Dr. Ficsór Gabriella: A bíró kizárásának gyakorlati tapasztalatai

Kategória:Szakcikkek

pdf letoltes

 

 

A bíró ellen bejelentett relatív kizárási ok, az elfogultsági kifogás esetenként az eljárás elhúzását célozhatja, még rosszhiszeműség feltételezésére is okot adhat. Különösen akkor lehet erre következtetést levonni, ha az elfogultság bejelentése az egész bírósággal szemben történik, időnként a másod- és harmadfokú bíróságot is érintve. A kizárásról való döntés előtt a bíróságok valamennyi (ugyanazon ügyszakban dolgozó) bíráját meg kell nyilatkoztatni, végső soron a Kúria eljárását igényelheti az elfogultsági kifogás elbírálása.

Objektív kizárási ok is okozhatja annak felvetését, hogy az etikai szabályok sérülhettek. Egy járásbíróságon folyamatban lévő ügyben a járásbíróság elnökének közeli hozzátartozója elfogadta az ügyvédi meghatalmazást, ezzel kizárta az ügy elbírálásából ezt a járásbíróságot. A kijelölés folytán eljáró másik járásbíróság előtt az új meghatalmazott védő meg sem jelent, helyettest küldött, majd a második érdemi tárgyaláson, amelyen ügydöntő határozat is született, a vádlottnak már új meghatalmazott védője volt.

További visszásságokkal[1] az egyes eljárási szabályok értelmezésénél is lehet találkozni, valamint az új eljárási kódex tervezetének ismert szövege további értelmezési nehézségeket vet fel.

 

1. A kizáráshoz való hozzájárulás

A Be. 24. § (6) bekezdésének helyes értelmezése szerint a bíró az ellene bejelentett elfogultsági kifogás esetén csak akkor tehet olyan nyilatkozatot, hogy hozzájárul a kizárásához, ha más bíró kijelölésére igazgatási jogkörben a szignálónak lehetősége van (átszignálás). Ezt a nyilatkozatát nem kell indokolnia, és ezzel a bejelentésével nem ismeri el, hogy valóban elfogult lenne. Az eljárási szereplők perbeli magatartása elvezethet odáig, hogy az eljáró bíró „belefáradt” az ésszerű határidőn belüli és szakmailag kifogástalan döntési lehetőségének elérése iránti küzdelembe. A hozzájárulásának megadása mellett le is szögezheti, hogy nem elfogult, amellyel megerősíti, hogy eddig sem volt.

Annak a nyilatkozatnak viszont, hogy „a kizárásomhoz nem járulok hozzá”, semmilyen eljárásjogilag értelmezhető tartalma nincs, akár a bíró személyét, akár az egész bíróságot érintő elfogultsági kifogás bejelentésének esetéről van szó. Az a nyilatkozat, hogy „nem vagyok elfogult”, „a kizárásomhoz nem járulok hozzá”, csak az első részében jelent tényt a döntéshozó részére. A bíróság egészét érintő elfogultság bejelentését követően a felsőbb bíróság akkor is kizárhatja a bíróságot, és más bíróságot jelölhet ki a pártatlanság látszatának megőrzése érdekében, ha vannak olyan bírák, akik nem érezték magukat elfogultnak és törvényellenesen hozzátették, hogy a kizárásukhoz nem járulnak hozzá.

 

2. A bíró által bejelentett kizárási ok

Különbséget kell tenni az objektív és szubjektív kizárási okok között. Amennyiben az elfogultság-elfogulatlanság kérdésében tesz nyilatkozatot a bíró, úgy irányadó a 17/2001. (VI. 1.) AB határozat, amely alkotmányos követelményként fogalmazta meg, hogy „az a bíró, aki a vele szemben fennálló kizárási okot maga jelenti be, a bejelentés megtétele után az ügyben nem járhat el”. Az Alkotmánybíróság jogszabály-értelmezése óta a felsőbb bíróság nem foglalhat állást abban, hogy a bíró által bejelentett, Be. 21. §-a (1) bekezdésének e) pontjára hivatkozó kizárási ok megalapozott-e vagy sem. A bíró a bejelentésétől kezdve nem járhat el az ügyben, kizárta magát. A saját belső meggyőződése ellenére a felsőbb bíróság nem kötelezheti az eljárás lefolytatására, már csak azért sem, mert ezt követően megalapozott lenne az eljárás bármely szereplőjének az azon alapuló kizárás iránti bejelentése, mely szerint maga a bíró jelentette ki, hogy elfogult.

A Be. 24. §-ának (1) bekezdése tételes normaként leszögezi[2], hogy „a bíró az ügyben a kizárási ok bejelentésétől kezdve nem járhat el, ha a kizárási okot maga […] jelenti be”. A kizárást kimondó és kijelölő határozat indokolásának tehát elegendő ezt a jogszabály-helyet felhívnia, szükségtelen kitágítani a gondolkodási kört a bíróság pártatlansága iránti igényre hivatkozással.

Nem lehet azonban következmény nélküli a bíró elfogultságra hivatkozó alaptalan bejelentése. Az alkotmánybírósági határozat szerint a bíró se használhassa visszaélésszerűen ezt a lehetőséget, „ne háríthassa el azon ügyek elbírálását, amelyekben az intézkedést kényelmetlennek tartja”. A bejelentés alaposságának vizsgálata nem a büntetőügyben folyó eljárás tárgya, de fegyelmi eljárás alapjául szolgálhat. Ez esetben már azt kell eldöntenie a fegyelmi jogkör gyakorlójának, „hogy a külső megítélő az elfogultság szubjektíve fennálló okát objektíve reálisnak tekintené-e”. Ennek a nehéz kérdésnek az eldöntéséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy az elfogultságára nyilatkozó bíró adja indokát annak, hogy milyen körülmény miatt érzi azt, hogy nem tud pártatlanul ítélkezni. Az elfogultság kijelentése tehát nem elegendő, azt indokolni kell.

