Dr. László Balázs: Erőszak, erőszakos magatartás, személy elleni erőszakos cselekmény – értelmezési kérdések a csekély súlyú, tömegesen előforduló bűncselekmények körében¹

Kategória:Szakcikkek

pdf letoltes

 

1.  Alapvetés

A szervezett bűnözés, a számítógépes bűnözés vagy éppen a terrorcselekmények napjainkban – sajnos nem véletlenül – a jogászok, bűnüldözők és a hétköznapi emberek, laikusok figyelmét is könnyedén, szinte elkerülhetetlenül felkeltik. A jogi gondolkodásnak és a joggyakorlatnak azonban nem szabad megfeledkezniük a csekélyebb tárgyi súlyú, de nagyobb számban előforduló, a lakosságot a mindennapokban is közvetlenül érintő bűncselekményekről, az ezekhez kapcsolódó dogmatikai kérdésekről. A jogszabályok felgyorsult és/vagy jelentős változásának időszakában pedig figyelmet érdemelhetnek olyan jogi fogalmak és jogintézmények is, amelyekről első pillantásra azt gondolnánk, hogy hosszabb ideje kialakult és töretlen értelmezéssel bírnak, és alkalmazásuk a jogi gondolkodó és a jogalkalmazó számára nem tartogat kihívást vagy meglepetést.

Továbbá, a jogszabályokkal – és különösképpen az életviszonyokba erőteljesen beavatkozó büntetőtörvénnyel – szemben elvárható a fogalmi rendszer letisztultsága. Szükséges egyfelől, hogy legalább az adott jogszabályon belül azonos kifejezés (fogalom) ugyanazt a jelenséget vagy intézményt jelölje, másfelől a különböző fogalmak mögött különböző jelentéstartalomnak kell állnia. Az egy fogalomkörbe tartozó jogintézmények esetében ez a kettős követelmény kiegészíthető még a „genus proximum – differentia specifica” elemek viszonyával: a közös elem lényegi azonosságával és a megkülönböztető elemek elhatárolhatóságával.

Az „erőszak – erőszakos magatartás – személy elleni erőszakos cselekmény” fogalomkör vonatkozásában mindez azt jelenti, hogy azok genus proximuma az erőszak, valamennyi fogalomnak ebből kell kiindulnia, ugyanakkor mindhárom fogalomnak önálló létjogosultsággal (önálló jelentéstartalommal) kell rendelkeznie, egymástól el­kü­löníthetőnek, a különbségtételnek pedig indokoltnak kell lennie.

Jelen dolgozatban az erőszak-fogalommal kapcsolatos időszerű kérdéseket alapvetően két, csekély tárgyi súlyú, de tömegesen előforduló bűncselekménnyel – garázdaság és zaklatás – összefüggésben, a gyakorlatban felmerülő egy-egy problémát is bemutatva vizsgálom.

2. Az erőszak-fogalom differenciálódása az ezredforduló óta

Büntetőjogunkban törvényi erőszak-fogalmat nem találunk. A jogelmélet a Különös részi erőszakot (mint elkövetési módot) az Általános részi kényszerrel, a testre gyakorolt, vagyis fizikai kényszerítéssel kapcsolja össze, amely a kényszerítő és a kényszerített közötti, a kényszerítő akaratának a kényszerített magatartásában való megnyilvánulását eredményező viszony.[2] A Legfelsőbb Bíróság (ma: Kúria) gyakorlatában az erőszak valamely személyre közvetlenül ható olyan fizikai erő kifejtése, amely az ellenállást megtöri.[3]

A jogirodalom és a gyakorlat – a fenti fogalmi összefüggésből adódóan – a kényszer és az erőszak (és egyébként a fenyegetés) esetében is különbséget tesz akaratot megtörő (vis absoluta) és akaratot hajlító (vis compulsiva) kényszer/erőszak között. A pécsi iskola megállapítása szerint a fizikai kényszerítésben megvalósuló vis compulsiva átmenet a fizikai erőszak és a fenyegetés között.[4]

Irányultságát tekintve az erőszak alapvetően, közvetlenül személy vagy dolog ellen irányulhat. Az erőszak közbenső formája a dologról személyre áttevődő, átháramló erőszak. E forma pontos dogmatikai elhelyezésének nehézségét mutatja (egyben önálló kategóriaként történő értékelését indokolja) az Új Btk. kommentár magyarázata is, amely a rablás kérdéskörénél a dologról személyre átháramló erőszakot közvetett személy elleni erőszakként nevesíti, jellegadó tényezőként azonban éppen azt emeli ki, hogy az erőszakos ráhatás – eredetileg – dologra irányul.[5]

A vis absoluta speciális formája a rablási erőszak, amely lenyűgöző erejű, a sértetti ellenállást bénító fizikai ráhatás, amely nem teszi lehetővé, hogy a megtámadott válasszon az ellenállás vagy engedelmesség között.[6] Ez azonban mégsem zárja ki a rablás (kísérletének) sértett általi eredményes megakadályozását,[7] vagyis nem jelenti az erőszak objektív elháríthatatlanságát. A rablási erőszak csak (közvetlen) személy elleni erőszak vagy dologról személyre áttevődő erőszak lehet. A rablás – és más, személy elleni erőszakos bűncselekmények – esetében tehát az átháramló erőszakot mint személy elleni erőszakot kell értékelni.

