Az előadás a HVG-ORAC Kiadó az új Btk.-t bemutató konferenciáján hangzott el 2012. szeptember 4-én.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim,
2012. április 12-én jelent meg a sajtóban a hír, hogy a kormány benyújtotta az új büntetőtörvénykönyv tervezetét. A tervezetet Répássy Róbert államtitkár ismertette sajtótájékoztatóján. Az új büntetőkódex a 34 éve, 1978-ban elfogadott és azóta több mint száz alkalommal, 1600 törvényhelyen módosított büntetőtörvénykönyvet váltja fel. A minisztérium közzé tette a büntetőtörvénykönyv tervezetét, az a minisztérium honlapján volt olvasható, és az észrevételek, javaslatok megtételére egy hónap állt rendelkezésre. Összevetve más kormányprogramokkal elmondható, hogy alig találni olyan kormányprogramot, amely ilyen részletes és lendületes kriminálpolitikai követelésekkel jelentkezett volna. Hadd idézzem föl ennek a fő tételeit:
– felelősség megállapítása, felelősök jogállami elszámoltatása,
– mai magyar törvények következetes és szigorú betartása és betartatása,
– pontos, precíz elszámolás,
– törvény előtti egyenlőség,
– senki sem állhat a törvények fölött,
– a társadalmi bizalom helyreállítása,
– nem létezhet megélhetési bűnözés, anyagi helyzete miatt senki nem helyezheti magát a törvényeken kívül,
– erős, tiszteletre méltó törvényekre van szükség,
– a szocialisták törvényei miatt 2002 után egyre kevesebben kerültek börtönbe és egyre többen garázdálkodhattak,
– a ma Magyarországon tomboló erőszak tűrhetetlen és elfogadhatatlan,
– az emberi élet és a tulajdon elleni bűncselekmények ismételt elkövetőit szigorúan fogjuk büntetni,
– sokkal több esetben kell alkalmazni a tényleges életfogytig tartó börtönbüntetés intézményét,
– különös gonddal kell védeni a gyerekeket és az időskorúakat,
– a jogszabály szigora, a büntetési tételek növelése, az életfogytig tartó szabadságvesztés többszöri alkalmazása, az áldozatok védelme meg fogja fékezni a bűnök elkövetőit, és világossá teszi mindenki számára, Magyarország nem a bűnelkövetők paradicsoma,
– erős Magyarország csak akkor születhet, ha az ország házában olyan törvények születnek, amelyek garanciát jelentenek a törvénytisztelők biztonsága számára,
– a törvény az áldozatokat védje, ne az elkövetőket.
A kormányprogram élesen bírálja a korábbi szocialista politikát, amely mindent megtett a bűncselekményt elkövetők védelme és fogvatartási körülményeinek elvtelen javítása érdekében, mondván, miközben a gyilkosok és a tolvajok az adófizetők milliárdjaiból egyre jobb börtönökben töltik büntetésük rövid idejét, az áldozatokkal, hozzátartozóikkal és a kárt szenvedettekkel senki nem foglalkozik. Bírálja a kormányprogram a Gyurcsány-korszak törvényeit, a Büntető Törvénykönyv 2002. évi enyhítését.
Bírálja a kormányprogram a szabadságvesztés alkalmazásának gyakorlatát is: 2002 végén több mint 17 ezren voltak börtönben Magyarországon, 2009 elején a fogvatartottak száma alig érte el a 14 ezer főt. Bírálta a kormányprogram azt is, hogy a börtönbe kerülőknek nem kell dolgozni.
Magyarországon alapvető változásra van szükség és ehhez olyan törvények kellenek, amelyek jóval szigorúbbak az elkövetőkre, és a büntetőeljárásban fontosnak tartják az áldozatok, kárvallottak érdekeinek képviseletét és védelmét.
Az Országgyűlés törvényerőre emelte az új Büntető Törvénykönyvet, amely 2012. évi C. törvényként kerül be a magyar Corpus Jurisba, és 2013. július 1. napján lép hatályba.
A 2012. évi C. törvény elfogadása alkalmat kínál arra, hogy áttekintsük a magyar büntető törvényhozás mérföldkőit, a korábbi Büntető Törvénykönyveket.
