Bevezetés
Az előkészítő ülésről elsőre – teljesen érthető módon – mindenkinek a beismerés lehetősége és az eljárás korai szakaszában annak jogerős lezárása jut eszébe. Nem véletlen ez, hiszen a jogintézmény újraszabályozása olyan ajtót nyitott meg a vád és védelem számára, mely rendkívül gyorsan példátlan népszerűségre tett szert, már ami az alkalmazás gyakoriságát illeti. A mértékes indítvány és a teljes körű beismerés azonban csak az egyik lényeges újítás, ami az előkészítő ülés újraszabályozásához kapcsolódik: mivel a Be.[3] előkészítő ülésre vonatkozó új szabályainak célja az eljárás észszerű időben történő befejezésének biztosítása (az eljárás elhúzódásának elkerülése) minden olyan esetben, amikor beismerésre nem kerül sor, a Be. 506–508. §-a szerinti eljárásban a védelem és a vád is – törvényi megfogalmazásában ugyancsak lehetőséget kap, de valójában – köteles előterjeszteni bizonyítási indítványait.
A bizonyítás indítványozására – illetve bizonyíték kirekesztésére – vonatkozó új szabályozás a Be. LXXVI. fejezetében többször is részletesen megjelenik, első alkalommal konkrétan azonban vádlottnak az előkészítő ülésre történő idézésében.[4] Ugyancsak ezen fejezetben találhatók a védő iratmegismerési jogára vonatkozó rendelkezések, melyek a védői taktika kialakítása, illetve a fegyveregyenlőség követelményének érvényesülése szempontjából szintén hangsúlyos szerepet kaphatnak. A vizsgált eljárási szabályok továbbá később is visszaköszönnek, így az első fokon hozott ítélet elleni fellebbezésre vonatkozó rendelkezések között [584. § (5) bek.].[5] Itt most azonban a fentiek szempontjából azonban a Be. 520. § tekinthető a leglényegesebbnek, ennek (5) bekezdése adja meg ugyanis a bizonyítási indítvány érdemi indokolás nélküli elutasításának lehetőségét a bíróság számára arra az esetre, ha az előkészítő ülést követően nem a törvényi feltételeknek megfelelően terjesztenek elő egy ilyen indítványt. A bizonyítás kereteinek ilyen módon történő meghatározásának lényege, hogy a bizonyítási eljárás, illetve így a tárgyalás is a lehető legrövidebb ideig tartson, s az ideális esetben egy tárgyalási napon belül befejezhető legyen, s így a terhelt minél kevesebb ideig álljon az eljárás hatálya alatt.[6] Jelen rövid tanulmány célja, hogy néhány gyakorlati példát mutasson be a jogintézmény alkalmazásáról a bírói gyakorlatban, rámutatva egyúttal a vád és a védelem oldaláról tapasztalható indítványozási jellegzetességekre.
1. A tényállás tisztázása és a bizonyítási indítványok
A jogalkotó tehát az előkészítő ülést jelölte ki a bizonyítási eljárás megalapozásának elsődleges színteréül, mely újítás azonban nem örvend osztatlan népszerűségnek. Így például Bánáti János is rámutat, hogy általánosságban helytelen felfogást tükröz a Be. azon előírása, mely kötelezővé teszi a védő számára a bizonyítási indítványok előkészítő ülésen történő előterjesztését.[7] Véleménye szerint a büntetőeljárás középpontjában a terhelt büntetőjogi felelősségének vizsgálata áll, éppen ezért semmiképpen sem áldozható fel az eljárás gyorsításának oltárán az igazság megismerése, amennyiben arra megfelelő eszközök vannak. Ilyen megfelelő eszközök megléte esetén pedig – Bánáti megfogalmazásában ez maga a „bizonyítási lehetőség” – a bizonyítási indítványnak mindenképpen helyt kell adni. Így tehát szankció alkalmazása sem idézheti elő az igazság feltárásának háttérbe szorulását, s a szankció is kizárólag az előterjesztő – hangsúlyozottan – indokolatlan késedelme esetén alkalmazható megfelelően. Rámutat ugyanakkor, hogy a Be. is ezeket az elveket vallja, hiszen csak akkor teszi lehetővé az annak rendelkezéseivel ellentétesen előterjesztett indítvány indokolás nélküli elutasítását, ha az abban indítványozott bizonyítás a tényállás tisztázásához szükségtelen. Ugyanakkor a késedelmesen előterjesztett, de a tényállás tisztázásához szükséges bizonyítási indítvány esetében a törvény – amellett, hogy előírja, hogy az indítványnak ez esetben a bíróság köteles helyt adni – az előterjesztő szankcionálásának lehetőségét is kilátásba helyezi.[8]
Ezzel kapcsolatban érdemes kiemelni Bérces Viktor megállapítását is, aki – a bonyolultabb tényállású ügyek kapcsán – rámutat, hogy a bizonyítás egésze szempontjából irrelevánsnak minősülő tényeknek is jelentősége lehet, hiszen azok viszonyítási alapot képezhetnek az egyes bizonyítandó tények meghatározása és pozicionálása tekintetében.[9] Ebből következik pedig, hogy a bizonyítékok „tényállás tisztázásához szükségességének” megállapítása már önmagában is bonyolult feladat a jogalkalmazó számára, hiszen az egyes – lényegtelennek tűnő – bizonyítékok újabb bizonyítás lefolytatását, az eljárás szereplői részéről pedig új bizonyítás indítványozását, vagy a bizonyítási taktika újratervezését indokolhatják.