Az erőszak fogalmához kapcsolódik, de attól (az 1. pontban írtak szerint szükségszerűen) különbözik a garázdaság, a hatósági eljárás megzavarása és a kapcsolati erőszak tényállásaiban megjelenő erőszakos magatartás, amelynek értelmezési kérdéseire a 3. pontban térek ki. Ehelyütt azt érdemes rögzíteni, hogy a Btk. Különös Részében elkövetési módként megjelenő erőszakkal szemben az erőszakos magatartás ezeknek a bűncselekményeknek nem elkövetési módja, hanem elkövetési magatartása.

2003. március 1. napjáig az akkor hatályos büntetőtörvény[8]csupán a kényszergyógykezelés feltételeként utalt – a tényállások taxatív felsorolása nélkül – a személy elleni erőszakos (vagy közveszélyt okozó) büntetendő cselekményekre. A 2003. évi II. törvény a terrorcselekmény tényállását 2003. március 1. napjától módosítva, kizárólag e bűncselekmény alkalmazásában taxatíve felsorolta a személy elleni erőszakos, közveszélyt okozó vagy fegyverrel kapcsolatos bűncselekményeket.

A 2007. évi CXII. törvény 2008. január 1. napjától kezdődő hatállyal kriminalizálta a zaklatást, amelynek egyik megvalósulási formájaként a félelemkeltés céljából személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetésével való fenyegetést határozta meg.

A 2008. évi LXXIX. törvény 2009. február 1. napjától kezdődő hatállyal kiegészítette a garázdaság tényállását a „lex tojás”-ként is ismert (5) bekezdéssel, miszerint „e § alkalmazásában erőszakos magatartásnak minősül a más személyre gyakorolt támadó jellegű fizikai ráhatás is, abban az esetben is, ha az nem alkalmas testi sérülés okozására”.[9] Ugyanez az értelmezés jelent meg az ekkor kriminalizált hatóság eljárásának megzavarása bűncselekmény tényállásában.[10]

A 2009. évi LXXX. törvény 2009. augusztus 9. napjától bevezette a büntetőtörvénybe az erőszakos többszörös visszaeső fogalmát, és – a törvény szövege szerint kizárólag ezen elkövetői körre nézve – taxatív felsorolással meghatározta a személy elleni erőszakos bűncselekmények körét. Ez a bűncselekményi kör a terrorcselekménynél meghatározott személy elleni erőszakos közveszélyt okozó vagy fegyverrel kapcsolatos bűncselekmények körénél értelemszerűen részben szűkebb, ugyanakkor részben bővebb is volt.

A Btk. hatálybalépésével 2013. július 1. napjától az előbbi fogalmi rendszer valamelyest átalakult. Az Általános Részben a kényszergyógykezelés feltételeként, illetve a Különös Részben a zaklatás tényállásában megmaradt a személy elleni erőszakos (vagy közveszélyt okozó) büntetendő cselekmény kategóriája. Továbbra is részleges átfedés van a terrorcselekmény tényállásán belül felsorolt személy elleni erőszakos, közveszélyt okozó vagy fegyverrel kapcsolatos bűncselekmények, valamint a Záró Részben meghatározott személy elleni erőszakos bűncselekmények között. Utóbbi felsorolás jelenleg is a törvény értelmező rendelkezései között található meg,[11] azonban a rendelkezés – szemben az 1978. évi IV. törvény szabályozásával – már nem csupán az erőszakos többszörös visszaesés szempontjából, hanem a törvény egészére nézve irányadó.

A „lex tojás” a garázdaság és a hatósági eljárás megzavarása tényállásokból változatlan megfogalmazással ugyancsak átkerült a törvény Záró Részébe,[12] az értelmező rendelkezések közé, így annak tartalma is a büntetőtörvény egészére nézve irányadó. A Különös Rész tényállásai között pedig az erőszakos magatartás megjelenik a kapcsolati erőszak bűncselekményében is,[13] amely tényállás a Btk. közlönyállapotában még nem szerepelt, azt az egyes büntető tárgyú törvények módosításáról szóló 2013. évi LXXVIII. törvény a Btk. hatályba lépéséhez igazodó hatállyal illesztette a büntetőtörvénybe.

3. A garázda erőszak (erőszakos magatartás)

Amint arra a 2. pontban már utaltam, az erőszak mint elkövetési mód fogalmához kapcsolódik, de attól szükségszerűen különbözik a garázdaság (továbbá a hatósági eljárás megzavarása és a kapcsolati erőszak) tényállásában elkövetési magatartásként megjelenő erőszakos magatartás kategóriája. Az erőszakos magatartás értelmezésében fontos a már említett 2008. évi LXXIX. törvénnyel a büntetőtörvénybe bevezetett, majd a hatályos Btk. által a Záró Rész értelmező rendelkezései közé emelt, „lex tojás” néven elhíresült értelmező rendelkezés, miszerint erőszakos magatartásnak minősül a más személyre gyakorolt támadó jellegű fizikai ráhatás is, abban az esetben is, ha az nem alkalmas testi sérülés okozására.

