosodás vagy a különös szenvedés szakértői megítélése”.
3.2. Az új Btk. szabályozása
A 2013. július 1. napjától hatályos Btk. a 244.§-ban szabályozza az állatkínzás tényállását. A szabályozás – kezdetekben – szinte teljes egészében megegyezett a régi Btk.-ban rögzített szabályokkal, annyi különbséggel, hogy az elűzéssel, elhagyással vagy kitétellel történő elkövetés gerinces vagy veszélyes (és nem háziasított emlősállat vagy az ember környezetében tartott veszélyes) állatra vonatkozóan volt elkövethető.
A jogalkotó egy új minősített esetet is beemelt a tényállásba, a különös szenvedést okozva történő elkövetés mellett ugyanis minősítő körülmény került rögzítésre az is, ha az elkövető több (vagyis legalább kettő) állat maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza.
A bántalmazás bírói gyakorlatban használt fogalma is bővült, az EBD 2014. B.8. számú döntés ugyanis kimondta, hogy az állatkínzás bűntette passzív magatartással, az állat életfeltételeiről való gondoskodás elmulasztásával is elkövethető.
3.2.1. A 2022-es reform
2022. január 1. napjától a korábban hatályos minősített esetekhez újabb minősített eseteket kapcsolt a jogalkotó. A törvénymódosító javaslat indokolása ezt azokkal a jelenségekkel magyarázta, melyek a szabályozást megelőző időszakban gyakoribbakká váltak, illetve amelyek nemcsak az állatoknak okoz lényeges nagyobb szenvedést, de a társadalom széles körében is megbotránkozást keltettek. Az új minősítő körülmények az alábbiak. [30]
3.2.1.1. Nagy nyilvánosság
Ezen minősítő körülmény szabályozását a javaslat szerint a technikai fejlődés indokolta, az online térben elérhető különböző élő közvetítések ugyanis lehetőséget adnak az állatkínzás szórakoztatásként történő feltüntetésére is, ami az állat kínzásán felül rengeteg hátrányos következménnyel járhat: a gyermekek egészséges fejlődésére gyakorolt negatív hatás, továbbá az állatkínzás népszerűsítése mellett kiemelendő az elkövetőre gyakorolt motiváló hatás is. A nagy nyilvánosság fogalmára egyébként a Btk. 459.§ (1) bekezdésének 22. pontja irányadó, eszerint nagy nyilvánosságon a bűncselekménynek a sajtótermék, médiaszolgáltatás, sokszorosítás vagy elektronikus hírközlő hálózaton való közzététel útján történő elkövetését is érteni kell.
3.2.1.2. Állattartástól való eltiltás tartama alatti állatkínzás
E minősítő körülmény hátterét az Ávtv. adja, mely a hatósági intézkedések és közigazgatási szankciók között, a 43.§ (9)-(10) bekezdésben szabályozza azokat az eseteket, amikor a hatóság az állattartót eltilthatja az állat tartásától a jogsértés súlyától függően 2–8 év időtartamra. A minősítő körülmény Btk.-ba történő rögzítésének indokoltságát az a megfontolás adta, hogy ebben az esetben az állatkínzás egy olyan időpontban valósul meg, amikor az elkövető felelősségét a hatóság egyszer már a jogsértés súlyára tekintettel megállapította, vagyis az állatkínzást már ennek tudatában követte el.
3.2.1.3. Állatkínzás elkövetése tiltott állatviadal szervezését vagy állatkínzást követő két éven belül
Ezen minősítő körülmény szabályozásának indokoltságát a javaslat szerint az adta, hogy „súlyosabban legyen büntetendő a hasonló bűncselekményt rövid időn belül ismételten elkövető személy akkor is, ha nem minősül különös visszaesőnek, mert a korábbi bűncselekményei miatt nem végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték”[31].
3.2.1.4. További minősítő körülmények
„A 2021-es módosítással három olyan minősítő körülmény is megjelent, amelyek büntetési tétele megegyezik a gondatlanságból elkövetett emberölés büntetési tételével.”[32]
A Btk. 244.§ (3) bekezdésének a) pontja szerint a büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha az állatkínzást méreg alkalmazásával vagy az állat elpusztítására alkalmas csalétek kihelyezésével több állat pusztulását okozva követik el. A méreg fogalmát a Btk. 253/A.§-a határozza meg, eszerint a méreg olyan veszélyes anyag vagy keverék, amely toxikológiai tulajdonságai alapján a belégzése, lenyelése vagy a bőrön át történő felszívódása esetén az állat életét veszélyezteti, illetve az állat különös szenvedését vagy maradandó egészségkárosodását idézheti elő Ezen minősített eset szabályozását alapvetően annak fokozott társadalomra veszélyessége indokolta, ez az oka annak is, hogy a törvény ezen fordulat esetében az előkészületet is büntetni rendeli.
Szintén egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki az állatkínzást különös visszaesőként követi el. Különös visszaeső a szándékos bűncselekmény elkövetője, ha korábban szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték, és a büntetés kitöltésétől vagy végrehajthatósága megszűnésétől az újabb bűncselekmény elkövetéséig három év még nem telt el és mindkét alkalommal ugyanolyan vagy hasonló jellegű bűncselekményt követ el .[33] E minősítő körülmény rögzítésének indoka a törvényjavaslat szerint az a megfigyelés volt, hogy „azok, akik már korábban állatkínzást, vagy az állatkínzáshoz hasonló, az állat, vagy állatok kínzásával, szenvedésével, vagy természetet károsító pusztulásával járó bűncselekményt elkövettek, büntetőjogi felelősségre vonásuk megállapítását követően további hasonló bűncselekményeket is elkövettek”[34]. A Btk. egyébként meghatározza, mi minősül a különös visszaesés szempontjából hasonló jellegű bűncselekménynek: ez az állat pusztulását okozva elkövetett természetkárosítás, az állatkínzás, valamint a tiltott állatviadal szervezése.
