Az angolszász jogrendszerből ismert büntetőeljárási megoldások a XXI. században jelentős befolyást gyakorolnak Európa jogfejlődésére. Még akkor is, ha ez a tendencia az európai államok jogalkotóit eljárásjogi hagyományaikkal ellentétes szabályok kialakítására készteti.
A vádalku intézményének bemutatása alapján látható, hogy a vád és a védelem amerikai típusú megegyezésének adaptálása a kontinentális jogrendszerhez tartozó országokban nehézségekbe ütközik, de talán nem lehetetlen. Mivel a hazai jogalkotó felismerte, hogy az angolszász hagyományokon nyugvó vádalku közvetlenül nem alkalmazható, az „eredeti jogintézménynek” csak némely – a magyar büntetőeljárási szabályokkal összeegyeztethető – elemét vette át. A büntetési alkuként is felfogható jogintézmény meghonosításának első lépése volt az opportunitás elvének legalább részleges érvényre juttatása.
Az eljárási szabályok kialakítását meglévő hagyományaink nagymértékben befolyásolták.

A jelenleg hatályos büntetőeljárási törvényünk alkalmazásakor több bizonyítási nehézséggel is szembesül az elsőfokú bíró. Így gyakorta megfogalmazódik kritikaként a jogalkalmazók, különösen az elsőfokú bírák részéről, hogy kiszámíthatatlanságot eredményez a büntetőeljárásról szóló törvény (1998. évi XIX. törvény, a továbbiakban: Be.) 75. § (1) bekezdése. Állandó problémaként adódik ugyanis, hogy nyomozó szerepét töltse-e be az elsőfokú bíró vagy legyen „bátor” és az eljárási funkciók elkülönítésének elvét helyezze előtérbe. Mint ahogyan Elek is rámutatott, a szakirodalom is „egységes abban, hogy a jelenlegi szabályozás félreérthető, egyértelmű válaszokat, és segítséget nem ad a jogalkalmazó bíráknak arra az egyszerű kérdésre, hogy milyen mélységű bizonyítást folytathat le.”

A Büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 2. §-ának (2) bekezdése szerint a vád akkor törvényes, ha a vádemelésre jogosult a bírósághoz intézett indítványában meghatározott személy pontosan körülírt, büntetőtörvénybe ütköző cselekménye miatt a bírósági eljárás lefolytatását kezdeményezi. A fenti törvényhely helyes értelmezéséről az 1. számú BK vélemény ad iránymutatást. Eszerint a törvényes vád minimális tartalmi követelménye, hogy meghatározott személy pontosan körülírt, büntetőtörvénybe ütköző cselekménye miatt a bírósági eljárás lefolytatását kezdeményezi.
Ha ezek nem teljesülnek, a bírósági eljárás nem indulhat meg, illetve nem folytatható. Tehát a vád törvényességének fogalma egy olyan minimális alaki és tartalmi természetű feltételrendszert jelöl ki, amelynek teljesítése ahhoz szükséges, hogy a büntetőbíróság előtti eljárás egyáltalán kezdetét vehesse.

Kétségtelen tény, hogy hazánkban a tanúvédelem büntető anyagi és eljárásjogi szabályozása az 1990-es évek közepétől kezdődően tulajdonképpen egy szűk évtizeden belül megtörtént, az egyes eszközök alkalmazási gyakorlata többé-kevésbé kialakultnak tekinthető, a „hatályos jogszabályokban meghatározott tanúvédelmi intézkedések mára rendszerré álltak össze.” A tanúvédelem területén azonban vannak olyan részkérdések, amelyek pontosítása, kiigazítása a kodifikálás alatt álló új büntetőeljárási törvényben szükséges lenne. Ezeket gyűjtöttem össze jelen tanulmány keretében.
Hangsúlyozni szükséges, hogy a tanúvédelem, mint jogi terminus technicus sokkal inkább zsurnalisztikai kifejezés, mint szemantikailag kifogástalan definíció, hiszen egyértelműen nemcsak tanúkat és nem kizárólag védelmet értünk alatta.