2. A bizonyítási indítványok és a védői pertaktika összefüggései
A bizonyítási indítványok perdöntő információkat juttathatnak az ítélkező bíróság tudomására, vagy megakadályozhatják, hogy az egy – a vád által biztosított – törvényellenes bizonyítékot vegyen figyelembe az ítélethozatalkor. A bizonyítási eljárásban ugyancsak pertaktikai ok lehet – a vád és a védelem számára is – a védelem részéről az adott tény valósnak történő elfogadása.[10] Mivel pedig a vád bizonyítása a vádlót terheli, egyes esetekben a védői passzivitás is elég lehet a felmentéshez, így akár ez is része lehet a védői taktikának.[11] Részben ehhez a „passzivitási taktikához” kapcsolódik az a gyakorlati észrevétel, mely szerint a védelem egyes esetekben az eljárást elhúzó, „felesleges” bizonyítási indítványaival csak azt akarja elérni, hogy az eljárás végén a büntetéskiszabás alkalmával sikerrel hivatkozhasson az időmúlásra, mint enyhítő körülményre.[12] Egyes vélemények szerint pedig egyenesen ez az egyik legfőbb indoka, hogy a jogalkotó a bizonyítási indítványok megtételét ilyen szigorú új keretek közé szorította.[13] Arra vonatkozóan, hogy ez a feltevés mennyire feleltethető meg az általános gyakorlatnak, nincs konkrét adat. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy esetenként egy terjedelmes nyomozati iratanyaggal rendelkező, éveken át tartó nyomozati eljárást magában foglaló ügyben is lehetséges, hogy a védelem inkább az előkészítő ülésen történő beismerésre hajlik, és az időmúlást itt kéri enyhítő körülményként értékelni.[14] Találhatunk példát továbbá olyan ügyre is, mikor az időmúlás éppen, hogy a védelem ellen dolgozik: a Debreceni Járásbíróság előtt lefolytatott büntetőügyben[15] a csődbűncselekmény bűntette és közokirat-hamisítás bűntette bűncselekményekben bűnösnek ítélt terhelt védője az előkészítő ülést követően nyújtott be okirati bizonyítékot, illetve indítványozta a NAV-nak a bíróság általi megkeresését, hogy a terhelt által átruházott gazdasági társaság tulajdonában álló személygépjárművek helyéről a NAV adjon tájékoztatást, mivel azok értékesíthetők lennének, s így a terhelt rendezni tudná adótartozását. A bíróság a tartozásrendezésben együttműködni szándékozó terhelt által benyújtott indítványokat nem lehetetlenítette el, a tényállás tisztázása itt elsődleges szempont volt: a bíróság helyt adott a védői indítványnak, az ügyész pedig indítványozta gépjárműszakértő kirendelését arra az esetre, ha a NAV válasza megérkezne, hogy felbecsüljék azok értékét a vagyonelkobzáshoz. Az időmúlás ebben az esetben tehát pont, hogy nem kedvezett volna a védelemnek sem, hiszen értékesíthető eszközök (személygépjárművek) amortizációja értékvesztéshez vezetett, az inflációt is figyelembe véve pedig egy elhúzódó eljárás gyakorlatilag hazárdjáték lett volna.
