Dr. Lencse Balázs: Specifikus védelmi szükséglet, avagy különleges bánásmód az uniós normáktól az új büntetőeljárási kódexig

Kategória:Szakcikkek
pdf letoltes

 

1. Bevezetés

A sértetti jogok nemzetközi és uniós téren megindult fejlődésében egyre nagyobb hangsúly került a sértettek speciális körének, a kiskorúak fokozatos védelmére vonatkozó szabályok kialakítására. Ezen életkori csoport alapján privilegizált sértetti kör mellett a jogalkotó a védett kategóriát kiterjesztette a tőlük eltérő tulajdonságaik alapján sérülékeny csoportba tartozó sértettekre is.

A téma aktualitását mi sem mutatja jobban, mint hogy a Gyermek jogairól szóló Egyezmény, az Európa Tanács Lanzarote egyezménye és Miniszteri Bizottságának iránymutatása, valamint az Európai Unió áldozatvédelmi irányelve nyomán a gyermekközpontú igazságszolgáltatással összefüggő speciális szabályok ma már olyannyira szerves részét képezi hazánk joganyagának, hogy mindez az új büntetőeljárási kódex főbb szabályozási elveinek egyike lett.

A tanulmány célja, hogy egy vázlatot adjon a különleges bánásmódot igénylő sértetti kategóriáról az unió áldozatvédelmi rendelkezéseinek rövid ismertetésével kezdve, a korábban hatályos büntetőeljárási törvény implementált szabályainak bemutatásán át, egészen a szupranacionális törekvések új eljárási kódexben történt továbbfejlesztéséig. A dolgozat a teljesség igénye nélkül egy összevetést is kíván nyújtani a téma büntető eljárásjogi rendelkezéseinek változása tekintetében.

2. Az Európai Unió áldozatvédelmi törekvéseinek legfőbb állomásai[1]

A sértetti érdekek erősítésének kiemelt fontosságú színtere a jogalkotás. Az Európai Unióban a kétezres évek előtt indult el a sértettel kapcsolatos kérdések közösségi rendezése, melyet elsődlegesen a személyek szabad mozgása, így a más tagállamban való sértetté válás fokozódó veszélye idézett elő. Felismerték, hogy uniós szinten kell azokat a szabályokat megalkotni, melyek a más tagállamban sértetté váló személyek jogait egy szintre emelik az adott állam polgáraival[2]. Általánosságban az unió elvárása nem a normák szó szerinti átültetése volt, hanem hogy a jogszabályok tiszta jogi helyzet megteremtése útján biztosítsák a követelmények implementálását[3].

Az unió intézkedéseinek tételes ismertetésétől eltekintve leginkább két állomást kívánok kiemelni. Az egyik ilyen mérföldkő az Európai Unió Tanácsa által 2001. március 15. napján elfogadott „a büntetőeljárásban a sértett jogállásáról” szóló 2001/220/IB kerethatározat[4] (továbbiakban: Kerethatározat) volt, melynek célkitűzései között a bűncselekmények áldozatai részére való megfelelő tájékoztatás, támogatás, védelem, és a büntetőeljárásokban való részvétel biztosítása szerepelt. A Kerethatározat volt az első olyan jelentős jogi dokumentum, amely már ún. kemény jogi eszközök útján törekedett a sértettek büntetőeljárási helyzetére vonatkozó szabályok egységesítésére[5].

Ezt követően az EU Tanácsa által 2011. június 10. napján elfogadott állásfoglalás, az ún. Budapest Ütemterv[6] tekinthető kiemelkedőnek, melyben kijelentették, hogy uniós szinten kell fellépni a bűncselekmények áldozatai jogainak megerősítése, valamint fokozott támogatásuk és védelmük érdekében. Ennek megfelelően felül kellett vizsgálni, és ki kellett egészíteni a Kerethatározatot, amelynek eredménye az Európai Parlament és a Tanács által 2012. október 25. napján megalkotott 2012/29/EU irányelvben[7] (továbbiakban: Irányelv) öltött testet.

Az Országgyűlés a 2015. október 6-i ülésnapján fogadta el a bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról és a 2001/220/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2012. október 25-i 2012/29/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv átültetése érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2015. évi CLI. törvényt. E törvény 2015. november 1. napján lépett hatályba, eleget téve a tagállamok átültetési kötelezettségének határidejéről szóló rendelkezésnek.