Az állam a költségvetési bevételekből, esetleg hitelekből fedezi a közfeladatok ellátását, melyeket a gazdaság szereplői nem vagy nem kellő hatékonysággal tudnának ellátni. Az állami bevételek lehetnek adók, járulékok, vámok, illetékek, bírságok, pótlékok, igazgatási szolgáltatási díjak és az állam esetleges vállalkozói bevétele az állami tulajdonban lévő vállalatok részéről történő osztalékfizetés formájában. Az állam a rendelkezésére álló pénzt másképpen szerzi meg, mint ahogyan az a magángazdaságban közvetlen teljesítménycsere révén történik. Az állam közvetlenül nem piaci szereplő. Szolgáltatásai, amelyeket a közösség egészének érdekében tart fenn, nem piaci körülmények között cserélnek gazdát. Az államnak ezért az állami kiadások finanszírozása érdekében feltétlenül szükséges az állami bevételeket biztosítania, elsősorban adójogi, ezek eredménytelensége esetén pedig büntetőjogi eszközökkel.

Hazánk uniós csatlakozásával a magyar jogalkotásnak folyamatosan figyelemmel kell kísérnie az EU elvárásait. A megfogalmazott követelményekkel összhangban lévő jogszabályi környezet megteremtése kiemelt feladat. Nem volt ez máshogy akkor sem, amikor közösségi szinten tovább folytatódott a sértettek jogaira vonatkozó minimumszabályok cizellálása.
Az Európai Parlament és a Tanács bő három évvel ezelőtt fogadta el a bűncselekmények áldozatainak védelmét illetően újabb mérföldkövet jelentő irányelvet, amellyel újragondolták a korábbiakban lefektetett elveket. Ezzel a hazai jogalkotónak átültetési kötelezettsége keletkezett, melyet határidőre köteles volt teljesíteni. Egyebek mellett a magyar büntetőeljárási törvénybe is újabb módosítások beillesztése vált szükségessé.

A környezet és részeként a természeti környezet törvényi, alkotmányos, illetve büntetőjogi oltalma a modern társadalom szülötte. Napjainkban a civilizált világban törvények védik a környezetet és az azt súlyosan megsértő vagy veszélyeztető személyekkel szemben büntetőjogi szankciókat is kilátásba helyeznek. A természet jövőjének záloga, meghatározója a ma nemzedéke. A jelen társadalmának, a társadalmat alkotó csoportoknak, tagjaiknak és mindenki másnak az alkotmányos kötelezettsége, hogy reális esélyt teremtsen arra, hogy a jövő nemzedéke is egészséges, a megfelelő emberi létet biztosítani képes környezetben éljen. Tanulmányomban a környezet és a természet, hangsúlyosan a vizek élővilága védelmének alkotmányos kérdéseit, a fenntarthatóságot, a visszalépés tilalmát, valamint a büntetőjogi védelem alapvető normáit vizsgálom,…

A tisztességes eljárás alapvető biztosítéka, hogy az ügyben eljáró bíró a vádelv esszenciáját adó törvényes vád eljárásjogi konzekvenciáit a bírósági eljárás valamennyi szakaszában levonja és az abból fakadó követelményeket folyamatosan érvényesítse. A vádelv lényegét érzékletesen szemlélteti a római jog büntetőjogi szempontból releváns tételeinek egyik sarokköve, a „nemo judex sine actore” formula, azaz a vádló vádja nélkül nincs bíró. A vádelv kétségkívül a magyar büntetőeljárásnak is egyik garanciális alappillére, azonban gyakorlati érvényesülése nem jelenti a vádelvű (akkuzatórius) tárgyalási rendszer valamennyi lényegadó tulajdonságának teljes átvételét. Magyarország az inkvizitórius és az akkuzatórius rendszer között mondhatni félúton helyezkedik el, hiszen a nyomozást az anyagi igazság felderítését célzó „alapos és hivatalos vizsgálat” jellemzi, míg a tárgyalási szakot a vád határozza meg a bizonyítási eljárás kereteinek kijelölésével.

