Bevezető gondolatok
Napjainkban már a büntetőeljárási joganyag szerves részét képezik a sértettek védelmét, illetve jogaik hatékony érvényesítését elősegítő rendelkezések. E szabályok keletkezése mögött a nemzetközi előírások, így az Európai Unió áldozatvédelmi törekvései állnak. A hatályos rendelkezésekben testet öltenek azon elvárások, amelyek a jogalkalmazó kötelezettségévé teszik a büntetőeljárás talán legkiszolgáltatottabb személyeinek, a sértetteknek, valódi empátiával és a lehetséges eljárási eszközökkel történő támogatását.
Tanulmányomban a sértett büntetőüggyel kapcsolatos tájékoztatáshoz való jogával, annak is azon elemével kívánok részletesebben foglalkozni, miszerint a sértett a megfelelő tájékoztatást követően – ha kéri – értesítést kaphat a letartóztatott terhelt szabadon bocsátásról.[1] A téma kétségtelenül marginálisnak tűnhet, azonban az írásomban mégis a jogintézmény jelentőségét és a bíróság szerepét igyekszem hangsúlyozni.
A tanulmány első részében a jogintézmény szabályozásának előzményeivel, indokaival kívánok foglalkozni néhány kérdés felvetésével, míg a második részében egy általam készített kutatás eredményét kívánom ismertetni. A kutatás a 2018. és 2019. év október 31. napjáig terjedő időre vizsgálta a Debreceni Járásbíróság nyomozási bírái által elbírált (előzetes) letartóztatással kapcsolatos büntetőügyek tekintetében azt, hogy mennyiben érvényesül a gyakorlatban a nyomozási bírák felé támasztott sértetti tájékoztatási kötelezettség.
A jogintézmény előzményei és jogi környezete[2]
Számos nemzetközi dokumentum központi témája az áldozatok, különös tekintettel a sértettek legsérülékenyebb csoportja, a gyermekek védelme.[3] Nem csupán az ENSZ égisze alatt születtek gyermekjogi tárgyú nemzetközi dokumentumok[4], hanem maga az Európa Tanács is tevékenyen részt vett e korcsoport oltalmát célzó jogi környezet fejlesztésében.
Az Európa Tanács 2007. október 25. napján aláírt ún. Lanzarote Egyezménye[5] kiemelt figyelmet fordított az áldozatok felé nyújtandó tájékoztatásnak, így különösen annak, hogy tudomással bírjanak az eljárás alakulásáról, általános menetéről, az abban betöltött szerepükről, valamint az általuk kezdeményezett ügy kimeneteléről.[6]
Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága 2010. november 17. napján iránymutatást adott közre a gyermekbarát igazságszolgáltatásról[7]. E dokumentum a gyermekbarát igazságszolgáltatás általános elemeként határozta meg a gyermek áldozatok tájékoztatásához fűződő elvárásokat, így különösen a haladéktalan és megfelelő módon (életkorának, érettségének megfelelően, az általa értett nyelven, a nemi és kulturális sajátosságok figyelembevételével) történő tájékoztatást a jogokról, az eljárás előrehaladásáról, illetve annak kimeneteléről. Az iránymutatás alapelveként jelölte meg a részvétel (tájékoztatás, hozzáférés, véleménynyilvánítás) követelményét, melyet aszerint differenciált, hogy az a bírósági eljárás előtt, alatt vagy után jelentkezik.[8]
Az Európai Unió legutóbbi áldozatvédelmi törekvéseinek nyomán újabb és újabb szabályokkal bővült azon jogosultságok köre, melyet a sértettek igénybe vehetnek. Az EU 2001/220/IB számú kerethatározata (2001. március 15.) előírta, hogy a sértettnek a hatósággal való első érintkezésétől kezdve, a megfelelő eszközön és nyelven történő hozzáférése valamennyi érdekei védelméhez szükséges jelentős információhoz, biztosítva legyen. Ezen túl elvárásként fogalmazta meg, hogy a veszélyeztetett sértettet – szükség esetén – értesítse a hatóság a büntetőeljárás alatt álló, avagy már elítélt személy szabadon bocsátásáról.[9] A kerethatározatot felváltó EU 2012/29/EU számú irányelvével (2012. október 25.) nagyban bővült az áldozat eljárási jogainak katalógusa.[10] Az üggyel kapcsolatos tájékoztatáshoz való jog kiemelt jelentőséget kapott, így követelményként jelent meg az áldozatok indokolatlan késedelem nélküli, indokolt formában történő tájékoztatása az ügy érdemét befolyásoló hatósági döntésekről, avagy a lényeges eljárási cselekményekről. Az irányelv a terhelt szabadon bocsátásáról szóló értesítési kötelezettség alapjául immáron az áldozat erre irányuló kérelmét tekintete.[11] Ez utóbbi részjog képezi a tanulmány tárgyát.