Mivel a tárgyalás elsősorban professzionális büntetőjogászok jogi-szakmai alapú argumentációja, a terheltek többsége – habár ugyanolyan bizonyítási lehetőségeik vannak, mint az ügyésznek vagy a védőnek – érthető módon nem tud ugyanolyan szakmaisággal érvényesülni a tárgyaláson, indítványtételi jogukat pedig ritkán gyakorolják.[16] Erre kiváló példa az az ügy, melyben súlyos testi sértés bűntette és garázdaság vétsége miatt találta bűnösnek a bíróság a vádlottat.[17] A megállapított tényállás szerint vádlott a sértettet (párját) veszekedés közben az ágyról a földre húzta, majd onnan felemelte és újra a földre dobta, melynek eredményeként sértett karja eltört. A sértett odaérkező apját, és annak fiát a vádlott megpróbálta elzavarni, szóváltásba keveredtek az udvaron. A sértett a nyomozás során tett vallomásában, illetve az első tárgyaláson tett vallomásában csak arról számolt be, hogy a vádlott őt „meglökte,” kartörését egy egyszerű elesésre fogta. A tárgyaláson azonban már változtatott a vallomásán és azt állította, hogy a vádlott bántalmazása következtében keletkezett a sérülése. Az ügyész így az előkészítő ülést követően, tárgyaláson indítványozta a sérülés kialakulására vonatkozóan orvos szakértő kirendelését, mellyel szemben a vádlottnak nem volt ellenvetése, nem indítványozta a bizonyíték kizárását – függetlenül attól, mekkora esélye lett volna sikerességének –, vélhetően azért, mert a védővel nem rendelkező vádlottnak nem is volt tudomása a Be. vonatkozó rendelkezéseiről. A Bíróság így az indítványnak végzésében helyt adott, s elrendelte az igazságügyi orvos szakértői vizsgálatot. Egy másik esetben[18] a szintén védő részvétele nélkül lefolytatott eljárásban a terheltet testi sértés miatt ítélte el a bíróság, mivel az a megállapított tényállás szerint, miután párjával annak nagyanyját hazavitte, átment az utca szemközti oldalán lakó szomszédokhoz, mivel úgy vélte, azok folyamatosan pénzt kérnek a fent említett nagymamától. Felszólította őket, hogy hagyjanak fel ezzel, ezt követően azonban szóváltásba kerültek, s a sértettet háromszor ellökte, melyből az egyszer az ágy sarkára esett, és eltört egy bordája. A vádlott az eljárás során többször is következetesen tagadott, állítása szerint a sértettet nem lökte el, illetve nem lökte az ágy sarkának, véleménye szerint az biztosan azután esett el, illetve sérült meg, hogy ő elhagyta a házat. A sértett és élettársa vallomásai az eljárás során egyfelől pontatlanok voltak, másfelől nem voltak következetesek. A vádlott a tárgyaláson hivatkozott is a tanúvallomások ellentmondásosságára, de nem indítványozott bizonyítást, illetve bizonyíték kirekesztését.
3. Példák a bírói gyakorlatból
A Be. 520. §-ban meghatározott szabályok tehát egyfelől korlátok közé szorítják mind a védelem, mind a vád képviselőit abból a szempontból, hogy mikor tehetik meg bizonyítási indítványaikat. Mint láttuk azonban, szükség esetén a bíróság – a tényállás tisztázása érdekében – a megkésett, vagy első ránézésre annak tűnő bizonyítási indítványnak is helyt adhat. A továbbiakban néhány olyan jogesetet kívánok bemutatni, melyekben az eljáró bíróságok alkalmazták azon jogosultságukat, hogy a megkésett – és a tényállás tisztázásához nem szükséges – bizonyítási indítványt érdemi indokolás nélkül elutasítsák, kiemelve ugyanakkor egy fontos szempontot: nevezetesen, hogy az itt vizsgált „érdemi indokolás nélkül” történő elutasítás értelmezése – amint az az alábbi jogesetekből is látható lesz – nem teljesen egységes a hazai bírósági gyakorlatban.
Az első jogesetben[19] a Kúria folytatott le felülvizsgálati eljárást: a költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult többvádlottas büntetőüggyel kapcsolatban az I. rendű vádlott védője a tisztességes eljáráshoz való jog és a fegyverek egyenlősége elvének sérelmére hivatkozott, szerinte ugyanis a bíróság törvénysértően döntött az ügy érdemében a védő által bizonyítékként benyújtani kívánt magánszakértői vélemény bevárása és értékelése nélkül.[20] A védelem álláspontja szerint a vádemelést követően az eljárt bíróság megsértette a bizonyítás törvényességére vonatkozó rendelkezéseket, hogy a védő által előre jelzett és bizonyítékként benyújtani kívánt magánszakértői vélemény bevárása nélkül utasította el a bizonyítási indítványát és hozott ítéletet,. Kiemelte, hogy ugyan a másodfokú bíróság előtti eljárásban már rendelkezésre állt a hivatkozott magánszakértői vélemény, de azt a másodfokú bíróság sem vonta a bizonyítás körébe és a szakértőt sem hallgatta meg. Érvelése szerint a szakvéleményre vonatkozó – a Be. 197. § (1)–(2) bekezdéseiben foglalt – eljárási szabályokat betartotta, ugyanakkor a bíróság nem biztosított számára határidőt a magánszakvélemény előterjesztésére. Azzal pedig, hogy így az ügyben a szakértő közreműködését csak a másik fél – azaz az ügyészség – vehette igénybe, súlyosan sértette tisztességes eljárás és a fegyverek egyenlőségének elvét.[21] A Kúria a végzésében rámutatott, hogy a felülvizsgálati indítvány részben a törvényben kizárt, részben pedig alaptalan, mivel a bizonyítás (magánszakvélemény engedélyezése, illetve befogadása) szabályainak megsértése nem olyan eljárási szabálysértés, amelyet a Kúria felülvizsgálat keretében vizsgálhat, továbbá pedig a bíróság bizonyíték-értékelő, illetve mérlegelő tevékenysége felülvizsgálati eljárásban szintén nem támadható, a magánszakvélemény bizonyítékként felhasználhatósága, az erre vonatkozó bizonyítási indítvány elutasítása pedig éppen ebbe a körbe tartozik.