1. Bevezető gondolatok
A költségvetési érdekek büntetőjogi védelme szükségszerűen együtt alakult, fejlődött az állam költségvetési politikájával és a költségvetéspolitikai koncepciót kifejező költségvetés-igazgatási szabályokkal.[1] A költségvetéspolitika és a költségvetés-igazgatási szabályok a történelem során gyakran változtak, s a büntetőpolitikára gyakorolt hatásukra tekintettel a költségvetési- és pénzügyi büntetőjog szabályai nem voltak olyan hosszú életűek, mint a hagyományos büntetőjog rendelkezései.[2]
A gyakran változó és szerteágazó költségvetés-igazgatási joganyag Wiener A. Imre szerint a szabályozás tárgyát tekintve két csoportból tevődik össze. Az egyik csoportot a termelésre és a fogyasztásra, a másikat pedig a pénzgazdálkodásra és a költségvetési-pénzügyi és jövedéki igazgatásra[3] vonatkozó államigazgatási rendelkezések jelentik.
Ez utóbbi kategória – azaz a jövedéki-büntetőjog – számos jogtörténeti előzménnyel szolgál, de szignifikáns szabályozási gyújtópontként mégis az adócsalás törvényi tényállásnak elfogadását kell tekinteni, s az alábbiakban ezzel a témakörrel szándékozunk foglalkozni.
2. Megjegyzések a jövedéki jog morális hátteréhez
Az erkölcsi gondolatnak helye kell lennie az állami pénzügyek működésében, mindenekelőtt a pénzügyi politikában és az adóigazgatásban.[4]
Mahler Sándor szerint a pénzügyi politika nyomorúságos századok tanulsága után jutott el ahhoz a belátásához, hogy mind az állami kiadásoknál, mind az állami bevételeknél kerülni kell az erkölcsi elvvel való összeütközést.
A pazarlás, az önkény, a visszaélések, az állampolgárok felesleges zaklatása csak zavart okoz az államgépezet működésében.
Az adómorálra kedvezően hat a kiszámíthatóság[5], a közpénzek hovafordításáról való pontos és gyors elszámolás, hiszen ezzel a felesleges gyanúsítgatás, legendakeltés megelőzhető.
Fontos, hogy a közterhek arányos megosztására törekedjen az állam, mivel ellenkező esetben az adómorál szintje csökkenhet.
Az állam bevételi forrásai nem sérthetik meg az erkölcsiség követelményeit, miként Mariska Vilmos írta egyik tanulmányában: „Semmi nem bizonyosabb, mint az, hogy a közintézményekben rejlő erkölcsellenes állapotok politikai és gazdasági tekintetben is megrontják a nemzetet. Ha az erkölcsiség meglazul, az egész állami szervezet bomlásnakindul. A közerkölcsiséget sért intézményektől az államnak annál inkább óvakodnia kell, mert minél nagyobb tekintélytől ered a rossz példa, annál veszedelmesebb s annál több utánzóra talál.”[6] Egy állam csak akkor tud stabil társadalmi rendet felépíteni és fenntartani, ha magával szemben érvényesíti a moralitás követelményét.[7]
Nem tudni, hogy napjaink egyes politikusai olvasták-e a pénzügyi jog honi klasszikusait, de tény, hogy a luxuskörülmények között élők esetleges megadóztatásának gondolata nem új keletű elképzelés, gondolok itt a fényűzési forgalmi adóra vagy a fényűzési lakásadóra.[8]
Az erkölcsi és igazságossági elvek[9] szemmel tartásával felépített helyes adórendszer sikeres végrehajtása szempontjából kardinális pont az adóerkölcs. Mahler szerint ennek hiányában a leghelyesebb elvek mentén megalkotott rendszer is hajótörést szenved, mert pénzügyileg eredménytelen lesz.
A modern adórendszer conditito sime qua non-ja az adóerkölcs[10]. Etikai fegyelem nélkül a jövedelemadó funkciót téveszt. Hibás alapállás a külföldi adórendszerek névértéken történő átvétele, helyette inkább azok szellemét kell recipiálni, az angol tisztességet és a német kötelességtudatot.