Az elmúlt közel öt évben a büntetőeljárási törvényünk rendelkezései között egyre-másra jelentek meg azok a szabályok, melyek a sértettek jogainak, érdekeinek fokozott oltalmazását szolgálják. Évekkel ezelőtt lépett ugyanis hatályba az a törvénymódosítás, amely a 2001/220/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló 2012/29/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv átültetését célozta, mely számos helyen módosította, egészítette ki eljárási kódexünket.[12] Az EU irányelv implementálása nyomán új jogintézményként jelent meg a hazai büntetőeljárási szabályok körében az üggyel kapcsolatos tájékoztatáshoz való jog elemeként a terhelt szabadon bocsátása esetén fennálló értesítése a sértettnek. A magyar szabályozás egészen a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (továbbiakban: Bv. tv.) elfogadásának közlönyállapot szerinti idejére nyúlik vissza, amely azonban mind a hatályba lépését megelőzően, mind pedig azt követően is módosult. A jogalkotó újraszabályozta ugyanis a korábban beiktatott eljárási és végrehajtási rendelkezéseket felismerve az irányelvhez képest szűkítő hazai szabályozást, melyről a későbbiekben részletesebben is szó lesz.[13]
A büntetés-végrehajtási törvénnyel párhuzamosan a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (továbbiakban: rBe.) is módosult, és új előírásként rendelkezett arról, hogy az előzetes letartóztatás elrendelése esetén a nyomozási bíró, illetve tanácselnök (egyesbíró) e jogról a sértettet hivatalból kötetes tájékoztatni[14].
A végrehajtási kódex rendelkezéseivel összhangban a rBe. is előírta a sértett felé történő értesítési kötelezettségét a hatóságoknak. A szabályozás szerint – szemben a jogról való tájékoztatással – az értesítés a sértettnek a hatósághoz benyújtott kérelmével keletkező azon jogosultsága, hogy a sérelmére elkövetett bűncselekménnyel összefüggésben, indokolatlan késedelem nélkül közöljék vele a terhelt szabadon bocsátásának időpontját vagy szökését a törvény által rögzített, szabadságelvonással járó büntetések, intézkedések, avagy kényszerintézkedések esetén.[15]
A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (továbbiakban: Be.) is átemelte a korábbi kódex szabályait.[16]
A tájékoztatáshoz való jog és a bűnügyi személyes adat megismeréséhez való jog szabályozásának elvei
Az uniós jogharmonizáció célja volt, hogy a sértettek tudomással bírjanak az általuk kezdeményezett büntetőeljárás alakulásáról, illetve az annak során gyakorolható jogaikról. A korábban hatályban volt és a jelenleg is hatályos büntetőeljárási törvény rendelkezései az említett elveknek megfelelnek. Jelen vannak ugyanis azon megkívánt jogosultságok, amelyek az eljárás során többféle pozícióban is megjelenő sértettet megilletik. A jogirodalom e jogokat különböző csoportokba sorolja[17], és mindkét eljárási törvényünkben is rögzítésre került a sértetti jogosultságok köre[18], mint ahogyan meghatározták az eljáró hatóságok erre vonatkozó tájékoztatási kötelezettségét is.
Mindenekelőtt kiemelést érdemel, miszerint az eljáró hatóságnak a sértettet nem csupán tájékoztatnia kell az eljárás aktuális szakaszában gyakorolható jogairól, hanem adott esetben meg kell győződnie arról is, hogy a figyelmeztetést megértette-e, illetve szükség szerint további magyarázatot köteles adni. Minderre különösen a kiskorú[19] vagy fogyatékossággal élő sértettek tekintetében kell törekedni, mindezt oly módon teljesítve, hogy életkorukra[20], érettségükre, illetve állapotukra tekintettel egyszerű és közérthető legyen[21]. Nyilvánvaló, hogy az adott életkor nagyságától, illetve fogyatékosság mikéntjétől függően másként teljesíthető e követelmény, azonban érdemes fokozott körültekintéssel eljárni, ugyanis amennyiben e rendelkezések megsértése (mentességi jogra történő figyelmeztetés) lényeges hatással volt a bűnösség megállapítására, akkor az az ítélet kasszációjához is vezethet.
A büntetőüggyel kapcsolatos tájékoztatással összefüggő sértetti jogok egyik eleme a terhelt szabadon bocsátása esetén fennálló értesítéshez való joga a sértettnek, azaz nem más, mint a bűnügyi személyes adat megismeréséhez fűződő jogának érvényesítése.[22] A bűnügyi személyes adat különleges személyes adatnak minősül, melyet a vonatkozó jogszabályok fokozott védelemben részesítenek még a sértett tekintetében is.[23] A büntetőeljárási törvényünk – implementáció útján – ugyanakkor a sértetti érdekek érvényesülése érdekében elismeri a sértett azon jogát, hogy bizonyos esetekben ezen különleges személyes adatát a terheltnek megismerje. Itt találkozik a fogvatartottak különleges személyes adatainak a védelme és annak megismeréséhez fűződő sértetti érdek, mely utóbbi – megismerésére irányuló kérelem esetén – háttérbe szorítja a terhelt adatvédelmi jogát.