Fontos kiemelni e rendelkezés vonatkozásában, hogy a lex tojás nem az erőszakos magatartás(ok) kimerítő fogalmát határozza meg, csupán azt mondja ki, hogy a más személyre gyakorolt támadó jellegű fizikai ráhatás testi sértés okozása nélkül „is” kimeríti ezt a fogalmat. Felmerül a kérdés: mi minősül még erőszakos magatartásnak?

Elsőként rögzíthetjük, hogy a Btk. Különös Részének tényállásai közül azon bűncselekmények, amelyek elkövetési módja az erőszak – amely a korábbi gyakorlat szerint alaki halmazat esetén még magában foglalhatta (elnyelhette) a legfeljebb könnyű testi sérülés okozását is[14] – a garázdaság elkövetési magatartásaként általában szóba sem jöhetnek, azok jellemzően a garázdaságnál súlyosabban minősülő bűncselekmények. E súlyosabb bűncselekményekbe az esetleges garázda, kihívóan közösségellenes elkövetés – a garázdaság szubszidiárius jellege folytán – beolvad, a garázdaság alaki halmazat esetén bármely súlyosabb bűncselekményhez képest háttérbe szorul (látszólagos alaki halmazat).[15]

Az erőszakos magatartás további elemei az erőszak irányultsága, a gyakorlat által kimunkált halmazati kérdések és a jogelmélet megállapításai alapján az alábbiak szerint azonosíthatók.

Míg a lex tojás csak a személy elleni erőszakos magatartásra utal, addig a garázda erőszak lehet dolog elleni erőszakos magatartás is, mi több, annak sincs akadálya, hogy a dologról személyre áttevődő erőszakos magatartás megalapozza a garázdaság megállapítását.

A személy elleni erőszakos magatartás körében a halmazati kérdések alapján megállapítható, hogy a következetes joggyakorlat szerint a garázda erőszak magában foglalhatja a tettleges becsületsértést, ezzel szemben a testi sértéssel – a büntetési tételektől függően – valóságos halmazatot képez vagy ahhoz képest háttérbe szorul. A dolog elleni erőszakos magatartás körében a garázdaság a rongáláshoz úgy viszonyul, mint a személy elleni erőszakos magatartás esetén a testi sértéshez. Ugyanakkor a gyakorlat számára egyöntetű az is, hogy a garázdaság mellett a rongálás szabálysértése nem állapítható meg.[16]

A jogelmélet szerint a személy elleni erőszakos magatartás általában más személy testének támadó szándékú megérintését jelenti, de ide tartozhat a mozgást zavaró, tolakodó, zaklató vagy az erőszak nyombani bekövetkezésére utaló fenyegető fellépés is.[17]

Ezek alapján a lex tojás által meghatározott cselekménykör a tettleges becsületsértés és a (könnyű) testi sértés között helyezhető el. A tettleges becsületsértés lényegi eleme ugyanis nem a lex tojás által megkívánt támadó jelleg, hanem az ennél enyhébb „durva tapintatlanság”.[18] A tettleges becsületsértés ezért nem elegendő a garázdaság megállapításához, mellette legalább testi sértéssel nem járó, de támadó jellegű érintés (vagy dolog elleni erőszak) szükséges, a tettleges becsületsértés pedig beleolvad az így megvalósuló garázdaságba. Ahogy a pécsi iskola tankönyve fogalmaz, a garázdaság szempontjából nem tekinthető erőszakos magatartásnak az emberi testnek nem támadó jellegű megérintése vagy megfogása.[19]

A dolog elleni erőszak értelmezéséhez érdemes még megemlíteni, hogy az 1978. évi IV. törvény 316. § (2) bekezdésének d) pontjában a lopás minősített eseteként megjelenő dolog elleni erőszakkal történő elkövetés – ami ehelyütt elkövetési módot jelent – a 2009. évi LXXX. törvény rendelkezése alapján kiegészült egy értelmező rendelkezéssel, miszerint dolog elleni erőszak alatt érteni kell azt is, ha a dolog eltulajdonításának megakadályozására szolgáló eszközt állagsérelem okozása nélkül eltávolítják, vagy a dolog eltulajdonításának megakadályozására alkalmatlanná teszik. Ez a rendelkezés a hatályos büntetőtörvény 370. § (2) bekezdése b) pontjának bc) alpontjában is megjelenik, jelentősége pedig az, hogy egyértelművé teszi, a dolog elleni erőszak (és ez igaz a garázdaság elkövetési magatartásaként megjelenő dolog elleni erőszakos magatartásra is) a dologra irányuló olyan rendeltetésellenes ráhatás, amely nem feltétlenül jár anyagi károkozással.