A Csemegi kódex
Az 1878. évi V. tc a bűntettekről és vétségekről, valamint az 1879. évi XL. tc. a kihágásokról, alkotják az első magyar törvénnyé lett teljes büntető kódexeket. Már ezt megelőzően is történtek hazánkban kodifikációs kísérletek. Az 1795. évi tervezet, majd az 1827. évi tervezet érdemel említést. De különösen fontos helyet foglal el ebben a sorban az 1843. évi büntető törvénykönyvi javaslat, amely Európa-szerte ismertté vált. A magyar kodifikátorok ugyanis lefordították német nyelvre a javaslatot- és bírálatra megküldték C. J. A. Mittermaiernek, aki akkor megfellebbezhetetlen tekintélynek számított és igen jó véleményt alkotott a javaslatról. A következőket írta: „egyetlen más törvényhozási mű sem viseli magán oly magas fokon annak a törekvésnek a jegyeit, hogy a kor haladásának, az igazságosság követelményeinek és az új büntetőjogi eszméknek megfelelő törvénykönyvet alkosson, mint éppen a magyar tervezet”. A javaslatból törvény mégsem lett. A hazai jog helyreállítása során az Országbírói Értekezlet a javaslatot nem vezette be az alkalmazásba, helyette Ideiglenes Törvénykezési Szabályok címmel az 1848 előtti törvényes hazai gyakorlatot hozták vissza. Ezzel az 1843. évi javaslat sorsa megpecsételődött.
Az első Magyar Büntetőtörvénykönyv az 1878. évi V. törvény volt. A jogászok kezdettől fogva „Csemegi kódex”-nek nevezték. Nem gyakran fordul elő, hogy valamely törvényt elválaszthatatlanul összekössenek alkotójával. A Csemegi kódexnél ez történt. A magyar jogtörténetben talán Plósz Sándor volt az, akinek a neve ennyire összeforrt a polgári perrendtartással. A Csemegi kódexről szólva gyakran elfelejtik azt, hogy ennek a törvénynek az árnyékában született meg az 1879. évi XL. tc. a kihágásokról. Ezek együtt alkotják a büntető kódexet.
Csemegi Károly Aradon kapta meg 1868. április 27-én Horváth Boldizsár igazságügy-miniszter levelét, amely a következőket tartalmazta: „az Igazságügyminisztérium elhatározta sok fontos igazságügyi reform – törvény megalkotását. Evégből szükségünk van az ön munkásságára, amellyel idáig is, előttünk jól ismert módon szolgálta a jog és az igazság eszméit. Ezért felkérem Önt, hogy munkáját állítsa be az Igazságügyminisztérium szolgálatába, amely önt miniszteri osztálytanácsossá kinevezendi, s kérem, hogy hivatalomban mielőbb megörvendeztessen nagybecsű látogatásával. Hazafias tisztelettel Horváth Boldizsár.” Csemegi a felkérést elfogadta és hamarosan halad előre a minisztériumi ranglétrán, majd amikor Horváth Boldizsár visszalépett, Csemegi már helyettes államtitkár, Bittó István tette meg államtitkárrá. Ezt a tisztséget 1879-ig töltötte be, ekkor a Királyi Kúria tanácselnökének nevezték ki. Csemegi az Igazságügyminisztériumban rendkívüli tevékenységet fejtett ki, amely túlterjedt a büntetőjog kodifikálásán, azzal mégis szorosan összefüggött. Az ő működése idején történt meg az igazságszolgáltatásnak a közigazgatástól való szétválasztása, majd a felsőbíróságok újjászervezése: mind a királyi kúria, mind a királyi tábla önálló bírói testületekként állíttattak fel. A felsőbb bíróságok újjászervezése után következett a megyei bíróságok helyzetének rendezése, a királyi ügyészség közjogi állásának átalakítása. Egyik életrajzi írója szerint a bírói és ügyészi szervezetről szóló javaslat „tisztán Csemegi munkája”. Edvi Illés az „alapvető törvények legnagyobb részét” tekintette olyannak, amelyet Csemegi készített elő.