A sértettek adatmegismerési joga csupán 2015. november 1. napjától vált teljes körűvé, ugyanis 2015. január 1. napjától kizárólag az élet, a testi épség és az egészség elleni szándékos, ötévi vagy azt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények (Btk. XV. Fejezet), valamint a nemi erkölcs elleni bűncselekmények (Btk. XIX. Fejezet) sértettje élhetett e joggal. Az említett időponttól azonban már elhárult az akadálya a joggyakorlásnak minden olyan bűncselekmény esetén, melynek eljárásjogi értelemben van sértettje.[24] Ez alól kivétel csak az előzetes kényszergyógykezelés és a kényszergyógykezelés képez, mivel értelemszerűen ezen kényszerintézkedés és intézkedés esetén kizárólag a személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntető cselekmény sértettje gyakorolhatja e jogát.[25]
A hatályos eljárási kódex sértett fogalmára tekintettel érdemes felvetni azt a kérdést, hogy vajon e jog valójában mind a természetes és mind a nem természetes személy sértettet megilleti-e. A tanulmány nem vállalkozik a sértetti definíció elemzésére, de alapvetően megállapítható, hogy a számos kritikát megélt korábbi sértetti fogalommeghatározás[26] az új kódexszel már korszerűbben és pontosabban jelöli meg a bűncselekményt elszenvedett fél fogalmát, külön kiemelve a sértett természetes, avagy nem természetes (jogi) személy voltát, és a bűncselekménnyel védett jogának közvetlen sérelmét, veszélyeztetését, ezzel is elkerülve a sértetti kör büntetőeljárási cél tekintetében történő indokolatlan kiterjesztését. A kérdés megválaszolásához szükséges utalni a már említett EU irányelv vonatkozó rendelkezésére, mely szerint e jog az áldozatot illeti meg, akit pedig a természetes személlyel azonosít,[27] mint ahogyan a már említett Lanzarote Egyezmény is.[28] Mindennek tükrében, megvizsgálva a jogintézmény célját és rendeltetését is, arra a következtetésre juthatunk, hogy e jog voltaképpen a természetes személy sértett (halála esetén a helyébe lépő személy) joga. A jogintézmény célja ugyanis az, hogy az értesítés révén a sértettnek legyen ideje felkészülni a terhelt szabadulására annak érdekében, hogy a szükséges (óv)intézkedéseket megtegye, mivel az implementáció arra a feltevésre helyezkedik, hogy a terhelt elégtételt kíván venni a sértetten az eljárási magatartásának, illetve vallomásának rá nézve hátrányos és kedvezőtlen volta miatt.
A jogról történő tájékoztatási kötelezettség hivatalbóli kötelezettsége az eljáró hatóságnak, mivel a törvény helyesen abból indul ki, hogy a sértett nem ismeri a jogait. E kötelezettség teljesítése lesz a joggyakorlás előfeltétele. Míg – előre bocsátva a későbbiekben kifejtendő részt – a szabadulásról való értesítést a sértett erre irányuló kérelme alapozza meg (egyúttal eredményezve a hatóság kötelezettségét), mellyel a törvény tiszteletben tartja a sértett rendelkezési jogát, tehát azt, hogy a jogáról történő tájékoztatás birtokában eldönthesse, hogy szükségesnek tartja-e az értesítését, avagy sem.
Első lépés: jog a tájékoztatáshoz – tájékoztatási kötelezettség
A sértett tájékoztatáshoz való jogát általános jelleggel a következőképpen határozza meg a Be.: „a sértett jogosult arra, hogy a büntetőeljárási jogairól és kötelességeiről a bíróságtól, az ügyészségtől és a nyomozó hatóságtól felvilágosítást kapjon”.[29] A tájékoztatás akkor éri el a célját, ha az teljes körű, közérthető és a joggyakorláshoz szükséges módon történik meg, mely valamennyi hatóság kötelezettsége. A jogalkotó mégis kiemeli a hatóságok közül a bíróságot, nevezetesen a nyomozási bírót, amikor előírja, hogy „a letartóztatást elrendelő határozat közlésével egyidejűleg az 51. § (5) bekezdésben foglalt jogáról a sértettet tájékoztatni kell.”[30] Nem vitásan a jogról való tájékoztatás kiemelt és hivatalból történő kötelezettsége a nyomozási bírónak, mely nyomatékosítás indoka arra vezethető vissza, hogy a büntetőügyben a nyomozási bíró az, aki elsőként dönthet a gyanúsított letartóztatásának az elrendeléséről, ami egyúttal a sértett értesítéshez való jogának alapját is keletkezteti. Itt szükséges utalni rá, hogy az eljárási törvény egyébként mindezt a perbíró kötelezettségeként is említi az ügydöntő határozat kézbesítésével egyidejűleg.[31] Nyilván ez utóbbi esetben akkor bír jelentőséggel a jogról történő tudomásszerzés, ha a vádlott letartóztatását a bíróság az elsőfokú, de nem jogerős ítélet kihirdetését követően rendeli el, avagy tartja fenn, illetve vele szemben olyan büntetést vagy intézkedést szab ki, alkalmaz, amely a sértettnek a Be. 51. § (5) bekezdése szerinti értesítéshez való jogát megalapozza.
