Dr. Répássy Árpádné dr. Németh Laura: Erőszak a családban

Bevezetés

Az egyén személyiségének fejlődését nagyban determinálja – nyilván több más tényező mellett – a család egésze, a családi élet minősége. A gyermek felnőttkori életének minőségét szinte teljes egészében a családja, a családban felnövő létének milyensége, annak alakulása határozza meg, ugyanakkor Gelles és Cornell (1985) szerint „a család egyik a legveszélyesebb helyek egyike a gyermekek életében”.[1] A humánetológusok úgy vélekednek, hogy az állatoknál – és az emberi közösségekben is létező – agresszió (ami jelesül a családi erőszak egyik okát jelenti) amellett, hogy az evolúció egyik hangsúlyos mozzanata, egyben az evolúció természetes és szükséges velejárója is: az erőszak ugyanis egy olyan velünk született ösztönkésztetés, amely az annak megfelelő ingerek adott mennyiségű jelenléte esetén agresszív magatartást eredményez.

A családon belüli erőszak azonban nem magánügy – annak ellenére, hogy az lényegében a zárt ajtók mögött zajlik – a családon belüli erőszak megszüntetése és megelőzése állami feladat is, melyet több nemzetközi egyezmény és javaslat is rögzít.

Az elmúlt évtizedekben a családon belül elkövetett agresszió témája gyakran került porondra: a különböző mozgalmak képviselőinek véleményétől, kezdeményezésétől volt hangos a közélet, illetve a sajtóban is sorra jelentek meg az e témával foglalkozó publicisztikák, de a politika is sokszor górcső alá vette a korábban legfeljebb szakmai vitát generáló kérdéskört. A témában járatlanok, a felszíni szemlélők úgy vélhetik, hogy e témát illetően a konzervatív patriarchális szemlélet hívei, valamint a bántalmazott nők és gyerekek jogaiért küzdő szervezetek képviselői kerültek egymással szembe. Mindebből látható, hogy a családon belüli erőszak összefüggéseinek vizsgálata egy komplex területet ölel fel, melybe beletartozik a büntető-igazságszolgáltatás, a társadalmi-szociológiai változások, a politikai megközelítés, és mindezeknek az egyénre gyakorolt hatása.

Magyarország bár 2014. március 14-én aláírta az Európai Tanács úgynevezett Isztambuli Egyezményét (melynek célja a családon belüli – elsősorban a nők elleni – erőszak minden formájának a felszámolása), de a ratifikálására azóta sem került sor. A nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló Isztambuli Egyezményt az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága 2011. április 7. napján fogadta el, majd 2011. május 11-én nyitottak meg aláírásra és az 2014. augusztus 1. napján hatályba lépett.

2014. év végén több országgyűlési képviselő határozati javaslatot[2]nyújtott be a parlament felé, mely javaslatban írtak szerint„az Országgyűlés kifejezi elkötelezettségét az iránt, hogy Magyarországon a családon belüli erőszakkal összefüggő esetek száma radikálisan csökkenjen. Az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy elítéli az erőszak minden formáját és ezek közül is különösen azokat, amelyekben fizikai és érzelmi szempontból védtelen nők és gyermekek az áldozatok.” A fenti benyújtott javaslatban szerepelt az is, hogy „az Országgyűlés számára nincs olyan ismert tény vagy körülmény, amely megakadályozná, hogy Magyarország ratifikálja az egyezményt, ezzel alávetve magát a családon belüli erőszak megfékezésére vonatkozó nemzetközi kötelezettségnek. Az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy haladéktalanul tegyen intézkedéseket annak érdekében, hogy mihamarabb megtörténjék az Isztambuli Egyezmény kihirdetése.”

A fenti javaslatot azonban a magyar törvényhozás többsége 2015-ben elutasította.

A családon belüli – a gyermekeket érintő – erőszak megjelenése

A gyermekek helyzete a történelem során sokat változott, bántalmazásukat sokáig természetesnek, a családi élet részének, a nevelés eszközének tekintették: a fenyítő jog alkalmazásának keretén belül a gyermekek bántalmazása elfogadott volt.

A családon belüli erőszak, mint kriminológiai fogalom, illetve szociológiai jelenség a XX. század szüleménye, tulajdonképpen ez elmúlt 60–70 év felfedezése, azonban hangsúlyosan az utóbbi négy évtizedben volt igazából terítéken a családon belüli agresszió témája. A gyermekbántalmazás első esetét 1946-ban egy amerikai gyermek-röntgenorvos (Caffey)[3] jegyezte fel a subduralis haematoma és végtagtörések együttes előfordulása kapcsán, mert az általa látott képek eltértek a balesetnél megszokott képektől, s mely esetben be is bizonyosodott a gyermekbántalmazás ténye.

A „megvert gyerek szindróma” súlyosságát először az USA-ban a Journal Of The American Medical Association című szaklapban tárta fel öt orvos 1962-ben.[4] Önmagában a megvert gyermek szindróma „Battered Child Syndrome” elnevezéssel dr. C. Henry Kempetől származik, aki 1979-ben rögzítette is azokat a társadalomban bekövetkező, a gyermekbántalmazás létezésének felismeréséhez szükséges fejlődési szinteket, lépcsőket, amelyek a következők:[5]

  1. a testi vagy szexuális abúzus létezésének tagadása,
  2. majd a társadalom felfigyel a gyerekeket ért bántalmazás durvább formáira,
  3. ezt követően a társadalom figyelme az elhanyagolt gyermekekre is irányul, illetve még több figyelem éri a testi bántalmazást,
  4. a társadalom felismeri és különbséget is tesz a bántalmazás különböző formái között (a fizikai bántalmazás, az elhanyagolás mellett az érzelmi bántalmazás súlyosabb formái – depriváció, elutasítás, bűnbak keresés),
  5. a társadalom szembesül a szexuálisan abuzált gyermek helyzetének súlyosságával,
  6. végül nyilvánvalóvá válik a társadalom számára, hogy az egészséges személyiség fejlődést nem csupán a fizikai szükségletek megfelelő ellátása (táplálás, megelőző, s gyógyító egészségügyi gondozás) biztosítja, hanem ezen túlmenően érzelmi biztonságra, szerető gondoskodásra is szükség van.

A családi erőszak jogi szabályozása Magyarországon

Hazánk „jogtudatába” a családon belül megvalósított agressziót illető kérdéskör lényegében három évtizeddel ezelőtt: az 1990-es évek végére vonult be, ugyanis jogszabályi környezetben először egy 1997-es Kormányhatározatban jelent meg, majd a következő évtizedekben több intézkedés és jogszabály is született, melyek a családi körben megvalósított agresszió felismerését, megelőzését és kezelését célozzák.

– Az Országgyűlés 1997-ben elfogadta a gyermekvédelmi törvényt, illetve az erőszakos közösülés bűncselekménye büntethetővé vált a házastársak között, valamint a Kormány a már említettek szerint a 2174/1997. sz. határozatában jogalkotási kötelezettséget vállalt a családon belüli erőszak törvényi szintű szabályozására. Kiemelendő, hogy a gyermekvédelmi törvényünk (a 2005. január 1-jétől hatályos módosított tartalma) a világon 14.-ként rögzítette a testi fenyítés teljes tilalmát, miszerint „a gyermeknek joga van emberi méltósága tiszteletben tartásához, a bántalmazással – fizikai, szexuális vagy lelki erőszakkal –, az elhanyagolással és az információs ártalommal szembeni védelemhez. A gyermek nem vethető alá kínzásnak, testi fenyítésnek és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetésnek, illetve bánásmódnak.”[6]

– Emellett azonban az alternatív vitarendezési megoldások törvényi szintű szabályozása is megtörtént a közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény útján.

– Megszületett (majd ezt követően – 2004. április 1-jétől – hatályon kívül helyezésre került) a bűncselekmények, különösen a családon belüli erőszak áldozatainak védelme érdekében alkalmazott intézkedések hatékonyságának növeléséhez szükséges feladatokról szóló 34/2002. (BK 24.) BM utasítás.

– Magyarországon a családon belüli erőszak „jogi definícióját” elsőként az Országos Rendőr-főkapitányságnak a családon belüli erőszak kezelésével és a kiskorúak védelmével kapcsolatos rendőri feladatok végrehajtásáról szóló 13/2003. (III. 27.) sz. intézkedése fogalmazta meg, amely szerint „a családon belüli erőszak az egy háztartásban élő személyek, illetve hozzátartozók, a volt házastársak, élettársak, gyermekvédelmi intézményben nevelkedő kiskorúak között megvalósuló, vagy őket a felsorolt személyek cselekménye által érintő, az intézkedésben felsorolt bűncselekmények és szabálysértések. Sajátossága, hogy abban a közegben fordul elő, amely méltóságot, egyenlőséget, anyagi biztonságot, pszichés támaszt, emocionális kötődést kellene, hogy jelentsen a család minden tagja számára.”[7]

– A családon belül erőszak megelőzésére és hatékony kezelésére irányadó nemzeti stratégia kialakításáról az első döntő lépés a 45/2003. (IV. 16.) Országgyűlési Határozat volt, mely irányt szabott a családon belüli erőszak elleni küzdelemnek. A határozatban az Országgyűlés a Kormányt felkérte arra, hogy dolgozzon ki és terjesszen az Országgyűlés elé több törvényjavaslatot, melyek a távoltartó rendelkezésnek a magyar jogba történő bevezetését szolgálják, a családon belüli erőszaknak a bírósági, hatósági eljárásokban a soronkívüliségét biztosítják, valamint a családon belüli erőszak áldozatai személyes biztonságát, emberi méltóságát szolgáló tanúvédelmi szabályok megállapítását, a meglévő szabályok megerősítését célozzák.