Fayer László professzor egy írásában a XIX. században a büntetőjog három korszakát különböztette meg, ezeket három kiemelkedő büntetőjogászhoz kapcsolva. Az első a Deáké, az 1841–1843. évi büntetőtörvénykönyvi javaslat kidolgozásáért. Az 1861-től a ’70-es évek közepéig terjedő időszakot Pauler-korszaknak nevezi a professzor kitűnő „Büntetőjogtan”-áért, amely egyedülálló módon tankönyvként és törvénypótlóként egyaránt kitűnően szolgált. A harmadik korszakot Fayer Csemegi-korszaknak nevezi, a magyar büntetőtörvénykönyvek megfogalmazójáról és a kiváló kúriai tanácselnökről. Lehet vitatkozni ezzel a szereposztással, de alig hiszem, hogy bárki érdemesebbeket tudna a helyükre állítani. Csemegi 22 évet praktizált ügyvédként, 14 évet bíráskodott a legfőbb ítélőszéken és 11 évet töltött az igazságügy-minisztériumban. Szerteágazó tevékenységében a halhatatlanságot mégis elsősorban kodifikátori működésével szolgálta meg.
Visszatérve a kodifikációra, az 1868-ban Horváth Boldizsár által összehívott reform-bizottság az 1843. évi javaslat törvényerőre emelését indítványozta, némely módosításokkal. Az átdolgozásra Csatsko Imre kapott megbízást, a munka elkészült, de aztán mégis mellőzték.
A kodifikáció hamarosan új irányt vett, és itt kapcsolódik össze a magyar büntetőjog kodifikációja és Csemegi Károly neve, immár elválaszthatatlanul. Azt nem tudjuk, hogy ki bízta meg Csemegit a Btk. kidolgozásával, Horváth vagy Bittó. Lőw Tóbiás szerint az első javaslatot Csemegi 1872-ben és 1873-ban dolgozta ki, és azt 1873-ban ki is nyomtatták. 1874-ben a javaslatot újból kiadták az általános részre vonatkozó indokolással együtt.
Pauler a képviselőház 1873. évi október 29-ki ülésén terjeszti elő a javaslatot, amelyet az igazságügyi bizottság elé utalnak. Az országgyűlés azonban feloszlott, mielőtt a bizottság a tárgyalásait megkezdhette volna. Csemegi azután a javaslatot átdolgozta, melynek átvizsgálására Perczel Béla igazságügy-miniszter értekezletet hívott össze. 1875. augusztus 3–15-ig dolgoztak, és ezután Csemegi újból átdolgozta a javaslatot (ez lett a második miniszteri javaslat). Perczel 1875 novemberében terjeszti a képviselőház elé. Két kötetben a hétszáz oldalas miniszteri indokolás (az első az általános kérdéseket, az általános részt és a jogösszehasonlító anyagokat tartalmazza, a második pedig a különös részhez fűzött indokokat) kizárólag Csemegi kézírásával került nyomdába.
A képviselőház igazságügyi bizottsága a javaslatot 1876 áprilisától 1877 szeptemberéig tárgyalta. A bizottság elnöke Pauler, a kormányt Perczel igazságügy-miniszter és Csemegi államtitkár képviselte. E tárgyalásokon Csemegi 101 beszédet mondott. A bizottság munkájáról két jelentés készült. A javaslat tárgyalása a képviselőházban 1877. november 22-én kezdődik. Az első tárgyalás 13 napot tart, egyes rendelkezések visszakerülnek a bizottsághoz. Ezeket 1878 januárjában tárgyalják. A képviselőház előtti harmadik olvasás január 18-án ment végbe. A király május 27-én szentesítette, az országgyűlés mindkét házában május 29-én hirdették ki.
Az 1878. évi V. törvény az, amelyhez a művelt közönség Csemegi Károly nevét kapcsolta. Az általa szerkesztett többi törvény szerzőjeként ily módon nem örökíttetett meg, és ez akár igazságtalanságnak is tekinthető. Az azonban bizonyos, hogy az összes általa szerkesztett törvénymű közül ez volt a legbecsesebb és a legméltóbb arra, hogy Csemegi nevének és hírének ébren maradását biztosítsa.