Kérdéses lehet, hogy terhel-e más hatóságot (is) e tájékoztatási kötelezettség. A válasz csakis igenlő lehet, melynek egyszerű indoka maga a jogszabály, amely – mint ahogyan arra korábban utaltam – általános jelleggel, valamennyi hatóságot jelöli meg e kötelezettség teljesítésének címzettjeként, még akkor is, ha külön csak a nyomozási és perbírót nevesíti.[32] Ezen álláspont helyességét a gyakorlat is visszaigazolta, ugyanis a kutatás során több esetben is tapasztalható volt, hogy a nyomozó hatóság a tanú kihallgatásáról felvett jegyzőkönyvbe beépítette e jogról való tájékoztatást a letartóztatás elrendelése esetére, ahol a sértettnek a KÉREM/NEM KÉREM rovat megfelelő válaszának aláhúzásával lehetősége is nyílt a rendelkezési jogának gyakorlására, tehát ily módon már ott helyben elő is terjeszthette a kérelmét. E tájékoztatási kötelezettség az eljáró ügyészség részéről is teljesítendő, annál is inkább, mivel a vádirat benyújtásáig a gyanúsított letartóztatását ő maga is megszüntetheti.[33] Amennyiben tehát a gyanúsított letartóztatásának megszüntetésére a vádirat benyújtását megelőzően kerül sor, akkor a sértett csak akkor lesz abban a helyzetben, hogy az értesítéshez való jogát gyakorolja, és ezáltal a szükséges óvintézkedéseket megtegye, ha jogairól korábban tájékoztatást kapott. Azt is ki kell emelni, hogy bármely hatóság által teljesített tájékoztatási kötelezettség – a Be. kifejezett rendelkezésére is figyelemmel – a nyomozási bírót nem mentesíti annak teljesítése alól. Az általam végzett kutatás ezen tájékoztatási kötelezettség teljesítését vizsgálta a nyomozási bírói eljárásban.
Második lépés: a kérelem benyújtása
A Bv. tv. rendelkezik a kérelem benyújtásának szabályairól, melynek értelmében letartóztatott esetén az a büntetőügyben eljáró ügyészségnél nyújtandó be.[34] Miután a kutatás arra nem adhat választ, hogy a vádhatósághoz érkezett-e ilyen kérelem, ezért érdemes lehet megvizsgálni, hogy vajon más hatósághoz, így a bírósághoz e kérelem benyújtható-e.
Mint ahogyan utaltam rá, amennyiben a nyomozó hatóság jegyzőkönyvben tájékoztatja e jogáról, akkor a sértett ott helyben, rögtön gyakorolhatja a rendelkezési jogát, tehát lényegében a nyomozó hatósághoz nyújtja be az értesítésre vonatkozó kérelmét. A kutatás alapján az is rögzíthető, hogy a Debreceni Járásbíróság nyomozási bíráinak gyakorlata azt igazolta, miszerint a bírák a sértettet a járásbírósághoz való benyújtás lehetőségéről tájékoztatják. Mindez nem kifogásolható és nyilvánvalóan nem is képezi formai akadályát annak, hogy a kérelmet a címzett bíróság továbbítsa a gyanúsítottat fogvatartó bv. intézet felé. Annál is inkább így van ez, mivel maga a Bv. tv. rendelkezik arról, hogy a bíróság a sértett kérelméről értesíti a letartóztatást foganatosító bv. intézetet.[35] A kutatás egyébként azt nem támasztotta alá, hogy a tájékoztatott sértettek kifejezetten a bíróság részére nyújtották volna be kérelmüket, ugyanis az érintett közel két év alatt csak elvétve érkezett ilyen beadvány a bírósághoz.[36]
Szükséges említést tenni arról is, hogy valamennyi hatóságnak magát a kérelmet, valamint a benne szereplő sértetti adatokat zártan kell kezelnie, biztosítva azt, hogy az ne juthasson a terhelt tudomására.[37] Kérdésként merülhet fel, hogy abban az esetben, ha a nyomozó hatóság a sértett adatainak zártan történő kezelését nem rendelte el a tanúkihallgatás kezdetén, majd a vallomás felvétele után tájékoztatja a sértett-tanút e jogáról, aki ott helyben előterjeszti a jegyzőkönyvbe a kérelmét, akkor miként biztosítható a zárt adatkezelés. Megoldás lehet, hogy a nyomozó hatóság a vallomás felvételét és egyúttal a jogról történő tájékoztatást követően nem a tanúkihallgatási jegyzőkönyvben, hanem annak aláírása után külön nyilatkozatban rögzíti a sértett kérelmét, így a pozitív tartalmú kérelem zárt kezelése biztosítható.
Harmadik lépés: jog az értesítéshez – értesítési kötelezettség
A korábban kifejtettekből is következik, hogy az értesítési kötelezettség vonatkozásában a hatóságokat nem terheli automatikus kötelezettség, mivel azt kizárólag a benyújtott sértetti kérelem ténye keletkeztetheti (rendelkezési jog).
A Bv. tv. értelmében a letartóztatott szabadon bocsátásáról (szökéséről) történő értesítési kötelezettség címzettje a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (továbbiakban: BVOP).[38] Felnőttkorú gyanúsított esetén az értesítés rendjét a közvetett értesítés elve határozza meg azáltal, hogy az esemény bekövetkezéséről a terheltet fogvatartó bv. intézet haladéktalanul tájékoztatja a BVOP-t, amely ugyancsak haladéktalanul értesíti erről a sértettet.[39] Az értesítés ezen módjának oka, hogy a sértett ne szerezzen tudomást arról, hogy a gyanúsítottat melyik intézetben tartották fogva. E terhelti védelem alapja az EU már említett irányelvében keresendő, amely nyomán keletkezett jogszabályok szerint a BVOP semmilyen módon nem utalhat a fogvatartás helye szerinti bv. intézetre.[40] Szükséges utalni rá, hogy a jogszabály további terheltet védő intézkedéseket is kilátásba helyez azonosított támadás vagy fenyegetés veszélyére utaló adatok esetén. Mindebből látható, hogy egy párhuzamos védelmi szabályozás jött létre a sértett érdekeinek védelme mentén, elismervén azt, hogy szabadon bocsátása esetén maga a bv. intézetből szabadult gyanúsított is veszélynek lehet kitéve akár a sértett, vagy hozzátartozói, akár más személy részéről.