Az ENSZ Közgyűlésében negyvennyolc állam egyetértésével 1948. december 10-én elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával kezdődően egyre több nemzetközi egyezmény deklarált alapvető, elidegeníthetetlen emberi jogokat, melyeket a részes államoknak minden körülmények között biztosítani kell. Ezen egyezményeken át jutott oda a nemzetközi közösség, hogy elvárta az államoktól és a kormányoktól, hogy hatékony eszközöket találjanak a nők, illetve a férfiak ellen elkövetett családon belüli-, és szexuális erőszak eltörlésére.
E kötelezettség napjainkban is fennáll, így minden részes állam, köztük hazánk is törekszik a családon belüli erőszakkal szemben hatékony eszközök megalkotására és azok folyamatos, gyakorlati igényeknek megfelelő javítására. Az 1998. évi XIX. törvényt 2006-ban módosító novella emelte be a távoltartást a büntetőeljárási kényszerintézkedések sorába, az előzetes letartóztatás alternatívái közé.

Napjainkban már zajlik az új – a XXI. század kihívásai­nak megfelelni akaró – büntetőeljárás/perrendtartás (mert a két fogalom nem azonos) kodifikációja. Ez indított arra, hogy a magyar igazságszolgáltatásban mára már elfeledett jogintézmény, az esküdtbíráskodás eljárási szabályait felelevenítsem. Célom korántsem az, hogy ezzel az esküdtszéknek a magyar jogban történő ismételt meghonosításáért emeljek szót. Inkább csak egy több évtizede nem gyakorolt ítélkezés perjogát szeretném ismertetni.
Azt pedig, hogy ezek az eljárási szabályok a jelenben továbbgondolásra érdemesek-e vagy sem, mindenki döntse el saját maga megjegyezvén, hogy a XX. század elején a legkiválóbb jogi gondolkodók érveltek ellene (Baumgarten Izidor, Balás Elemér, Vargha Ferenc) és mellette (Balogh Jenő, Finkey Ferenc, Lukáts Adolf), s időről-időre napjainkban is fel-felbukkan a gondolata.

Találkoztam az új büntetőeljárási kódex vitára szánt tervezetével.
Egy ilyen fontos és terjedelmes jogszabály-tervezettel való egyetlen futó találkozás alapján az ember leginkább csak arról formálhat véleményt, hogy rokonszenvesnek találja-e azokat a törekvéseket, amelyek a tervezett jogszabályban hangsúlyosan jelentkeznek. Azt kell tehát mondanom, hogy rokonszenves művel találkoztam, amelyben több olyan gondolat fogalmazódik meg, amelyek már évtizedek óta forognak a büntetőeljárási jog művelői körében, de még a rendszerváltozás után is csak részben sikerült őket érvényre juttatni.

Néhány általános megjegyzés
A tervezet több mint 860 §-ból áll. Terjedelmesebb tehát minden hasonló tárgyú korábbi kódexnél, de a szabályozás tárgya is jelentősen kibővült.

A bűnözőket legtöbbször pusztán egy dolog motiválja, és ez nem más, mint a profit. A bűnözőt a nyereségvágy hajtja, a végeredmény pedig az lesz, hogy a törvénytelenül szerzett zsákmányt bevezetik az ország legitim rendszerébe. A pénzmosás lényege a tőke elrejtése, annak érdekében, hogy azt a vagyont előállító illegális tevékenység észrevétele nélkül fel lehessen használni. Ez a folyamat pusztító gazdasági következményekkel jár. A pénzmosás terroristák, kábítószer-kereskedők működésének és terjeszkedésének a fő mozgatórugója.
Ha a pénzmosás, mint kifejezés eredetét kutatjuk, akkor a legenda szerint Al Caponéig kell visszamennünk, aki Chicago-szerte működtetett pénzbedobós, önkiszolgálós mosodákat, ezek segítségével álcázva, a prostitúcióból, a szerencsejátékokból és a szesz­tilalmi törvények megsértéséből származó jöve­delmét. Innen eredhet a „pénz­mosás” kifejezés.