Szintén egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki a bántalmazással vagy bánásmóddal elkövetett állatkínzást szaporítással összefüggő haszonszerzési cél érdekében, tíznél nagyobb számú kedvtelésből tartott állatra, a jó gazda gondosságának elmulasztásával követi el. A törvényjavaslat indokolása szerint kiemelten fontos a szaporítói tevékenység büntetőjogi szabályozása, tekintettel azokra a jogalkalmazói visszajelzésekre, valamint az állatvédelemmel foglalkozó szervek azon tapasztalataira, melyek szerint a szaporítással foglalkozók nem képesek az állatok megfelelő körülmények között történő tartásáról, gondozásáról gondoskodni. „A szaporítók ugyanis a haszon maximalizálására törekednek, amely miatt az állatokat idő előtt leválasztják az anyaállatról, ezt követően pedig alkalmatlan helyen és körülmények (pl.: zsúfoltan, éheztetve) között szállítva, sokszor az állat fajtájától eltérő, népszerű fajtaként megjelölve értékesítik.”[35] Az indokolás kitér arra is, hogy a szaporítók az állatok egészségügyi ellátását sem képesek biztosítani, sőt sokszor maguk végzik el az egyébként állatorvos szaktudását igénylő beavatkozásokat is. A jó gazda gondosságát az Ávtv. 3.§ 8. pontja definiálja, eszerint ez az az emberi tevékenység, amely arra irányul, hogy az állat számára olyan életkörülményeket biztosítson, amely az annak fajára, fajtájára és nemére, korára jellemző fizikai, élettani, tenyésztési és etológiai sajátosságainak, egészségi állapotának megfelel, tartási, takarmányozási igényeit kielégíti (elhelyezés, táplálás, gyógykezelés, tisztán tartás, nyugalom, gondozás, kiképzés, nevelés, felügyelet). A kedvtelésből tartott állat fogalmát a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet 1.§ (2) bekezdésének a) pontja határozza meg, eszerint kedvtelésből tartott állat a rendszertani besorolásától függetlenül minden olyan állat, amelyet nem kizárólag tudományos kutatás, állati eredetű termék előállítása, igavonás, teherhordás, természetvédelem, géntartalék- védelem és – eb és macska kivételével – közcélú bemutatás céljából tartanak, tenyésztenek, forgalmaznak, továbbá az az állat, amelyet más kedvtelésből tartott állat táplálása céljából tartanak és szaporítanak, valamint a nem gazdasági céllal tartott haszonállat, és a vadászatra használt állat.
3.3. A bírói gyakorlat
A tanulmány további része az állatkínzás bűncselekményével kapcsolatban kialakult bírói gyakorlatot kívánja feltárni néhány érdekesnek ítélt jogeset ismertetése által. Az anonimizált formában bemutatásra kerülő jogesetek a heves vármegyei bíróságok gyakorlatát tárják fel, tekintettel arra, hogy a tanulmány írója is az Egri Járásbíróság bírósági titkára.
3.3.1. Az állatkínzással kapcsolatban keletkezett ügyek száma
A jogesetek bemutatása előtt a tanulmány egy kis áttekintést kíván nyújtani az indult ügyek számát illetően. A vizsgált időszakban (2014 és 2025 között) az Egri Törvényszék illetékességi területén működő járásbíróságok mindegyikén kevesebb mint 10 állatkínzással kapcsolatos büntetőügy volt folyamatban: az Egri Járásbíróság 8, a Füzesabonyi Járásbíróságon 5, a Gyöngyösi Járásbíróságon 8, a Hevesi Járásbíróságon 5, míg a Hatvani Járásbíróságon mindösszesen 4 állatkínzással kapcsolatos büntetőügyben született jogerős döntés.
Az Egri és a Füzesabonyi Járásbíróságon egyaránt 4, a Gyöngyösi Járásbíróságon 5 ügyben született első fokon jogerős döntés, míg a Hatvani és Hevesi Járásbíróságon egy ügyben sem került benyújtásra fellebbezés.
Az ügyek kisebb hányada tárgyalás mellőzésével hozott végzéssel indult, sok esetben bíróság elé állítás folytán született jogerős döntés, de az ügyek döntő többségében tárgyaláson kerültek elbírálásra.
3.3.2. Jogtalan támadás elhárítása[36]
A vádirati tényállás szerint a vádlott 2015 szeptemberében az esti órákban egy külterületi ingatlan területén vadászott. A vádlott a vadászatot 20 óra után befejezte, majd a vadászles közelében lévő vadetetőhöz indult, amikor a tőle balra lévő bozótosból kiszaladt a sértett tulajdonát képező 5 éves német dog fajtájú kan kutya. Az állat nem viselkedett támadóan, villogó lámpával ellátott nyakörvet viselt és nem űzött vadat, ennek ellenére a vádlott az engedéllyel tartott lőfegyverével egy lövéssel lelőtte. A kutya a lövés következtében a gerincvelő sérülését szenvedte el, néhány métert tovább szaladt, majd elpusztult. A kutya értéke 300.000 Ft volt, amely nem térült meg.
Az ügyész a vádlottat fenti tényállás alapján a Btk. 244. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző állatkínzás vétségével, valamint a Btk. 371. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő rongálás vétségével vádolta és felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.
A bíróság az ügyben két tárgyalási napot tartott, mely során számtalan tanút hallgatott ki, végül a vádlottat – a vádirati tényállással egyezően – bűnösnek mondta ki a Btk. 244. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző állatkínzás vétségében, valamint a Btk. 371. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő rongálás vétségében, ezért őt halmazati büntetésül 10 hónap fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette.