Az értesítési kötelezettség teljesítésének BVOP részéről folytatott gyakorlata külön kutatás tárgya lehetne, ezért érdemesebb talán azt a kérdést tisztázni, hogy a közvetett úton értesítésre kötelezett BVOP mellett (helyett vagy megelőzve) terheli-e értesítési kötelezettség magát az eljáró bíróságot (ügyészséget, nyomozó hatóságot). A kérdés talán azért is tűnhet alaposnak, mivel a törvény szabályai szerinti értesítési modell felveti a haladéktalanság követelményének csorbulását azokban az esetekben, amikor a késedelem valóban veszéllyel jár. A válasz e körben is igenlő lehet, mivel a jogalkotói akarat alapján – mely a Be. 51. § (5) bekezdésében foglalt és általános jelleggel előírt tájékoztatási (Bv. tv. rendelkezéseivel összevetve valójában értesítési) kötelezettségben ölt testet – köteles a letartóztatást megszüntető bíróság, illetve az ügyészség (közvetetten a nyomozó hatóság) akár rövid úton is, de indokolatlan késedelem nélkül értesíteni a kérelmező sértettet e döntéséről, egyúttal a terhelt szabadon bocsátásról. Ezáltal teljesülne a Bv. tv. által megkövetelt haladéktalanság, mivel a közvetettséggel szemben immáron a közvetlenség érvényesülne, mindez oly módon, hogy nem sérülne a terhelt védelméhez fűződő érdek sem (ebben az esetben ugyanis a fogvatartás helyéről a sértett nem szerezne tudomást). Mindez kellő gyorsaságot eredményezne, amely pedig a tényleg soron kívüli, azonnali intézkedést igénylő esetekben valóban elengedhetetlennek bizonyulhat, mivel a sértett felkészülési lehetőségének megteremtésével nem csupán az ő és a vele együtt élő hozzátartozók védelme, hanem az ismételt bűnelkövetés valószínűsége is jó eséllyel csökkenthető.
E témakör lezárásaként egy gondolat erejéig talán érdemesnek tűnik felvetni, hogy a letartóztatott terhelt szabadon bocsátása az értesítési kötelezettség viszonylatában pontosan mit is jelent. A jogalkotói akarat szerint mindez nem csupán a letartóztatás teljes körű megszüntetésére, hanem a bűnügyi felügyelet (távoltartás) egyidejű elrendelésére is vonatkozik, mivel a sértettel azonos település közigazgatási területére elrendelt bűnügyi felügyelet a sértett védelme szempontjából ugyanolyan megítélés alá esik, mint egy letartóztatás (teljes körű) megszüntetéséről szóló döntés. A sértett viszonylatában az tehát teljesen irreleváns, hogy a szabadított terhelt valójában kényszerintézkedés alatt áll-e, vagy sem, amikor vele egy vagy földrajzi értelemben közeli településen tartózkodik.
A jogintézmény előzményeivel, elveivel és indokaival, valamint az említett három lépésben elkülöníthető szabályozási modellel a tanulmány első részét le is kívánom zárni, melynek összegzéseként talán annyi emelhető ki, hogy a büntetőeljárásban valamennyi hatóság a saját eszközeivel köteles elősegíteni a sértetti jogok érvényesülését, ezáltal pedig azt, hogy a sértett – kérelme esetén – kellő időben megkapja a szükséges felvilágosítást a terhelt szabadlábra kerüléséről. A tanulmány további részében a már említett kutatás eredményeivel kívánok foglalkozni.
Kutatási eredmények
Elöljáróban ki kell emelni, hogy a kutatást az illetékes törvényszék elnökének engedélye alapján, adatvédelmi nyilatkozat mellett végeztem el.[41]
A kutatás tárgya a Debreceni Járásbíróság Nyomozási Bírájához 2018. évben és 2019. év október 31. napjáig érkezett és (előzetes) letartóztatás elrendelése tárgyában befejezett olyan büntetőügyek voltak (Bny.), amelyek tekintetében a büntetőügy jellemző bűncselekménye esetében eljárásjogi értelemben vett sértett volt rögzíthető, és amelyek vonatkozásában kötelezően érvényesült a hatóságok közötti elektronikus kapcsolattartás és iratkezelés. Ez utóbbi kritérium alapozta meg azt, hogy a bíróság belső elektronikus nyilvántartási rendszerébe (BIR-O) a bíróságon keletkezett és a bírósághoz érkezett dokumentumok feltöltése révén tulajdonképpen a papíralapú ügyiratokkal egy tekintet alá eső, mindezekkel egyező elektronikus iratanyag álljon rendelkezésre a kutatás sikeres elektronikus elvégezhetősége érdekében.42
A kutatás – az ügyek bizonyos szempontú adatgyűjtésén – arra a kérdésre kereste a választ, hogy a Be. 479. § (5) bekezdésében foglalt tájékoztatási kötelezettség érvényesül-e a nyomozási bírák letartóztatás elrendelésével kapcsolatos gyakorlatában, és ha igen, akkor miként. Már most ki kell emelni, hogy e tájékoztatási kötelezettség teljesítésére vonatkozó eredmény egy minimumszámot (-arányt) jelöl, mivel tételes, papíralapú aktavizsgálatra nem került sor. Az eredményt torzíthatja az iratkezelési szabályzat szerinti feltöltési kötelezettség elmaradása, így az erre vonatkozó adatok elsősorban tájékoztató jellegűnek tekintendők annál is inkább, mivel a 2019. év egészének feldolgozása révén az eredmény változhat.