Mint általában a hasonló, sajátos terminológia mentén kialakított jogi területek vizsgálatakor, ezt az írást is rövid fogalmi tisztázással kell kezdenem. A büntetőeljárásban a „titkos informá-ciógyűjtés” és „titkos adatszerzés” megkülönböztetésének – jóllehet mindkét tevékenység teljesen azonos lehet –, nézetem szerint kizárólag az volt a célja, hogy már a megnevezés világossá tegye: az érintett tudta nélkül folyó eljárásokat a nyomozás keretei között végzik-e, vagy eljárásjogi értelemben vett nyomozáson kívül (jellemzően azt megelőzően). A különbség tehát nem a két fogalom tartalmi eltéréséből adódik. Ezért itt nem érdemes annak részletesebb elemzésébe bocsátkozni, milyen szemantikai különbség van vagy lehet az „adat” (tényre vonatkozó ismeret) és információ („értelmezett”, relevánssá tett adat) között.

Fiatal gyakorló jogászként többször megfogalmazódott bennem az a kérdés, hogy a hazai hatályos büntetőeljárási rendelkezések és az ezen alapuló jogalkalmazás vajon mennyire biztosítja a bűncselekmények sértettjeinek védelmét, sérelmeik hatékony orvoslását, a velük szembeni legkíméletesebb eljárási módot, nyújt-e többletvédelmet a sértetti körön belül is hátránnyal rendelkezőknek, avagy egyáltalán tekintettel van-e arra, hogy a bizonyítási eljárás eredményes lefolytatásához szükséges sértetti tanúvallomás mögött is egy ember húzódik meg, aki feljelentésének megtételével jogvédelemért kiáltva segítségre szorul. A fenti kérdések megválaszolásához jó kiindulópont lehet a sértett eljárási helyzetének és jogai érvényesülésének vizsgálata, melynek keretében kívánom bemutatni a sértetti „perbeszéd” megjelenését az eljárás dinamikájában, a felszólalás tartalmát, korlátait és megtételének módját,…

2010 májusa óta a permanens jogszabályváltozások éráját éljük. Korunk az állami túlszabályozás időszaka. Az EBESZ 2014-es Magyarországról készített jelentése szerint az elmúlt években több mint 800 törvényt fogadtak el. A jogrendszer ilyen mérvű átalakítása példa nélküli. Sem a bíróságok és ügyészek, sem az ügyvédek nem tudják konszolidált viszonyok között végezni a munkájukat. Ez a jelenség már-már kikezdi a jogállam alappillérét, a jogbiztonságot.
Sokszor idézem Mórus Tamás Utópiájában papírra vetett gondolatokat. A megálmodott ideális állam – Sehol szigete – polgárai „szerfölött méltánytalannak tartják, hogy az embereket több törvénnyel szabályozzák, mint amennyit el lehet olvasni, vagy zavarosabbal, hogysem valaki is meg tudná érteni”.

A hatályos Btk. – a generális prevenció jegyében – a társadalom újabb szegmensét vonta be a büntetőjogilag felelősségre vonható terheltek körébe azáltal, hogy a büntethetőség korhatárát – a törvényben meghatározott bűncselekmények vonatkozásában – 12 évre leszállította. Az eredendően angolszász megközelítés egyértelműen ahhoz a manapság globálisan elterjedt szemlélethez kapcsolódik, hogy – az elkövető életkorától függetlenül – a bűn elkövetése büntetést érdemel, és kizárólag a példaértékű szankciók kiszabásával érhető el kellő visszatartó hatás. Ezen felfogás gyökere kétségkívül az amerikai büntetőeljárási szisztéma, amely általánosságban már 7 éves kortól lehetővé teszi a terheltek felelősségre vonását azzal, hogy az ilyen ügyek elbírálása alapvetően a fiatalkorúak bírósága előtt történik.