A bíróság az ítélet indokolásában kifejtette, hogy a vádlott a büntetőeljárás során kizárólag abban a tekintetben tett következetes vallomást, hogy bár lelőtte a kutyát, bűncselekményt nem követett el. Az ítélet indokolása szerint a vádlott a nyomozás során azt állította, hogy erős neszre lett figyelmes, majd mikor lámpával odavilágított, két hatalmas kutyát látott közeledni, amelyek állítása szerint felé futottak. A vádlott ekkor a kutyák és közte lévő távolságot 5-6 méter távolságra saccolta. A puska ekkor a vádlott elmondása szerint a könyökhajlatában volt. Az ítélet szerint a vádlott ezt követően azt a vallomást tette, hogy a puska a vállán volt töltve, amikor a két kutya támadó jelleggel felé futott, ekkor ő nyakra célozva lőtt. Az indokolás szerint a tárgyaláson a vádlott már azt mondta, hogy a vadászat végeztével az erdőszélen nyomokat keresett, ekkor észlelte, hogy két kutya felé tör, ekkora kapta oda a puskát és az egyik felé lőtt. Az indokolás azt is leírta, hogy a vádlott elmondása szerint észlelte, hogy nagytestű kutyákról van szó és mivel szinte biztos volt abban, hogy támadni fognak, a lövéssel el akarta őket riasztani, előadta ugyanakkor azt is, hogy ennek ellenére a kutya felsőtestére lőtt.
A bíróság nem fogadta el a vádlott védekezését és azt vizsgálta, hogy a kutyák magatartása indokolta-e a vádlott reakcióját. E körben kitért a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény 37/B. § (4) bekezdésére, mely szerint vadászterületen a vadász, a vadállomány védelmének érdekében elfoghatja vagy elejtheti a vadat űző vagy a vadat elejtő kutyát, ha a tulajdonosának a felderítésére nincs közvetlen lehetőség és a vad sérelme másként nem hárítható el.
A bíróság végül arra a meggyőződésre jutott, hogy mivel a vádlott a nem hivatkozott arra, hogy a lelőtt kutya vadat űzött, a másként el nem hárítható támadás megakadályozása körében tett védekezését pedig cáfolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakértői véleményének tartalma, a vádlott bűnös a vád tárgyává tett bűncselekményekben. A szakértői vélemény egyébként feltárta az állatot ért lövedék lehetséges útját, melyből a bíróság azt a következtetést vonta le, hogy a lövés nem szemből érte az állatot, oldallövés esetén pedig alappal nem lehet következtetni támadó jellegű fellépésére, illetve arra sem, hogy a kutya elriasztása volt a vádlott célja. Az ítélet indokolása kitért a fegyverszakértői véleményre is, mely megállapította, hogy a vádlott által hivatkozott reakcióidő túl kevés célzott lövés leadásához egy gyorsan futó, esetleg támadólag közeledő kutya esetén. A bíróság e körben külön kiemelte, hogy a vádlott az eljárás során mindvégig célzott, illetve félig célzott lövésre hivatkozott.
Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, ellene a vádlott és védője jelentett be fellebbezést felmentésért a tényállás téves megállapítása miatt, megalapozatlanság okából. A védő álláspontja szerint a szakértői vélemény megállapításai nem voltak alkalmasak a vádlott állításait cáfoló következtetések levonására, mert az megítélése szerint nem tartalmazott konkrétumot. A védő szerint a szakértő csak lehetséges álláspontot közölt a lövedék útjára nézve, annak érkezési iránya nem volt megállapítható, pusztán a kutya testén található bemeneti és kimeneti nyílások kerültek meghatározásra, amelyből nem vonható le egyértelmű következtetés arra, hogy milyen irányból érte a lövés az elhullott állatot. Véleménye szerint a kutyát szemből ért lövés gellert kaphatott, ezért a lövedék irányt változtatott.
A másodfokú bíróság végül megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét és a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztést pénzbüntetésre enyhítette[37]. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a bizonyítékok összességéből az elsőfokú bíróság helyesen, logikusan érvelve jutott arra a következtetésre, hogy a vádlottat nem érte jogtalan támadás. A másodfokú bíróság ítéletének indokolása értelmében – a ballisztikai szakértői vélemény megállapításait is figyelembe véve – a legvalószínűbb feltevés szerint a jelzőfénnyel ellátott és szájkosarat viselő kutyát éjszaka, sötétedés után észlelhette a vádlott, a helyszíni adatok ismeretében tehát körülbelül 25-30 méter távolságból és vadászfegyverével lelőtte. A másodfokú bíróság indokolása szerint az elsőfokú bíróság az enyhítő körülményeket nem kellő súllyal vette figyelembe a büntetés kiszabása körében, így a szabadságvesztést a vádlottal szemben eltúlzottnak tartotta és azt pénzbüntetésre enyhítette.
3.3.3. Az állat különös szenvedését okozva, valamint több állat maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozva elkövetett állatkínzás bűntette[38]
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint 2016 novemberének délutánján egy vidéki település bazársorán képzett „után-kereső” kutyák egy korábban meglőtt gímszarvas terelését végezték. Ezt látva a vádlottak – akik abban a hiszemben voltak, hogy a kutyák a megsebzett vadat bántalmazni fogják és ezért annak még komolyabb sérüléseket okoznak – a náluk lévő fa botokkal, több alkalommal, nagy erővel ütlegelni kezdtek két munkakutyát. A kutyáknak különös szenvedést okozó bántalmazás következtében mindkét kutya a hátsó combján, a lapockáján és a gerince mellett véraláfutással, ödémákkal járó sérülést szenvedett, valamint az egyik kutya a jobb lábára sántított. A bántalmazás alkalmas volt arra is, hogy a kutyák pusztulását okozza. Annak következményeként a vérebek viselkedése megváltozott, kiszámíthatatlanabbá vált, a kutyák futásteljesítménye hanyatlott, munkavégzésük minősége romlott. Az egyik állatot ért ütések során az ebre helyezett GPS nyomkövető eszköz összetört, és használhatatlanná vált.