A Debreceni Járásbírósághoz a 2018. évben az összes Bny. ügycsoportba érkezett ügy száma 511 ügy volt, melyből 119 ügy tárgya volt letartóztatás elrendelése (23%). Ezen ügymennyiségből 87 ügy tárgya olyan bűncselekmény tekintetében történő (előzetes) letartóztatás elrendelés, melynek volt sértettje (73%). A 87 ügy iratai közül 74 ügy volt elektronikus akta.
A 74 elektronikus ügyben összesen 107 gyanúsított szerepelt
|
Férfi |
Nő |
Fiatalkorúak |
|
|
97 (91%) |
10 (9%) |
29 (27%) |
|
|
|
Férfi |
Nő |
|
|
27 (93%) |
2 (7%) |
||
A 74 elektronikus ügyben összesen 130 sértett szerepelt
|
Férfi |
Nő |
18 éven aluli |
Védekezésre képtelen (időskorú, vak, mozgásában korlátozott) |
|
|
72 (55%) |
58 (45%) |
8 (6%) |
10 (8%) |
|
|
|
Fiú |
Lány |
||
|
2 (25%) |
6 (75%) |
|||
A 74 elektronikus ügy tekintetében a jellemző bűncselekmények aránya a következő:
|
1. |
lopás bűntette (vétsége) |
26% |
|
2. |
rablás bűntette |
23% |
|
3. |
testi sértés bűntette |
15% |
|
4. |
kifosztás bűntette |
14% |
|
5. |
szexuális erőszak bűntette |
10% |
|
|
egyéb bűncselekmények (5) |
12% |
Ezen 74 ügyből 48 ügy esetében volt igazolt az elektronikus nyilvántartási rendszer adatai alapján a sértetti tájékoztatás iránti nyomozási bírói intézkedés, amely a vizsgált ügyek 65%-a volt:
(A tájékoztatási kötelezettség igazolt teljesítése döntően két tanácshoz kötődött)
A Debreceni Járásbírósághoz 2019. október 31. napjáig az összes Bny. ügycsoportba érkezett ügy száma 557 ügy volt. Ebből 106 ügy tárgya volt letartóztatás elrendelése (19%), melyből 81 ügy tárgya olyan bűncselekmény tekintetében történő letartóztatás elrendelés, melynek volt sértettje (76%). Valamennyi büntetőügy elektronikus akta volt.
A 81 ügyben összesen 102 gyanúsított szerepelt
|
Férfi |
Nő |
Fiatalkorúak |
|
|
97 (95%) |
5 (5%) |
18 (18%) |
|
|
17 (94%) |
Férfi |
Nő |
|
|
1 (6%) |
|
||
A 81 ügyben összesen 167 sértett szerepelt
|
Férfi |
Nő |
18 éven aluli |
Védekezésre képtelen |
|
|
99 (59%) |
68 (41%) |
22 (13%) |
18 (11%) |
|
|
|
Fiú |
Lány |
||
|
11 (50%) |
11 (50%) |
|||
A 81 ügy tekintetében a jellemző bűncselekmények aránya a következő:
|
1. |
rablás bűntette |
24% |
|
2. |
lopás bűntette (vétsége) |
21% |
|
3. |
kifosztás bűntette |
11% |
|
4. |
szexuális erőszak bűntette |
10% |
|
5. |
testi sértés bűntette |
7% |
|
|
egyéb bűncselekmények (7) |
27% |
A 81 ügyből 52 ügy esetében igazolt az elektronikus nyilvántartási adatok alapján a sértetti tájékoztatásról történt nyomozási bírói intézkedés, ez a vizsgált ügyek 64%-a volt:
(A tájékoztatási kötelezettség igazolt teljesítése döntően két tanácshoz kötődött)
Az adatokból a következő összegző megállapítások tehetők:
- Már a 2019. töredékévre az összes Bny-es ügy tekintetében ügyszámnövekedés (8%) történt,
- mindkét évben az összes iktatott Bny-es ügy 21%-a volt átlagban a(z előzetes) letartóztatás elrendelésével kapcsolatos ügy.
- A gyanúsítottak száma csökkent (107-ről 102-re), akik döntő többségében férfiak (91%, 95%),
- az fk. gyanúsítottak száma (29-ről 18-ra) és aránya is csökkent (27%-ről 18%-ra), akik döntő többségében ugyancsak férfiak (93%, 94%).