A büntetőeljárásról szóló törvény kógens rendelkezéseket tartalmaz a kényszerintézkedéseket elrendelő, meghosszabbító és fenntartó végzések indokolására. A Be. 257. és 258. §-aiban találhatunk rendelkezéseket a határozatok indokolására. A végzés elleni fellebbezés elintézésére az ítélet elleni fellebbezés szabályai az irányadók, így abszolút, feltétlen hatályon kívül helyezési okot jelent, ha az elsőfokú bíróság az indokolási kötelezettségének oly mértékben nem tesz eleget, hogy emiatt az ítélet felülbírálatra alkalmatlan. Mégis viszonylag ritkán kerül sor ezen végzések kapcsán a kasszációs jogkör gyakorlására, hiszen a hatályon kívül helyezés esetére nincs egyértelmű rendelkezés arra, mi legyen a sorsa a nem jogerősen, de végrehajtható módon elrendelt vagy fenntartott előzetes letartóztatásnak. Abban az esetben, ha a megismételt eljárásban történő újabb döntésig szabadlábra helyezi a másodfokú bíróság a terheltet, az később már nem helyrehozható módon veszélyeztetheti az eljárás érdekeit.

Az információtechnológia rohamos fejlődése jelentős változásokat hozott az emberek életében. Az új eszközök – számítógépek, okostelefonok, tabletek, bankkártyák stb. – új életviszonyokat hoznak létre, melyek megkönnyítik és kényelmesebbé teszik mindennapjainkat. Ugyanakkor a technika fejlődésének árnyoldalai is vannak, új veszélyeket hordoznak magukban, és új bűncselekmények jelenhetnek meg.

Az állam a költségvetési bevételekből, esetleg hitelekből fedezi a közfeladatok ellátását, melyeket a gazdaság szereplői nem vagy nem kellő hatékonysággal tudnának ellátni. A költségvetési bevételek büntetőjogi védelmén kívül az államnak szükséges a költségvetésből származó kiadásokat is büntetőjogi oltalomban részesíteni.
Az államháztartás alrendszerei az államháztartás egészét tekintve egységes egészet alkotnak. Lényegében mindegyik alrendszer közhatalmi alapon látja el a hatáskörébe tartozó feladatokat. Az alrendszerek egymástól eltérő feladatai és elkülönült gazdálkodásuk folytán önállóan működnek.
Bende-Szabó Gábor szerint szervezet megközelítésben az államháztartás egésze…

A bírótól mint jogalkalmazótól elvárható, hogy figyelemmel kísérje a büntető igazságszolgáltatást érintő jogalkotás folyamatát is, ne csak az eredményével ismerkedjen meg (szembesüljön) abban az időben, amikor azt már (nyomban) alkalmaznia is kell. A büntetőeljárási törvény kodifikációjával kapcsolatos információhoz jutás nem könnyű feladatát magaménak tekintem évek óta, hiszen e törvény célja nem lehet más, mint hogy biztosítsa az anyagi jogi normák érvényesülését.
Az igazságügyi politikáról szóló 1710/2014. (XII. 5.) Korm. határozat szerint:
1. A Kormány – összhangban azon alapvető értékkel, hogy a magyar állam és nemzet alkotmányos hagyományai önálló európai értéket képviselnek, amelyek alkotmányos identitásunk kifejezéseként az Alaptörvény szabály- és értékrendszerében öltenek testet, valamint, hogy Magyarország, mint jogállam jogrendszere alakításában figyelemmel van nemzetközi és Európai Uniós tagságából fakadó kötelezettségeire is -, egyetért azzal, hogy a Kormány igazságügyi politikája a jövőben is az alábbi célok és területek mentén érvényesüljön…

A múltbeli tények megállapítása azért lehetséges, mert az anyagi világ tényei összefüggnek: feltételezik egymást, hatnak egymásra és változtatnak környezetükön. Minden tény nyomot hagy. Az eljáró hatóságok a jelenben kutatják a múlt nyomait, hogy a jövőre vonatkozóan hozhassanak döntéseket.