– Még ugyanebben az évben megtörtént a bűnmegelőzés működési feltételeinek megteremtése: az Országgyűlés a 115/2003. (X. 28.) Országgyűlési Határozatában fogalmazta meg először a családon belüli erőszak, mint társadalmi probléma megelőzésének és kezelésének célkitűzését. Ezen országgyűlési határozat a társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiáját tartalmazta, több jogágat érintő, komplex rendszer kidolgozását szorgalmazta, továbbá kitért mind a média, mind a nem-kormányzati szervek szerepére is.

– Ezen OGY határozat végrehajtására született meg a „társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiája rövid, közép- és hosszú távú céljainak végrehajtásával kapcsolatos kormányzati feladatokról” című 1009/2004. (II. 26.) Korm. határozat, amely kormányhatározatban – többek között – a „családon belüli erőszak megelőzése” érdekében egy 9 pontból álló intézkedési terv került rögzítésre, illetve a távoltartás bevezetését tényként kezelte, valamint hangsúlyozta, hogy „A távoltartással kapcsolatos szabályok hatálybalépését követően azok érvényesülését feltáró jellegű elemzésben kell értékelni.”

– Az Országos Gyermek-egészségügyi Intézet 2004-ben kiadta az 1. módszertani levelet, mely ezen idő óta is használatban van. Az intézet egyébiránt azóta is folyamatosan konferenciákat szervez, programokat alakít ki, szórólapokat terjeszt, oktatási és egyéb módszertani anyagokat készít.

– 2005. április 1-jétől működik a hozzátartozók közötti erőszak, a prostitúció és emberkereskedelem áldozatainak segítésével foglalkozó Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat.

– 2006. évi LI. törvény módosította a büntetőeljárási törvényt, mellyel a távoltartás intézménye bekerült a büntetőeljárási jogunkba.

– 2007. január hó 1. napján hatályba lépett a büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről szóló 2006. évi CXXIII. törvény.

– Megszületett a „Legyen jobb a gyermekeknek!” című, 2007–2032. évekre szóló Nemzeti Stratégiáról 47/2007. (V. 31.) OGY határozat, melyben egyik legfontosabb célkitűzésként került megfogalmazásra, hogy a szolgáltatásokban dolgozók szakmai színvonalát emelni kell, a gyermekekkel foglalkozó szolgáltatókat illetően a szakmai képzések részleges átalakítása – erősebb kontroll, átképzések – útján szemléletváltozást kell elérni, melynek nyomán – többek között – hangsúlyt fektetett a családon belüli erőszak hatékony kezeléséhez szükséges korszerű módszerek rutinszerű használatának szükségességére is.

– A 2007. évi CLXII. tv. 4. §-a 2008. január 1-jei hatállyal beiktatta a Büntető Törvénykönyvbe a zaklatás bűncselekményének tényállását [1978. évi IV. tv. 176/A. § (2)–(3) bekezdés – mikor az elkövető hozzátartozója a sértett].

– 2009. január hó 1. napján hatályba lépett a hozzátartozók közötti erőszak miatti távoltartásról szóló 2009. évi LXXII. törvény.

– A Nemzeti Ifjúsági Stratégiáról szóló 88/2009. (X. 29.) OGY határozatban (rész)célként került megfogalmazásra a családon belüli erőszak elleni hatékonyabb fellépés ösztönzése, tudatosítása, illetve a távoltartást biztosító jogszabályi feltételek biztosítása mellett az eljárási és intézményi feltételek felülvizsgálata.

– Megszületik a 32/2011. (XI. 18.) KIM rendelet a rendőrség nyomozó hatóságainál létesítendő gyermekmeghallgató szobák kialakításáról.

– A 2013. július 1-jétől hatályos új Büntető Törvénykönyv (2012. évi C. törvény) a gyermekek érdekét sértő és a család elleni bűncselekményeket tartalmazó XX. fejezetének 212/A. §-ban került szabályozásra a kapcsolati erőszak bűncselekménye.

– Megszületik a 30/2015. (VII. 7.) OGY határozat a kapcsolati erőszak elleni hatékony fellépést elősegítő nemzeti stratégiai célok meghatározásáról, mely határozat egyébiránt a családon belüli erőszak megelőzésére és hatékony kezelésére irányuló nemzeti stratégia kialakításáról szóló 45/2003. (IV. 16.) OGY határozatot visszavonta. E határozatában az Országgyűlés felkérte a Kormányt, hogy a kapcsolati erőszak elleni fellépést célzó vagy azzal kapcsolatban célt vagy feladatot meghatározó, jelenleg hatályos kormányzati szintű stratégiákat 2016. december 31-éig vizsgálja felül, illetve azokat szükség esetén módosítsa. Ennek keretében meghatározta azokat a nemzeti stratégiai célokat, melyek figyelembevétele mellett a kapcsolati erőszak elleni hatékony fellépés érdekében a Kormányt intézkedések megtételére hívta fel. Ezen intézkedéseket illetően hangsúlyt fektetett a pénzügyi és humán kapacitások biztosítására, a kormányzati és nem kormányzati szereplők hatékony együttműködésére, a megelőzésre, a hatékony megelőzést célzó szolgáltatások biztosítására, az egyes áldozatok helyzetének specializált szemléletére, a krízisközpontok, félutas kiléptető házak megfelelő számú biztosítására, a lelki ellenálló képességet erősítő, fejlesztő, az életvezetési készségeket, képességeket fejlesztő szolgáltatások biztosítására. Kiemelésre került az áldozatokkal és az elkövetőkkel foglalkozó, illetve ezen személyekkel potenciálisan kapcsolatba kerülő szakemberek képzései folyamatos biztosításának fontossága, a gyermekvédelmi jelzőrendszeri szakemberek képzése, a kapcsolati erőszak áldozatai speciális igényeinek figyelembevétele a hatósági, bírósági eljárások során, a társadalmi tudatosságnövelés ösztönzése, a társadalom tagjai ismereteinek bővítése, a kutatások, felmérések, adatgyűjtések fontossága, illetve az intézkedések rendszeres szakmai ellenőrzésének szükségessége.

– Említést érdemel még, hogy a körzeti megbízotti szabályzatról szóló 26/2015. (XII. 9.) ORFK utasítás utalt – többek között – a körzeti megbízottnak a családon belüli erőszak kezelését és a kiskorúak védelmét érintő közjogi szervezetszabályozó eszköz rendelkezései szerinti feladataira, illetve rögzítette, hogy a körzeti megbízott a bűnmegelőzési feladatai keretében részt vesz a távoltartás és a családon belüli erőszak esetén a gyermek- és fiatalkorúak védelmére vonatkozó jogszabályok végrehajtásában, valamint együttműködik a szülőkkel, a gyámhatósággal, a gyermekjóléti szolgálattal, a nevelőintézetekkel, a lakásotthon hálózattal, az iskolákkal és a kollégiumokkal, továbbá a családsegítő központokkal.

A konkrét jogi szabályozást illetően hangsúlyozandó, hogy hatályos jogrendszerünkben elsődlegesen az Alaptörvény különböző cikkei biztosítják a családon belüli erőszak sértettjeinek emberi jogait és védelmét, amelyet az állam garantál.

A II. cikk szerint „Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.”

A III. cikk (1) bekezdése szerint „Senkit nem lehet kínzásnak, embertelen megalázó bánásmódnak, vagy büntetésnek alávetni, valamint szolgaságban tartani. Tilos az emberkereskedelem.”

A XV. cikk (3) bekezdése pedig a nők és a férfiak egyenjogúságáról szól. A jogvédelmet az Alkotmánybíróság felügyeli, az ombudsman a jogszabályok megvalósításával kapcsolatos hatósági visszaélések kivizsgálásával, az igazságszolgáltatási rendszer pedig az egyedi jogsértések feltárásával és büntetésével foglalkozik.

A gyermekek védelmét a XVI. cikk (1) bekezdése rögzíti, miszerint „Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz.”

A XV. cikk (5) bekezdése szerint pedig „Magyarország külön intézkedésekkel védi a gyermekeket…”.

Emellett a Büntető Törvénykönyvnek – amely 2013. július 1. napján lépett hatályba – számos tényállása, illetőleg konkréten a 212/A. §-a foglalkozik az együttélők sérelmére elkövetett bűncselekmények megbüntetésével. Az egyes tényállásokat illetően ilyen a XX. fejezetben rögzített, a gyermekek érdekét védő és a családi bűncselekmények közül a kiskorú veszélyeztetése, melyen túlmenően nyilvánvalóan az élet, testi épség és az egészség elleni bűncselekmények közül az emberölés, testi sértés, segítségnyújtás elmulasztása, gondozási kötelezettség elmulasztása, a XVIII. fejezetben rögzített emberi szabadság elleni bűncselekmények közül a személyi szabadság megsértése, a kényszerítés, a XIX. fejezet szerinti nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények közül a szexuális kényszerítés, a szexuális erőszak, a szexuális visszaélés, a vérfertőzés, akár a gyermekpornográfia, szeméremsértés, az emberi méltóság és egyes alapvető jogok elleni bűncselekmények közül a zaklatás, a kiszolgáltatott személy megalázása.