Amennyiben az egész bíróságot érinti a kizárási ok, pl. az egyik bíró, vagy hozzátartozója sértettje a bűncselekménynek, az elfogultságra vonatkozó indokolt nyilatkozatot tevő bírók között nem szerepelhet az a bíró, aki objektív kizárási okkal érintett. Értelemszerűen nem is nyilatkozhat arról, hogy elfogult-e, törvényben írt, megdönthetetlen vélelem áll fenn.

 

3. A pártatlanságba vetett közbizalom látszatának őrzése

A már hivatkozott alkotmánybírósági határozat szerint „a bírónak nem csak pártatlannak kell lennie, hanem pártatlannak is kell látszania”. A bíró csak akkor fogalmazhat úgy, hogy „nem vagyok elfogult, de a pártatlanság látszatának megőrzése érdekében hozzájárulok a kizárásomhoz”, ha igazgatási jogkörben más bíró kijelölhető. Ez azonban nem tűnik életszerű szituációnak.

Az egész bíróságot érintő elfogultsági kifogás bejelentése esetén a bírónak csak egy határozott nyilatkozata lehet, elfogult vagy nem elfogult. Az elfogultságát az általános érvényű indokolással nem támaszthatja alá. Megfogalmazhatja ezt – részletesen indokolva – az elfogultság egyidejű bejelentésével az ügy elbírálására kijelölt bíró, de nem teheti meg a bíróság többi, megnyilatkoztatott bírája.

Egy konkrét ügyben[3] mégis jelentőséggel bírt a bírák ilyen értelmű nyilatkozata a következőkben részletezettek szerint. A védő indítványt tett a törvényszék bíráinak az ügyből való kizárására. Az elfogultsági kifogását arra alapította, hogy a városi bíróságon folyamatban volt elsőfokú eljárásban a tanács elnöke dr. X. Y. volt, aki időközben a törvényszék elnöke lett. Emiatt „a törvényszék összes tanácsa az alárendeltségébe tartozik. Álláspontom szerint tehát nincs olyan tanács, melytől a II. fokú eljárás elfogulatlan lefolytatása várható lenne.” Az ügyészség utalt arra, hogy a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 119. §-a és 136. §-ai rendelkeznek a bírósági vezetők – így a bíróság elnöke – igazgatási, munkáltatói, szakmai és egyéb jogosítványairól. A törvény idézett rendelkezésére tekintettel laikus számára is nyilvánvaló, hogy az említett jogosultságok gyakorlásának a bírák ítélkezési tevékenységére közvetlen kihatása nem lehet. A törvényszék eljáró tanácsának tagjai az elfogulatlanságukat nyilvánították ki. A törvényszék többi bírája – öt kivétellel – úgy nyilatkozott, hogy nem elfogult. Az öt bíró elfogultságot jelentett be, de nem személyes pártatlanságának hiányát kinyilvánítva, hanem a következő indokot megjelölve: „az igazságszolgáltatás pártatlanságába vetett hit megőrzése”. Az ítélőtábla egyetértett azzal, hogy a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény nem tartalmaz olyan kötelezettségeket, jogokat a bíróság elnöke, mint igazgatási vezető számára, amelyek a bírák ítélkezési tevékenységére közvetlen kihatással lennének. Mindezek, valamint a bírói nyilatkozatok tartalma miatt nincs ok a törvényszék bírái személyes pártatlanságának megkérdőjelezésére, nincs alapja annak a feltételezésnek, hogy ne tudnának elfogulatlan döntést hozni. A védő által nevesített indok tehát valóban nem helytálló, a bírók az igazgatási vezetőknek szakmailag, az ítélkező tevékenységükben nincsenek alárendelve.

Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni az öt bíró nyilatkozatának tartalmát, vizsgálat tárgyává kell tenni az igazságszolgáltatás pártatlanságába vetett közbizalom megőrzésének alkotmányos követelményét. E körben szükséges utalni az Alkotmánybíróság 17/2001. (IV. 1.) AB határozatára, amelyben részletesen foglalkozott az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatát is figyelembe véve a pártatlanság fogalmával. A határozat indokolása azt az elvárást tartalmazza, hogy a bírónak nem csak pártatlannak kell lennie, hanem pártatlannak is kell látszania.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága a Panyik kontra Magyarország ügyben 2011. július 12. napján hozott ítéletében (12748/06. számú kérelem) megállapította az Egyezmény 6. cikke (1) bekezdésének megsértését. Az indokolás 28. pontja a következőket tartalmazza:

„Amikor a második teszt testületként eljáró szerv tekintetében kerül alkalmazásra, akkor azt kell eldönteni, hogy az ilyen szerv tagjainak személyes magatartásától teljesen függetlenül állnak-e fenn olyan bizonyítható tények, amelyek kételyeket ébresztenek a szerv pártatlanságát illetően (ld. Castillo Algar v. Spain, 28 October 1998, § 45, Reports 1998-VIII; és Morel v. France, no. 34130/96, § 42, ECHR 2000-VI). Amikor azt kell elbírálni, hogy egy adott ügyben jogos indok áll-e fenn azon félelmet illetően, hogy valamely testület nem pártatlan, akkor a pártatlanság hiányát állítók álláspontja fontos, de nem döntő jelentőségű. Döntő jelentősége annak van, hogy a félelem objektíve igazolhatónak tekinthető-e (ld. Ferrantelli and Santangelo v. Italy, 7 August 1996, § 58, Reports 1996-III; és Wettstein v. Switzerland, no. 33958/96, § 44, ECHR 2000-XII).”

Le kell szögezni, hogy az első fokon eljárt törvényszéki elnök abszolút kizárási okkal érintett a másodfokú eljárásban a Be. 21. § (3) bekezdésének b) pontja értelmében, az öt bíró – az indoktól függetlenül – elfogultságot jelentett be, ezért az ügy elbírálásából kizárta magát a Be. 24. §-ának (1) bekezdése alapján.

A törvényszék további 15 bírája elfogulatlanságáról nyilatkozott, azonban a szervezet említett öt bírája veszélyben érezte a pártatlanság látszatát. A tisztességes eljárás Egyezményben írt és az Alaptörvény XXVIII. cikkének (1) bekezdésében megfogalmazott – „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.” – követelmény mentén nem lehet más következtetésre jutni, mint arra, hogy a szervezet több tagjának is az a meglátása, hogy a védő félelme objektíve igazolhatónak tekinthető.