A bizonyítás, a bizonyítékok
A bizonyítás során bizonyítani kell az egyedi és a múltban lejátszódó történéseket, emberi magatartásokat és a hozzájuk kapcsolódó külső-belső körülményeket. A bizonyítás fogalma Tremmel Flórián szerint olyan megismerési folyamatként adható meg, amely az egyedi ügyben, a büntetőjogilag releváns, nagyrészt múltbeli tényállásnak az eljáró hatóság, végső soron a bíróság általi, a valósággal adekvát megállapítására irányul, és a bizonyítékok összegyűjtésével, vizsgálatával és mérlegelésével kapcsolatos tevékenységben valósul meg.
A bizonyítékok különleges helyet foglalnak el a büntetőeljárásban. A hatályos büntetőeljárásról szóló törvény (1998. évi XIX. törvény) felosztása szerint bizonyítási eljárásokról és bizonyítási eszközökről beszélhetünk.

A gazdasági társaságok megfelelő működéséhez egyszerre köz- és magánérdek is fűződik. Közérdek, hiszen bizonyos üzemméret felett a cégek működése jelentős piacbefolyásoló hatással jár, de közérdek azért is, mert az állami bevételeket a nagyvállalatok pénzügyi döntései jelentősen befolyásolhatják. Magánérdek is a szabálykövetés, ugyanis a vállalaton belüli működési zavarok akár könnyen érzékelhető veszteséget okozhatnak a cég tulajdonosai számára, és hosszabb távon pedig ronthatják az adott vállalkozás piaci helyzetét, márkanevének értékét is rombolhatják, illetve a kellő tulajdonosi információ hiánya nem megfelelő cégműködéshez vezethet, amelyet a hatályos jogszabályok, illetve egyéb (etikai… stb.) szabályok igyekeznek kordában tartani. A jogszabályok megszegése esetére a jogalkotó szankciókat helyez kilátásba: a gazdasági életben ilyenek például a versenyjogi vagy az adójogi szankciók. Ha ez sem elegendő, akkor a jogalkotó a végső eszközhöz nyúl: ez már a büntetőjog területe.

A társadalmi együttélés különböző szabályok megalkotását és követését feltételezi. Ezt a társadalmi rendet a jogrend biztosítja, amely a felállított parancsok és tilalmak betartását – szükség esetén – akár kényszer alkalmazásával is garantálja. Ezen kényszer célja a rend fenntartása mellett nyilvánvalóan az is, hogy a társadalom tagjai számára is világossá váljon, hogy a szabályok megsértéséhez milyen következmények társulnak. Amint arra Belovics Ervin rámutat, az emberiség történetének a kezdetétől „a másik ember érdekinek megsértése reakciót váltott ki, előbb a sérelmet szenvedett egyén vagy családja, később pedig a társadalom részéről. Így a magánbosszú keretei között a sértett vagy halála esetén annak családja a sérelmet okozón torolta meg a történteket, a tálió, azaz a szemet szemért, fogat fogért elv alapján. Az elv gyakorlati érvényesülését akadályozta meg azonban, ha a sérelmet okozó – tartva a magánbosszútól – elmenekült. Ezért alakult át fokozatosan a magánbosszú, vérbosszúvá […]

Talán egyre többen értenek egyet azzal a véleménnyel, hogy szükség van szerkezetében és szemléletében is új büntetőeljárási törvényre, amely képes megfelelni napjaink kihívásainak. Ha megnézzük az eljárások átlagos időtartamát, már láthatjuk, hogy a rendszer nem képes megfelelni annak a követelménynek, hogy az eljárás ésszerű időn belül jogerősen lezárja a jogvitát, és a felek megnyugvásával járó jogbékét érjen el.

A kép forrása: tv2.hu

Találkozhattunk olyan közléssel, amely valakiknek a viselt dolgaival – számomra magánügyével – volt kapcsolatos, amelynek a hírértéke az, hogy az ügyük büntetőeljárást is érint vagy érintett, illetőleg, hogy az abban név szerint megemlített személyek közéleti személyekkel is valamilyen kapcsolatban állnak, álltak.
Valószínűsíthető, hogy a cikk íróját (vagy íróit), sok esetben az már egyáltalán nem érdekelte, hogy mi is történt valójában, illetőleg, hogy maguk az esetek büntetőjogi szempontból hogyan értékelhetők, hiszen, ha esetleg jobban utánajárt volna, azzal kellett volna szembesülnie, hogy azoknak igazából semmilyen jelentősége nincs, főleg nem hírértéke.