A szabálysértésekről szóló 2012. évi II. törvényben rögzített szabálysértések közül a távoltartó határozat szabályainak megszegése, a veszélyes fenyegetés, a becsületsértés és a koldulás jöhet szóba.

Ugyanakkor a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjainak feladataival számos más jogszabály foglalkozik, nevezetesen a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény, az egészségügyről szóló 1997. évi CVIV. törvény, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló az 1997. évi XXXI. törvény, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a Ptk. Családjogi Könyve, illetve az ügyészség közérdekvédelmi feladatairól szóló 3/2012. (I. 6.) LÜ utasítás.

A családon belüli erőszak fogalma

A családi erőszak definíciója kriminológiai meghatározás szerint „embertől eredő másik személyre közvetlenül irányuló, a cél elérésére alkalmas fizikai vagy pszichikai erő. A családon belül elkövetett, a családtagok ellen irányuló cselekményeket az életkortól és a nemi hovatartozástól függő egyenlőtlenségek okozta anyagi, érzelmi és szexuális függőség különbözteti meg az erőszak más formáitól, még ha megjelenési formájukban hasonlóak is.”[8]

Más megfogalmazás értelmében az, „ha valaki a hozzátartozója biztonságát, testi, lelki épségét veszélyezteti vagy károsítja, önrendelkezésében vagy szexuális önrendelkezésében korlátozza, testi erőszakot követel, vagy annak elkövetésével fenyeget, illetve személyi tulajdontárgyait szándékosan tönkreteszi és ezzel elviselhetetlenné teszi az áldozat számára az együttélést”, az családon belüli erőszakot követ el.[9]

A családon belüli erőszak sértettjei tehát ezen jogsértések közvetlen sértettje és mindazok a személyek, akik azzal közvetlen összefüggésben testi, értelmi, érzelmi, vagyoni vagy erkölcsi sérelmet szenvedtek, így azok a hozzátartozók is, akiket a bántalmazás közvetlenül nem érintett. E szerint a családon belüli erőszakkal kapcsolatban háromféle típusról beszélhetünk:

  • párkapcsolati erőszakról,
  • gyermekbántalmazásról,
  • idősek, fogyatékkal élők bántalmazásáról.

Tanulmányomban azon családon belüli erőszakkal kívánok részletesebben foglalkozni, mikor a családon belüli erőszak sértettje a családban élő gyermek. Ugyanakkor a gyermek nem csupán mint a családi erőszak közvetlen elszenvedője válhat a családon belüli erőszak sértettjévé, hanem nyilvánvalóan a családban élése folytán, annak következményeként passzív elszenvedője lesz azon családon belüli erőszaknak, amelynek nem a közvetlen sértettje, ámde a családon belüli erőszakról tudomással bír, annak szemlélője, illetve a más személy sérelmére elkövetett családon belüli erőszak káros következményeinek az érintettje.

A gyermekbántalmazás fogalma

A WHO által használt és gyermekbántalmazás általában elfogadott fogalma az alábbi:

„A gyermek bántalmazása és elhanyagolása (rossz bánásmód) magában foglalja a fizikai és/vagy érzelmi rossz bánásmód, a szexuális visszaélés, az elhanyagolás vagy hanyag bánásmód, a kereskedelmi vagy egyéb kizsákmányolás minden formáját, mely a gyermek egészségének, túlélésnek, fejlődésének, vagy méltóságának tényleges vagy potenciális sérelmét eredményezi egy olyan kapcsolat keretében, amely a felelősségen, bizalmon vagy hatalmon alapul.” [10]

A gyermekbántalmazás formái

A gyermekek elleni bántalmazásnak igen széles a palettája, a gyermekek elleni erőszakot többféleképpen lehet csoportosítani. A gyermekek elleni közvetlen erőszakot illetően két nagy csoportról beszélhetünk, melyek közül az egyik az elhanyagolás, a másik nagy csoport pedig a bántalmazás. Mindkét csoporton belül számos típussal, formával találkozhatunk.

A gyermekek elleni erőszak két nagy csoportja:

  1. Bántalmazás
    A bántalmazás formái:
    – Fizikai bántalmazás;
    – Érzelmi bántalmazás;
    – Szexuális bántalmazás.
  2. Elhanyagolás
    Az elhanyagolás formái:
    – Fizikai elhanyagolás;
    – Oktatási-nevelési elhanyagolás;
    – Érzelmi elhanyagolás.

A fizikai bántalmazás

A fizikai bántalmazás az a szándékos vagy gondatlan cselekedet vagy mulasztás, amely a gyermek testi sérüléséhez, központi idegrendszer károsodásához vagy legsúlyosabb esetben halálához vezet vagy vezethet. Történhet testi erővel, de valamilyen eszközzel is, mely magatartás fájdalmat okoz a gyermeknek. A családon belüli erőszak körében nyilvánvalóan a szándékos cselekedeteken van a hangsúly, ami lehet egyszeri, lehet rendszeresen visszatérő cselekmény. 2005-től a fizikai bántalmazás ezen formája Magyarországon tilalmazott.

Azonban nem csupán a testi fenyítés tartozik a fizikai bántalmazás körébe, melyet egyébiránt el kell választani a fizikai bántalmazástól, – ugyanis a nevelési jog keretében fegyelmezésként alkalmazott, s testi sérülést nem eredményező fizikai fenyítést a bírói gyakorlat nem sorolja a gyermekbántalmazás körébe. (Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül, hogy ez a fajta fegyelmezési eszköz – ami testi sérülést nem okoz – a gyermekben pszichés sérüléseket eredményezhet.)

A fizikai erőszak köré soroljuk a „Münchausen by proxy szindrómát, ami azt jelenti, hogy a szülő – általában az anya – a gyermekének olyan betegséget tulajdonít, melynek tünetei másnak fel sem tűnnek, gyakran viszi orvoshoz a gyermekét, súlyos esetben saját maga okozza a tüneteket vagy a betegséget a gyermekénél. (Ez a gyakorlatban sűrűn előfordul.)

A fizikai bántalmazás körébe tartozik továbbá az újszülött megölése, amely egy speciális formája a fizikai erőszaknak, illetőleg a „rázott gyerek szindróma”, ami az újszülöttnek, a csecsemőnek a rázását, dobálását jelenti. Tekintettel arra, hogy az újszülöttnek, illetve a csecsemőnek a feje nagy és nehéz a testéhez képest, izmai pedig még nem elég erősek a testéhez viszonyítva, ezért már néhány másodperces rázás is – gyakran külsérelmi jegyek nélkül – olyan maradandó fogyatékossággal járó agyi károsodást vagy szemkárosodást okozhat, ami irreverzibilis.

Az Országos Gyermek-egészségügyi Intézet gondozásában a Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium támogatásával a Magyar Védőnők Egyesülete kiadásában 2004-ben készült 1. számú módszertani levél – ami háziorvosok, házi gyermekorvosok, védőnők, gyermek-egészségügyi szakemberek részére szól a gyermekbántalmazás és elhanyagolás megelőzéséről, felismeréséről és kezeléséről –, éppen a gyermekbántalmazás megelőzése és felismerése érdekében részletesen rögzíti a fizikai bántalmazásra utaló jeleket, melyek lehetnek lágyékzúzódások, belszervi sérülések, törések, illetve a csecsemők, kisgyermekek megrázása esetén észlelhető különböző jegyek.

A lágyékzúzódások jellemzően a felső testszélen, a háton, a végtagokon, fejen, nyakon keletkeznek, gyakran különböző időben, mely mellett előfordulhat hajkitépés, vérömlenyek, vérbeszűrődések, ugyanakkor a vágott, metszett és a szúrt sérülések viszonylag ritkábban fordulnak elő. A belszervi sérülések között jellemzőek a hasüregi, a koponyaűri és ritkábban a mellkasi szervek bántalmazásából fakadó sérülések, amelyek közvetlen életveszélyt okozhatnak vagy akár halálos eredménnyel is járhatnak. A bántalmazások miatt bekövetkezett csonttörés bármely csonton létrejöhet, gyakran többszörösek és különböző időben keletkeztek. Lehet egyetlen törés több zúzódással, vagy több törés különféle korú külsérelmi nyomokkal.

A csecsemők, kisgyermekek megrázása az egyik leggyakoribb bántalmazási forma, melynek leggyakoribb oka az, hogy a szülő nem bírja elviselni a gyermek sírását. A rázás retinavérzést, az agyi vénák elszakadását, a központi idegrendszer belső vérzését, sérülését, illetőleg akár a nyakcsigolya sérülését is okozhatja, amely maradandó sérülést vagy halált eredményezhet.

A fentieken túl vagy mellett a fizikai bántalmazás a gyermek érzelmi életére is kihat, mely a gyermekeknél a viselkedéses szinten látható, az egyes korcsoportokban pedig eltérő tüneteket produkál.

A fizikai bántalmazás pszichés következményei[11] kisgyermekkorban lelassuló kognitív fejlődéssel, az örömkészség zavarával, óvodáskorban ismétlődő motoros játékkal, gyenge csoportjátékkal, gyenge együttműködési hajlammal, kisiskolás korban alacsony kortársi együttlét élménnyel, kevés pozitív kortárskapcsolattal, míg serdülőkorban antiszociális viselkedéssel járhat. A gyermek érzelmi világát minden korcsoportban a hangulati labilitás, a szorongás jellemzi, iskoláskorban a teljesítményében visszaesés jelentkezik, trauma alapú világszemlélet alakul ki, gyakran magatartászavarok, lelki fejlődési zavarok jelentkeznek, melyek csak bizonyos határok között visszafordíthatók.