A dologról személyre átháruló erőszakos magatartás tekintetében pedig megállapítható, hogy annak tényállásszerűsége a rablásnál és más személy elleni erőszakos bűncselekményeknél megjelenő személyre átháruló erőszaktól eltérő szempontok szerint vizsgálható. Míg ugyanis e súlyosabb bűncselekmények elkövetési módjaként az átháruló erőszakot a személy elleni lenyűgöző erőszak szempontjai szerint kell vizsgálni, addig a garázdaság elkövetési magatartásaként az átháramló erőszakos magatartás tényállásszerű lehet, akár személy elleni, akár dolog elleni tekintetben eléri a büntetendőség alsó határát (vagyis támadó, illetve rendeltetésellenes jellegű).

4. Gyakorlati kérdés a dolog elleni erőszakos magatartással elkövetett garázdaság köréből

A 3. pontban leírt értelmezési és halmazati megoldások alapján a személy elleni erőszakos magatartással elkövetett garázdaság gyakorlati megítélése során – legalábbis a garázda erőszak mint tényállási elem szempontjából – különösebb akadályba nem ütközünk. Ugyanez a helyzet a dolog elleni erőszakos magatartással elkövetet garázdaság esetén akkor, amikor rongálási kár nem keletkezik, illetve amikor a rongálás – a büntetési tételek viszonya alapján – valóságos halmazatban áll a garázdasággal vagy a garázdaság beleolvad a rongálásba – ilyenkor ugyanis a rongálás tényállási elemeit és az ezekhez kapcsolódó bűnösséget szükségszerűen önállóan is vizsgálni kell. Ebben az esetben a vagyon elleni bűncselekményhez a sértetti státusz és jogok értelemszerűen kapcsolódnak.

A gyakorlati probléma olyan esetben merülhet (és merült[20]) fel, amikor a garázda erőszak a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okoz, ilyen esetben ugyanis a rongálás szabálysértését nem lehet megállapítani, külön eljárásban sem.[21] A károsult személy részéről azonban észszerűen merülhet fel az igény, hogy a károkozó cselekmény miatti büntetőjogi felelősségre vonás során a polgári jogi igényét is elbírálják. Ezzel szemben a gyakorlat, mivel a garázdaság jogi tárgyának következetesen a köznyugalmat tekinti, megállapítja, hogy a garázdaságnak természetes személy sértettje nincs, így a károsult a büntetőeljárásban – ugyanakkor szabálysértési eljárásban sem – a kárigényét nem érvényesítheti. Mitöbb, e logika alapján a polgári jogi igényt még egyéb törvényes útra utasítani sem lehet, hanem annak elbírálását sértetti – felperesi – legitimáció hiányában mellőzni kell. Ez a megközelítés formálisan hibátlan, azonban kérdéses, hogy a sértetti jogokat is mindinkább szem előtt tartani kívánó igazságszolgáltatásban meddig tartható fenn.

Tovább árnyalhatja a képet az a kritikai szemlélet, amely szerint a köznyugalom – hasonlóan például a morálhoz, tisztelethez, jogkövetéshez – olyan (kollektív) érzés, amely egyéni lelkiállapotokon alapul, és mint ilyen nem érhető el a büntetőjog eszközeivel, ezért nem is alkalmas arra, hogy a büntetőjog által védendő jogi tárgy legyen, sérti a büntetőjog ultima ratio jellegét.[22] Hornyák Szabolcs kísérletet tett arra is, hogy a köznyugalom elleni bűncselekményeket jogi tárgyuk alapján más bűncselekmény-csoportba sorolja, azokat pedig, amelyeket nem lehet besorolni – és ilyennek látja a garázdaságot is – szerinte a büntetőjog eszközeivel nem, csak szabálysértésként lehetne elbírálni és szankcionálni.[23] Ez a drasztikusnak látszó megoldás talán úgy volna kiküszöbölhető, ha a garázdaságot önálló tényállás helyett – az erőszakos magatartás irányultságától függően – csak a szóba jöhető személy elleni, illetve vagyon elleni bűncselekmények speciális elkövetési módjaként (esetleg minősített esetként) szabályozná a törvény.

Lehet azonban egy kevésbé formális magyarázata is annak, miért ne tekintsük sértettnek a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó dolog elleni erőszakos magatartással elkövetett garázdaság károsultját. E magyarázat pedig éppen a dolog elleni garázda erőszak mint elkövetési magatartás és a rongálás tényállási elemei közötti különbségen alapul. A rongálás – akár bűncselekmény, akár szabálysértés – idegen dolog megrongálásával vagy megsemmisítésével történő anyagi károkozás, amely minden tényállási elem, így a kár bekövetkezése tekintetében is az elkövető részéről egyenes vagy legalább eshetőleges szándékot követel meg (a gondatlanság legfeljebb a kárnak a bűncselekményt súlyosabban minősítő eredményként szabályozott mértéke tekintetében elegendő[24]). Ezzel szemben a garázda erőszak irányulhat saját vagy uratlan dolog ellen is, nem feltétlenül jár anyagi károkozással, illetve az anyagi kár bekövetkezésére nem feltétlenül terjed ki az elkövető szándéka, ezek ugyanis a garázdaságnak nem tényállási elemei. Ez pedig azt is jelenti, hogy a büntetőeljárás során a garázdaság keretében – például ha a kár nyilvánvalóan nem haladja meg a szabálysértési értékhatárt – elvileg nem is kell tisztázni ezeket a körülményeket (bár a gyakorlatban ez általában megtörténik).