Fenti tényállás alapján a bíróság a vádlottakat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett, a Btk. 244.§ (1) bekezdésének a) pontjába ütköző és a (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő állatkínzás bűntettében, valamint társtettesként elkövetett, a Btk. 371.§ (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő rongálás vétségében, ezért mind az I., mind a II.r. vádlottat halmazati büntetésül 1 év 2 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette.
Az ítélet indokolása szerint a vádlottak tagadták a cselekmény elkövetését, állításuk szerint látták, amint egy bazársorra beszaladó szarvast kutyák ráncigálnak és harapdálnak, ezért 1-1 bottal a kezükben elindultak, majd azzal a földet, illetve a kerítést verték, hogy elijesszék a kutyákat.
A bíróság az ítéletben részletesen kitért arra, hogy a vádlottak tagadásával szemben milyen bizonyítékokat vett figyelembe: e körben hivatkozott a rendelkezésre álló video- és fényképfelvételekre, állatorvosi leletre, valamint igazságügyi állatorvos szakértői véleményre, mely szerint a kutyák bántalmazásánál alkalmazott eszköz, a bántalmazás ereje és gyakorisága alapján megállapítható volt, hogy az állatokkal való bánásmód alkalmas volt maradandó egészségkárosodás okozására, valamint a kutyák pusztulásának veszélye is közelinek volt mondható. A szakvélemény rögzítette azt is, hogy a bántalmazás gyakorisága és ereje a hétköznapi ingereknél jóval erősebb volt, ezért a cselekmény különös szenvedést okozott a bántalmazott kutyáknak, kimondta továbbá, hogy a kutyák egészségkárosodása életük végéig fennáll majd és nem lesznek képesek a továbbiakban vadászati tevékenység elvégzésére.
Az ítélet indokolása részletesen kitért az ügyben keletkezett tanúvallomások ismertetésére is, e körben külön kiemelte az eset szemtanúját, aki az egész büntetőeljárás során következetesen állította, miszerint látta, amint két férfi odament a kutyákhoz, majd a kezükben lévő, körülbelül 1 méter hosszúságú bottal vagy deszkával tiszta erőből ütni kezdték az állatokat az oldalukon és a hátukon, sőt az egyik kutyát még akkor is bántalmazták, amikor az már csak feküdt a földön. A tanú az indokolás szerint azt is elmondta, hogy a kutyák a szarvast csak ugatták és terelték, de nem bántották. A tanú a tárgyaláson egyértelműen azonosította a két vádlottat. A tanú vallomását támasztotta alá az eljárás során meghallgatott másik tanú is, aki az előző tanúval egyezően adta elő, hogy látta, amint a két vádlott odament a kutyákhoz a kezükben lévő, körülbelül 1-1,3 méter hosszúságú faléccel és egyenként legalább 4-5 alkalommal megütnek egy kutyát, amely ekkor már a földön feküdt. A tanú kitért arra is, hogy a szarvast szemmel láthatóan lábon lőtték, de a kutyák egyébként nem bántották a vadat. Egy másik tanú akként nyilatkozott, hogy bár nem látta magát a bántalmazást, de hallotta, amint az egyik vádlott azt kiabálja a másiknak, hogy az miért bántja a kutyákat.
Számos más tanú vallomása mellett a vádlottak bűnösségét támasztották alá az indokolás szerint azok a rendőri intézkedés során készült helyszíni fényképfelvételek is, melyek tanúsága szerint a szarvason mindössze a lőfegyver okozta lábsérülés volt megállapítható, kutyák általi bántalmazás nyoma nem volt látható.
Az ítélettel szemben az I. rendű vádlott és védője jelentettek be fellebbezést elsődlegesen a vádlott felmentése, másodlagosan a büntetése enyhítése érdekében.
A másodfokú bíróság ítéletének[39] indokolásában rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság hiányosan minősítette az I.r.vádlott állatkínzás bűntetteként elbírált cselekményét, tekintettel arra, hogy nem vette figyelembe azt a tényt, hogy az I.r.vádlott kettő állatnak okozott különös szenvedést, illetve a két vádbeli kutya tekintetében maradandó egészségkárosodásuk is bekövetkezett. Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság az I. rendű vádlott által társtettesként elkövetett állatkínzás bűntette bűncselekményt a Btk. 244. § (1) bekezdés a) pontja és (2) bekezdés a) és b) pontja szerint minősítette, a kiszabott büntetést azonban nem változtatta meg.
3.3.4. Róka okozta veszélyhelyzet elhárítása[40]
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított tényállás szerint egy felújítás alatt álló épületben biztonsági őrként dolgozó vádlott 2017 januárjában reggel 8 óra körüli időben észlelte, hogy az épület harmadik emeletén egy róka kóborol. A vádlottat meglátva a róka menekülni próbált, majd egy lyukon keresztül a második emeletre zuhant. A vádlott az állatot az épület második emeleti helyiségében találta meg újra és a rókát a helyiségben lévő, falnak támasztott vasrúddal egy alkalommal nagy erővel fejen ütötte. A bántalmazás következtében a róka mindkét oldali koponyatörést, továbbá a jobb oldalon, arcorri tájékon néhány 3-5 mm átmérőjű területen a bőr alatti kötőszövetben, valamint a nyak jobb oldalán 4×4 cm-es területen a mélyen fekvő izmokig vérzéses résülést szenvedett el. A bántalmazás következtében a róka azonnal elpusztult.
Fenti tényállás alapján a bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki a Btk. 244.§ (1) bekezdésének a) pontja szerint minősülő állatkínzás vétségében, ezért őt 100.000 Ft pénzbüntetésre ítélte.