Az adórendszerek egyik Achilles-sarka a bevalláson alapuló adófizetés hatékonysága, mivel ez jelent igazi erkölcsi teherpróbát az adózónak. A bevallások hamissága előbb-utóbb a becsületes adózók agyonterheléshez vezet, s a pénzügyi eredménytelenség az adókulcsot emelését vonja maga után, majd végül a becsületes adózókon csattan az állam adóostora. Az adócsaló tehát nemcsak az államok, de jogkövető adózótársait is megkárosítja.
Az adórendszer etikus természete korunk kutatóit és jogalkotóit is egyaránt foglakoztatja.[11] Bánfi Tamás szerint az etikus adózó a jogszabályt alkotó szándéka szerint gondolkodik, a jogszabály alapján cselekszik. Az etikus adózó fogalmi köréből kizárt az adóelkerülés, az adóoptimalizálás.[12] Véleménye szerint az adózók adómorálját javítani, etikus adózókká tenni nem egyszerű, de nem is megoldhatatlan feladat. Generális éllel az alábbi javaslatokat teszi meg: a lehető legegyszerűbb adórendszert kell kialakítani[13], a számviteli rendszer egyszerűsítése és a nemzeti adórendszerek nemzetközi összehangolása.
Bánfi az adózó adómorálja és a többi adózó adófizetési hajlandósága között összefüggést lát, ezért az egyéni és a családi adóbevallás (adófizetés) titkosságának az eltörlése az adófizetési hajlandóságot javítaná. Egy ugyan költségvetési szempontból előremutató javaslatnak tűnik, de megítélésem szerint komoly alapjogi sérelmek forrása lehet, illetve egyéb visszaéléseknek is táptalajul szolgálhatna.
Az adásvételi ügyletekben számla (nyugta) ellenében történő fizetés viszont valóban fokozhatja az adómorált. Természetesen mindez csak a megfelelő ellenőrző mechanizmusokkal működhet hatékonyan.
Az adótitok feloldása ugyanakkor az adózót kriminális cselekmények céltáblájává is teheti, hiszen ezáltal bűnözői körök legálisan információs szerezhetnek mások anyagi, jövedelmi helyzetéről.
Bánfi kapcsolatot lát az etikus adózás és a korrupció között. Véleménye szerint a korrupció szükségszerűen adócsalás is, mert a korrupcióból eredő jövedelem adóalap nem lehet. Vagyis a korrupció mindenkor kettős bűntény, csalás és adócsalás. A csalás feltárása és bizonyíthatósága nélkül az adócsalás felderíthetetlen, ezért a korrupciót kell az összes lehetséges eszközzel. Ezzel a megállapítással csak részben tudunk egyet érteni, abban hivatkozott szerzőnkkel ugyanakkor közös platformunk vagyunk, hogy a korrupció elleni küzdelem a politikai szereplők részéről inkább a virtualitás, s nem a realitás szintjén mozog.[14]
3. Záró gondolatok
A mindenkori államhatalom abban érdekelt, hogy növelje az etikus és csökkentse az adócsalók körét. Mindez nem megy egyik napról a másikra. Az bizonyos, hogy az adófizetési hajlandóság egyik leghatékonyabb fegyvere a nyilvánosság, de mindez csak a személyiségi jogok megfelelő védelme mellett kivitelezhető.
Irodalom
Bánfi Tamás: Igazságos adó(rendszer) vagy etikus adózó? Köz-gazdaság 2014/4. Különszám az adópolitikáról. 99–107. o.
Ercsey Zsombor – Szilovics Csaba: Innovation in Tax Systems. In: Harsányi János Szakkollégium (Komárno), Lifelong Learning Magyarország Alapítvány (Budapest), Selye János Egyetem, Gazdaságtudományi Kar (Komárno) (szerk.) Szellemi tőke, mint versenyelőny avagy A tudásmenedzsment szerepe a versenyképességben. Budapest, Lifelong Learning Magyarország, Alapítvány. 2010.
Mahler Sándor: Erkölcs és pénzügyek. Közgazdasági Szemle 1925. XLIX. évfolyam 68. kötet 226–246. o.