[22] Ugyanakkor a teljesség érdekében hosszabban foglalkozott a bizonyítás elutasításának törvényességével, s így a felülvizsgálati indítványnak a tisztességes eljáráshoz való alapjogból levezetett indokaival, kitért a fegyverek egyenlősége elv érvényesülése mellett a „legkevesebb szakértő” elvére. Kiemelte, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlata[23] szerint általában akkor állapítható meg a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos alapelv sérelme a bírósági eljárásokban a szakértői bizonyítással összefüggésben, amennyiben az eljárt bíróságok nem indokolták meg a szakértő kirendelésének mellőzését egy szakkérdésben annak ellenére, hogy arra vonatkozóan bizonyítási indítványt terjesztettek elő, vagy nem indokolják, hogy hivatalból miért nem rendelték el az adott, a tényállás tisztázásához szükséges szakértői bizonyítást.[24] Az alapügyben azonban az adóhiány megállapítással kapcsolatos kérdésben sor került igazságügyi könyv-, adó- és járulékszakértő kirendelésére is már a nyomozás során.[25] Az elsőfokú bíróság a bizonyítási indítványt indokolással utasította el, indokként utalva annak szükségtelenségére és perelhúzásra alkalmas voltára, míg a másodfokú eljárásban eljáró ítélőtábla az elsőfokú bíróság eljárásának törvényes voltára hivatkozással szintén elutasította a magánszakvélemény ismertetését és bizonyítékként történő értékelését.[26] A Kúria ugyanakkor kiemelte, hogy a szakértői bizonyításra az általános szabályok is vonatkoznak, így az elsőfokú eljárás idején hatályba lépett Be. bizonyítási indítványok előterjesztésére vonatkozó szabályai is. Ezek alapján pedig a védő a nyomozás során elkészült igazságügyi szakvélemény vitatása esetén, illetve a szakértő tárgyaláson történt meghallgatását követően akkor lett volna jogosult magánszakvélemény előterjesztésére, ha megfelel a Be. 520. § (3) bekezdésében foglalt előírásnak, vagyis valószínűsíteni tudja, hogy a szakvélemény általa állított téves vagy hiányos volta csak a szakértő meghallgatása alapján utólag merült fel, így tehát indítványát e vonatkozásban is köteles lett volna indokolni. Ezzel szemben az I. rendű terhelt védője a szakértői véleményt mindössze összegszerűségében vitatta, illetve általánosságban utalt arra, hogy az „eljárás során végig kérdéses a szakértői módszer”, amely nem tekinthető olyan oknak, amely a szakértő meghallgatása kapcsán merült volna fel, s ilyen okra a védő valójában nem is hivatkozott. A Kúria így rámutatott, hogy ebben az esetben az első fokon eljáró törvényszék a magánszakértői vélemény bizonyítékként történő értékelésére vonatkozó bizonyítási indítványt a Be. 520. § (4) és (5) bekezdésének alkalmazásával is törvénysértés nélkül utasíthatta volna el, a másodfokú bíróság pedig a bizonyítási indítványnak szintúgy nem volt köteles eleget tenni, hiszen az a további bizonyítást szükségtelennek ítélte.[27]
Egy másik ügyben B.23/2019/35. sz. határozatában a Budapest Környéki Törvényszék nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűncselekményben mondta ki a vádlott bűnösségét. Az ugyanis barátjának idős édesanyjához, a sértetthez bemenve azt megkötözte, bántalmazta – ez utóbbi következtében a sértett életét vesztette –, a házat átkutatta és az értékeket – köztük a padláson elrejtett készpénzt – elvitte. A vádlott védekezésének gerincét az egész eljárás során két állítás képezte: az első, hogy mikor eljött a házból, a sértett még élt, s így, álláspontja szerint a sértett nem a bántalmazása okán hunyt el. A padlásról eltűnt pénz kapcsán pedig azt mondta, hogy a padlás létráján felment, felnézett, de nem ment fel teljesen, így onnan ő semmilyen elrejtett pénzt nem hozhatott el.[28] Az eljáró bíróság a védő, illetve a vádlott bizonyítási indítványai közül a halál időpontjának megállapítására újabb orvos szakértő kirendelésére, és a helyszíni kihallgatást végző rendőrök tanúkénti kihallgatására vonatkozókat elutasította, s az elutasításnak mindkét esetben az ítéletben is részletes indokolását adta. Rámutatott, hogy a Be. 520. § (5) bekezdése alapján a vádlott indítványát, mint szükségtelent érdemi indokolás nélkül is elutasíthatta volna, a védőt annak indítványa miatt pedig az elutasítás mellett rendbírsággal is sújthatta volna, mindezen jogkövetkezmények alkalmazását azonban a még kialakulóban lévő bírói gyakorlatra tekintettel mellőzte.[29] Az eset érdekessége így, hogy a Be. hatálybalépését követő bő egy évvel tartott tárgyaláson, tehát egy végül 2020 januárjában lezárt eljárásban a bíróság még konkrétan hivatkozott az új szabályozás alkalmazásának lehetőségére, ugyanakkor az általános gyakorlat hiányára tekintettel nem alkalmazott sem könnyebb elutasítási módot, sem súlyosabb jogkövetkezményt. További érdekesség jelen ügy kapcsán, hogy a bíróság indokolása szerint egy további védői indítványnak helyt adott, mivel – habár annak előterjesztésére szintén határidőn túl került sor – az nem eredményezte az eljárás elhúzódását, ugyanis a tárgyalást a műszeres szaktanácsadó tanúkénti kihallgatása céljából egyébként is elnapolták.