Az ítélettel szemben az ügyész a vádlott javára, enyhítésért jelentett be fellebbezést. Az ügyészség arra hivatkozott, hogy nem kapott kellő figyelmet a büntetőeljárás során az a tény, hogy ebben az esetben nem egy szadista indíttatású, öncélú cselekményről volt szó, hanem arról, hogy a vádlott egy felújítás alatt álló épületben egy vadállattal találta szemben magát, melyet valamilyen módon kezelnie kellett. Az ügyészség álláspontja szerint mindezekre tekintettel elégséges lett volna jóvátételi munka alkalmazása.
A másodfokú bíróság ítéletének[41] indokolása szerint a vádlott egy, a város központi helyén lévő, felújítás alatt álló épületben egy vadállattal találta szemben magát, akinek a felbukkanásával nem kellett előre számolnia, annak ellenére, hogy tudták, róka van az épületben. Az ítélet indokolása kiemelte, hogy a vádlott akkor érzékelte igazán, hogy veszélyhelyzetbe került, amikor az állat morogni kezdett, így a másodfokú bíróság álláspontja szerint a vádlott alappal feltételezhette, hogy a róka esetleg veszett. A bíróság azt is megállapította, hogy a vádlott a veszélyhelyzet elhárításnak kétségkívül nem a legmegfelelőbb módját választotta, hiszen ehhez nem kellett volna megölnie a rókát, mindazonáltal az eset összes körülményére figyelemmel büntetés kiszabása nem volt indokolt a vádlottal szemben.
Fentiek alapján a másodfokú bíróság végül megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét és a vádlott büntetését 1 év próbára bocsátásra enyhítette.
3.3.5. Egy kiskutya halála[42]
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádbeli időszakban az I.r.vádlott által lakott családi házban élt albérlőként a II.r. vádlott. Az I.r.vádlott, aki az ingatlanán egy keverék kölyökkutyát tartott, 2017 augusztusában megkérte a II.r. vádlottat, hogy segítsen neki a kölyökkutya elpusztításában, mert már nem tudja azt tartani, ezért agyon kell ütni. A II.r. vádlott vállalkozott a cselekményre, ezért az I.r. vádlott a kölyökkutyát a kertjébe vitte, ahol a földre helyezte és lefogta a kapálódzó állatot, míg a II.r. vádlott egy 144 cm nyélhosszúságú lapátot vett elő a kutyaól tetejéről és azzal ment a ház kertjébe, majd I. r. vádlott felszólítására II. r. vádlott a lapátot megemelve, három alkalommal a kiskutya fejére sújtott. Az ütések következtében az állat a harmadik ütés eredményeként rendkívüli gyötrelmek között elpusztult. Ezt követően a vádlottak a kerítésen átdobták az állat tetemét egy bokros területre.
Az indokolás szerint a vádlottak nem tagadták az állat elpusztítását, az eljárás során tett vallomásaik azonban meglehetősen ellentmondásosak voltak: az I.r. vádlott a nyomozás hol arra hivatkozott, hogy a kutya már az előző este beteg volt, ezért kegyes halállal pusztította el, hol azt nyilatkozta, hogy a kutyát a szomszédja mérgezte meg (aki egyébként szemtanúja volt az esetnek és terhelő vallomást tett a vádlottakra). Az indokolás az esetről készült rendőri jelentésben foglaltakra is kitért, melyek tanúsága szerint az I.r.vádlott először azt mondta, hogy a kutya betegség miatt pusztult el, majd amikor a rendőrök meglátták a kutyán fellelhető külsérelmi nyomokat, már azt nyilatkozta, hogy a kutya beteg volt és azért ütötték agyon.
A bíróság végül arra a meggyőződésre jutott, hogy az I.r.vádlott hiába hivatkozott a kutya betegségére, orvost nem hívott hozzá, így alappal nem feltételezhette, hogy az állat gyógyíthatatlan betegségben szenvedett, de ha még ez igaz is lett volna, akkor sem lett volna joga ilyen módon elpusztítani.
A bíróság kimondta azt is, hogy a vádlotti, illetve a tanúvallomásokból arra lehet következtetni, hogy azért volt szükség három ütésre, mert az első két ütéstől az állat nem pusztult el. Ezek alapján a bíróság megállapította, hogy a vádlottak rendkívüli kegyetlenséggel hajtották végre az állat elpusztítását, így őket bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett, a Btk. 244.§ (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő állatkínzás bűntettében, ezért a vádlottakat 70 nap elzárásra ítélte.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az I. r. vádlott és a vádlottak meghatalmazott védői téves minősítés miatt és a büntetés enyhítése, a II.r. vádlott a büntetés enyhítése végett jelentettek be fellebbezést.
Az I. r. vádlott védője a téves minősítés körében kifejtette, hogy álláspontja szerint az I. r. vádlott az állatkínzásnak a Btk. 244. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző és minősülő alapesetét valósította meg, mert az eljárás során nem lett bizonyítva (pl.: szakértői véleménnyel), hogy a vádlottak a cselekményükkel az állatnak különös szenvedést okoztak.
A másodfokú bíróság az indokolásban[43] kiemelte, hogy bár az állatkínzás bűncselekményének tényállása nem keretdiszpozíció, az Ávtv. háttérjogszabálya a törvényi tényállásnak. Rögzítette azt is, hogy az állat élete ugyan indokolt esetben kioltható, ugyanakkor az életkioltás módját az Ávtv. 45.§ -a határozza meg és arra kizárólag az állategészségügyi szakhatóságot jogosítja fel, így az állat tulajdonosa még a törvényben meghatározott szükséghelyzetben sem olthatja ki az állat életét. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a vádlottaknak az állat betegségére való hivatkozása tehát még annak valóságtartalma esetén sem foghatott volna helyt.