Csemegi a század nevezetes Büntető Törvénykönyveinek és javaslatainak imponáló ismeretében az egyes kérdések monografikus mélységű feldolgozásával olyan művet hozott létre, amelynek magas tudományos színvonalát és önállóságát legszigorúbb bírái sem vonhatták kétségbe. Szemére vetették ugyan, hogy a munka eklektikus jellegű, felhasználta az osztrák javaslatot, a német birodalmi Btk.-t, a francia és a belga Code-ot s az olasz javaslatokat, és egyáltalán az európai szakirodalmat. A különleges egyéni teljesítmény értékére világít rá Fayer, aki így ír: „el kell ismerni, hogy a munkálat önálló, és ha nincs is annyira önálló, mint a legújabb olasz, de ezen a kódexen egy negyed századig dolgozott a büntetőjog klasszikus hazájának valamennyi kriminalistája ….. Csemegi, pedig teljesen önmagára volt utalva, hogy aránylag rövid idő állott rendelkezésére, és hogy e munkája alatt, mint államtitkár még adminisztrált is és átszervezte a megyei bíróságokat államilag kinevezett bíróságokká; mindezt számba véve a szó legjobb értelmében nagy munkát végzett”.
Ha ma Csemegi történelmi szerepét, szakmai érdemeit kívánjuk megfogalmazni, kölcsönözzük Fayer László mondatát: „Csemegi Károlyé az érdem, hogy Magyarországon az anyagi büntetőjog kodifikálva van. Magyarország történetében korszakot alkotó esemény, melynek számtalan kihatásai vannak úgy a köz-, mint a magánéletre. Egy darab szervezet ez, mely az államélet alapját rakja le.”
A Novellák
De Csemegi sem kerülhette el végzetét, a kódex hatályba lépését követően rövidesen megjelentek az új kriminálpolitikai törekvések, amelyek igényt tartottak arra, hogy felvétessenek a reformcélkitűzések közé. Első helyen az 1908. évi XXXVI. törvényt kell említeni, az első büntető Novellát, amely bevezette a fiatalkorúakkal szemben alkalmazható intézkedéseket, s mind velük szemben, mind a felnőttek tekintetében a büntetés feltételes felfüggesztésének intézményét. Az első magyar büntető kódex, a Csemegi kódex általános része 1950-ig, különös része 1962-ig volt hatályban. Ez idő alatt a kódexet többször módosították és számos olyan más jogszabályt alkottak, amelyek büntető rendelkezéseket tartalmaztak. A Csemegi kódex tett-központú szemléletének a korrekciójaként jelent meg a 1913. évi XXI. tc. a közveszélyes munkakerülőkről, majd néhány évvel később az 1928. évi X. tc. a II. büntető Novella, amely a megrögzött bűntettesekkel szemben lehetővé tette a szigorított dologházba utalást és megreformálta a pénzbüntetés szabályozását.
Btá. (1950. évi II. törvény)
A háború után felmerült a büntetőjog újraszabályozásának szükségessége. Így született meg az 1950. évi Btá., amely átalakította a magyar büntetőjog általános részét. Az új „fél-törvény” lépett a Csemegi kódex általános részének helyébe. Az új szabályozás formálisan is megszüntette a büntetőjogi legalitás elvét a magyar büntetőjogban. A büntetőjogi felelősség rendkívüli kiszélesítését eredményezte az a rendelkezés, amely általában büntetni rendelte a gondatlan elkövetést. Az a visszás helyzet állt elő, hogy a szocialista elveken nyugvó általános rész mellett továbbra is hatályban voltak a Csemegi kódex különös részi rendelkezései és ezekhez társultak az újabb törvényalkotás produktumai. A kormányzat nem tartotta felkészültnek magát a különös rész szabályozására, ezért ezt elhalasztotta mondván, a különös rész megalkotása még gondos előkészítést, anyaggyűjtést és számos büntetőjogi részletkérdésben való előzetes állásfoglalást tesz szükségessé. Nem lévén büntető törvénykönyv, az igazságügy-minisztérium közzétette „a Hatályos Anyagi Büntetőjogi Szabályok Hivatalos Összeállítása” című kiadványt, amelynek rövidítése BHÖ néven vált használatossá.