Mariska Vilmos: A magyar pénzügyi jog kézkönyve. Hatodik, teljesen átdolgozott kiadás. Franklin-Társulat, Budapest, 1896.
Szilovics Csaba: Az államháztartás pénzügyi jogi rendszere. Janus Pannonius Tudományegyetem, Pécs, 1997.
Szilovics Csaba – Ercsey Zsombor (ford.): Stability and Calculability Regarding the Taxation of Natural Persons in the Period of 1998–2005. In: Jakab András, Takács Péter, Tatham Allan F. (szerk.) The transformation of the Hungarian legal order 1985–2005: transition to the rule of law and accession to the European Union. 167–171. o.
Szilovics Csaba: Az igazságosság elveinek érvényesülése a természetes személyek adóztatásában. JURA 2012/1. 119–126. o.
Wiener A. Imre: A gazdasági bűncselekmények fogalmáról. Állam- és Jogtudomány 1979/1. 42–63. o.
Wiener A. Imre: Gazdasági büntetőjoguk történeti áttekintése. Jogtudományi Közlöny 1982/10. 765–775. o.
A szerző egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék
[1] A kor mértékadó teoretikusa Wiener A. Imre szerint mind a jogalkotás, mind a jogalkalmazás egyaránt keresi azokat a módszereket, amelyekkel a jogi felelősség különböző formái és a gazdaságpolitikai célkitűzések egymással szinkronba hozhatók. Lásd.: Wiener A. Imre: A gazdasági bűncselekmények fogalmáról. Állam- és Jogtudomány 1979/1. 47. o.
[2] Wiener A. Imre: Gazdasági büntetőjoguk történeti áttekintése. Jogtudományi Közlöny 1982/10. 765. o.
[3] Szilovics Csaba: Az államháztartás pénzügyi jogi rendszere. Janus Pannonius Tudományegyetem, Pécs, 1997. 3–10. Ezt követően a szerző részletesen bemutatja a magyar költségvetési jog történeti állomásait, így annak bővebb elemzésétől eltekintek.
[4] Mahler Sándor: Erkölcs és pénzügyek. Közgazdasági Szemle 1925. XLIX. évfolyam 68. kötet 227. o.
[5] A magyar helyzetről bővebben lásd: Szilovics Csaba – Ercsey Zsombor (ford.): Stability and Calculability Regarding the Taxation of Natural Persons in the Period of 1998–2005. In: Jakab András, Takács Péter, Tatham Allan F. (szerk.) The transformation of the Hungarian legal order 1985–2005: transition to the rule of law and accession to the European Union. 167–169. o.
[6] Mariska Vilmos: Az államgazdaságtan kézikönyve. Ötödik, átdolgozott kiadás. Franklin-Társulat. Budapest, 1905.
[7] Mahler (1925), 229. o. A szerző szerint az erkölcsi elvekkel szembemenő adók akár megszüntethetők, de erkölcsi okok alapján új adók is kivethetők pl. hadinyereségadó.
[8] Mahler (1925), 229. o.
[9] Lásd bővebben: Szilovics Csaba: Az igazságosság elveinek érvényesülése a természetes személyek adóztatásában. JURA 2012/1. 121–122. o.
[10] Mahler (1925), 223. o. A szerző szerint a progresszió, a létminimum adómentessége, a fundált jövedelem különbözeti adóztatása és a terhek levonhatása ma már communis oponio.
[11] Ercsey Zsombor – Szilovics Csaba: Innovation in Tax Systems. In: Harsányi János Szakkollégium (Komárno), Lifelong Learning Magyarország Alapítvány (Budapest), Selye János Egyetem, Gazdaságtudományi Kar (Komárno) (szerk.) Szellemi tőke, mint versenyelőny avagy A tudásmenedzsment szerepe a versenyképességben. Budapest, Lifelong Learning Magyarország, Alapítvány. 2010. 85. o.
[12] Bánfi Tamás: Igazságos adó(rendszer) vagy etikus adózó? Közgazdaság 2014/4. Különszám az adópolitikáról. 102. o.
[13] Bánfi (2014), 102. o. A létező adórendszerek nem csak bonyolultak, hanem fölöslegesen bonyolultak.
[14] Bánfi (2014), 104.o.