A Fővárosi Törvényszék előtt üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt egy terhelt ellen indult eljárásban[30] megállapított tényállás szerint egy tejtermékeket forgalmazó gazdasági társaság vezetőjeként eljáró terhelt adóbevallási és áfabefizetési kötelezettségének nem tett eleget, s ezzel az állami költségvetésnek összesen több mint 468 millió forint vagyoni hátrányt okozott. A vádlott az eljárás során bűnösségét tagadta. A tárgyaláson előadott érdemi védekezésének lényege egyrészt az volt, hogy állítása szerint egy-másfél havonta leadta a könyvelője részére a cég dokumentumait, számláit könyvelés céljából, így abban a téves feltevésben volt, hogy az adóbevallásai határidőben megküldésre kerültek a NAV részére a könyvelő által. Azt azonban elismerte, hogy semmilyen módon nem kísérelte meg ellenőrizni a könyvelő tevékenységét, így nem győződött meg arról, hogy az általa, mint vezető tisztségviselő által vezetett cég eleget tett-e az adóbevallásra irányuló kötelezettségének. Másrészt pedig arra hivatkozott, hogy a számlák mögött valós gazdasági esemény nem volt, arra azonban elfogadható magyarázatot nem tudott adni, hogy ennek ellenére miért kerültek a számlák a könyvelésbe beállításra, és azok után miért került sor késedelmesen az adóbevallás benyújtására.[31] Sem a vádlott, sem annak védője nem terjesztett elő bizonyítási indítványt az előkészítő ülésen, ezzel szemben a tárgyaláson a Be.528. § (2) bekezdésére hivatkozva kérte a védő, hogy az általa megjelölt, a nyomozás során kihallgatott tanúkat a bíróság közvetlenül is hallgassa meg. A bíróság határozatában is kiemelte, hogy a vádlott és védője tanúk kihallgatására tett bizonyítási indítványát részben a Be. 520. § (4) és (5) bekezdésére is figyelemmel elutasította, mivel azok a Be. 520. § (1) bekezdésében foglaltakkal ellentétesen kerültek előterjesztésre, továbbá a bíróság szükségtelennek is tartotta, mivel a vádlott büntetőjogi felelőssége megállapítása szempontjából azok felolvasása is elegendőnek bizonyult, a vádlott által megjelölt személyek elérhetőségét pedig sem a vádlott, sem a védő nem tudták az eljárásban megjelölni. A bíróság indokolása szerint továbbá az eljárás szükségtelen elhúzódását is eredményezte volna e személyek felkutatása, megidézése és meghallgatása, a felolvasott tanúvallomásokban foglaltakon túlmenően pedig véleménye szerint az idő múlása okán további érdemi információ, adat sem volt várható tőlük, különös tekintettel arra, hogy a vádlott csupán egyes cégek tekintetében állította, hogy a számlák mögött nem állt valós gazdasági esemény, teljesítés.[32] Az első fokon eljárt bíróság tehát némiképp sajátosan értelmezve, részben részletes indokolással ellátva alkalmazta a Be. 520. § (5) bekezdését, hiszen nem derült ki egyértelműen, az 520. § (1) bekezdésével pontosan miért is bizonyult ellentétesnek a védői indítvány, s ugyanakkor az elutasítás alapjául objektív akadályokat is megjelölt. A bíróság ezt követően továbbá rögzítette, hogy a Be. 520. § (6) bekezdése alapján felolvasással tette a bizonyítási eljárás részévé az egyes tanúk vallomását. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy a törvényszék az eljárást döntő mértékben a perrendi szabályoknak megfelelően folytatta le, nem vétett sem abszolút, sem olyan relatív eljárási szabálysértést, amely az ítélet érdemi felülbírálatát kizárná, ugyanakkor ebbe a körbe nem tartozó eljárási szabálysértést többször is megvalósított. Rámutatott így, hogy bár az előkészítő ülésen a tanács elnöke a törvénynek megfelelő tartalommal figyelmeztette a vádlottat és a védőt a bizonyítási indítványokkal kapcsolatban a Be. 520. § (1)–(3) bekezdésében foglaltakra, azonban később, a tárgyaláson a vádlott, illetve a védő által előterjesztett bizonyítási indítványok elbírálása során e szabályokat nem mindenben a törvénynek megfelelően alkalmazta, jóllehet, végkövetkeztetésével az ítélőtábla egyetértett.