A másodfokú bíróság a minősítés körében kiemelte, hogy az az ítélkezési gyakorlat szerint az átlagosat lényegesen meghaladó, rendkívüli brutalitással véghez vitt, illetve az állatnak a testi épségében, szervezetében, viselkedésében az átlagosnál lényegesen nagyobb fizikai vagy pszichikai gyötrelmet okozó cselekmények esetében állapítható meg. Az indokolás szerint a vádlottak cselekménye egyértelműen az állat életének a kioltására irányult, önmagában azonban az a tény, hogy a II. r. vádlott háromszor mért ütést az állat fejére, a másodfokú bíróság álláspontja szerint a különös szenvedés, mint a minősített eset megállapítására nem alkalmas. Az indokolás körében a bíróság ugyanakkor rámutatott arra is, hogy a minősített eset megítélése nem szakkérdés, hanem bírói mérlegelés kérdése, a jogalkalmazó feladata.
Fentiekre tekintettel a másodfokú bíróság a vádlottak cselekményét állatkínzás vétségének minősítette, a Btk. 244. § (2) bekezdés a) pontjának felhívását mellőzte, a vádlottakkal szemben kiszabott elzárást mellőzte és őket fejenként 150.000 Ft pénzbüntetésre ítélte.
3.3.6. A macska és a tengerimalacok esete[44]
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2021 nyarán reggel 8 óra körüli időben az ingatlanának udvarán – abban a feltevésben, hogy a jószág megette a tengeri malacait – egy ismeretlen szúró eszközzel indokolatlanul oly módon bántalmazta a szomszédja házi macskáját, hogy cselekménye a gerinces állat szúrt sérülésből eredő pusztulását okozta. A vádlott az állat tetemét a saját szemétgyűjtő edényébe próbálta helyezni, amikor másik szomszédja felfigyelt cselekményére.
A vádlott az eljárás során azzal védekezett, hogy baleset történt, ugyanis korábban már előfordult, hogy a macska megölt egyet a tengerimalacai közül és aznap reggel azt észlelte, hogy a macska bement a tengerimalacok ketrecébe és azokra vadászott. Megpróbálta kizavarni, azonban az állat nem mozdult akart elmenni, ezért egy vastag kesztyűt húzott, azzal benyúlt és kivette a macskát, aki ekkor karmolni, harapni kezdte, ezért megpróbálta lerázni, ledobni magáról, azonban az állat szerencsétlenül, egy a földön heverő deszkából kiálló nagyméretű szögre esett. Nyávogott, majd elszaladt a ház mögé. Az indokolása szerint ekkor a vádlott utána eredt és látta, hogy addigra az állat elpusztult. Amikor előre vitte volna a macska tetemét, a szomszédja rászólt, hogy ne vigye sehová. Az ítélet indokolása szerint a vádlott a tárgyaláson fényképfelvételeket is bemutatott, melyeken jól láthatóak voltak az általa a vallomásában említett körülmények.
Az elsőfokú bíróság nem fogadta el a vádlott védekezését. Indokolásában arra hivatkozott, hogy életszerűtlen, hogy a vádlott egy országos médiavisszhangot keltett ügyben a nyomozás során nem számolt be az őt mentő körülményekről és védekezését csak a bírósági eljárás végső szakaszában terjesztette elő. A bíróság az ítéletben arra is kitért, hogy a macskáról készült fényképfelvételeken a gerincén végighúzódó, nagy valószínűséggel szúrt seb volt látható, mely szintén nem támasztotta alá a vádlott által elmondottakat. Az ítélet a szomszédok tanúvallomásaira is kitért, az eljárás során ugyanis a bíróság álláspontja szerint egybehangzóan, következetesen, ellentmondásoktól mentesen állították, hogy a vádlott az esetet követően beismerte nekik tettét és balesetre nem hivatkozott.
Fentiekre tekintettel az elsőfokú bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki a Btk. 244.§ (1) bekezdésének a) pontjába ütköző és aszerint minősülő állatkínzás vétségében, ezért őt 10 hónap fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 1 év próbaidőre felfüggesztette.
Az ítélettel szemben a vádlott és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan a kiszabott büntetés enyhítése végett jelentett be fellebbezést.
A védő fellebbezésének indokolásában arra hivatkozott, hogy nem helytálló, hogy a vádlott védekezését a bíróság azon az alapon nem fogadta el, hogy azt későn terjesztette elő, álláspontja szerint ugyanis a vádlottat az eljárás teljes szakasza alatt megilleti a hallgatás joga, és bármikor előterjesztheti védekezését. Hivatkozott arra is, hogy nem került feltárásra olyan bizonyíték, mely kétséget kizáróan bizonyítaná az elsőfokú bíróság azon megállapítását, hogy a vádlott felülről leszúrta az állatot, mivel erre nézve szakértői vélemény nem áll rendelkezésre.
A másodfokú bíróság[45] az indokolás körében rögzítette, hogy a terhelt a Be. szabályai alapján szabadon dönthet arról, hogy az eljárás mely szakaszában milyen terjedelemben kíván vallomást tenni, így ezen joga gyakorlása szavahihetősége megítélésre nem alkalmas, az elsőfokú bíróság ugyanakkor alappal vetette el a vádlott balesetre történő hivatkozásával kapcsolatos védekezését, a szomszédok ugyanis egybehangzóan állították, hogy a vádlott közvetlenül a cselekményt követően nem hivatkozott e szerencsétlen balesetre, sőt, arról számolt be, hogy a macskájukat agyonütötte, amiért az felfalta a malacait. A másodfokú bíróság álláspontja szerint ezért nincs jelentősége, hogy pontosan milyen módon került sor az állat bántalmazására, elpusztítására.
