Fiatal nők a védőügyvédi pályán! / Ügyvéd Podcast #103

A védőügyvédi pálya nem nőnek való – gondolják sokan. Mert kemény, embert próbáló ügyekkel lehet találkozni, be kell áldozni a szabadidőt és a hétvégéket, és férfiasan kell küzdeni az ügyfelek érdekében. Mennyire igaz mindez? A mai adás vendége három fiatal női védőügyvéd, akikben az is közös, hogy még nem voltak harminc, amikor megalapították a saját „büntetős praxisukat”. Hogyan dolgoznak ők, hogyan látják a saját szerepüket a védőügyvédi pályán, és hogyan tudnak nőként érvényesülni a férfiak között? Dr. Balogh Csilla Tünde, dr. Csalló Sára és dr. Vágvölgyi Ágnes kolléganőkkel dr. Fodor Klaudia beszélgetett!

HÁZIGAZDA

Fodor Klaudia

2008-ban végzett az ELTE jogi karán summa cum laude minősítéssel, illetve 2018-ban társasági jogi és cégjogi szakjogász (LLM) diplomát szerzett a Pázmány jogi karán. Először egy nemzetközi ügyvédi irodában dolgozott, majd évekig céges jogászként. Ezt követően 2018 márciusában megnyitotta a saját egyszemélyes ügyvédi irodáját, ahol azóta is ügyvédként dolgozik.

VENDÉGEK

Balogh Csilla Tünde

2012-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, 2012-2016 között ügyvédjelöltként dolgozott, 2017-ben, 29 évesen alapította meg a saját praxisát amiben azóta is dolgozik. Többségében külföldi ügyfelek védelmét látja el a felsőfokú román és angol nyelvtudásának köszönhetően. 2023 áprilisában megalapította férjével a Kós&Balogh Ügyvédi Társulást. Szakterülete a büntetőjog és a büntetés-végrehajtási jog.

Csalló Sára

2014-ben végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi Karán. Egy karizmatikus professzorának köszönhetően az egyetemen elindult a büntetőjog iránti rajongása, gyakornokként is dolgozott. Ügyvédjelölti éveit egy büntetőjoggal foglalkozó irodában töltötte. 2017-ben 28 évesen megnyitotta a saját ügyvédi praxisát, ahol azóta is dolgozik. Szakterülete a büntetőjog, kiemelten a gazdasági bűncselekmények.

Vágvölgyi Ágnes

2011-ben végzett a Szegedi Tudományegyetem Jogi Karán, 2016-ban, jelöltként sokat dolgozott kirendelt védőként a Csepeli Bíróságon. 29 évesen nyitotta meg a saját ügyvédi praxisát, ahol azóta is dolgozik. Szakterülete a büntetőjog, azon belül is a közlekedési balesetek, vagyon elleni bűncselekmények, ittas vezetés.