Még a fenti tényállási elemek megléte és bizonyítottsága esetén is további ellenérv lehet a sértetti státusz elismerésével és a polgári jogi igény érvényesíthetőségével szemben az, hogy a garázdaságba beolvadó tulajdon elleni szabálysértés sértettje számára olyan sértetti jogok is megnyílhatnának – így a pótmagánvád[25] – amelyek a büntetőeljárásban a garázdaság tekintetében egyébként nem illetik meg. Ez az ellenvetés azonban kevésbé megalapozott, mivel megfelelő jogalkotási vagy jogértelmezési-jogalkalmazási megoldással pontosan elérhető lenne, hogy e körben a károsult a sértetti jogok közül kizárólag a polgári jogi igény érvényesítésével kapcsolatos jogokat élvezhesse, illetve meghatározott konkrét jogokat – például a pótmagánvád jogát – ne gyakorolhassa. Ugyancsak jogalkotási vagy jogértelmezési-jogalkalmazási megoldással megelőzhető az is, hogy a garázdasághoz hasonlóan más, elsősorban nem vagyon elleni bűncselekmények esetén az anyagi kárt szenvedő személynek esetlegesen biztosítandó (korlátozott) sértetti jogok gyakorlása indokolatlanul kiterjedtté, parttalanná váljon.

A polgári jogi igénynek a büntetőeljárásban történő elbírálása, amennyiben a rongálás (szabálysértési alakzatának) tényállási elemei egyébként megállapíthatók, a nyomozó hatóság, az ügyész és a bíróság feladatait, az eljárás tartamát vagy költségét az esetek többségében nem növelné meg aránytalanul, ugyanakkor bizonyosan javítaná a büntető igazságszolgáltatás társadalmi megítélését. Jelenleg ugyanis a garázdaság során ötvenezer forintot meg nem haladó kárt szenvedő károsultak joggal érezhetik úgy, hogy tőlük az igazságszolgáltatás csak kér (jellemzően kihallgatásukra kerül sor, tűrik a szemlét stb.), a kárukat azonban – mivel az „nem elég nagy” – nem térítik meg, ennek érdekében maguk kénytelenek a megfelelő formájú polgári eljárást kezdeményezni (vagy éppen úgy érzik, hogy ennyit már nem ér meg az elszenvedett sérelem, és káruk megtérítésére külön eljárást nem kezdeményeznek).

5. A személy elleni erőszakos büntetendő cselekmény a kényszergyógykezelés tekintetében

Amint arról az erőszak-fogalom differenciálódása kapcsán szó esett, a személy elleni erőszakos büntetendő cselekmény kategóriáját a Btk. az Általános Részben a kényszergyógykezelés szabályainál, a Különös Részben pedig a zaklatás tényállásában alkalmazza. A személy elleni erőszakos jelző mellett mindkét esetben megjelenik vagylagosan a közveszélyt okozó jelző is.

A jogirodalom már az 1978. évi IV. törvény vonatkozásában is utalt arra, hogy a kényszergyógykezelés tekintetében a személy elleni erőszakos büntetendő cselekmények körét eredetileg az ítélkezési gyakorlat alakította ki, majd ahogy a törvényben megjelent a személy elleni erőszakos bűncselekmények felsorolása, úgy ez a taxáció lett irányadó a kényszergyógykezelés tekintetében is.[26]

Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a 2013. július 1. napjáig hatályban volt büntetőtörvény értelmező rendelkezése a személy elleni erőszakos bűncselekményeket nem általános jelleggel, hanem kifejezetten az erőszakos többszörös visszaesőkre állapította meg. Valójában tehát nem a jogalkotó, hanem a jogtudomány és a joggyakorlat tett egyenlőséget a két fogalom közé (azzal a nyilvánvaló és indokolt különbséggel, hogy a kényszergyógykezelésnél a büntethetőséget kizáró kóros elmeállapot miatt nem bűncselekményről, hanem csak büntetendő – tényállásszerű – cselekményről szólhat a törvény). Erre a kényszerű, de a korábbi helyzethez képest mégis előrelépést jelentő értelmezési megoldásra már egy korabeli tankönyv is utalt, kritikai éllel.[27]

A hatályos Btk. ezt az aggályt kizárja azáltal, hogy a személy elleni erőszakos bűncselekmények körét a Záró Részben valóban általános, a törvény egészére kiterjedő szabályként állapítja meg. Egy eltérés továbbra is fennmarad: sem az értelmező rendelkezés, sem a Btk. más rendelkezése nem határozza meg a közveszélyt okozó bűncselekmények körét. Ennek ellenére egyértelműen elfogadható álláspont az, hogy a kényszergyógykezelés tekintetében a személy elleni erőszakos büntetendő cselekmények köre – a közveszélyt okozó cselekmények nélkül – megegyezik a Btk. 459. § (1) bekezdésének 26. pontjában található felsorolással.[28]

6. A személy elleni erőszakos büntetendő cselekmény a zaklatás tényállásában

Az 5. pontban írtakkal szemben a zaklatás tényállásában a személy elleni erőszakos büntetendő cselekmény értelmezése felvethet kérdéseket már azon az alapon is, hogy míg az Általános Rész és a Záró Rész összhangja – hasonló jogszabályszerkezeti jellegük miatt (mindkettő lex generalis) – feltétlenül kívánatos, addig a Különös Rész (mint lex specialis) nyilvánvalóan könnyebben határozhat meg speciális szabályokat, értelmezési kereteket.