Az eddig írtakból, valamint az Alaptörvény 28. cikkében foglaltakból – a jogszabályokat a józan észnek megfelelően kell értelmezni – az következik, hogy a jogértelmezés során az ítélőtábla sem juthat más álláspontra, mint a védő felvetésével való egyetértés, ha nem is az ott írt indok alapján. Az ítélőtábla ezért az ügy másodfokú elbírálásából a Be. 24/A. §-ának (1) bekezdése szerinti eljárásban a törvényszéket kizárta, a másodfokú eljárás lefolytatására más törvényszéket jelölt ki a Be. 20. § (2) bekezdésének b) pontjában írt felhatalmazás alapján.

Az EJEB Panyik kontra Magyarország ügyben hozott ítéletére azért is fel kell hívni a figyelmet, mert arra mutat rá, hogy a Bíróság megítélése szerint a bíró és az érintett bíróságon működő ügyvéd közötti munkakapcsolat megléte nem vonja maga után szükségképpen a pártatlanság hiányát az előbbi részéről, a döntő tényező ebben az esetben az a tény, hogy a bíró korábban pusztán ezen az alapon kérte a kizárását, ami még akkor is fennállt, amikor később részt vett az ügyfél ügyének másodfokú elbírálásában. Tanulságként levonható, hogy a bírónak, a bírói tanács tagjainak ügyelnie kell arra, hogy ne járjanak el olyan ügyben, amelyben az ügyfél olyan személy, akivel szemben a bírósághoz kötődő tevékenysége miatt korábban már elfogultságot jelentettek be. Ez irányadó akkor is, ha valamennyi bírónak nyilatkoznia kell. A korábbival ellentétes nyilatkozat a szubjektív teszt alapján nem feltétlenül, de az objektív teszt mércéje szerint el fog bukni, a pártatlanságával, semlegességével kapcsolatban ésszerű kételyek merülhetnek fel, amelyek alapján igazolható az eljárási szereplő által felvetett félelem.

Óvatosságra int az utóbbi években elvárásként megjelenő együttműködési megállapodások kötése a bíróság szervezeti egységei és külső – esetenként egyben büntetőügyekben eljárási szereplő – szervezetek között. A bíróságnak nincsenek társszervei, társhatóságai, mivel a bírói hatalom független államhatalmi ágként jelenik meg az Alaptörvénybe iktatva, és az Alkotmánybíróság által számtalanszor értelmezve. A függetlensége, a semlegessége iránti közjogi igény elhatárolja más államhatalmi ágakhoz tartozó minden szervezettől. Felerősíti az integritási[4] kockázatot minden külső szervezettel való szorosabb kapcsolat, amely írásbeli megállapodás hiányában is kizárólag az általános tájékoztatást szolgálhatja, valamint a bírák részvételét a jogszabályok értelmezését és a bírói gyakorlat megismertetését célzó képzésekben.

 

4. A bíró ellen bejelentett – általában – kizárást nem megalapozó elfogultsági kifogások

4.1. Egyre gyakrabban kell szembesülni az arra hivatkozóan bejelentett elfogultsági kifogással, hogy a vádlott a folyamatban lévő büntetőeljárás alatt kártérítési pert indított a bíróság ellen az ügyével összefüggésben, vagy korábbi ügyével kapcsolatban nyújtott be keresetet sérelemdíj megítélése érdekében. A bejelentésben az a vélelem fogalmazódik meg, hogy a büntetőbírók nem képesek tárgyilagosak maradni a büntetőügyben, ha a szolgálati helyük szervezeti egységével a vádlott pereskedik. Egy ügyben a vádlott ezt alátámasztandóan határozottan ki is jelentette, hogy a törvényszékkel perben, haragban áll. A Kúria kizárást megtagadó határozata[5] támadhatatlan, igen frappáns választ adott: a haragban kitétel természetes és jogi személy között nem értelmezhető.

Megjegyzendő, hogy a bíráknak nincsenek ismereteik arról, hogy más ügyszakban milyen perek vannak folyamatban. A korszerű elektronikus lajstrom-program ellenére sem követi figyelemmel a bíró még az ugyanabban az ügyszakban tevékenykedő kollégájának az ügyeit sem, az ügyelosztási rend szerint kiosztott ügyeivel kell csak foglalkoznia. Az eljárási szereplő által a bírósági szervezet ellen indított polgári perről a büntetőbíró csak a kizárás iránti bejelentésből értesül.

4.2. Pótmagánvádas ügyekre hivatkozással is történik elfogultság bejelentése az utóbbi időben. Különböző hivatali bűncselekmények miatt a terheltek által benyújtott vádindítvánnyal érintett bírókkal szemben objektív kizárási ok keletkezik. A pótmagánvádas ügyben nem járhat el az a bíró, aki egyben megvádolt személy. A bírósági szervezetben működő többi bíró vonatkozásában azonban nincs objektív kizáró ok, a bíró nyilatkozatától, belső meggyőződésétől függ, hogy ez a körülmény őt befolyásolja-e abban, hogy a terhelt más ügyében részrehajlás nélkül járjon el. Amennyiben az elfogulatlanságáról tesz nyilatkozatot, úgy a kizárására nem is kerülhet sor[6].

4.3. Az általánosságokat, szubjektív értékítéletet tartalmazó kizárás iránti bejelentésekkel kapcsolatban a legfőbb bírói fórum több esetben kifejtette és közzé is tette[7], hogy „a bírói elfogultságot kizárólag az adott ügybeli konkrét és valóságos tények alapján lehet megállapítani, s csak olyan feltárt adatok alapján, amelyek a bíró pártatlansága iránt észszerű (megalapozott) kételyt ébreszteni alkalmasak”.[8]

Ugyancsak töretlen a bírói gyakorlat abban, hogy nem kizárási ok az, ha a bíróság a törvényben előírt feladatait teljesíti[9], így például dönt a bizonyítási indítványokról, és azokat elutasítja.