Az érzelmi bántalmazás

Az érzelmi bántalmazás tágabb értelemben vett pszichológiai bántalmazás, melyet a szülő és a gyermeke közötti negatív hatású interakció ismétlődése, azok gyakori jellemző előfordulása okoz. Ez olyan visszajelzés a szülő részéről a gyermek számára, ami azt foglalja magában, hogy a gyermek nem fontos, nem jó, nem szerethető, nincs rá szükség. Az érzelmi bántalmazás lehet verbális, non-verbális, tevőleges vagy mulasztásos. Gerbarino (1994.) ötféle megnyilvánulási formát határolt el.[12] Ezen ötféle forma az alábbi:

  1. visszautasítás,
  2. semmibevétel,
  3. megfélemlítés,
  4. izoláció,
  5. megvesztegetés.

Az érzelmi abúzus ezen típusait különböző életkorokra és élethelyzetekre is lebontotta, mely az alábbi magatartásokban jelenik meg:

  • a gyermek érzelmi elutasítása;
  • simogatás, puszi megtagadása;
  • kiszámíthatatlan, következetlen viselkedés;
  • a gyermek gyakori szándékos megalázása;
  • a gyermekben bűntudat, szégyenérzet keltése, mikor nem tud valamit megcsinálni vagy nem érti a feladatot;
  • a gyermek bezárása kicsi, sötét helyre, egyedül hagyása hosszabb időre;
  • folytonos szidalmazás, lekicsinylés;
  • elhagyással, otthagyással, intézetbe helyezéssel való fenyegetés;
  • azt mondani a gyereknek, hogy kár, hogy megszületett, inkább ne ő lett volna, illetve baj, hogy fiú vagy lány lett, szintén említésre méltó gyakorisággal ez a helyzet áll a problémák mögött;
  • a gyermek szeretett tárgyának, állatának elajándékozással, elpusztítással, eladással való fenyegetése;
  • a gyermeknek ijesztő, traumatizáló eseményeket, dolgokat mutatni;
  • megakadályozni, hogy kapcsolatot tartson más rokonnak, elvált szülővel, testvérrel, nagyszülővel, kortársakkal, barátokkal;
  • érzelmileg zsarolni.

Az érzelmi bántalmazás következtében a gyermekben indokolatlan bűntudat, szégyenérzet keletkezik, önértékelési problémák jelentkezhetnek, mindez saját maga elfogadásának a képtelenségéhez, illetve kötődési zavarok kialakulásához vezet, állandósulhat benne a frusztráció, a félelem, a szorongás.

Az érzelmi bántalmazás tünetei közé tartozhat az is, hogy a gyermek visszahúzódó lesz, alacsony önértékelésű, de a fokozott megfelelési kényszer következtében maximalizmus is jellemezheti. Depresszív tünetek, önmaga hibáztatása, védekezési képtelenség, esetleg agresszió, a konfliktushelyzetek kerülése, a családi közegből való távolmaradás jellemezheti. Deviáns magatartás is kísérheti, csavargás, szökés, bűnözés, aszociális megnyilvánulási formák, de akár szerhasználat, öngyilkossági kísérlet is előfordulhat.

(A problémás kapcsolattartási esetekben szinte kivétel nélkül kialakul a gyerekben a megalkuvás, a kétszínűvé válás, mert mind a két egymás ellen szító szülő elvárásainak meg akar felelni.)

A lelki bántalmazás tényezőinek meghatározásánál problémás, hogy még a leginkább gondos szülő mellett is elszenvedhet a gyerek valamilyen szinten érzelmi abúzust, hiszen a szülő nem minden időszakban tud olyan jól figyelni, segíteni a gyermeknek, félreértheti a gyermek jelzéseit vagy a körülmények (betegség, gyász) miatt nem jut elegendő idő és energia gyermekére. Itt van a rezilienciának jelentősége, így az érzelmi bántalmazás esetén a folyamatosság a lényeges pont, hiszen a gyermek ellenálló képessége különböző, ugyanakkor egy átmeneti zavart probléma nélkül átvészelnek. Érzelmi abúzusról akkor beszélhetünk, amikor az dominánssá, hosszantartóvá, állandóvá válik, a gyermek életében a negatív fázisok válnak meghatározóvá, mikor már a gyermek viselkedésével a súlyos pszichés terhelést vissza is jelzi.[13]

Az érzelmi bántalmazás pszichés következményei megjelenhetnek testi tünetekben is, pl. betegeskedés, fejfájás, hányás, melyet a pszichés talajon kialakuló folyamatok okoznak.

Tekintettel arra, hogy az érzelmi bántalmazásnak nincs domináns és determinált tünete, így a szakemberek számára nehéz a felismerése és azonosítása, illetőleg más életkorban más tünetek jelentkeznek:

Csecsemőkorú gyermeknél a súlygyarapodás megakadásában, súlyvesztésben, alvási problémák formájában vagy gyakori megbetegedésében, ok nélküli, gyakori sírásban jelentkezik. Óvódás és kisiskolás korban agresszív magatartás, táplálkozási, evés zavar, regresszió, életkorának nem megfelelő viselkedés (újra szopja az ujját), remegés, dadogás, sötétben való félelem, a kognitív funkciók lemaradása, alvási zavar, míg serdülőkorban antiszociális és egyéb deviáns magatartás, tanulmányi eredmények romlása, fokozott szexuális érdeklődés, illetve mobbing (pszichoterror) is előfordulhat.

A szexuális bántalmazás

A bántalmazás formái közül a szexuális abúzusról hallunk talán a legtöbbet és ez az, melyhez a legnagyobb és legerősebb tabuk kötődnek.

A WHO definíciója szerint „a szexuális bántalmazás körébe tartozik minden olyan cselekmény, melynek során valamely szexuális aktivitásba bevonnak egy gyermeket, ha a gyerek életkoránál, fejlettségénél fogva nem tekinthető felkészültnek, érettnek erre, illetve ha ez a magatartás ellenkezik az adott ország törvényeivel, az elfogadott társadalmi normákkal. A szexuális visszaélés megvalósulhat gyermek és felnőtt, gyerek és gyerek között, ha a gyerek kora és fejlettsége alapján feltételezhetően bizalmi vagy hatalmi viszonyban van a bántalmazottal és a cselekmény az elkövető igényeinek kielégítésére irányul.”

A 2004-ben kiadott 1. számú módszertani levél szerint „a szexuális abúzus a 0–18 év közötti gyermek vagy fiatal szexuális tevékenységekre való kényszerítését, vagy csábítását jelenti, függetlenül attól, hogy az áldozat tisztában van-e azzal, mi történik vele.” E körbe tartozik a fizikai kapcsolat (hüvelyi vagy anális behatolás, megerőszakolás) és a be nem hatoló, de molesztáló, simogató, csábító tevékenység, a felláció, a maszturbálásra kényszerítés vagy a kézzel történő ingerlés kikényszerítése is. Lehet testi kapcsolaton kívüli tevékenység is, pl. gyermek bevonása pornográf anyagok megtekintésébe vagy készítésébe, a szülő szexuális tevékenységének figyelésébe, továbbá a gyermek ösztönzése helyteleníthető szexuális viselkedési módokra. Külön említendő, de szorosan ide tartozó eset a gyermek biológiai nemének nem megfelelő szexuális énkép és szerep kialakítása.

A szexuális bántalmazás formái:

  • Incesztus – a családtag általi szexuális bántalmazás (vérfertőző kapcsolat).
  • A nem családtag (más gyerek, távoli rokon, családi barát, gondozó stb.) által elkövetett bántalmazás, azaz a szexuális molesztálás.
  • Pedofília.
  • Cybercrime – ez a szexuális bántalmazás körén belül nem a családon belüli erőszakos forma, azaz az online szexuális abúzus, amely manapság egyre aktuálisabb.

A tanulmányomban – a családon belül előforduló erőszak témája okán – a szexuális abúzus formái közül relevanciával az incesztus – vérfertőzés bír.

A szexuális erőszak családon belüli előfordulásának bizonyíthatósága nehézkes, mert gyakran semmiféle külsérelmi nyommal nem jár, a gyermekek igen kevés hányada fordul segítségért felnőtthöz, melyen belül még kevesebben tesznek feljelentést.

A családon belüli szexuális bántalmazás tünetei és következményei igen súlyosak, éppen azért, mert az abuzáló családtag a gyermek és a közte kialakult bizalmi viszonnyal visszaélve követi el a cselekményét. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ezen a téren a felismerés külső személy részéről csak akkor lehetséges, ha a gyermek „megnyílik”, de még ebben az esetben is titokban marad, ha az anyának mondja el, aki a párkapcsolatát előbbre valónak ítéli meg.

A már többször hivatkozott 1. számú módszertani levél szerint a szexuális bántalmazásnak tünetei között vannak specifikus, illetve nem specifikus jelek.