1961. évi V. törvény
Az új átfogó szocialista jellegű büntető kódex a Magyar Népköztársaság Büntetőtörvénykönyvéről szóló 1961. évi V. törvény szemben a Btá.-val, a büntetőjogi legalitás érvényesülésének biztosítására törekedett, és újra a törvénybe vette fel a nullum crimen sine lege elvét. Eltérően a korábbi gyakorlattól, a Btk.-ba került be valamennyi büntetőjogi rendelkezés, azaz a fiatalkorúakra és katonákra vonatkozó speciális szabályok is, még ha külön fejezetben is. A 1961. évi V. törvény valamennyi büntető tényállás egy kódexbe foglalásával megszüntette a büntető melléktörvényeket. Az új kódex nemcsak a kodifikációs technikát változtatta meg, hanem kiterjesztette a büntetőjogi felelősség körét is, és több új bűncselekmény-tényállást vezetett be. A leglényegesebb változást kétség kívül a gondatlan elkövetés általános pönalizálásának az eltörlése jelentette.
Említést érdemel a jogalkotás szervezetének az átalakítása. Míg a korábbi időkben a miniszterek gyakran kértek fel egyetemi tanárokat a tervezetek kidolgozására (ilyen felkérést kapott pl. Angyal Pál, Finkey Ferenc, Edvi Illés Károly és mások) az 1961. évi Btk. óta átalakult a kodifikáció mechanizmusa. Az 1961. évi Btk. kodifikációja 1953-ban indult meg, a kormány, kormánybizottságot létesített a büntető törvénykönyv megalkotására. A kormány-bizottság a munkáját 1954 januárjában kezdte meg, s abba különböző állami szerveket és tudományos intézményeket vont be: a Legfelsőbb Bíróságot, a Legfőbb Ügyészséget, a Belügyminisztériumot, a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézetét, valamint a szegedi, pécsi és budapesti jogi kart. A Büntető Törvénykönyv tervezetét 1960-ban nyilvános vitára bocsátották. A vitákat az Igazságügy-minisztérium és a Magyar Jogász Szövetség szervezte.
1978. évi IV. törvény
1978-ban a büntetőjog iránt érdeklődő szakmai közönség a magyar büntető törvényhozás centenáriumát ünnepelte. A Magyar Jogász Szövetség ebből az alkalomból nemzetközi tudományos konferenciát szervezett, amely tárgyilagosan és szakmailag megalapozottan értékelte a Csemegi-kódexet.
1974 őszén indult meg az új büntető törvénykönyv előkészítése. Az előkészítés egyik alapvető módszere a jogalkalmazói, elsősorban bírói gyakorlat tanulmányozása és elemzése. Az új büntető törvénykönyv tervezetét széles körben vitatták meg állampolgárok és szakemberek. A társadalmi vitát a Hazafias Népfront szervezte. A tervezetet alaposan megvitatták szakmai körökben is. A szakmai vita során véleményt nyilvánítottak a bírák, ügyészek, rendőrök, az ügyvédek és más jogalkalmazók, valamint a tudományos fórumok. A szakmai és társadalmi vitában elhangzott észrevételek és javaslatok felhasználásra kerültek az új Btk. javaslatának előkészítésénél.
1978 végén fogadta el az Országgyűlés a javaslatot.
Az előkészületek szervezése oly módon történt, hogy előbb egy elvi anyag készült „az új Btk. előkészítésének célkitűzései” majd 22 munkabizottság alakult, amelynek feladata a kijelölt téma problematika-szerű feldolgozása. A bizottságban 77 személy vett részt. A munkabizottságok előterjesztéseit a Kodifikációs Bizottság vitatta meg, amelynek 19 tagja volt, és 102 ülést tartott, de az egyes témák megvitatásához további, összesen 128 szakember vett részt. A Koordinációs Bizottság 26 ülést tartott. A munkálatok végeztével az Igazságügyi minisztérium XI kötetben közzétette „Az 1978. évi IV. törvény (Btk.) előkészítése” című nagy értékű anyaggyűjteményt.