„Az egységes bírói gyakorlat szerint a Be. 21. § (1) bekezdésének e) pontjában foglalt kizárási ok fennállását nem valószínűsíti önmagában az a körülmény, hogy az elfogultsági kifogás bejelentőjével szemben az adott bíróság, illetve az adott bíró korábban marasztaló, illetve a bejelentő által sérelmezett döntést hozott.”[10]

4.4. Az eljáró bíró, az eljáró bíróság és a bírósági vezetők (itt csak az elnökökre, kollégiumvezetőkre, csoportvezetőkre és helyetteseikre lehet gondolni) közötti – feltételezett – alá- és fölérendeltségi viszonyra tekintettel is történnek alaptalan bejelentések. A már hivatkozott Debreceni Ítélőtábla Bkk.III.106/2013/2. számú határozatában is le kellett szögezni, hogy a védő azon felvetésével szemben, mely szerint a törvényszék összes tanácsa az elnök alárendeltségébe tartozik, a bíró ítélkezési tevékenységében való utasíthatatlansága alkotmányos követelmény. A Bszi.-ben a bírósági vezetők közé sorolt tanácselnök nem eshet egy tekintet alá a korábban felsoroltakkal, hiszen neki konkrétan az a feladata, hogy a tanácsának tagjaival együtt, a velük való tanácskozást követően, a kialakult konszenzusnak megfelelően hirdesse ki az érdemi döntést (az egyéb határozatok is a tanács tagjai, esetenként eltérő jogi álláspontjának megvitatását követően születnek). Azt, hogy sem a bíróság elnöke, sem pedig a kollégiumvezető nem felettese az ítélkező bírónak az ítélkezési tevékenysége során, azt a Kúriának is ki kellett mondania[11].

 

5. Újabb alkotmánybírósági határozatok

5.1. A 25/2013. (X. 4.) AB határozat azt az alkotmányos követelményt fogalmazza meg, hogy a Be. 416. §-a (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott felülvizsgálati eljárást megalapozhatja a Be. 21. § (1) bekezdésének e) pontjában foglalt elfogultsági okra alapított felülvizsgálati indítvány. Az alkotmányos jogértelmezés csak annyiban új, hogy az ügydöntő határozat jogerőre emelkedését követően ismertté vált, felvetett elfogultsági kifogás is a Kúria érdemi vizsgálódását kényszerítheti ki. Az alkotmánybírósági határozat a döntésére okot adó alkotmányjogi panasz alapján a megtámadott kúriai határozatokat nem semmisítette meg, és nem lelhető fel ezt követően keletkezett olyan kúriai határozat, amelyben az Alkotmánybíróság határozatára figyelemmel kellett volna eljárni. Az alkotmánybírósági határozat említi azt az esetet is, amikor az elfogultsági kifogás bejelentésére még a jogerős ügydöntő határozat meghozatala előtt sor került, de az elbírálására már nincs lehetőség. Ezt az eljárásjogi helyzetet a Be. 24. §-ának (1), (2) és (3) bekezdéseinek egymásra épülő szövege teremti meg, amikor kimondja, hogy a más (nem a bíró) által bejelentett elfogultsági kifogás esetén, annak elbírálása hiányában is, a bíró az ügydöntő határozat meghozatalában is részt vehet. Ez történik akkor, ha a már kitűzött határnap előtt tesz bejelentést az eljárási szereplő. Amennyiben ez csak az eljáró bírót vagy bírói tanácsot érinti, akkor a bíróság más tanácsa általában még időben tud dönteni a bejelentés megalapozottsága kérdésében. Amennyiben a bejelentés a bíróság valamennyi bírájára vonatkozik, akkor a körözés, felterjesztés, felsőbb bíróság döntésének a bevárása kizárólag az eljárás indokolatlan elhúzódását eredményezheti, amelyben az eljáró bírók, akik esetében az elfogultság valójában fel sem merül, nem lehetnek partnerek. A másod- és harmadfokú bíróság tehát nem követ el törvénysértést, amikor a bejelentett elfogultsági kifogás ellenére a kitűzésnek megfelelően az eljárási cselekményt lefolytatja, és ügydöntő határozatot hoz. A jogerős befejezéssel azonban nem válhat okafogyottá a döntés az elfogultsági kifogás tárgyában. Amennyiben a bejelentés alaptalan, azt a felsőbb bíróság el fogja utasítani, amennyiben alapos, akkor az az eljárt bíróság kizárásához vezet. Ez utóbbi esetben a Be. 416. § (1) bekezdésének c) pontjában írt felülvizsgálati ok létrejön.

Az alkotmánybírósági határozat indokolása megemlíti a Be. 24. §-ának (8) bekezdésében foglaltakat, mely szerint a kizárást megtagadó határozat önálló fellebbezéssel nem támadható, az az ügydöntő határozattal szembeni jogorvoslatban sérelmezhető. A nem jogerős ügydöntő határozat ellen bejelentett fellebbezésben a kizárást megtagadó határozat sérelmezése ugyan nem jellemző, azonban a bíróság döntésének ismeretében a fellebbezés gyakran tartalmazza akár indokolással, akár indokolás nélkül, hogy a bíró, bírói tanács elfogult volt. Ez külön döntési kötelezettséget nem ró a bíróságra, a felülbírálat során keletkező határozatban kell erre reagálni.

A 86/2010. számú BK vélemény, amelyre az Alkotmánybíróság hivatkozott, egy további eljárási helyzet megoldását is tartalmazza. A nem jogerős ügydöntő határozat meghozatalát megelőzően bejelentett, de már el nem bírálható elfogultsági kifogás tárgyában utólag döntést kell hoznia a bíróság másik tanácsának, illetve a felsőbb bíróságnak, ha a bejelentés az egész bíróságot érintette. Az elfogultsági kifogás megalapozott voltát és a kizárást kimondó végzés értelemszerűen az érdemi határozat hatályon kívül helyezését vonja maga után, erre azonban példát nem találtam több száz hatályon kívül helyező végzés megismerése során.