A specifikus jelek közé tartozik: a genitalia sérülése, a kiskorú terhessége, nemi betegsége, prostitúciója, a végbél sérülése, vérzése, széklettartási zavarok. A szexuális abúzus felismeréséhez vezethet az alhasi fájdalom, az anális-genitális területeken a fájdalom és viszketés, a krónikus fájdalmas vizelés, az ismétlődő húgyúti fertőzések, a test eltakarását célzó öltözék.

A nem specifikus tünetek az áldozat személyiségétől és az általa átélt traumától függően széles skálán mozognak. Az áldozat általában saját magát hibáztatja a történtekért, szégyelli a kiszolgáltatottsággal járó helyzetét és a megaláztatást, a családon belül elkövetett szexuális abúzus esetén ambivalens érzések (szeretet és gyűlölet) kerülnek a családtaggal kialakult bizalmi viszony helyébe. Mindezek miatt fokozottan szorongóvá válik, ugyanakkor a gyermek életkorából adódóan eltérő formát ölthetnek a tünetek. Pubertás korban éppen ezért a viselkedésben nehézkesebb a deviáns és a normális magatartás elkülönítése. Előfordulhat az autoagresszív viselkedés, az öngyilkossági kísérlet, jellemző az érzelmi instabilitás, a hangulatváltozás, a visszahúzódó vagy éppen hivalkodó viselkedés, korához, neméhez nem illő szexualizált szóhasználat.

Gyermekkorban a családon belüli erőszak a gyermek személyiségfejlődésére rendkívüli hatást gyakorol, s az egyes korcsoportokban más-más pszichés következményekkel jár.[14]

Kisgyermekkorban bizonytalan kötődés, óvodáskorban posztraumás stressz szindróma, szorongás, internalizációs, externalizációs problémák, kisiskoláskorban neurózis, agresszió, hiperaktivitás, míg serdülőkorban öndestruktív viselkedés, szuicid veszélyeztetettség, kockázatvállaló szexuális viselkedés, terhesség, depresszió, szökés, szélsőséges csoportokhoz kötődés, szorongás a következménye.

Ezen túlmenően a felnőttkori mentális állapotot is negatívan érinti a korai szexuális bántalmazás: a gyermekkorban szexuálisan bántalmazott anyáknak sokszor rendezetlenek a párkapcsolataik, gyakori a tinédzserkori terhesség, inkább egyedül nevelik a gyermekeiket, nagy rizikófaktor a felnőttkorban elszenvedett szexuális reviktimizáció nagyobb előfordulása. A gyermekkorban szexuálisan abuzált személyeknél felnőttkorban gyakori a szorongás, a depresszió, az érzelmi instabilitás, az agresszív antiszociális viselkedés, pánik, illetve gyakoriak az öngyilkossági kísérletek, a szerabúzus, a táplálkozási zavar, az öncsonkítás. Az ilyen felnőttnek gyakran vannak önészlelési-önértékelési problémái, testi képzavara, bűntudata, reménytelenség érzése. Jellemző a tehetetlenség és a másokkal szembeni bizalmatlanság, melyen túl kapcsolati problémái, szociális funkciózavara, szexuális problémái vannak, vagy éppen szociálisan izolált és manipulált, illetve előfordul a bántalmazás megismétlődése, hogy akár maga is bántalmazóvá válik, illetve olyan helyzetet keres, melyben megismétli a gyermekkori traumát.

A közvetett erőszak

A gyermek számára nem csupán a közvetlen, hanem a közvetett erőszak megélése is pszichés következményekkel jár: súlyosan sérül lelkileg az a gyermek is, aki „csupán” szemtanúja a szülei közötti, vagy testvérét érintő erőszaknak, mely pszichés-lelki sérülés egyébként hasonlóan súlyos az indirekt erőszakot megélt gyermeknek, mint annak, akit közvetlenül is bántalmaztak.

Bármely családtagnak a gyermek előtti bántalmazása – legyen az testi, érzelmi vagy szexuális – egyben gyermekbántalmazás is. Ugyanakkor a közvetett erőszaknak a bántalmazás, tettlegesség mellett számos megnyilvánulási formái lehetnek:

Ezek közé sorolható, mikor a párkapcsolati erőszak során a férfi az állapotos nőt bántalmazza, hiszen ez a méhmagzatot is érinti, ugyanis mind a megvalósított fizikai bántalmazás, mind a lelki terror eredményezhet vetélést, koraszülést, illetve a magzat idegrendszeri károsodásával járhat.

A párkapcsolati erőszak során az a pszichés terror, melynek során a terrorban tartó a házastársát vagy az élettársat a kisgyermekkel együtt elszigeteli, a függőségben lévő elszigetelt fél súlyosan frusztrálttá válik, ezért a kialakult helyzetért időnként gyermekét okolja, emiatt pedig agresszívvá válhat vele szemben.

A párkapcsolati erőszakban az anyagiakkal, a pénzzel való visszaélés a gyermek elhanyagolásához vezethet, hiszen ezt a szociális helyzeti függőségben lévő féllel szemben az ilyen módon érzelmi erőszakot elkövető bántalmazó eszközként használja fel a függőség fenntartására.

A gyermekek által kedvelt tárgyaknak a bántalmazó személy általi megrongálása a gyermek érzelemvilágára hat rendkívül súlyosan.

A gyermekek előtt megvalósított szexuális zaklatás, szexuális erőszak az anyával szemben pedig a gyermek szexuális fejlődésére van negatív hatással.

A szülők, illetve a párkapcsolatban élők közötti állandósult fenyegetés, zaklatás miatti állandó feszültség súlyos következményekkel jár a gyermek számára, melyek különböző életkorban különféle vegetatív tünetként jelentkeznek: éjszakai ágybavizelés, székelési zavarok, körömrágás stb. A szülők közötti testi bántalmazás fokozza a gyermek félelmét, tehetetlenségérzését, illetve a bizonyos életkort elért gyermek már gyakran fellép a bántalmazott szülő védelmében, mely igen kockázatos, ám kevésbé hatékony jelenség. A gyermek először gyűlöli, majd később azonosulhat az agresszív szülővel. A szülők által közvetített agresszív minta – ideértve mind a bántalmazás elszenvedését, mind az erőszakos viselkedés megfigyelését – a felnőttkori bántalmazói magatartás esélyét jelentősen megnöveli.

A szakértők szerint ezen túlmenően azon gyermekek között, akik a mindennapos családi erőszak szemtanújaként élnek, gyakrabban fordul elő depresszió, szorongás, melankóliára való hajlam és magatartási probléma. Gyakrabban jelenik meg a hazudozás és a csalás, a rossz iskolai teljesítmény, az agresszív konfliktuskereső magatartás és a szegényes baráti kör. A szülők agresszív viselkedése miatt szorongásban élő gyermek egyre kevésbé lesz képes megfelelően kezelni a konfliktusokat, a konfliktusokat egyre inkább maga keresi, és így válhat belőle agresszív, depresszióval küszködő felnőtt.[15]

Elhanyagolás

A már többször idézett 1. számú módszertani levélben rögzített megfogalmazás szerint az elhanyagolás „minden olyan mulasztás vagy baj okozása, amely jelentősen árt a gyermek egészségének vagy lassítja, akadályozza szomatikus, mentális és érzelmi fejlődését”.

Az elhanyagolás gyakran van átfedésben a bántalmazás egyéb (fizikai és érzelmi) formáival. Általában az különbözteti meg a fizikai és érzelmi bántalmazástól, hogy az elhanyagolás az esetek többségében nem szándékos cselekedet. Elhanyagolásnak tekintünk minden olyan mulasztást, gondatlanul vagy szándékosan elkövetett magatartást vagy cselekmények sorozatos megjelenését, amelyek ártanak a gyermek egészségének, lassítják annak szomatikus, pszichés és emocionális fejlődését.[16]

A fizikai elhanyagolás

Fizikai elhanyagolásnak tekinthető a gyermek alapvető szükségletének, higiénés feltételeinek, a gyermek életben maradásához, egészséges fejlődéséhez szükséges gondozás elmaradása.

Ilyennek tekinthető a nem megfelelő táplálás, a tisztálkodási szükségletek elhanyagolása, illetve azok nem megfelelő mértékben és módon való teljesítése, az körülményeknek, évszaknak nem megfelelő ruházkodás, a nem megfelelő tisztaságú, fűtésű otthon, melyek a gyermek nem kellő mértékű és ütemű fejlődéséhez, vagy megbetegedéséhez, illetve kiemelkedősen súlyos elhanyagolás esetén a gyermek halálához vezetnek. Ide sorolható 2017. január 1-jétől hatályba lépett jogszabály módosítás nyomán az orvosi ellátás felróható igénybe nem vétele vagy késleltetése, az orvosi előírások, utasítások figyelmen kívül hagyása, a védőoltások beadatásának indokolatlan késleltetése vagy elmulasztása.

Oktatási, nevelési elhanyagolás

Az elhanyagolás ezen formája gyakorlatilag kiváltképp az óvodába, iskolába járás elhanyagolásában, azaz a tankötelezettség nem teljesítésében érhető tetten. Pl. a szülő gyakran legalizálja a gyerek hiányzásait, nem reagál sem az iskola megkeresésére, sem a jegyző felszólítására, nem viszi a speciális ellátást igénylő gyermekét szakemberhez. Ide sorolható továbbá a tanulás, a készségfejlesztés akadályozása, azok ellenzése, a játékok, beszélgetések hiánya, a javasolt speciális fejlesztési, egészségügyi, képzési szolgáltatások elutasítása, az ismeret átadásának elmulasztása.