A hagyományos nyomozati eszközök és módszerek a kiemelt ügyek felderítésekor illetve nyomozásakor, valamint a szervezett bűnözés elleni küzdelem során kevésnek bizonyulhatnak, ezért fontos szerepet kapnak a különleges eszközökkel titokban, konspiráltan beszerzett információk, melyek később a bizonyítás során bizonyítékként jelenhetnek meg.
A titkos eszközök használata a speciális nyomozati eszközök táborába sorolható, egyes bűncselekmények felderítése alkalmával a használatuk legtöbbször nélkülözhetetlen, mivel a technika fejlődésével a bűnszervezetek tevékenysége, munkamenete konspiráltabbá, szervezettebbé vált, így a megismerésük, felderítésük a titkos eszközök nélkül legtöbb esetben lehetetlen.
A szervezett bűnözésen belül elhelyezkedő terrorizmus elleni küzdelem sem képzelhető el titkos információ nélkül.

Büntetőeljárási törvényünk [1998. évi XIX. törvény (Be.)] legújabb, a kiemelt jelentőségű ügyekre vonatkozó külön eljárása büntetőeljárási rendszerünk olyan új jogintézménye, mely meghatározott bűncselekményekre nézve az időszerű procedúra érdekében speciális, az általános normától jelentősen eltérő szabályokat határoz meg a teljes pervitel, így a bizonyítás során. A Be. új fejezetének hatályba lépése óta viszonylag rövid idő telt el, ám a rendelkezések bevezetésük óta több ízben – legutóbb 2014. január 1-jei hatállyal a 2013. évi CLXXXVI. törvénnyel – módosultak és alkotmányossági, jogértelmezési kérdéseket vettnek fel, így a szabályok gyakorlatban történő érvényesülésének vizsgálatát, az esetleges alkalmazási dilemmák feltárását a hatályba lépés óta eltelt rövid időt követően is indokoltnak tartom. Különösen fontos ez a születőben lévő új büntetőeljárási törvény koncepciójára, valamint arra tekintettel…

A tanúvallomás, mint egyes személyi bizonyítékok hordozója, a büntetőeljárás egyik igen fontos bizonyítási eszköze. Miként Tremmel Flórián találóan mutat rá, nem véletlenül szerepel a hatályos eljárási törvényben a bizonyítási eszközök között az első helyen. A bizonyítékok bizonyító erejét a törvény nem határozza meg, a releváns tények megállapítását a bíróságra bízza. A tanú vallomásából származó bizonyíték lehet közvetlen, avagy közvetett, mindkét esetben, legyen akár a vádlottat terhelő, vagy mentő tartalmú, jelentősége kiemelt a büntetőperben. Tanú lehet mindenki, aki érzékeivel tapasztalt tény valóságát bizonyítja, kifejezetten bűnvádi értelemben pedig az, aki olyan tényről tesz vallomást, amelyet az eljáráson kívül érzékeivel észlelt.
A büntetőeljárás – melynek keretében folyik a személyi bizonyítás körébe tartozó tanúbizonyítás is…

Régóta foglalkoztatja a jogásztársadalmat az a kérdés, hogy vajon a XXI. századi viszonyok között szükség van-e laikusok részvételére az igazságszolgáltatásban. A napjaink jogi szakirodalmában „slágertémaként” számon tartható esküdtszéki bíráskodás előnyeit méltatni, alkalmatlanságát állítani nem lehet anélkül, hogy tisztába ne kerülnénk a viszonyítási alapot, vagyis az ülnöki rendszert meghatározó alapvető szabályokkal, valamint a jogi normákon kívül érvényesülő törvényszerűségekkel. Ahhoz, hogy átlássuk a társasbírósági formák közti alapvető különbségek okát, nem csupán az eljárásban betöltött szerepüket és működési metódusukat kell megvizsgálnunk, hanem szervezeti szempontokra, sőt bizonyos jogszociológiai, pszichológiai aspektusokra is figyelemmel kell lennünk. Az ülnöki tevékenységet kísérő szkepticizmus nem csupán a XXI. század magyar jogászainak véleményét jellemzi. Egy Lengyelországban végzett empirikus vizsgálat szerint a jogászok jelentős része már 1966-ban meg volt győződve arról…