- A sértettek száma azonban nőtt (130-ról 167-re), ahol kissé magasabb a férfiak aránya (55%, 59%),
- jelentősen nőtt a 18 éven aluli sértettek aránya (6%-ról 13%-ra), akik közül számottevően nőtt a fiúk aránya (25%-ról 50%-ra),
- kisebb mértékben nőtt a védekezésre képtelen sértettek aránya is (8%-ról 11%-ra).
- A jellemző bűncselekmények tekintetében mindkét évben a vagyon elleni bűncselekmények aránya a legmagasabb, azon belül is leginkább az erőszakos vagyon elleni bűncselekmények vannak döntően jelen (rablás, kifosztás),
- 2019-re a lopás helyett a rablás bűntette volt a legmagasabb arányú, harmadik helyre ez évben a kifosztás bűntette került,
- 2019-re a szexuális erőszak bűntettével kapcsolatos ügyek száma kissé nőtt azzal, hogy annak aránya változatlan volt, de a többi bűncselekményhez képest hangsúlyosabbá vált, ugyanis arányában majdnem elérte a kifosztások arányát, és maga mögé utasította a testi sértés bűntettével kapcsolatok ügyeket.
- A sértettel érintett ügyekben 2018. és 2019. években 65%, illetve 64% volt azon elektronikus ügyek aránya, melyek tekintetében a nyomozási bíró igazoltan intézkedett a sértett tájékoztatásáról. Mindez minimumaránynak, így elsősorban tájékoztató jellegűnek tekintendő. Erre is tekintettel az eredmény közel sem minősül kedvezőtlennek, mindazonáltal azt is mutatja, hogy e tájékoztatási kötelezettség teljes egészében nem vált még a nyomozási bírák mindennapi gyakorlatának szerves részévé.
Összegzésként
A tanulmányommal igyekeztem ezen nem túl központi jelentőséggel bíró témára kicsit ráirányítani a figyelmet, felvázolva a megfogalmazott elvárásokat valamennyi hatóság, így a bíróság felé is. A hivatkozott jogszabályok mind a sértett jogról történő tájékoztatását, mind pedig a terhelt szabadon bocsátásáról szóló haladéktalan értesítést minden büntetőeljárásban részt vevő hatóság kötelezettségévé tette. Nyilvánvaló, hogy e szervek közül is kiemelt szerepe van azoknak, amelyek a büntetőeljárási kódex értelmében dönthetnek a terhelt letartóztatásának elrendeléséről, avagy annak megszüntetéséről. E jogintézmény valódi jelentőségét az igazolhatná leginkább, ha a megjelölt kötelezettségek teljesítése valóban csökkentené, elkerülhetővé tenné a terhelt nem várt megjelenésével és a retorzió lehetőségével az esetleges tragédiák bekövetkezését.
Összegzésként kijelenthető, hogy a sértetti jog- és érdekvédelmet célzó, átültetéssel keletkezett eljárási szabályok alapvetően rendelkezésre állnak. Ezzel azonban nem szabad megelégedni, ugyanis a szabályok csak akkor nyernek igazi értelmet, ha azokat az eljáró hatóságok – így a bíróság is – kellő hozzáértéssel és a pártatlanságot nem sértő empátiával alkalmazza, mellyel a büntetőeljárás terheltközpontúsága a bűncselekmény következtében sérelmet szenvedő fél irányába megfelelően ellensúlyozhatóvá válik.
(Kézirat lezárása: 2019. december 16.)
A szerző bírósági titkár, Debreceni Ítélőtábla, abszolvált PhD hallgató, Debreceni Egyetem Marton Géza Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola.
[1] Nem kizárólag letartóztatott terhelt esetén jogosult a sértett az értesítésre, hanem a törvény e körbe sorolja még a végrehajtandó szabadságvesztést, az elzárást, az előzetes kényszergyógykezelést, a kényszergyógykezelést, valamint a javítóintézeti nevelést is.
[2] Felhasználva: LENCSE Balázs: Gondolatok a sértett büntetőüggyel kapcsolatos tájékoztatáshoz való jogának hazai szabályairól, Miskolci Egyetem Doktoranduszok Fóruma, Állam- és Jogtudományi Kar Szekciókiadványa, Miskolc, 2016, 169–173.
[3] Gyermek minden olyan személy, aki a 18. életévét nem töltötte be.
[4] Lásd: Genfi Nyilatkozat (1924), Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (1946), Gyermekek jogairól szóló Nyilatkozat (1959. november 20.), Gyermek jogairól szóló Egyezmény (1989. november 20.)
[5] A gyermekek védelméről a szexuális kizsákmányolás és a szexuális bántalmazás elleni Egyezmény, kihirdette a 2015. évi XCII. törvény.
[6] Lanzarote Egyezmény 31. cikk (Általános óvintézkedések) 1. pont a) és b) alpont.
[7] http://www.coe.int/en/web/children/child-friendly-justice (letöltési idő: 2016.06.06.)
[8] Lásd bővebben: GYURKÓ Szilvia: Gyermekbarát igazságszolgáltatás, Kriminológiai tanulmányok, 49. kötet, 2012, 111–113. o. (http://www.okri.hu/images/stories/KT/kt49_2012_sec.pdf, letöltési idő: 2016.06.07.)
[9] EU 2001/220/IB kerethatározat 4. cikk (3) bekezdés.