[33] Rámutatott, hogy az elsőfokú eljárásban a védelem részéről előterjesztett bizonyítási indítványok egyrészt a nyomozás során kihallgatott tanúk vallomásainak tárgyalási ismertetését követően a tárgyaláson történő személyes kihallgatására irányultak, másrészt arra, hogy a bíróság tanúként hallgassa meg a vádlott által megjelölt személyeket, azonban ezen négy tanú elérhetőségét a védelem nem közölte a bírósággal, így kihallgatásuk ezen oknál fogva objektív akadályba ütközött, ahogyan arra az elsőfokú ítélet a bizonyítási indítványok elutasítását indokoló – fentebb már ismertetett – részében helyesen utalt. A másodfokú bíróság mindezek alapján megkísérelte helyes értelmezését adni az elsőfokú bíróság bizonyítási indítványok elutasítására vonatkozó indokolásának: megállapítása szerint ugyanis az első fokon eljárt bíróságnak a törvény alapján elsődlegesen azt kellett vizsgálnia, hogy az előterjesztett bizonyítási indítvány teljesítése a tényállás tisztázásához szükséges-e. Amennyiben igen – és az teljesíthető is –, akkor a bizonyítást el kell rendelni, és emellett van lehetőség a törvényes feltételek esetén az előterjesztővel szemben a Be. 520. §-ban foglalt egyéb jogkövetkezmények alkalmazására. Ennélfogva az eljárás szükségtelen elhúzódására vonatkozó elsőbírói hivatkozás kizárólag úgy értelmezhető, hogy a bizonyítás maga lett volna szükségtelen, miáltal az eljárás indokolatlan, ok nélküli elhúzódása következett volna be, és ugyanígy a szükségesség oldaláról megközelítve lehet egyetérteni azzal is, hogy az indítvány előterjesztésére a Be. 520. § (1) bekezdésében írtakkal ellentétesen került sor, azaz a tényállás tisztázásához nem szükséges, a vádat nem cáfoló bizonyítás felvételére vonatkozott az indítvány.[34] Az ítélőtábla ugyanakkor megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékok értékelésével indokolási kötelezettségének a szükségest elérő mértékben eleget tett, az indokolás mindössze kisebb kiegészítésre szorul, továbbá a bizonyítási indítványok elutasításának indokolása igényel ugyancsak kisebb kiegészítést,[35] az elsőfokú bíróság mérlegelése összességében megfelelt a törvény, a logika és az észszerűség szabályainak.[36]
A Budapest Környéki Törvényszék B.103/2022/7. számú határozatában emberölés bűntettének kísérlete, valamint társtettesként elkövetett rongálás bűntette miatt elkülönített eljárásban marasztalta el a vádlottat, akinek védője által előterjesztett bizonyítási indítványokat továbbá – részben – a Be. 520. § (5) bekezdésére hivatkozva utasította el. A határozat indokolásában rámutatott, hogy nem elfogadható az a védői álláspont, mely szerint a vádlott által előadott újabb védekezés olyan új tény, mely a Be. 520. § (1) bekezdés a) pontja alá tartozna, hiszen a terhelt által újonnan említett tények és az ezek alapján, illetve ezekre hivatkozással indítványozott bizonyítékok (a vádlott által itt említett személyek esetleges vallomásai) nem az előkészítő ülést követően keletkeztek, és mindezekkel együtt nem is állíthatja azt a terhelt, hogy arról önhibáján kívül, az előkészítő ülést követően szerzett tudomást, hiszen éppen ő maga módosította a védekezését az eljárás során. A törvényszék kiemelte: annak véleménye szerint a terheltnek a vallomása módosításával nem éled fel az a joga, hogy a Be. 520. §-ának (5)–(6) bekezdésében írt jogkövetkezmények nélkül a bizonyítás kiegészítését indítványozhassa.[37] Mindezek mellett azonban – habár egyértelműen lehetősége lett volna érdemi indokolás nélkül elutasítani az indítványozott bizonyítást – további érdemi magyarázatát is adta, miért nem állja meg helyét a megnevezett tanúk kihallgatására irányuló indítvány, hosszasan elemezve és kiemelve az egyes tanúvallomások objektivitása felől felmerülő kételyeket, illetve azok szükségtelen voltát.[38] A Be. 520. § (5) bekezdésére vonatkozó, bizonyítási indítványok elutasítására vonatkozó további rendelkezést a Budapest Környéki Törvényszék korábbi, az elkülönítéssel nem érintett terheltek ügyében hozott határozata nem tartalmazott,[39] ugyanakkor a másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla ítéletében rámutatott, hogy az elsőfokú bíróság az alapügyre vonatkozó mindkét ítélete zárásaként a Be. 561. § (3) bekezdés f) pontjában előírtaknak megfelelően tételesen felsorolta az elutasított bizonyítási indítványokat, melynek során minden esetben részletes és észszerű indokát adta az elutasítások okának.[40]