Az állami büntető igazságszolgáltatás (suprema cri­minalis jurisdictio), a mai büntetőjog és büntető ­eljárásjog a történelmi fejlődés során alakult ki.
„Az emberek együttélésének kezdetleges szakaszában már a társadalmi intézmények fejletlensége illetőleg igazságügyi hatóságok hiánya miatt sem lehet szó büntető igazságszolgáltatásról, hanem a jogsértések megtorlása a magánbosszú és később a vérbosszú által történt.” Akit sérelem ért bosszút állt, melynek korlátja nem volt, csak sértett habitusa, bosszúvágya határozta meg a bosszújának a mértékét. A fejlődés egy magasabb foka az ún. vérbosszú kora, amikor nem maga a sértett, hanem a vérrokonai, törzse vagy nemzetsége gyakorolta a megtorlást. „[…] a mennyiben a jogsértés különböző törzshöz vagy nemzetséghez tartozó egyének közt követtetett el, a vérbosszú gyakorlása…

Már az 1900-ban megjelent Magyar Jogi Lexikonban is azt olvashatjuk, hogy „a kellő mértéken túlmenő egyesítés szerfölött megnehezíti az ügynek egységes áttekintését, tehát annak elbírálását is [különösen az esküdtek részéről], ezenfelül súlyosabbá teszi a vádlottnak és a védelemnek helyzetét: elhúzza a vizsgálati fogságot, hosszabbítja az eljárás lefolytatást stb. Ennélfogva a gyakorlati szükség követelményeit az indítványozó kir. ügyészségnek és az egyesítést elrendelő bíróságnak helyes tapintata és megfelelő gyakorlati érzéke fogja csak az adott esetben kielégíthetni.” Azóta többször is nagyot fordult a világ, de a „kellő mértéken túlmenő egyesítés” változatlanul figyelmet érdemlő problémát jelent napjaink joggyakorlatában is, noha ennek megoldására a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény [Be.] is kézenfekvő megoldással szolgál és meglehetősen széles körű bírói gyakorlatra támaszkodhatunk.

A büntetőjogi felelősség megállapításához a részletesen szabályozott büntetőeljáráson keresztül visz az út. Büntetőeljárás nélkül nincs bírósági ítélet, azaz nem kerülhet sor a büntetőjogi felelősségről szóló bírói döntésre. A büntetőeljárás szabályrendszerének betartása az igazságnak megfelelő, de legalábbis a valósággal összhangban álló ítélet tényállása és az eljárási szabályok szerves összefüggésben állnak. A bíróság a tényállást a bizonyítékok megvizsgálása, majd sokoldalú, kölcsönös értékelése után állapítja meg. Az igazság megállapítását a jog a bíróságra bízza, és csak a bíróságot ismeri el az igazság megállapítására kompetensnek. Ezt nevezi Király Tibor a bíróság igazságmonopóliumának. A büntető igazságszolgáltatásnak, azaz a bűncselekmények megismerésének és az ítélethozásnak ekként a letéteményese a bíróság.

A XXI. század igazságszolgáltatásának egyik legnagyobb problémája az eljárások ésszerűtlen elhúzódása. A növekvő pertartamok oka ma már nem csupán az ügyek mennyisége, hanem természete, minősége is egyben. Éppen ezért az egyszerű ténybeli és jogi megítélésű ügyek vonatkozásában mutatkozik ésszerűnek az eljárás egyszerűsítése, mely az adott ügy elbírálását lényegesen felgyorsítja, időt felszabadítva ezzel a büntető igazságszolgáltatás számára a bonyolultabb, nehezebb megítélésű ügyek elbírálásához. Mert igaz a mondás: „Az idő száll tova, s az igazság oda”.