Az 5. pont logikája alapján tehát a személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás keretében a fenyegetés tárgya a 459. § (1) bekezdéséhez volna köthető. Ebben az esetben a személy elleni erőszakos bűncselekmény helyett büntetendő cselekmény megjelölését az indokolhatja, hogy az elkövető által a fenyegetés során kilátásba helyezett magatartás esetén a bűncselekmény fogalmi elemei közül lényegében csak a tényállásszerűség megléte vizsgálható. A Btk. 459. § (1) bekezdésének 26. pontjára utaló értelmezés problémája az, hogy így a zaklatás csak meghatározott – súlyosabb – tényállásszerű cselekményekkel való fenyegetés esetén lenne megállapítható. Különösen fontos kiemelni, hogy ezen értelmezés mellett a könnyű testi sértéssel fenyegetés nem, a súlyos testi sértéssel fenyegetés viszont tényállásszerű.

Ezzel szemben a gyakorlatot segítő célú (úgynevezett „kapcsos”) kommentár még a 2016-os kiadásban is a zaklatásnál a személy elleni erőszakos büntetendő cselekmények körét nem a 459. § (1) bekezdésének 26. pontjára, hanem a terrorcselekmény tényállásában szereplő felsorolásra utalással határozza meg.[29] E felsorolás alapján például – szemben a Záró Rész értelmező rendelkezésével – a 164. § (2) bekezdése szerinti, alapeseti könnyű testi sértéssel fenyegetés is tényállásszerű. A zaklatás tényállásában szereplő személy elleni erőszakos büntetendő cselekményeket a terrorcselekmény értelmező rendelkezésével azonosítani azonban a szisztematikus jogszabály-értelmezés alapján elhibázottnak tűnik.

Az Új Btk. kommentár csupán „bűncselekmény” elkövetésével fenyegetést, illetve „személy elleni erőszakos cselekmény” elkövetésére irányuló fenyegetést említ, nem utal a személy elleni erőszakos bűncselekmények körét meghatározó egyik rendelkezésre sem.[30] A korábbi büntetőtörvényt magyarázó egyik tankönyv pedig a jelenlegivel már azonos zaklatás-tényállás mellett a személy elleni erőszakos büntetendő cselekmények meghatározásánál – törvényi taxációra nem utalva – azt rögzítette, hogy „olyan büntetendő cselekményeknek van relevanciája, amelyek esetében maga az erőszak a természetes személy élete vagy testi épsége, egészsége ellen irányulna”.[31]

A fenti megközelítéseket összegezve, a zaklatás tényállásában megjelenő személy elleni erőszakos büntetendő cselekménynek legalább négy különböző értelmezését találjuk a szakirodalomban, és valamennyi értelmezés helyessége mellett lehet – jogdogmatikai vagy éppen jogpolitikai – érveket felsorolni. Ugyanakkor valamennyi elméleti megközelítés esetén a gyakorlati alkalmazás során problémákba ütközhetünk.

E megoldások lényegében kétféle megoldáson alapulnak. A személy elleni erőszakos büntetendő cselekmények fogalmát – akár a Btk. 459. § (1) bekezdésének 26. pontja, akár a 314. § (4) bekezdése szerinti – törvényi taxációhoz kapcsoló megoldások legfőbb problémája az, hogy a zaklatás tényállásszerűségének megállapításához azt kellene vizsgálni, hogy a fenyegető által kilátásba helyezett cselekmény, amennyiben megvalósulna, meghatározott bűncselekmények valamelyikének tényállását kimerítené-e. A testi sértés példájánál pedig, mivel a Btk. 459. § (1) bekezdésének 26. pontjára utaló értelmezésnél a könnyű testi sértéssel fenyegetés a zaklatás tényállásának kimerítésére nem elegendő, a fenyegetés alapján a jogalkalmazónak el kellene döntenie, hogy a fenyegető által kilátásba helyezett cselekmény a megvalósulása esetén a testi sértés melyik alakzataként minősülne. Ehhez adott esetbe olyan körülményt – a gyógytartamot – is vizsgálnia kellene, ami a testi épség elleni materiális bűncselekmény esetén szakértői kompetencia lenne. A kilátásba helyezett erőszakos cselekmény esetleges következményeinek vizsgálatára azonban igazságügyi orvos szakértő nyilvánvalóan nem rendelhető ki.