Az új Btk. előkészítése
A kodifikációs bizottság működése
A hatályos kódex felülvizsgálatára és az új kódex előkészítésére 2001. március 14-én Bizottság alakult. A Bizottságban a büntetőjog elméleti és gyakorlati művelői vettek részt: egyetemi tanárok, bírák, ügyészek, ügyvédek és a Belügyminisztérium, valamint az Igazságügyi Minisztérium munkatársai. A Bizottság 17 ülést tartott, amelyben megvitatta a büntetőjog általános és különös részének reformját érintő főbb kérdéseket. A Bizottság munkájának megkezdését követően indult a Büntetőjogi Kodifikáció című folyóirat, amely egyrészt közzétette azokat a tanulmányokat, amelyek a kodifikáció megalapozásához születtek, másrészt tájékoztatott a Bizottság üléseiről. A Büntetőjogi Kodifikáció folyóiratban összesen 21 füzetben 71 írás látott napvilágot. Azt túlzás nélkül lehet mondani, hogy a kodifikáció idején a büntetőjog tudományos művelése fellendült. Becses munkák jelentek meg, amelyek közül itt hadd említsem Nagy Ferenc professzor úrnak a Btk. Általános Részének kodifikációjához írott dolgozatát.
A Bizottsági munkálatokhoz kapcsolódóan készítette el, és közvetlenül a bizottsági munkálatok megkezdését megelőzően tette közzé dr. Wiener A. Imre Elméleti alapok a büntető törvény általános része kodifikálásához című könyvét (Budapest 2000), valamint a Btk. Általános Részére vonatkozó szöveg tervezetét. (A Btk. Általános Része de lege ferenda, Budapest 2003.)
Szólni kell a Magyar Jogászegylet vándorgyűléseiről, és a Magyar Jogászgyűlés rendezvényeiről, amelyeken visszatérő téma volt a büntetőjogi kodifikáció, de feltétlenül említést érdemel a Magyar Büntetőjogi Társaság Jubileumi Tanulmányok címmel megjelent jubileumi kötete. Az új Btk. kapcsán természetesen nagy figyelmet kaptak a kodifikáció szervezetével kapcsolatos kérdések.
Az új kódex előkészítésének sajátossága az volt, hogy azzal párhuzamosan jelentős novelláris törvényelőkészítő munka is folyt az Igazságügy Minisztériumban, amely egyrészt Magyarország – akkor még – jövőbeli uniós tagságával kapcsolatos jogharmonizációt (pl. jogi személy szankcionálása), másrészt a hatályos Btk. hazai indíttatású reformját szolgálta.
Most az látszik, hogy az 1978. évi IV. törvény kiállta az idők próbáját, a dogmatikai apparátus, a büntetőjogi felelősség feltételeire vonatkozó joganyag, elég jól vizsgázott. Ezt többen elismerték, többek között a kodifikációt irányító Miskolczi Barna is.
Az új büntető törvénykönyvet előkészítő csapatot Miskolczi Barna vezette, aki a Legfőbb Ügyészség apparátusából érkezett erre a „vendégfellépésre”. A korábbi gyakorlattól eltérően nem hívtak életre szakértőkből álló kodifikációs testületet, bizottságot. Amikor 2010 novemberében megkezdték a törvény kidolgozását, első lépésként a büntető politikai koncepciót fogalmazták meg. Ennek kialakításában támaszkodtak a kormányprogramra és különböző szakpolitikai dokumentumokra. Az igazságügyi tárca törvényelőkészítő főosztályán, amelyet további ügyészekkel, rendőrökkel és bíróval erősítettek meg, ezt követően kezdődött el a törvényszöveg kidolgozása. A kodifikátorok szándéka az volt, hogy végre olyan törvény szülessen, amely a gyakorló jogászok szerint is működőképes. Húsz hónap alatt készítette el a büntető törvénykönyv szöveg tervezetét 15 fős csapatával Miskolczi Barna. A kodifikációt mindvégig négy egyetemi szakember – Gellér Balázs, az ELTE Büntetőjogi Tanszék vezetője, Kőhalmi László és Gál István László, a pécsi egyetem docensei és Békés Ádám adjunktus, a PKKE oktatója kísérte figyelemmel.
A főosztályon folyó munka irányítása jelentős részben Kara Ákos főosztályvezető-helyettesre és Kissné Viczkó Eszter osztályvezetőre hárult. Úgy tűnik, hogy kiváló munkát végeztek.