Érzelmi elhanyagolás

Az érzelmi elhanyagolás a gyermek érzelmi, pszichológiai fejlődéséhez szükséges gondoskodás elmulasztása, mikor a gyermek érzelmi biztonság, állandóság, szeretet nélkül él. Ilyennek tekinthető a gyermek érzelmi kötődésének mellőzése, annak elutasítása, a gyermekkel töltött idő túlzott rövidsége: pl. a szülőt nem érdeklik a gyermekével történtek, nem hallgatja meg őt, nem kommunikál vele. Az elhanyagolás ezen formájának felel meg továbbá az érzelmek kimutatásának elmulasztása, a gyermek kötődési igényének elutasítása, az intellektuális igényeinek figyelmen kívül hagyása, mikor a szülő megakadályozza a gyermekét a pszichés szükségleteinek megélésében.

Összességében elmondható, hogy a szülő elhanyagoló magtartásai közül az elégtelen felügyelet, azaz a gyermek életkorának nem megfelelő veszélyeztető körülmények fenntartása, a gyermek felügyeletének elmulasztása, illetőleg a gyermek megfelelő gondozás, elhelyezés biztosítása nélküli otthonhagyása, vagy végleges kitevése, az egészségügyi és orvosi elhanyagolás (megfelelő egészségügyi szolgáltatás igénybevételének kérésének elmulasztása vagy visszautasítása, orvosságok, gyógymódok alkalmazásának elmulasztása, előírások be nem tartása) a tünetek és következmények szempontjából átfedésbe kerülhetnek egymással, hiszen az elhanyagolás a gyermek korától, az elhanyagolás mértékétől és típusától függően többféle lehet. Járhat a gyermek halálával is akár, illetőleg fizikai-testi sérüléssel is, de megmutatkozhat organikus, illetőleg nem organikus fejlődési lemaradásban, gyenge iskolai teljesítményben, pszichés zavarokban, illetve további fizikai és magatartási tünetekben (ápolatlan megjelenés, állandó vagy megújuló kisebb betegségek, gyakori balesetek, szegényes higiénia).

Az elhanyagolás következményeinek hatása nagyban függ attól, hogy a gyermeket mely életszakaszban, mekkora mértékben és milyen hosszú ideig érte az elhanyagolás. Kisgyermekkorban jellemző következmény a szorongó, elkerülő kötődés, a nem organikus örömképtelenség szindróma, óvodáskorban a súlyos viselkedési zavarok, figyelmi és tanulási problémák, míg kisiskoláskorban visszahúzódás, tanulási zavar, serdülőkorban pedig kevés kortársi kapcsolat jellemezhetik.[17]

A bántalmazás okai és kockázati tényezői

A bántalmazás okai szerteágazóak, melynek körében többféle elmélet született arra vonatkozóan, hogy a bántalmazás oka miben rejlik. Az e körben végzett többféle kutatás egymástól eltérő adatokat eredményezett, ugyanakkor az egyik legnagyobb kutatási terület a szociológia, mely tudományág a szegénységnek, a munkanélküliségnek a gyermekbántalmazásra gyakorolt egyik döntő hatását mutatta ki. A kutatások eredménye szerint ugyan egyetlen tényező hatására is kialakulhat a bántalmazás a családban, de általában több tényező együttes jelenléte miatt következik be a családban az erőszak. Számos megközelítés született a gyermekbántalmazás modellezés szempontjából, hogy az milyen okból következik be.[18]

a) Ökológiai megközelítés

E modellt Bronfenbrenner dolgozta ki, fejlesztette tovább, mely modellben négy elemet különböztetünk meg:

  • gyermek saját jellemzőit;
  • a gondozó, nevelő jellemzőit;
  • a család és a gyerek szűkebb környezetének jellemzőit;
  • a közösség és a társadalom sajátosságait, ahol a gyerek él, mégpedig szociális, gazdasági, kulturális vonatkozásban egyaránt.

b) A pszichoanalitikus modell szerint a bántalmazás hátterét a kötődési zavarok, a korai anya-gyerek kapcsolat zavarai okozzák. Ezekben az esetekben az elhanyagolt gyermek felnőve nem vagy csak korlátozottan képes jó szülőként viselkedni, nem tud teljes és tartós érzelmi kapcsolatot létesíteni, fenntartani. Döntő jelentőséget tulajdonít e modell a terápiának, a konzultációs segítségnyújtásnak, melynek segítségével feldolgozhatóvá, kioldhatóvá teszi a kora gyerekkori élményeket, melynek következtében az ismétlési kényszer elkerülhetővé válik, a traumatizált gyerekből jobb szülő, kiegyensúlyozottabb felnőtt lesz. A kriminológiát illetően már régóta elfogadott az a nézet, hogy a bűnözői magatartás pszichikai mechanizmusokhoz kötődik. Ezen pszichoanalitikus modell szerint nem a bűnözés értelmezése a cél, hanem a személyiségjegyek strukturális vizsgálata.[19]

c) A szociális tanulás elméleti (behaviourista) modell alapja az, hogy valamennyien utánzással, elsősorban a jutalmazáson-büntetésen keresztül a látott példák alapján tanulunk. A bántalmazott, elhanyagolt gyermek ezt a fajta nevelési módot és viselkedést sajátítja el, így válik generációkon átívelővé a bántalmazói magatartás és életvitel. A bántalmazást a rossz tapasztalatoknak és nem a megfelelő kontrollnak tulajdonítják, minek okán a megfelelő terápia, jó módszerek megmutatása, megtanítása szerepe rendkívül jelentős. A beha­viorizmus atyja Watson volt, aki kísérleti tapasztalatok útján bebizonyította, hogy a félelem reak­ciójának idegrendszeri a háttere, mely mellett a környezet hatása jelentős, ugyanis a környezettől (is) függ, hogy az adott attitűd a gyermek viselkedésébe, személyiségébe mennyire épül be.[20]

d) Szocio-biológiai modell,amely szerint a mentális vagy fizikai fogyatékosság, betegség szolgálhat a bántalmazás alapjául, hiszen a gyermek sok odafigyelést, törődést igényel, vagy a szülő szégyelli és sorscsapásnak tekinti a lassan, másképp fejlődő gyermeket, illetve az ilyen gyermek fokozottan kiszolgáltatott a potenciális bántalmazóknak.

e) Családi diszfunkció modell, mely szerint a családnak magának van súlyos megbetegítő vagy betegséget fenntartó szerepe, mely modell többféle irányzatot foglal magában, ezek között szerepel a „bűnbak elmélet” is, ahol az egyik családtag a baj minden okozója és az ő bántalmazása a megoldás a családi együttműködésre, együttmaradásra.

f) Feminista modell, mely modell követői szerint az alapvető gondot a társadalom patriarchális hagyományokra épülő szemlélete és gyakorlata okozza, a gyerekek szexuális bántalmazása a nők munkahelyi, otthoni zaklatása mellett az intézményesített férfiuralom, a patriarchátus megnyilvánulása.

Vannak más perspektívából szemlélő modellek is, melyek főként a feltételezésekre alapított elméletek alternatívájaként jelentek meg és tudományos téziseket fogalmaztak meg.

Ilyen például a biológiai irányultságú elmélet, mely abból indul ki, hogy a személyiséget a genetikai adottságok nagyobb mértékben határozzák meg, mint a környezeti tényezők, azaz az öröklődés és a személyiségfejlődés egymásra épülő sajátossága – tehát a gének és temperamentum – erősebb faktort jelentenek, a gyermeket bántalmazó személy magatartása vizsgálatának hangsúlya a predesztináltságra helyeződik.

Összegezve kétségtelen, hogy a genetikai háttér, a környezeti tényezők és a társadalom, a kultúra együttesen hat a személyiségfejlődésre, azonban az manapság is vitás, hogy ezek a tényezők egymáshoz képest milyen mértékben gyakorolnak hatást az indivídumra.

Több kutatás foglalkozott azzal is, hogy milyen összefüggések vannak a gyermekbántalmazás tendenciái, gyakorisága között, melyek a gyermekbántalmazás kockázati tényezői.

A gyermekek oldaláról szemlélve a kutatások azt támasztották alá, hogy a gyermekbántalmazással érintett gyermekek között a legsérülékenyebbek a kisebb korúak, illetve különösen jelentős mértékben válnak fizikai bántalmazás áldozatává a koraszülöttek, a kis súllyal vagy a fogyatékkal születettek és az ikrek is, míg a tizenéveseket a verbális és a szexuális abúzus fenyegeti leginkább. Sokkal nagyobb mértékben fordulhat elő a bántalmazás, az elhanyagolás a szülő részéről, mikor utódja nem kívánt vagy titkolt terhességből született, krónikus beteg, testi vagy értelmi fogyatékos, illetve egyéb fejlődési vagy viselkedési problémákkal rendelkezik, illetve nehezen kezelhető gyermek. Mindez vagy azért, mert „reproduktív értéke alacsony”, vagy azért, mert a gyermek és a szülő között kötődési zavar keletkezik, mivel a gyermek fizikai, szellemi sérülése miatt a szülők nem, vagy kevésbé tudnak kialakítani vele bensőséges kapcsolatot.