[10] RÓTH Erika: A sértett/áldozat büntetőeljárás-beli jogaira vonatkozó uniós minimumszabályok, In: Emberek Őrzője, Tanulmányok Lőrincz József tiszteletére, Eötvös Kiadó, Budapest, 2014, 165. o. (http://www.eltereader.hu/media/2014/05/Emberek_orzoje_Lorincz_Tanulmanyok-I_READER.pdf, letöltési idő: 2016. február 8.)
[11] EU 2012/29/EU irányelv 6. cikk (5) és (6) bekezdés.
[12] A bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról és a 2001/220/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2012. október 25-i 2012/29/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv átültetése érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2015. évi CLI. törvény.
[13] 2015. évi CLI. törvény 4. § (3) bekezdése és 48. §-a.
[14] rBe. 214. § (4) bekezdés, rBe. 262. § (1) bekezdés, rBe. 327. § (2a) bekezdés.
[15] rBe. 51. § (4) bekezdés.
[16] Be. 51. § (5) bekezdés.
[17] Lásd: KRATOCHWILL Ferenc: A sértett jogi helyzete a magyar büntetőeljárási jogban, ELTE, Budapest, 1990. 41–45. p., vagy TÓTH Tihamér: A sértett jogállása a büntetőeljárásban, Belügyi Szemle, 1974/1. sz. 14–15. p.
[18] rBe. 51. § (2) bekezdésének a)–d) pontjai, Be. 51. § (1) bekezdés a)–i) pontjai
[19] A helyes terminológia tekintetében lásd: HERKE Csongor: Lehet-e a tanú gyermekkorú vagy fiatalkorú? In: Gál István László (szerk.): Tanulmányok Tóth Mihály professzor 60. születésnapja tiszteletére. PTE ÁJK, Pécs, 2011. 281–292. o.
[20] Bővebben: ELEK Balázs: Az életkor jelentősége a gyermekkorú tanúk kihallgatásakor a büntetőeljárásban, Belügyi Szemle, LIX. évfolyam, 3. szám, 2011. 93–111. o.
[21] rBe. 62–62/A. §-ai, Be. 74. §.
[22] Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (továbbiakban Info. tv.) 3. § 4. pontja értelmében bűnügyi személy adat a büntetőeljárás során vagy azt megelőzően a bűncselekménnyel vagy a büntetőeljárással összefüggésben, a büntetőeljárás lefolytatására, illetve a bűncselekmények felderítésére jogosult szerveknél, továbbá a büntetés-végrehajtás szervezeténél keletkezett, az érintettel kapcsolatba hozható, valamint a büntetett előéletre vonatkozó személyes adat.
[23] Info. tv. 3. § 3. pont b) alpont.
[24] Be. 50. § értelmében sértett az a természetes vagy nem természetes személy, akinek vagy amelynek a jogát vagy a jogos érdekét a bűncselekmény közvetlenül sértette vagy veszélyeztette.
[25] A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (továbbiakban: Btk.) 78. §; Be. 301. §.
[26] Például: KIRÁLY Tibor: Büntetőeljárási jog, 3. átdolgozott kiadás, Osiris, Budapest, 2003, 176. o.; BÓCZ Endre: A pótmagánvádról, Ügyvédek Lapja 2004/2. 27. o.; TREMMEL Flórián: Magyar büntetőeljárás, Dialóg Campus, Budapest–Pécs, 2001, 184. o.
[27] EU irányelv 2. cikk (1) bekezdés a) pont, 6. cikk (5) bekezdés.
[28] Lanzarote Egyezmény 3. cikk c) pont, 31. cikk 1. pont b) alpont.
[29] Be. 51. § (1) bekezdés e) pont.
[30] Be. 479. § (5) bekezdés.
[31] Be. 454. § (2) bekezdés.
[32] Lásd Be. 51. § (1) bekezdés e) pont.
[33] Be. 279. § (7) bekezdés.
[34] Bv. tv. 13. § (2) bekezdés.
[35] Bv. tv. 13. § (3) bekezdés.
[36] Meg kell jegyezni, hogy a zártan kezelt adatok a bíróság elektronikus nyilvántartási rendszerének Dokumentumtárába nem tölthetők fel. A feltöltendő dokumentumok köréről a későbbiekben még szó lesz.
[37] Bv. tv. 13. § (5) bekezdés.
[38] Bv. tv. 13. § (3) bekezdés.
[39] Tovább árnyalja a képet, hogy fiatalkorú terheltek vonatkozásában a szabályozás némileg eltérő, mivel a fogvatartó bv. intézet esetükben nem a BVOP-t, hanem a sértett lakóhelye szerint illetékes rendőrkapitányságot köteles haladéktalanul tájékoztatni az esemény bekövetkeztéről, amely szintén haladéktalanul köteles értesíteni a sértettet [Bv. tv. 13. § (4) bekezdés].
[40] A szabadságvesztés, az elzárás, az előzetes letartóztatás és a rendbírság helyébe lépő elzárás végrehajtásának részletes szabályairól szóló 16/2014. (XII. 19.) IM rendelet 146/A. § (2) bekezdés.
[41] Debreceni Törvényszék Elnökének 2019.El.IV.D.2/14-2. számú engedély alapján.
42 A bíróságok egységes iratkezelési szabályzatáról szóló 17/2014. (XII. 23.) OBH utasítás 16. § (1) bekezdés.