I. Bevezető
A 2012. évi C. törvénnyel elfogadott új Büntető Törvénykönyv (a továbbiakban: Btk.) mérsékelt újszerűsége folytán aligha fogja megrengetni a magyar büntető ítélkezést, amiből azonban nem következik, hogy nem is kell elmélyülnünk az új szabályok rendszerében, hiszen 2013 júliusától a többnyire változatlan rendelkezéseket is más helyütt kell keresnünk. Annyiban tehát mindenképpen üdvözlendő ez az új jogalkotási termék, hogy legalább annak átgondolására ösztönözhet bennünket, amit eddig is tudtunk, csak éppen mára elszoktunk tudásunk rendszerezésétől. Ehhez kívánok segítséget nyújtani az új Btk. szankciórendszerének 23 ábrát felölelő vázlatszerű feldolgozásával, amelynek során csupán a sajátos belső összefüggést nélkülöző szankciók [elzárás, kitiltás, kiutasítás, megrovás, elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tétele és a kényszergyógykezelés] szabályozásának vizuális ábrázolásától tekintettem el. E más szakterületeken már bevált módszer alkalmazása ugyanis meggyőződésem szerint jelentősen megkönnyítheti a törvényszöveg nyilvánvaló összefüggéseinek gyors felismerését és ezáltal egyszerűbbé teheti a jogalkalmazás során is rendszerszemléletű megközelítést igénylő büntetéskiszabási kérdésekben való eligazodást. Ezért merem ajánlani az általam nem titkoltan didaktikai szemlélettel összeállított vázlatok tanulmányozását a gyakorlott jogalkalmazók számára is, akiknek elsősorban az új és a hatályos Btk. szankciórendszerének összevetéséhez szolgálhat hasznos segédeszközként.
II. Ábrák
Dr. Fázsi László PhD*
* A szerző tanácselnök a Nyíregyházi Törvényszéken.