Kedvezőtlen szociális, anyagi helyzet esetén a családban élő gyermekek születési sorrendje is jelentőséggel bír: a legkisebb gyermek elhanyagolása gyakoribb, ami annak tudható be, hogy a szülők tudat alatt az idősebb, a reprodukcióra esélyesebb gyermekük felé irányuló nagyobb mértékű odafigyeléssel a génjeik továbbörökítésének esélyeit ily módon növelhetik.

Nemek közötti különbséget is feltártak a kutatások, miszerint a lányok nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint a fiúk, akár újszülött gyilkosságról, éheztetésről, gyermekrablásról, szexuális abúzusról, akár prostitúcióra kényszerítésről van szó, ugyanakkor a fizikai bántalmazás tekintetében nincs jelentős eltérés a nemek arányát illetően. Ezzel szemben a szexuális bántalmazás sértettjévé a lányok sokkal nagyobb eséllyel válnak, mint a fiúk.

Itt kell megemlíteni az ún. „középső gyerek” szindrómát, ahol a születési sorrend meghatározó lehet a gyermek későbbi életének kialakulásában, jelentős személyiségformáló erővel hat, hatással lehet társas kapcsolataira, pár- és pályaválasztására egyaránt.

A szülői oldalról nézve a bántalmazó szülő magatartását, személyiségjegyeit több – pszichológiai, szociológiai, feminista – perspektívából vizsgálhatjuk, ugyanakkor egyértelműen azok az elméletek „győzedelmeskednek”, melyek szerint a bántalmazó szülő karakterét az őt körülvevő tágabb kontextusban kell szemlélni. Ezen interdiszciplináris megközelítésre jellemző, hogy a szakirodalomban számos tudományág képviselői – kriminológusok, pszichiáterek, pszicholó­gusok, szociológusok foglalkoznak e témával.

Az alkohol-, gyógyszer vagy drogfüggőség, a mentális problémák egyértelmű rizikófaktorokként jelentkeznek. Emellett hangsúlyozandó, hogy a túlaggódó szülői attitűd, vagy éppen ellenkezőleg: a nemtörődöm, közömbös szülő, illetve a szülő túlzott leterheltsége (a toleranciaküszöb kedvezőtlen változása miatt) szintén jelentős kockázati tényező lehet.

A bántalmazó szülő szempontjából a kutatások azt támasztották alá, hogy az egyedülálló anyák gyakrabban alkalmaznak súlyos testi fenyítést, mint a partnerrel együttélők. Ugyanakkor súlyos sérüléseket vagy halállal végződő gyermekbántalmazási eseteket gyakrabban követnek el férfiak. A szexuális abúzus elkövetői legtöbb esetben férfiak, illetve azok a szülők, akik maguk is bántalmazott gyermekként éltek, nagyobb eséllyel válnak maguk is ilyen szülővé. Jelentősége van a vérségi kapcsolatnak is: azokban a családokban, ahol a gyermek nem a vérszerinti utóda a vele egy háztartásban élő (nevelő)apának, gyakrabban jelenik meg a gyermekbántalmazás.

A kutatások eredményei alapján megfigyelhető az a tendencia is, miszerint a szülők életkora is jelentőséggel bír: a fiatalabb szülők az idősebbekhez képest gyakrabban bántalmazzák vagy hanyagolják el gyermeküket. Ennek oka bizonytalan, egyik lehetséges magyarázat szerint az idősebb korban gyermeket vállaló szülők nagyobb energiát fordítanak a gyermekük gondozására.

Az esetek többségében a férfiak azok, akik fizikailag, illetve szexuálisan bántalmazzák a gyermeküket, azonban ilyen esetekben tulajdonképpen a nők is bántalmazók, csak éppen „jellegükben” eltérőek: a bántalmazás során passzív szerepet töltenek be, a bántalmazás megakadályozása érdekében nem tesznek semmit, nem fordulnak segítségért, sok esetben feltételezhetően azért, mert ők maguk is meg vannak félemlítve a bántalmazó által, vagy nem tekintik olyan súlyúnak a kialakult helyzetet, ami hatósági beavatkozást igényelne. Ezekben az esetekben azonban az anya a bántalmazó bűntársának tekinthető.[21]

Mindamellett egységesnek tekinthetők azok a tapasztalatok, melyek szerint a bántalmazó, elhanyagoló szülőt gyakran jellemzi érzelmi éretlenség, csökkent vagy hiányzó empatikus képesség, agresszív személyiségjegyek, a dominanciára törekvés, infantilis személyiségszerkezet, önértékelési problémák, negatív énkép, a helyzethez nem adekvát konfliktuskezelési módok, alacsony megküzdési mechanizmus, kóros nevelési attitűdök, illetve gyermekének szükségletei, igénye iránti érzéketlenség.

A családi körülményeket illetően a munkanélküliség, a szegénység, az alacsony havi jövedelem növeli a gyermekbántalmazás esélyét: ahol tehát a család anyagi helyzete, gazdasági stabilitása fenyegetett, ott nagyobb arányban fordul elő bántalmazás vagy elhanyagolás. A gyermekbántalmazás valószínűsége nő az elvált vagy különélő szülők esetében, ugyanakkor csökken a nagycsaládban élőknél, ahol a gyermeknevelés gondját megosztják. Ezzel szemben a családi élet zsúfoltsága, a hely szűke növeli a bántalmazás valószínűségét. A család diszfunkcionális működése, a családi kapcsolatrendszerben fennálló zavarok szintén rizikófaktorként jelennek meg. Amennyiben a családtagok szerint a bántalmazás az együttélés normális velejárója, vagy a családot a konfliktusok, krízishelyzetek nem megfelelő kezelése jellemzi, azokban a családokban gyakrabban fordul elő az erőszak is.

Ugyanakkor hangsúlyozandó, hogy akár több kockázati tényező együttes jelenléte sem vezet szükségszerűen a családon belüli erőszakhoz, igen kedvezőtlen környezetben vagy körülmények között élő gyermekek családja is biztosíthat számára harmonikus, védelmező, szerető légkört, mellyel szemben egy kiegyensúlyozottnak, boldognak tűnő családban is előfordulhat gyermekbántalmazás.

Felismerés és megelőzés

Tekintettel arra, hogy a gyermek személyiségfejlődésének kiemelt területe a biológiai érettség, így az érzelmi magatartás jellegzetessége az iskolában kapott érdemjegyek, a családi környezetben és a kortársakkal való kapcsolatok milyenségében jelentkezik. A családon belüli erőszakot tehát mindig egy komplex rendszerként kell szemlélni, melyben a különböző tényezők, dimenziók és területek nem különíthetők el.

Ezen eltérő feltételek a gyermekbántalmazás területén is specifikusan jelentkeznek, a gyermek életkori szükségleteihez nem igazodó nevelői attitűd, a bántalmazás, az elhanyagolás következtében a személyiség fejlődésében zavarok lépnek fel, akár visszafordíthatatlan folyamatok keletkeznek, a biológiai, pszichés és mentális területeken elmaradás lép fel, amely a gyermek személyiségére hosszabb távon döntő hatást gyakorol. Minél gyakoribb és minél súlyosabb a gyermeket ért bántalmazás, annál nagyobb eséllyel következik be a krónikus és irreverzibilis pszichés szomatikus sérülés. A fizikai bántalmazások nyomai idővel meggyógyulhatnak, akár el is tűnhetnek, de vannak olyan károsodások (pl. maradandó érzékszervi károsodások, egyéb fizikai elváltozások), illetve olyan lelki sebek, amelyek sohasem gyógyulnak be.

Maga az a helyzet, amelyben a bántalmazás megnyilvánul, egyértelműen és minden esetben hatást gyakorol a gyermekre már rövid távon is, hiszen a büntetéseket előtérbe helyező, feltételek nélküli engedelmességet követelő nevelési attitűd szélsőséges alkalmazása kedvezőtlenül hat a gyermek mentalizációs képességének fejlődésére. Amennyiben azonban hosszú időn keresztül tart, a gyermek mindenképpen traumatizálódik. A bántalmazott gyermek nem a bántalmazó szülővel szemben válik ellenségessé, hanem éppen a kortársaival, tanáraival, más családtagokkal szemben (mely folyamatot „áttolásnak” nevezzük).

Mindezek mellett a szülő bántalmazó vagy elhanyagoló magatartása hatással van gyermeke naiv tudatelméletének fejlődésére is, amelynek segítségével a gyermek a másik ember által megmutatott, kívülről észlelhető felszíni viselkedésén túl a gondolataira, érzelmeire, érzéseire, vágyaira is reagálni tud. A bántalmazott, elhanyagolt gyermeknek azonban a másik ember tudatába ilyen módon való betekintés egy feszültségkeltő tényező, ami alacsonyabb szintű mentalizációt eredményez, azaz csökkentté válik az a képessége, aminek segítségével ki tudja választani a legadekvátabb viselkedési, válaszadási módot.

Éppen ezért nagyon fontos egyfelől a gyermekbántalmazás megelőzése, másfelől pedig annak felismerése, mely feladatokat illetően a szülők, a védőnők, a pedagógusok, a gondozók tevékenysége és felelőssége kiemelkedő, hiszen ezen személyek vannak a gyermekkel, a családdal napi kapcsolatban, a gyermek bármilyen jellegű bántalmazásának gyanújeleit ezen személyek ismerhetik fel legkorábban. E kötelezettségek körében a gyermekek különböző életkorában különböző feltételek biztosítása szükséges.