5.2. A 34/2013. (XI. 22.) AB határozat jogértelmezése szerint alkotmányos követelmény, hogy a vádirat benyújtása előtt az előzetes letartóztatás egy éven túli meghosszabbítására, valamint az ideiglenes kényszergyógykezelés felülvizsgálatára irányuló eljárást lefolytató törvényszéki egyesbíró egy tekintet alá esik a nyomozási bíróval[12], a bíróság további eljárásából ki van zárva a Be. 21. § (3) bekezdése a) pontjának alkotmányos értelmezése alapján. A határozat az időbeli hatályról is rendelkezik, az AB határozatban foglaltakat a kihirdetését követően indult büntetőeljárásokban kell alkalmazni. Nem semmisítette meg az ítélőtábla másodfokú ítéletét, amely érdemben felülbírálta, nem helyezte hatályon kívül a törvényszék öttagú tanácsa által hozott ítéletet, amelynek meghozatalában résztvevő hivatásos bírók az ügyben egyesbíróként is eljártak az előzetes letartóztatás éven túli meghosszabbítása tárgyában. Az ítélőtábla tanácsának egyik tagját sem érintette ez a kizárási ok, továbbá az ítélőtábla az egységes bírói gyakorlat által megszorítóan értelmezett kizárási szabályt alkalmazva jutott arra a következtetésre, hogy a vádelőkészítés során eljárt törvényszéki egyesbíró ítélkezési részvétele nem kizárt. A tisztességes eljárás helyrehozhatatlan sérelmét nem állapították meg[13].

5.3. Az előző határozatban írtakat továbbfejlesztve, kiterjesztve, az újabb alkotmányjogi panasz alapján a 21/2016. (XI. 30.) AB határozat újabb alkotmányos követelményt fogalmazott meg, mely szerint a Be. 21. § (3) bekezdésének a) pontja alkalmazásakor a büntetőügy további elintézésében nem vehet részt olyan bíró, aki az eljárás bármely korábbi szakaszában, így akár a nyomozás során bíróként járt el. Nem állapította meg, hogy mely időponttól kezdődően kell alkalmazni ezt az értelmezést. Megsemmisítette azonban a Kúria felülvizsgálati eljárásban, 2015. július 23. napján hozott végzését.

Az alkotmányos értelmezést a rendes bíróságok természetesen követik, a tisztességes eljárás elvének messzemenő tiszteletben tartásával egyetértve. Az újonnan érkezett ügyekben is gyakori az átszignálás, mivel a lajstrom-programban kell utána nézni, hogy a másodfokú tanács felülbírált-e nyomozati szakban keletkezett határozatot. A gyakorlatban nem életszerű, de nem is elvárás, hogy a bírói szakban eljáró, ítélkező bíró emlékezzen arra, hogy az ügy nyomozati szakaszában is hozott döntést ebben a konkrét ügyben másodfokon. Ezekben a határozatokban gyakran szerepel, hogy a bíróság az eljárás ezen szakaszában a bizonyítékok bizonyító erejét nem mérlegelheti még a megalapozott gyanú meglétével kapcsolatban sem. A bizonyítékértékelő tevékenység kizárólag a bírói szakban lefolytatott bizonyítás eredményeként, az az alapján kialakult meggyőződés szerinti bírói döntés megalapozottságáról való meggyőzés eszköze lehet.

A pillanatnyi alkotmányos jogértelmezés szerint – a két alkotmánybírósági határozatot összevetve – vannak olyan büntetőügyek, amelyekben az eljárás 2013. november 22. napja előtt indult, és amelyben lehet perbíró, aki nyomozati szakban törvényszéki egyesbíróként eljárt. Nem lehet azonban perbíró – legalább 2016. november 30. után – az, aki másodfokon felülbírálta a nyomozási bíró vagy a törvényszéki egyesbíró döntését.

Az ügy további elintézéséből (első, másod-, harmadfok, rendkívüli jogorvoslatok) van kizárva az a bíró, aki a nyomozati szakban másodfokon eljárt. A további elintézés alatt csak azt lehet érteni, hogy a vádirat benyújtását követően semmilyen döntés meghozatalában nem vehet részt az alkotmányos jogértelmezés okán kizárt bíró ugyanúgy, mint a tételes jog szerinti más kizárási okkal érintett bíró. Így vonatkozik ez a bíróság kizárása, más bíróság kijelölése tárgyában szükséges döntésekre is. Meg kell azonban jegyezni, hogy amennyiben mégis születnek a jövőben (a tévedés lehetőségét soha nem lehet kizárni) olyan nem ügydöntő, jogerős határozatok, amelyek meghozatalában az alkotmánybírósági határozat alapján kizárt bíró vett részt, az kizárólag a legfőbb ügyész által lesz támadható jogorvoslattal a törvényesség érdekében. Nem ügydöntő volta miatt felülvizsgálatnak, mint rendkívüli jogorvoslatnak nincs helye, de alkotmányjogi panasszal sem támadható az Alkotmánybíróság által kialakított befogadási gyakorlat értelmében.

Ami közvetlenül már nem érinti a rendes bíróságokat, de az alkotmánybírósági határozat értelmezése során óhatatlanul felmerülő kérdés, hogy van-e visszaható hatálya az alkotmányos követelmény szerinti értelmezésnek. Mennyiben hathat ez vissza a már jogerősen befejezett ügyekre? Ennek az értelmezési problémának a megoldása a jogerős ítéleteket hozó bíróságoknak nem feladata, a rendkívüli jogorvoslatok közül a perújításban sem kell gondolkodni, marad a felülvizsgálati eljárás, valamint a legfőbb ügyész által kezdeményezhető jogorvoslat a törvényesség érdekében. Végezetül az alkotmányjogi panasz, ami – véleményem szerint – kizárólag az egyetlen jövőbeli lehetőség arra, hogy megtudjuk az alkotmánybírósági határozat hatályát. A tételes jog alkotmányos értelmezéséhez sok hasonlóságot mutatnak a jogegységi határozatok, melyek nem beszélnek hatályról, kizárólag egy jogszabályhely helyes értelmezéséről, amely szerint a norma-szöveget a hatályba lépésétől kezdődően így kellett volna értelmezni. A jogegységi határozatok meghozatalát – általában – a nem egységes értelmezést tartalmazó bírósági döntések indikálják. A jogegységi határozatok meghozatalát nem szokták követni sorozatosan erre hivatkozó felülvizsgálati indítványok, s ha mégis, törvénysértő büntetés kiszabásának hiányában eredményre nem vezethetnek.