Áldozatvédelmi irányelv szabályozási szintjei, a specifikus védelmi szükséglettel rendelkező áldozatok oltalma

A tagállamok által alkalmazandó intézkedések célja, hogy megvédjék az áldozatokat és családtagjaikat a másodlagos és ismételt áldozattá válással, a megfélemlítéssel és a megtorlással szemben.

Az Irányelv általánosságban is tartalmazott előírásokat a bűncselekmények áldozatainak védelmét illetően[8]. Előírta, hogy az áldozat (családtagjai) a terhelttel az eljárási cselekmény helyszínén – ha azt a bizonyítási eljárás nem követeli meg – ne kerülhessen kapcsolatba. Emellett azt is tartalmazta, miszerint a nyomozás során úgy kell eljárni, hogy az áldozatot a feljelentés megtételét követően indokolatlan késedelem nélkül kihallgassák, és ezek számát a minimális mértékűre csökkentsék.

Az Irányelv – felismerve, hogy az áldozati körön belül is differenciálni kell – különös rendelkezéseket fogalmazott meg az ún. specifikus szükségletekkel rendelkező áldozatok védelme érdekében. Előírta a tagállamok számára olyan rendelkezések megalkotását, amelyek lehetővé teszik, hogy megfelelő időben egyéni értékelés készüljön az áldozatok specifikus védelmi szükségleteinek meghatározása céljából. Ennek során figyelembe kell venni az áldozat személyes jellemzőit, a bűncselekmény típusát, természetét, valamint a bűncselekmény körülményeit. Fontos, hogy a gyermek áldozatok[9] vonatkozásában a specifikus védelmi szükségletek meglétét vélelmezni kell.

A nyomozás során – egyebek mellett – biztosítani kell, hogy a gyermek áldozat valamennyi kihallgatását bizonyítékként felhasználható audiovizuális eszközzel rögzítsék, valamint a kihallgatásukat kiképzett szakemberek útján vagy az ő segítségükkel, erre a célra ki (vagy át-) alakított helyiségben elvégezzék el. Az áldozat valamennyi kihallgatását – amennyiben ez nem ellentétes az eljárás hatékonyságával – ugyanannak a személynek kell foganatosítania, sőt bizonyos bűncselekmények esetén[10] az áldozat kérelmére vele azonos nemű személynek kell a kihallgatását elvégeznie, feltéve, ha ez a nyomozást nem veszélyezteti.[11]

A bíróság előtti eljárásban olyan intézkedések útján kell a tárgyalást lefolytatni, melynek célja az áldozat és az elkövető közötti vizuális kapcsolat elkerülése, avagy a cél érdekében a tárgyalás egészéről a nyilvánosság kizárása.

2013/C-378/02. számú bizottsági ajánlás

Az Európai Bizottság 2013. november 27. napján ajánlást fogadott el a büntetőeljárás során gyanúsított és vádolt kiszolgáltatott személyekre vonatkozó eljárási biztosítékokról. Az ajánlás ösztönző rendelkezések révén törekedett felhívni a tagállamok figyelmét az olyan terheltre, aki életkora, szellemi vagy fizikai állapota, illetve súlyos érzékszervi fogyatékossága, elmebetegsége vagy kognitív zavara folytán nem képes megérteni a büntetőeljárást, ezáltal képtelen abban hatékonyan részt venni. Az ilyen kiszolgáltatott személyeket az eljáró hatóságnak haladéktalanul azonosítani kell, orvosi vizsgálat és szakvélemény alapján. Az ajánlás előírta, hogy a kiszolgáltatott személyek kihallgatását a nyomozási szakaszban audiovizuális eszközzel rögzíteni kell, valamint külön rendelkezéseket tartalmazott a tájékoztatáshoz való jog, az ügyvédi és orvosi segítség igénybevétele, a szabadságelvonás, és a magánélet védelme tekintetében is. A bizottsági ajánlásról a későbbiekben még részletesen lesz szó.

3. A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosítása[12]

A jogalkotó az Irányelv tekintetében fennálló implementálási kötelezettség teljesítése érdekében a korábbi büntetőeljárási törvénybe beiktatta „A sértettekre vonatkozó különös rendelkezések” alcímet. Az Irányelv általános áldozatvédelmi rendelkezéseinek való megfelelést volt hivatott szolgálni a Be. 62/B. §-a, míg a specifikus védelmi szükségletekkel rendelkező áldozatok védelmére emelte be a Be. 62/C. §-át. A korábbi eljárási kódexben egyébként több helyen is találkoztunk az átültetés során bekerült további új rendelkezésekkel.