Összegzés
A Kúria büntető kollégiumának joggyakorlat-elemző csoportja 2021-ben vizsgálta az előkészítő ülés – s azon belül is elsősorban a beismerés – alkalmazási gyakorlatát. Ennek eredményeként a joggyakorlat-elemző csoport megállapította, hogy a Be. hatálybalépését követő három évben „a bíróságok joggyakorlata nemcsak kialakult, hanem döntőrészt egységes képet is mutat”.[41] Véleményem szerint, ha ez minden bizonnyal helytálló megállapítás is, a bizonyítási indítványok indokolás nélküli elutasítása terén az előkészítő üléshez kapcsolódó egyéb szabályok alkalmazása nem ilyen egységes, úgy is fogalmazhatnánk, nem alakult még ki állandó gyakorlat, hogy milyen indítványt és pontosan milyen módon – értve itt azt, hogy mi számít valóban „érdemi” indokolás nélküli elutasításnak – utasítanak el bíróságok a Be. 520. §-ra hivatkozva. Itt jegyezném meg, hogy – amint Tóth Marcell Máté rámutat – a Be. hatálybalépését követően 2020 elejétől a COVID–19 járvány miatt speciális eljárási szabályok érvényesültek, melyek az egyébként is új szabályokkal együtt olyan jogalkalmazói gyakorlatot alakíthattak ki, melyek maradandó hatást gyakoroltak a büntetőeljárás szabályozásának alakulására (elég csak a személyes jelenlét háttérbe szorulására tekinteni).[42] Mindazonáltal nem tartom egyértelműnek, hogy a bizonyítási indítványok új szabályozása kapcsán érdemi joggyakorlat-változást eredményezhetett-e a járványhelyzet, sokkal inkább valószínűnek tartom, hogy az érdemi gyakorlat kialakulására – vagy annak hiányára – a járvány miatt bevezetett „kényszermegoldások” csekély befolyással voltak. Az új jogintézmény kezdeti éveiben tapasztalható alacsony alkalmazási hányad vélhetően sokkal inkább az általános országos gyakorlat kialakulásának hiányából fakadhatott.
Jelen írás természetesen nem elegendő, hogy az országos gyakorlat esetleges alakulásáról átfogó képet nyújtson. Egy – a Be. 520. § (5) bekezdésének alkalmazási gyakorlatára vonatkozó – nemrég befejezett empirikus kutatásom tapasztalataiból kiindulva ezért itt most csak néhány gondolatot osztanék még meg: észlelhető – s ez talán a fenti jogesetekből is látszik –, hogy vannak bíróságok – vagyis inkább egyedi döntések –, ahol az ügydöntő határozat az – általában védői – bizonyítási indítvány elutasításának tényét, illetve a jogszabályhely megjelölését tartalmazza, illetve azt, hogy a Be. 520. §-ában foglaltakkal ellentétesen történő előterjesztés miatt utasítja el a bizonyítási indítványt, esetleg részletesen ki is fejtik az egyes törvényszakaszoknak történő megfeleltethetőséget (történetesen, hogy miért volt elkésett a bizonyítási indítvány, miért feltételezi a bíróság, hogy már az előkészítő ülésen is tudomása volt a bizonyítékról az indítványozónak stb.). Más esetekben azonban azt tapasztalhatjuk, hogy ezeken túl a lefolytatandó bizonyításnak a tényállás tisztázásához való szükségtelen voltát részletekbe menően megindokolja a határozatot hozó bíróság: hivatkozik arra, hogy milyen egyéb bizonyítékok állnak, illetve álltak rendelkezésre, mikor a bizonyítási indítványt elutasították. Ez pedig már sok esetben elmosni látszik a határokat az „érdemi indokolás nélküli” és az „érdemileg megindokolt” elutasítás között. Ugyanakkor kiemelendő, hogy az 520. § (5) bekezdésének alkalmazása egyelőre nem túlzottan elterjedt, ez azonban nem jelenti, hogy ne jelentene problémát a jogalkalmazás kiszámíthatatlansága. Ami talán pozitívum, hogy indokolt esetben a bíróságok láthatóan törekednek a tényállás tisztázására, ha pedig a védelem és a bíróság között ellentét alakul ki egy elutasított bizonyítási indítvány miatt, azt a másodfokú fórum, vagy adott esetben a Kúria is igyekszik érdemben megvizsgálni, ezzel is előremozdítva a joggyakorlat egységességének kialakulását.