Marad mégis az az elméleti kérdés, hogy a Be. 21. § (3) bekezdése a) pontjában írtak két alkotmánybírósági határozattal való alkotmányos értelmezése a törvényszéki egyesbíróra vonatkozóan miért mondja ki a határozat alkalmazásának hatályát, a másik határozat pedig miért nem. Az egyik elutasítja az alkotmányjogi panasszal támadott rendes bírósági döntés megsemmisítésére irányuló indítványt, a másik pedig nem.[14]

 

6. Az új Be.-kódex tervezete

6.1. Az új Be.-kódex tervezetében elfogadott érvelés

A tervezet korábbi verziója ellentétes volt a 33/2001. (VII. 11.) AB határozattal, amelyet egyébként a jelenleg hatályos Be. megalkotásánál sem vettek figyelembe. Sérti a „fegyverek” egyenlőségét, hogy a kizárás iránti bejelentésnek való helytadás előtt be kell szerezni az ügyész, ezáltal kizárólag az eljárási szereplők egyikének a nyilatkozatát[15]. Pontosan mi az oka annak, hogy a bíróságok közötti hatásköri, illetékességi összeütközés esetén, valamint a bírák által bejelentett elfogultság esetén is az ügyészség indítványának beszerzését követően lehet csak dönteni? Az ügyészség a törvénynek megfelelően a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság előtt emel vádat. Ettől kezdve kizárólag a bíróság dönthet arról, hogy esetleg más bíróság fog eljárni, sem az eljárás szereplői, sem más, kívülálló szervezet nem szólhat bele [36/2013. (XII. 5.) AB határozat]. A bíróság, mint független hatalmi ág függetlenségét sértené, ha a törvényes bíróhoz való jog alkotmányos követelményével szemben a törvényben írt illetékességi szabályoktól való szükséges eltérés esetén az eljárási szereplők megválaszthatnák, hogy melyik bíróság járjon el a büntetőügyben.

Úgy tűnik, hogy a jogalkotóhoz eljutott ez az érvelés, mert az utolsó, megismerhető verzió szabályai ennek megfelelőek. Nem tartalmazza ugyanis, hogy a bíróság kijelölése előtt az ügyész indítványát be kell szerezni. Az eltérő értelmezés lehetősége azonban nincs kizárva. Az eljáró bíróság kijelölése alcímet követően a tervezet az ügyészségről szól. Az ügyészség jogai között elsőként azt nevesíti a szöveg, hogy az ügyészség indítványt és észrevételt tehet minden olyan kérdésben, amelyben a bíróság dönt. A szerkezeti értelmezés még nem mondana ellent a tervezet módosításából levont következtetésnek, az általánosságban megfogalmazott jog csak a Be. további részeire lehet érvényes. Ezt alátámasztja, hogy az ez előtti normaszövegben (alapelvek körében az ügyészséget is terhelő kötelezettségek) az ügyészség konkrétan nevesítve van, a bíró kizárása, bíróság kijelölése részben viszont nincs megjelölve szerepe. Az ügyészségről szóló Fejezet mindössze azt szögezi le, hogy az ügyész a közvádló. Nem tartalmazza a hatályos eljárási törvény 28. §-ának (7) bekezdésében[16] foglaltakat, mely szerint az ügyész az e törvényben meghatározott feltételek esetén vádat emel, és a bíróság előtt – a magánvád és a pótmagánvád esetét kivéve – a vádat képviseli. Amennyiben ezek a változások a jogalkotó részéről tudatosak voltak, úgy az ügyészség ismét eljuthat olyan értelmezésig, hogy más bíróság kijelölésének szükségessége esetén magánvádas, pótmagánvádas (sőt szabálysértési) ügyben is van indítványtételi joga. Ekkor újból kezdődhet a küzdelem annak érvényre juttatására, hogy az ügyészség csak közvádas ügyben eljárási szereplő. Magánvádas, pótmagánvádas ügyben nem tehet indítványt, még a bíróság kijelölése tárgyában hozandó döntést érintően sem.[17]

 

6.2. Az új Be.-kódex tervezetének vitatható megfogalmazása

A tervezet szerint a kizárás igazgatási ügykörben elintézhető, ha a bíró a rá vonatkozó kizárási okot maga jelentette be, vagy a más által bejelentett kizárási okot nem vitatta. Álláspontom szerint, ha a bíró a más által bejelentett kizárási okot nem vitatja, akkor azt saját magának kellett volna bejelentenie. Ha nem tette meg, és saját maga által is így gondoltan kizárt bíróként járt el az ügyben, akkor fegyelmi felelősséggel tartozik. Olyan nyilatkozat tehát nem várható el a bírótól, hogy a bejelentett kizárási okot nem vitatja, azaz eddig fel sem merült benne, de az eljárási szereplő érvei után ő is belátja, hogy pl. elfogult. Maga a tervezet sem konzekvens ebben a kérdésben, mert a további normaszöveg szerint az a bíró, aki a személyére vonatkozó kizárási okot maga jelentette be, vagy a más által bejelentett kizáráshoz hozzájárult, a bejelentés elintézéséig az ügyben nem járhat el. Itt már a hatályos Be. kifejezésével, a hozzájárulással élt a jogalkotó anélkül, hogy az ilyen értelmű nyilatkozat megtételének lehetőségére jogszabályi értelmezést adott volna.