A másodfokú bíróság megítélése szerint ugyanakkor az elsőfokú bíróság büntetés kiszabása körében irányadó bűnösségi körülményeket nem mindenben a súlyuknak megfelelően értékelte, a vádlott terhére rótt cselekmény az adott bűncselekmény kategórián belül – a bántalmazás időben rövid voltára, az állat szinte azonnali elpusztulására, ekként szenvedése rövidebb voltára figyelemmel – ugyanis az indokolása szerint enyhébb megítélés alá esik, ezért a vádlottal szemben kiszabott büntetést a másodfokú bíróság mellőzte és a vádlottat 2 év időtartamban próbára bocsátotta.
3.3.7. Egyéb jogesetek
A következőkben olyan jogesetek kerülnek bemutatásra, melyekben nem került sor fellebbezés benyújtására, így azok első fokon jogerőre emelkedtek.
Az egyik ilyen ügyben a bíróság[46] 6 hónap – végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt a vádlottat, aki 2017 nyarán a házának udvarán található, pár nappal korábban született 7 db keverék fajtájú kiskutyából 4 db kiskutyát megkísérelt elpusztítani oly módon, hogy az udvaron található vödörbe vizet öntött, majd a még mozgásra önállóan nem képes 4 db kölyökkutyát a vízbe helyezte. Miután úgy látta, hogy a kutyák elpusztultak, a vizet kiöntette, a testeket pedig a kertben található mellékhelyiséghez dobálta. A cselekmény során a 4-ből 3 kutya elpusztult. A bíróság a cselekményt a Btk. 244.§ (1) bekezdésének a) pontjába ütköző és a (2) bekezdés b) pontja szerint minősülő állatkínzás bűntettének minősítette.
Egy másik ügyben[47] a vádlott 2017 nyarán a városban ittas állapotban láncon vezetve sétáltatta az élettársa tulajdonában lévő, kistestű, keverék, kb. 1 éves kutyát, melynek során a kutya elszaladt a vádlottól, mivel a lánc kiakadt a karabinerből. Ezután a vádlott elkezdett kiabálni a kutyával, hogy „gyere ide a kurva anyádat, mert agyonütlek”, majd miután a kutya kis idővel visszatért hozzá, a vádlott egy alkalommal erőteljesen belerúgott a kutyába, melynek következtében a kutya körülbelül 1-1,5 métert repült. A vádlott ezután odament a fekvő kutyához, majd a nyakörvén keresztül megfogta, hátracsapta és a földhöz vágta, majd egészen a házának kerítéskapujáig rugdosta, odaérkezve pedig a kutyát a kapun keresztül berúgta az udvarra. A vádlott végül – már a ház udvarán – a kezében lévő lánccal még legalább 4-5 alkalommal megütötte a kutyát. A bántalmazás következtében a kutyának a csípőízület-combcsontfej alkotta ízülete kificamodott, de a bántalmazás módja, iránya és ereje alkalmas volt arra, hogy az állatnak maradandó egészségkárosodása keletkezzen, illetve hogy a kutyánál mozgásszervi zavarok alakuljanak ki. A bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki a Btk. 244.§ (1) bekezdésének a) pontjába ütköző és aszerint minősülő állatkínzás vétségében, ezért őt 4 hónap – végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte.
A bíróság[48] a Btk. 244§ (1) bekezdésének a) pontjába ütköző és aszerint minősülő állatkínzás vétségében, valamint a Btk. 339.§ (1) bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek azt a vádlottat, aki 2015 tavaszán egy kocsmában keveredett szóváltásba barátnőjével, akivel a veszekedést a kocsma előtt is folytatták. A vádlott a szóváltás hevében – dühét levezetendő – a kezében tartott pekingi palotapincsi fajtájú kiskutyáját megfogta és teljes erővel földhöz vágta, melynek következtében a kutya a füves részen elfeküdt és nem tudott megmozdulni. A vádlott bántalmazása következtében az állat olyan súlyos fokú, a központi idegrendszert érintő traumát szenvedett, melynek következtében elpusztult. A bíróság a vádlottat halmazati büntetésül 1 év 6 hónap – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre, valamint 360.000 Ft pénzbüntetésre ítélte, továbbá elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét.
Végezetül következzen egy olyan jogeset, melyben a bíróság[49] végrehajtandó szabadságvesztést szabott ki. A megállapított tényállás szerint a vádlott – aki korábban már volt büntetve állatkínzás vétsége miatt – 2015 nyarán háza udvarán tartózkodott, amikor is mérges lett gyermekei veszekedése hallatán, ezért felkapta az udvaron lévő 4 hónapos kölyökmacskájukat és kiabálás közepette az udvaron tartózkodó feleségének vágta. Ezután a vádlott felesége bement a házba, de a vádlott újra megfogta a macskát és teljes erővel a lakás ajtaja előtt lévő, fellépőként szolgáló betondarabra hajította. Miután a macska még vonaglott, ismét felvette és az ajtó előtti betontalapzatra dobta, melynek következtében az állat elpusztult. A bíróság a vádlottat a Btk. 244.§ (1) bekezdésének a) pontjába ütköző és aszerint minősülő állatkínzás vétsége miatt 6 hónap fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte.
3.4. Összegzés
Leszögezhető, hogy a közfelfogás „az állatok jogi védelme körében az egyre magasabb védelmi igény irányába halad”[50], aminek a jogalkotó is igyekszik eleget tenni. „Az elmúlt évtizedek nemzetközi kriminológiai és pszichológiai kutatásai alapján az állatkínzás büntetőjogi tényállásának szigorítása Magyarországon is indokolt volt, többek között azért, mert az állatbántalmazásnak az állatvédelmen túlmutató kriminológiai jelentősége is van, és összefüggést mutat az emberek elleni erőszakkal.”[51]
Véleményem szerint a magyar szabályozás jelenleg rendkívül fejlett, a büntetési tételek – az állatvédő szervezetek sokszor túlzó elvárásaival szemben – elégségesek, a tényállások egzakt módon megfogalmazottak. A bírósági gyakorlat egyre kiforrottabb, az alkalmazott büntetések és intézkedések egyértelműen lekövetik a társadalmi változásokat.