[1] PhD-hallgató, Debreceni Egyetem Marton Géza Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola.
[2] Jelen tanulmány a 2025. évben megrendezett Bűnügyi Oktatók Találkozójának „Büntető Eljárásjogi Szekció” PhD szekcióülésén „A bizonyítási indítványok indokolás nélküli elutasításának tapasztalatai a hazai bírósági gyakorlat alapján” címmel elhangzott előadás bővített átirata. A tanulmány a Kulturális és Innovációs Minisztérium EKÖP-24-3 kódszámú Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.
[3] 2017. évi XC. törvény a büntetőeljárásról.
[6] Kőhegyi Eszter Barbara: Az előkészítő ülés szilánkjai, in.: Jungi Eszter (szerk.): Büntetőjogi Tanulmányok XXI., MTA Veszprémi Területi Bizottsága, 2021–2022 Veszprém, 55. o.
[7] Bánáti János: Védői szemmel a büntetőeljárási törvényről, Belügyi Szemle, 2018/3., 93. o.
[8] Bánáti i. m. 92. o.
[9] Bérces Viktor: Tárgyalási alapjogok és tárgyalási etika a büntetőeljárásban. Pro Futuro, 2023/1, 33. o.
[10] Uo. 36.
[11] Ibolya Tibor: Ötéves büntetőeljárási törvényünk néhány gyakorlati tapasztalata. Magyar Jog, 2024/3, 133. o.
[12] 56. BK vélemény a büntetéskiszabás során értékelhető tényezőkről.
[13] Ezen feltételezést Tóth M. Gábor is kiemelte „A büntetőeljárási törvény öt év távlatából” című konferencián 2023. május 25-én tartott előadásában.
[14] 20.B.447/2023 (Debreceni Járásbíróság).
[15] 37.B.535/2023 (Debreceni Járásbíróság).
[16] Bérces i. m. 33–34. o.
[17] 89.B.59/2023 (Debreceni Járásbíróság).
[18] 34.B.414./2023 (Debreceni Járásbíróság).
[19] Bfv.1378/2021/35 (Kúria). Az alapul szolgáló ügyet a Szegedi Törvényszék 3.B.245/2015/405. számú ítélete, továbbá a Szegedi Ítélőtábla Bf.II.522/2020/2., illetve Bf.II.648/2019/180. számú ítéletei tartalmazzák, melyek azonban a jogeset elemzésekor sajnos nem voltak elérhetőek az online adatbázisban.
[20] Bfv.1378/2021/35 (Kúria) [73.]
[21] Bfv.1378/2021/35 (Kúria) [22]–[23].
[22] Bfv.1378/2021/35 (Kúria) [67]–[77].
[23] Hivatkozva a 3375/2018. (XII. 5.). számú és 3068/2020. (III. 9.) számú AB határozatokat.
[24] Bfv.1378/2021/35 (Kúria) [78]–[82].
[25] Bfv.1378/2021/35 (Kúria) [90].
[26] Bfv.1378/2021/35 (Kúria) [93]–[95].
[27] Bfv.1378/2021/35 (Kúria) [103]–[106].
[28] B.23/2019/35 (Budapest Környéki Törvényszék) [97]–[98].
[29] B.23/2019/35 (Budapest Környéki Törvényszék) [150]–[156].
[30] B.368/2020/44 (Fővárosi Törvényszék).
[31] B.368/2020/44 (Fővárosi Törvényszék).
[32] B.368/2020/44 (Fővárosi Törvényszék) 10. o.
[33] Bf.393/2022/10 (Fővárosi Ítélőtábla) [39].
[34] Bf.393/2022/10 (Fővárosi Ítélőtábla) [43]–[44].
[35] Bf.393/2022/10 (Fővárosi Ítélőtábla) [54].
[36] Bf.393/2022/10 (Fővárosi Ítélőtábla) [71].
[37] B.103/2022/7 (Budapest Környéki Törvényszék) [213].
[38] B.103/2022/7 (Budapest Környéki Törvényszék) [214]–[218].
[39] B.97/2020/193 (Budapest Környéki Törvényszék).
[40] Bf.142/2023/28 (Fővárosi Ítélőtábla) [187].
[41] Kúria Büntető Kollégiuma Joggyakorlat-Elemző Csoport 2021.EI.II.JGY.B.1. szám „Az előkészítő ülés gyakorlata, különös tekintettel a beismerés feltételeire – Összefoglaló vélemény-kivonat” A Kúria Büntető Kollégiuma elfogadta 2023. május 31. napján.
[42] Tóth Marcell Máté: A kontradiktórius bizonyítás és közvetlenség relativizálódása a büntetőeljárásban. Magyar Jog, 2023/12, 727. o.