A gyakorlatban továbbá a könnyebben minősíthető „megöllek”, „eltöröm a kezedet” fenyegetések mellett gyakran előfordulnak a vélelmezhető gyógytartam szempontjából nehezebben minősíthető, de nyilvánvalóan a zaklatás kriminalizálása által védeni kívánt értékeket, érdekeket támadó fenyegetések („kicsinállak”, „elintézlek”, „elrendezem a sorsodat” stb.). Ugyancsak gyakoriak az olyan fenyegetések, amelyek nem a Btk. szerinti tényállásszerűség követelményének megfelelő aktív cselekvést helyeznek kilátásba, de az elkövető szándéka nyilvánvalóan félelemkeltést célzó fenyegetés („meghalsz” „megdöglesz” „sírba teszlek” „véged van”). A magyar nyelv sokszínűségéből adódóan azonban ennél is érdekesebb fenegetésekkel találkozhatunk a gyakorlatban, a Fonyódi járásbíróság például konkrét ügyben azt állapította meg, hogy a „kifordítalak a bundádból” fenyegetés nem alkalmas a személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás tényállásának megvalósítására.

A törvényi taxációra nem utaló értelmezések esetén a személy elleni erőszakos büntetendő cselekmény fogalmát a személy elleni erőszakos bűncselekmények helyett e fogalom egyes kifejezéseinek értelmezése adhatja meg. A zaklatás ezen alakzata tehát olyan cselekmény kilátásba helyezésével követhető el, amely büntetendő, és jellegét tekintve személy elleni erőszakos (vagy közveszélyt okozó). E fogalmi elemek közül a cselekmény tudatos és akaratlagos, azaz pszichikai mozgáson alapuló testmozgás: tevékenység vagy mulasztás.[32] A gyakorlat szerint azonban erőszak (illetve erőszakos magatartás) aligha valósítható meg mulasztással, az aktív cselekvést igényel.[33]

A cselekmény büntetendősége aligha értelmezhető másként, mint a Btk. általi büntetendőséget, vagyis a tényállásszerűséget. E tényállások körét szűkíti, hogy olyan cselekmény jöhet szóba, amely személy elleni erőszakos jellegű. Ha pedig ezt a fogalmat nem a személy elleni erőszakos bűncselekmények (valamelyik) felsorolásával azonosítjuk, akkor – ezek mellett – leginkább a személy elleni erőszakos magatartással elkövethető bűncselekményekre gondolhatunk. E vonatkozásban tehát a könnyű testi sértéssel fenyegetés, mitöbb, és az ennél enyhébb, testi sérülést nem okozó, de támadó jellegű erőszakos magatartás (lex tojás) is tényállásszerű lehet. Ilyenkor sem lenne azonban tényállásszerű a tettleges becsületsértéssel való fenyegetés, mert az önmagában nem meríti ki az erőszakos magatartás fogalmát.[34] Lényegében azonban, a büntetendőség kritériuma miatt itt is abba a problémába ütközünk, hogy egy csupán kilátásba helyezett cselekmény (hipotetikus) tényállásszerűségét kellene vizsgálni, csak éppen tágabb lenne a tényállásszerűségnek megfelelő magatartások köre.

Mindezek alapján, a személy elleni erőszakos büntetendő cselekmény bármely értelmezését is választanánk az ismertetettek közül, a zaklatás e fordulata szerinti elkövetési magatartásának (a fenyegetésnek) a tárgya nem egyértelműen behatárolható. Az értelmezést az egyes konkrét esetekben nyilvánvalóan segítheti, de nem feltétlenül zárja ki az aggályokat az a követelmény sem, hogy a fenyegetésnek – a Btk. 459. § (1) bekezdésének 7. pontjában szereplő értelmezés alapján – a megfenyegetettben komoly félelem keltésére alkalmasnak kell lennie. Ez a határozatlanság pedig a nullum crimen sine lege certa alapelv határait látszik feszegetni.[35]

Álláspontom szerint a fentiek alapján átgondolásra szorul, hogy a személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás a jelenlegi formájában (a jelenlegi törvényi megfogalmazásban) alkalmas-e arra, hogy a Btk. Különös Részének egyik tényállása maradjon.

7. Záró gondolatok

Az erőszak – erőszakos magatartás – személy elleni erőszakos (büntetendő) cselekmény fogalomkörének értelmezése, illetőleg a garázdaság és a személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás mint csekély tárgyi súlyú, de tömegesen előforduló bűncselekmények megítélése a gyakorlat számára első pillantásra nem tűnik problémásnak, ezek a kategóriák a magyar büntetőjogban többéves vagy évtizedes múltra tekintenek vissza. Ugyanakkor a büntetőjogi alapfogalmak alkalmazása és a kisebb tárgyi súlyú bűncselekmények elbírálása során sem válhat a jogalkalmazás kényelmessé, rutinszerűvé. A szervezett bűnözés, a számítógépes bűnözés vagy éppen a terrorcselekmények mind nagyobb méreteket öltő és jelentős médiavisszhangot nyerő terjedésének korában, illetve a jogszabályok felgyorsult és/vagy jelentős változásának időszakában is érdemes a büntetőjogi alapfogalmak és a kisebb tárgyi súlyú bűncselekmények értelmezési kérdéseit szem előtt tartani mind a jogelméletben, mind a jogalkalmazásban.