Véleményem szerint szükségtelen volt annak a szövegbe iktatása, hogy a bejelentés elintézéséig az ügyben nem járhat el. A bejelentés elintézése kizárólag az eljáró bíró, vagy ha az a bíróság valamennyi bíráját érinti, valamennyiük kizárását jelentheti a már hivatkozott 17/2001. (IV. 1.) AB határozatra figyelemmel. Vagy létezhet olyan jogalkotói akarat, mely szerint a bíró hozzájáruló nyilatkozatát a bíróság elnöke felülbírálhatja? Csak akkor kell intézkednie másik bíró kijelölése iránt, ha a bíró a más által bejelentett kizárási okot nem „vitatta”? A jelenleg hatályos szöveg szerint nem járhat el az ügyben az a bíró, aki a kizárási okot maga vagy rá vonatkozóan a tanács elnöke jelentette be, továbbá a bíróság elnöke intézkedik más bíró kijelölése iránt az említett esetben, valamint akkor is, ha a bíró a kizárásához hozzájárult. Jelenleg egyértelmű, hogy a bíró a hozzájáruló nyilatkozatával akkor is kizárta magát a további eljárásból, ha az elfogulatlanságát is kijelentette.

 

6.3. Az új Be.-kódex további újításai

A tervezet indokolása magyarázatot ad arra, hogy a kódex miért nem veszi át a hatályos eljárási törvényből, hogy „Nem járhat el az ügyben – a Kúria kivételével – az a bíróság, amelynek elnökével, illetőleg elnökhelyettesével szemben a 21. § (1) bekezdésének a)–c) pontjában meghatározott kizárási ok merült fel.”.

Az indokolás szerint „míg a bíróság elnöke vagy elnökhelyettese igazgatási jogkörben járhat el az ügyben eljáró bírót érintően, tehát az ügy elintézésére vonatkozóan utasítást nem adhat az eljáró bírónak”, szemben az ügyészséggel[18], ahol a vezető állású ügyész utasítás adására jogosult ebben a kérdésben is. Az indokolás csak ott tér ki a bírósági vezetőket érintő kizárási okkal kapcsolatos eltérő szabályozásra, amikor azt indokolja, hogy az ügyészség vezetőivel szembeni objektív kizárási ok esetén miért tartja fenn azt a szabályozást, mely szerint ez a körülmény kihat az ügyészség egész szervezeti egységére.

A bíróság igazgatási vezetőit érintő indokolás azonban felveti a kérdést, hogy ez miért csak a büntető ügyekben eljáró bírók esetében evidens. A (új) polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény a 14. §-a (1) bekezdésének b) pontjában változatlanul kizárja azt a bíróságot, amelynek elnökével, elnökhelyettesével szemben objektív kizárási ok áll fenn. Még élő az 1/2000. Büntető-közigazgatási-polgári jogegységi határozat, amely az indokolásában egyértelművé teszi, hogy „A bírói gyakorlat egységét megtörné, ha egy lényegében véve azonos jogintézményre: a bíró kizárására vonatkozó szabályokat a büntető- és a polgári ügyekben eljáró bíróságok eltérően értelmeznék.”. A szintén élő, eddig még meg nem semmisített 1/1999. Büntető-közigazgatási-polgári jogegységi határozat értelmében a bíróság vezetőjének minősül az elnök mellett az elnökhelyettes is[19].

Megjegyzendő továbbá, hogy a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 2013. szeptember 1. napjával beiktatott 47. §-ának (2a)[20] bekezdése szerint, ha a kizárási ok – az akár objektív, akár szubjektív – a szabálysértési hatóság vezetőjével szemben áll fenn, másik szabálysértési hatóságot kell kijelölni. A 47. § (1) és (2) bekezdésének összevetett értelmezéséből az következik, hogy a (2a) bekezdés – bár kimondatlanul, de – szabálysértési hatóságnak tekinti a bíróságot is. Ezt az értelmezést kúriai határozat[21] is alátámasztja, bármely kizárási ok érinti a bíróság elnökét (elnökhelyettesét), az a bíróság kizárt. A szabálysértési törvény tehát szigorúbban ítéli meg ezt a helyzetet, mint a Be. Amennyiben nem követnénk ezt az értelmezést, akkor „csak” az elnökkel (elnökhelyettessel) szemben fennálló objektív kizárási ok hatna ki az egész bíróságra a szabálysértési törvény 47. §-ának (5) bekezdése szerint, amely a nem szabályozott esetekre (jelenleg) a büntető eljárási törvény kizárásra vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazását írja elő.

6.4. A hatályon kívül helyező végzések általános megtámadhatósága lehetőségének tervezett törvénybe iktatása óta folyamatosan észrevételezem, hogy objektív kizárási okként kellene megfogalmazni, hogy amennyiben a hatályon kívül helyező végzést hatályon kívül helyező bíróság iránymutatása kötelező lesz, a törvénysértő végzést hozó bírók a megismételt eljárásból ki legyenek zárva. Ez pontosan ugyanaz a szituáció, mint a megalapozatlanság miatti hatályon kívül helyezés utáni eljárásból kizárás, amikor a jogalkotó nem várja el a bírótól, hogy a megismételt eljárásban az eredeti meggyőződésével ellentétes döntést hozzon, amely egyébként a bírói függetlenséget érintő lelkiismereti kérdés. Nem kellene a hatályon kívül helyező végzést hozó bírókat arra kényszeríteni, hogy a legjobb tudásuk, meggyőződésük és lelkiismeretük szerinti álláspontjukat egy újabb eljárásban a felsőbb bíróság kötelezően irányadó álláspontjának megfelelően változtassák meg. A felsőbb bíróságoknak törvényben lefektetett garanciális joga, hogy érdemben megváltoztassák az alsóbb bíróságok döntését, ez a lényege a jogorvoslati rendszernek. A hatályon kívül helyező végzés elleni rendes jogorvoslatnak – véleményem szerint – csak akkor lenne előrevivő, az időszerűséget figyelembe vevő értelme, ha az azt felülbíráló jogorvoslati fórum érdemi döntést hozhatna. Ezt a gondolatot magam is halvaszületettnek tekintem, ismerve a Kúria álláspontját a hatályon kívül helyező végzéseket támadó – pillanatnyilag még csak a legfőbb ügyész általi rendkívüli – jogorvoslat alapján keletkezett határozatokban megfogalmazottakra tekintettel. Szigorúan csak a hatályon kívül helyező végzésben írtak vizsgálatára szorítkozva, az „ügyiratok” megismerését szükségtelennek tartva születtek meg a megalapozatlanság miatti hatályon kívül helyező végzések törvénysértő voltát kimondó ítéletek[22].