A büntetőjogi beavatkozás a végső eszköz, melynek célja elsősorban nem az, hogy az elkövetőt megbüntesse, hanem „az, hogy megfelelő szabályozás esetén a generál – és speciálprevenció megmentse az állatok életét, és megóvja őket bárminemű szenvedés elviselésétől”[52]. Végső soron ez az a cél, amelyet mind a jogalkotónak, mind a jogalkalmazónak szem előtt kell tartania.
[1] bírósági titkár, Egri Járásbíróság
[2] Horváth V.: Az állatkínzás büntetőjogi szabályozása hazánkban (https://www.mabie.hu/attachments/article/102/Az%20%C3%A1llatk%C3%ADnz%C3%A1s%20b%C3%BCntet%C5%91jogi%20szab%C3%A1lyoz%C3%A1sa%20haz%C3%A1nkban%20(1).pdf) (2025. 04.12.)
[3] https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=87900040.TVI&searchUrl=/ezer-ev-torvenyei%3Fpagenum%3D43 (2025.03.22.)
[4] https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=87900040.TVI&searchUrl=/ezer-ev-torvenyei%3Fpagenum%3D43 (2025.03.22.)
[5] A büntető törvénykönyv általános részéről szóló 1950. évi II. törvény preambuluma
[6] Györgyi K.: Az új Büntető Törvénykönyv kodifikációjának története (https://ujbtk.hu/dr-gyorgyi-kalman-az-uj-bunteto-torvenykonyv-kodifikaciojanak-tortenete/) (2025.02.12.)
[7] Busch B., i.m. 41.o.
[8] Károlyi J.: Az állatkínzás szabályozásának fejlődése Magyarországon https://acta.bibl.u-szeged.hu/7299/1/juridpol_068_fasc_013_001-025.pdf (2025. 01.25.)
[9] Horváth V.: i.m.
[10] Károlyi J.: i.m.
[11] Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény preambuluma
[12] Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény preambuluma
[13] https://magyarallatvedelem.hu/a-kutya-aki-torvenyt-irt-18/ (2025.01.28.)
[14] https://www.parlament.hu/naplo37/117/n117_038.htm (2025.02.12.)
[15] 131/2003. (XII. 11.) OGY határozat népi kezdeményezésről
[16] 2004. évi X. törvény indokolása a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és a hozzá kapcsolódó jogszabályok módosításáról
[17] 2004. évi X. törvény indokolása a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és a hozzá kapcsolódó jogszabályok módosításáról
[18] EBH 2006. 1391.
[19] Vetter Sz.: Az állatkínzás büntetőjogi tényállásának szigorítása Magyarországon az elmúlt évtizedek kriminológiai és pszichológiai kutatásainak tükrében https://ugyeszeklapja.hu/?p=4216 (2025.04.20.)
[20] a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény indokolása
[21] EBH2006. 1391.
[22] a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény indokolása
[23] BH2011. 331.
[24] Vetter Sz.: i.m.
[25] BH2009. 137.
[26] Mezőlaki E., In: Karsai K. (szerk.): Nagykommentár a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényhez (forrás: CompLex Jogtár)
[27] a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény indokolása
[28] a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény indokolása
[29] Lorászkó G. – Rácz B. – Gerencsér F. – Ózsvári L.: Az ügyészség tapasztalatai az állatkínzás vádjával indult bírósági eljárások során Magyarországon. Magyar Állatorvosok Lapja, 2021/3.
[30] Érdemes utalni rá, hogy a szabályozás változása vélhetően korántsem fejeződött be. Lásd Például: Gócza, Á., & Elek, B. (2025). Az állatkínzás jövője a közerkölcs változásának tükrében, különös tekintettel a segítségnyújtás elmulasztására. Pro Futuro, 15(2). https://doi.org/10.26521/profuturo/2025/2/16553
[31] Az állatok védelme érdekében szükséges egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról szóló T/17434. számú javaslat általános indokolása
[32] Vetter Sz.: i.m.
[33] Btk. 459.§ 31. pont
[34] Az állatok védelme érdekében szükséges egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról szóló T/17434. számú javaslat általános indokolása
[35] Az állatok védelme érdekében szükséges egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról szóló T/17434. számú javaslat általános indokolása
[36] Egri Járásbíróság 12.B.659/2016/14.
[37] Egri Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2.Bf.2/2018/9. szám
[38] Egri Járásbíróság 23.B.652/2017/21. szám
[39] Egri Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2.Bf.285/2019/5. szám
[40] Egri Járásbíróság 3.B.326/2017/2. szám
[41] Egri Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2.Bf.280/2017/3. szám
[42] Gyöngyösi Járásbíróság 9.B.324/2017/27. szám
[43] Egri Törvényszék, mint másodfokú bíróság 4.Bf.118/2019/7.szám
[44] Gyöngyösi Járásbíróság 4.B.187/2021/7. szám
[45] Egri Törvényszék mint másodfokú bíróság 2.Bf.62/2023/8.
[46] Füzesabonyi Járásbíróság 2.B.114/2017/2. szám
[47] Füzesabonyi Járásbíróság 2.B.55/2018/2. szám
[48] Gyöngyösi Járásbíróság 9.B.169/2015/2. szám
[49] Gyöngyösi Járásbíróság 9.B.284/2015/7. szám
[50] Ambrus I.: Digitalizáció és büntetőjog, CompLex Jogtár (2025.05.01.)
[51] Vetter Sz.: i.m.
[52] Horváth V.: i.m.