A szerző ügyészségi fogalmazó (Fonyódi Járási Ügyészség; abszolvált doktorandusz, (PTE ÁJK)

[1]  A XXVIII. Ügyészségi Szakmai-tudományos Konferencia I/B. (büntetőjogi/büntető eljárásjogi) szekciójában kiemelt előadás anyaga.

[2]  Balogh Ágnes – Tóth Mihály (szerk.): Magyar büntetőjog. Általános rész. Osiris Kiadó, Budapest 2010. 155. o.

[3]  34/2007. BK vélemény III. 1.

[4]  Balogh–Tóth: i. m. 157. o.

[5]  Vaskuti András: A vagyon elleni erőszakos bűncselekmény. 7–48. o. In: Polt Péter (főszerk.): Új Btk. kommentár. 7. kötet. Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó, Budapest 2013. 14. o.

[6]  BH 2010. 143.

[7]  Akácz József: A vagyon elleni erőszakos bűncselekmények. 1354–1377. o. In: Kónya István (szerk.): Magyar Büntetőjog. Kommentár a gyakorlat számára. II. kötet. 3. kiadás. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest 2016. 1355. o.

[8]  1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről

[9]  1978. évi IV. törvény 271. § (5) bek.

[10]  1978. évi IV. törvény 242/B. § (4) bek.

[11]  Btk. 459. § (1) bek. 26. pont

[12]  Btk. 459. § (1) bek. 4. pont

[13]  Btk. 212/A. § (1) bek.

[14]  Erdősy Emil – Földvári József – Tóth Mihály: Magyar büntetőjog. Különös rész. 4. kiadás. Osiris Kiadó, Budapest 2007. 255. o.

[15]  Gellér Balázs József: A köznyugalom elleni bűncselekmények. 75–120. o. In: Polt Péter (főszerk.): Új Btk. kommentár. 6. kötet. Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó, Budapest 2013. 112. o.

[16]  Belegi József: A köznyugalom elleni bűncselekmények. 1244–1277. o. In: Kónya István (szerk.): Magyar Büntetőjog. Kommentár a gyakorlat számára. II. kötet. 3. kiadás. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest 2016. 1271. o.

[17]  Erdősy–Földvári–Tóth: i. m. 349. o.

[18]  Kónya István: Az emberi méltóság és egyes alapvető jogok elleni bűncselekmények. 822–899. o. In: Kónya István (szerk.): Magyar Büntetőjog. Kommentár a gyakorlat számára. I. kötet. 3. kiadás. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest 2016. 886. o.

[19]  Erdősy–Földvári–Tóth: i. m. 349. o.

[20]  A Somogy Megyei Főügyészség 2015-ben Nf.71/2015. számon vizsgálta a megyei gyakorlatot abban a kérdésben, hogy a dolog elleni erőszakos magatartással elkövetett garázdaság esetén a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó (anyagi) kárt szenvedő személynek a nyomozó hatóságok, az ügyészségek és a bíróságok a sértetti jogokat – különösen a polgári jogi igény érvényesítését – biztosítják-e.

[21]  Belegi: i. m. 1271. o.

[22]  Hornyák Szabolcs: A köznyugalom, mint jogi tárgy. 305–317. o. In: Gál István László (szerk.): Tanulmányok Tóth Mihály professzor 60. születésnapja tiszteletére. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs 2011. 312–316. o.

[23]  Hornyák: i. m. 316–317. o.

[24]  Btk. 9. §

[25]  Somogy Megyei Főügyészség Nf.71/2015/1/I.

[26]  Balogh–Tóth: i. m. 300. o.

[27]  Busch Béla (szerk.): Büntetőjog. Általános Rész. 5. kiadás. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest 2010. 360. o.

[28]  Szűcs András – Lajtár István: Az intézkedések. 71–116. o. In: Polt Péter (főszerk.): Új Btk. kommentár. 2. kötet. Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó, Budapest 2013. 108. o.

[29]  Kónya: i. m. 858. o.

[30]  Békés Ádám: Az emberi méltóság és egyes alapvető jogok elleni bűncselekmények. 91–139. o. In: Polt Péter (főszerk.): Új Btk. kommentár. 4. kötet. Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó, Budapest 2013. 120. o.

[31]  Belovics Ervin – Molnár Gábor – Sinku Pál: Büntetőjog. Különös Rész. 8. kiadás. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest 2009. 167. o.

[32]  Földvári József: Magyar büntetőjog. Általános rész. 8. kiadás. Osiris Kiadó, Budapest 2006. 98–101. o.

[33]  Erdősy–Földvári–Tóth: i. m. 349. o.

[34]  Vö. Kónya: i. m. 886. o., Erdősy–Földvári–Tóth: i. m. 349. o.

[35]  Balogh–Tóth: i. m. 34. o.

Hozzászólások

hozzászólás