 


A szerző tanácselnök bíró, Debreceni Ítélőtábla.

[1] Kúria Bkk.I.853/2016/2. számú végzése szerint a bíróság előtt 2013. július 18. napján indult büntetőügyben 2016. június 13-án még mindig a kizárás iránti bejelentések elbírálásával foglalkoznak a bíróságok, immár a Kúria.

[2] Az alkotmánybírósági határozatban megfogalmazott alkotmányos követelményre tekintettel került sor az 1998. évi XIX. törvény – hatályba lépés előtti – módosítására a 2002. évi I. törvénnyel, 13. §.

[3] Debreceni Ítélőtábla Bkk.III.106/2013/2.

[4] 6/2016. (V. 31.) OBH utasítás az integritási szabályzatról, különösen a X. Fejezet, alkalmazott alatt a bírót is érteni kell az értelmező rendelkezésnek megfelelően.

[5] 2016. február 4. napján kelt Bkk.II.2/2016/2.

[6] Kúria Bkk.I.1.469/2016/2., Bkk.III.1.605/2016/3., Bkk.I.1.755/2016/2.

[7] EBH 2011.2302., EBH 2014. B.4., BH 2010.323., BH 2012.147.

[8] Kúria 2016. június 27. napján kelt Bkk.II.854/2016/2. számú végzése, Bkk.II.1.604/2016/3.

[9] BH 1993.599., Kúria Bkk.II.1.574/2016/3. számú és Bkk.I.262/2. számú végzései.

[10] Kúria 2016. június 13. napján kelt Bkk.I.853/2016/2. számú végzése, BH 1989.391., BH 1999.295., BH 2000.389., BH 2005.315., BH 2016.170.

[11] Bkk.II.1.048/2016/2., Bkk.I.1.381/2016/2.

[12] A nyomozási bíró a német büntetőeljárási jogba 1975-ben a vizsgálóbíró helyett bevezetett intézmény. A nyomozási bíró feladata egyrészt az emberi jogokat érintő rendelkezések (pl. előzetes letartóztatás elrendelése, különleges titkosszolgálati módszerek alkalmazásának engedélyezése) meghozatala, egyes tanúvédelemmel kapcsolatos döntések, másrészt a bírósági (bíróságok) tárgyaláson meg nem ismételhető bizonyítás felvétele (pl. súlyosan beteg tanú kihallgatása) a nyomozás során. Ugyanilyen feladattal a 2003. július 1. napjától hatályos új magyar büntetőeljárási törvény is alkalmazza a már korábban novelláris úton bevezetett intézményt. A nyomozási bíró fogalma azonban csak az 1998. évi XIX. törvénnyel kihirdetett Be.-ben szerepel.
Az 1989. évi XXVI. törvény (az 1973. évi I. törvény novellája) az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 9. cikkének 3. pontjára figyelemmel helyez több döntési jogkört nyomozati szakban bírói kézbe. A nemzetközi jog szerint azt, akit bűncselekmény vádjával vettek őrizetbe, vagy tartóztattak le, a legrövidebb időn belül bíró vagy a törvény értelmében bírói hatáskört gyakorló más hatósági személy elé kell állítani.

[13] Az alkotmánybírósági határozathoz fűzött különvéleményt jegyzők szerint a határozat rendelkező részének két pontja ellentmond egymásnak. „Az alkotmányos követelmény megállapítása egyben azt is jelenti, hogy az adott jogszabálynak létezik Alaptörvénynek megfelelő értelmezése.” A határozat rendelkező részének 1. pontjában írtakból az következik, hogy az elsőfokú eljárásban kizárt bírók vettek részt, mely másodfokon az ítélet elkerülhetetlen hatályon kívül helyezését vonta volna maga után. Ennek elmaradása a döntésnek az alkotmányjogi panasz alapján történő megsemmisítését kellett volna eredményeznie, 78–79. bekezdések.

[14] A felvetést megalapozza az alkotmánybírósági határozathoz fűzött különvélemény, amely visszautal az előző AB határozat különvéleményére, 49., 50. bekezdés.

[15] Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 42. § (4) bekezdésének második mondata: „Határozathozatal előtt az ügyész indítványát be kell szerezni.” – alkotmányellenes, ezért ezt a rendelkezést a határozat közzétételének napjával megsemmisíti.

[16] Beiktatva a 2006. évi LI. törvény 12. § (2) bekezdésével.

[17] Magánvádas ügyben az ügyésznek lehet szerepe azonkívül is, hogy az ügy iratait megtekintheti és a tárgyaláson jelen lehet, amennyiben a vád képviseletét átveszi.

[18] Ha már a törvény indokolása hivatkozik a királyi ügyészségről szóló 1871. évi XXXIII. számú törvényre, amely a kizárási, összeférhetetlenségi okokat a bűnvádi perrendtartástól elkülönülő törvényben szabályozza, akkor nem szabad elfelejteni, hogy létezik egy olyan törvény is, amely a bírókat érintően is messzemenően kitágítja az összeférhetetlenségi, kizárási okokat. Ez pedig az 1891. évi XVII. törvénycikk (IV. fejezet), kiemelten kezelve a bíróságok elnökeivel fennálló összeférhetetlenségi eseteket.

[19] A jelenlegi Be., az 1998. évi XIX. törvény már az ennek megfelelő szöveggel lépett hatályba.

[20] 2013. évi XCIII. törvény 132. §.

[21] Kúria Bkk.II.1.622/2016/2. számú végzés.

[22] Kúria Bt.III.1.604/2015/4., a Bt.III.1.505/2015/5. számú ítélet ezt meg is fogalmazta.