A családon belüli erőszakot éppen azért, mert a családtagok azt általában titkolják, nem egyszerű feladat felismerni.

Ezért van jelentősége a gyermekvédelmi törvényben rögzített jelzőrendszernek, melynek tagjait az 1997. évi XXXI. törvény (Gyermekvédelmi törvény) 17. § (1) bekezdése felsorolja, miszerint az egészségügyi szolgáltatást nyújtók, így különösen a védőnői szolgálat, a háziorvos, a házi gyermekorvos, a személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatók, a köznevelési intézmények, a rendőrség, az ügyészség, a bíróság, a pártfogó felügyelői szolgálat, az áldozatsegítés és a kárenyhítés feladatait ellátó szervezetek, a menekülteket befogadó állomás, a menekültek átmeneti szállása, az egyesület, az alapítványok és az egyházi jogi személyek, a munkaügyi hatóság, a javítóintézet, a gyermekjogi képviselő, a gyermekvédelmi és gyámügyi feladat körében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal, az állam fenntartói feladatainak ellátására a kormány rendeletében kijelölt szerv.

A gyermekvédelmi törvény 17. § (2) bekezdésében rögzítettek szerint a jelzőrendszer tagjait képező intézmények és személyek kötelesek a gyermek veszélyeztetettsége esetén jelzéssel élni a gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó szolgáltatónál, a gyermek bántalmazása, illetve súlyos elhanyagolása vagy egyéb más súlyos veszélyeztető ok fennállása, továbbá a gyermek önmaga által előidézett súlyos veszélyeztető magatartás esetén hatósági eljárást kezdeményezni. Ilyen jelzéssel és kezdeményezéssel bármely állampolgár és a gyermekek érdekét képviselő társadalmi szervezet is élhet.

A jelzőrendszer hatékony működtetése érdekében a gyermekjóléti szolgálat olyan észlelő és jelzőrendszert alakított ki és működtet, amely lehetővé teszi a gyermek veszélyeztetésének időbeli felismerését, az ehhez vezető okok feltárását, mely rendszeren belül figyelemmel tudja kísérni a gyermekek életkörülményeit, helyzetét. A jelzőrendszer tagjaitól a család és gyermekjóléti szolgálathoz érkeznek a jelzések, melyet követően a gyermek veszélyeztetettségének mértékéhez képest segítséget nyújt és/vagy intézkedésre tesz javaslatot.[22]

A jelzőrendszer működtetése, illetve működése során a szakmai felelősség elvének kell érvényesülnie, miszerint a jelzés nem választás kérdése, nem csupán lehetőség, hanem kötelezettség: minden a gyermekkel kapcsolatba kerülő szakembernek kötelezettsége jelezni, ha a gyermeket veszélyeztető körülményt, eseményt észlel és nem csupán abban az esetben, amikor súlyos veszélyeztetettség áll fenn.

A felelősség elve nyomán bűncselekmény gyanúja esetén (pl. kiskorú veszélyeztetésének bűntette) az ennek gyanúját észlelő szakember feladata a gyermekjóléti szolgáltatáson kívüli hatósághoz is fordulni annak érdekében, hogy a rossz bánásmód megszűnjön: a jelzőrendszerben a gyámhivatal feladata a feljelentés megtétele.

Ilyen esetben érvényesül a hatósági beavatkozás elve, miszerint a gyámhivatal és más hatóság eljárása során a gyermek bántalmazása, súlyos elhanyagolása esetén haladéktalanul környezettanulmányt készít, bármilyen módon kapcsolatot tarthat az ügyféllel, s a helyszíni szemlét a lezárt terület, épület, helyiség felnyitásával vagy az ott tartózkodó személyek akarata ellenére is megtarthatja.[23]

Emellett a törvény a jelzőrendszeri tagok számára együttműködési és kölcsönös tájékoztatási kötelezettséget is meghatároz.

A gyermekekkel kapcsolatba kerülő szakemberek számára nagyon fontos azon jelek ismerete, melyek felvetik a gyermekbántalmazás gyanúját. Ezt már nem csupán a többször hivatkozott 1. számú módszertani levél, hanem az Emberi Erőforrások Minisztériuma által 2016. áprilisában második, átdolgozott kiadásként kiadott „A gyermekvédelmi észlelő- és jelzőrendszer működtetése kapcsán a gyermek bántalmazásának felismerésére és megszüntetésére irányuló szektorsemleges egységes elvek és módszertanát tartalmazó módszertani útmutató” is részletesen rögzíti.

E módszertani útmutató az egyes gyanújelek súlyossága alapján meghatározza a teendőket, a jelzőrendszeri tagok, illetve a gyermekjóléti szolgálat teendőit, azok várható következményeit, illetve az elmaradásának kockázatát. Lényegében mind az enyhébb és időnként előforduló, kevésbé súlyos problémák, mind a súlyosan veszélyeztető magatartás, a folyamatos gyakori elhanyagolás, vagy az egészséges fejlődést, illetve akár az életet súlyosan veszélyeztető magatartások esetén kockázati tényezőként az került rögzítésre, hogy a legsúlyosabb kockázat az, ha a gyermekkel napi kapcsolatban lévő jelzőrendszeri tag nem észleli a veszélyeztetettséget, illetve nem, vagy csak késedelmesen tesz eleget a jelzési kötelezettségének.

Felhasznált irodalom:

 


A szerző bíró, Miskolci Törvényszék

[1] http://violentaimpotrivafemeilor.ro/wp-content/uploads/2016/09/CSALADON-BELULI-EROSZAK-A-MULTIDISZCIPLINARIS-CSAPAT-KOORDINALT-BEAVATKOZASA.pdf
(megtekintés időpontja: 2017.02.20.)

[2] http://www.parlament.hu/irom40/02390/02390.pdf

[3] http://medicalonline.hu/gyogyitas/cikk/gyermekbantalmazas_es_elhanyagolas (megtekintés időpontja: 2017.03.30.)

[4] Alföldi Ágnes Dóra: A családon belüli erőszak megítélése és megelőzésének eszközei a magyar és az európai uniós jogban (http://jesz.ajk.elte.hu/alfoldi47.html 1. o. – megtekintés időpontja: 2017.02.25.)

[5] Dr. Katonáné dr. Pehr Erika: A gyermekbántalmazás nemzetközi megítélése – avagy hogyan fegyelmezzük gyermekeinket (http://www.gyermekbantalmazas.hu/celcsoportok/szuloknek/item/
a-gyermekbantalmazas-nemzetkoezi-megitelese-avagy-hogyan-fegyelmezzuek-gyermekeinket – megtekintés
időpontja: 2017.03.25.)

[6] Dr. Kovács Zsuzsanna, Dr. Scheiber Dóra, Dr. Herczog Mária szerkesztésében, az Országos Gyermek-egészségügyi Intézet gondozásában a gyermekbántalmazás és elhanyagolás témakörében készült módszertani ajánlás tervezet (http://www.ogyei.hu/upload/files/gyermekb_modszertani_ajanlas.pdf – megtekintés időpontja: 2017.03.25.)

[7] Kemény Gábor: A családon belüli erőszak jogi prevenciója és büntetése a magyar jogrendszerben (Pécs, 2014. 85. o.)

[8] szociologiaszak.uni-miskolc.hu/…/családon_belüli_ erőszak.ppt (megtekintés időpontja: 2019.03.24.)

[9] A gyermekbántalmazás és elhanyagolás megelőzése, felismerése és kezelése – módszertani ajánlás tervezet – Igazságügyi Minisztérium: Összefoglalás a családon belüli erőszak ellen (http://www.ogyei.hu/upload/files/gyermekb_modszertani_ajanlas.pdf – megtekintés időpontja: 2019.02.20.)

[10] http://medicalonline.hu/gyogyitas/cikk/gyermekbantalmazas_es_elhanyagolas (megtekintés időpontja: 2019.03.25.)

[11] Révész György: Szülői bánásmód – gyermekbántalmazás, Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2004. 38. o.

[12] Herczog Mária: Gyermekbántalmazás, Komplex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest, 2007. 66–67. o.

[13] Herczog Mária: i. m.73. o.

[14] Révész György: i. m. 38. o.

[15] http://www.life.hu/csalad/20121120 – családon belüli erőszak a gyermek is áldozat szemtanúként (megtekintés időpontja: 2017.03.05.)

[16] Herczog Mária: i. m. 128. o.

[17] Révész György: i. m. 38. o.

[18] Herczog Mária: i. m. 47. o.

[19] Korinek László: A XX. század kriminológiai elméletei. In: Göncöl Katalin – Kerezsi Klára – Korinek László – Lévay Miklós (szerk.): Kriminológia-Szakkriminológia, Complex Kiadó, Budapest, 2006, 100. o.

[20] Pléh Csaba: Pszichológiatörténet. Gondolat Kiadó, Budapest, 1992, 151. o.

[21] Herman Judith: Trauma és gyógyulás. Az erőszak hatása a családon belüli bántalmazástól a politikai terrorig, Háttér Kiadó, Budapest, 2003. 142. o.

[22] Módszertani útmutató a gyermekvédelmi észlelő- és jelzőrendszer működtetése kapcsán a gyermek bántalmazásának felismerésére és megszüntetésére irányuló szektorsemleges egységes elvek és módszertan – Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2. átdolgozott kiadás, 2016. április (18–22. o.)

[23] Gyvt. 130/A. § (1) bekezdés.

Hozzászólások

hozzászólás