A Be. 62/B. §-a elvárás szintjén fogalmazza meg a hatóságokkal szemben, miszerint törekedni kell az eljárásuk előkészítése és végrehajtása során arra, hogy a saját eszközeikkel minimalizálják a sértett és a terhelt találkozási esélyét, valamint kerüljék a kötelező együttes jelenlétükkel járó bizonyítási cselekmények indokolatlan megismétlését. A találkozás esélyét a nyomozást végző hatóság – a módosítás indokolásával egyetértve – leginkább azzal csökkentheti, ha a sértettet és a terheltet eltérő időpontra, avagy más helyiségbe idézi, illetve használja az ún. különleges meghallgató szobát. Érdemes továbbá az elkerülhetetlen szembesítést úgy megszervezni, hogy a sértett és a terhelt csak és kizárólag a szoros értelembe vett bizonyítási eljárás során legyen egyszerre, egy helyen jelen.

A bírósági tárgyalás alkalmával is törekedni kell arra, hogy a bíróság épületében a tárgyalást megelőzően, avagy annak szüneteiben a sértett a vádlottól elkülönült helyen várakozhasson. Kötelezően alkalmazandó előírás erre vonatkozóan nincs, melynek nyilvánvalóan az az oka, hogy hazánkban is sok olyan bírósági épület van, ahol ennek megvalósítására egyszerűen nincs technikai lehetőség[13]. Ennek ellenére egyre nagyobb számban állnak már ma is rendelkezésre olyan helyiségek a bíróságokon, amelyeket kifejezetten a tanúk védelme érdekében létesítettek (ún. tanúszoba). Emellett vannak olyan bíróságok is, ahol a sértettek (tanúk) elkülönült folyosón várakozhatnak. Amennyiben pedig a terheltet a büntetés-végrehajtási intézetből idézik, akkor a sértettől eltérő útvonalon is megtörténhet a tárgyalóterembe való bekísérése.

A hatóságok felé megfogalmazott további elvárás volt a kihallgatások számának minimalizálása, melyet leginkább a mindenre kiterjedő felkészüléssel, így az ügy alapos ismeretével, a kihallgatás megfelelő előkészítésével, de általában az egész bizonyítási eljárás részletes megtervezésével, a kihallgatás eljárási szabályainak maradéktalan betartásával, valamint a releváns adatok hiteles rögzítésével lehet elérni.

A specifikus védelmi szükséglettel rendelkező áldoztok oltalmára vonatkozó szabályokat többnyire a Be. 62/C. §-ába rögzítette a jogalkotó, létrehozva a sértettekhez képest is további sajátos szükségletekkel rendelkező ún. különleges bánásmódot igénylő sértettek körét. A besorolhatóságot illetően a módosítás lényegében az Irányelvvel egyező szempontrendszert vezetett be. Az értékelésnél két tényező, a sértettre vonatkozó szubjektív és a bűncselekménnyel kapcsolatos objektív adat a meghatározó. Az Irányelvvel ellentétben a korábbi Be. még példálózó jelleggel sem sorolta fel az ezt megalapozó körülményeket, hanem annak sokrétűsége miatt az eljáró hatóságra bízta, hogy mely jellemzők alapján állapítja meg a különleges bánásmódot igényének fennállását.

Szubjektív okokként jöhet számításba a sértett:

a) életkora (tizennyolc éven aluli vagy időskorú)[14],

a) neme,

b) bőrszíne,

c) faji, etnikai, vallási hovatartozása,

d) politikai meggyőződés,

e) szexuális irányultsága,

f) szellemi, testi fogyatékossága (hallássérült, siketvak, vak, beszédképtelen, kóros elmeállapot),

g) a terhelthez fűződő hozzátartozói vagy egyéb függőségi viszonya, illetve

h) társadalmi, vagyoni helyzete.

Például szolgálhat még az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény 8. §-ában foglalt közvetlen hátrányos megkülönböztetés formái, a Btk. különös rész egyes bűncselekményeinek minősített esetei, avagy az 56. számú Büntető Kollégiumi véleményben foglalt egyes súlyosító körülmények.

Objektív okok közé a Btk. különös részében foglalt azon – jobbára erőszakkal elkövetett – törvényi tényállások sorolhatók, melyek különösen a sértett testi épsége, szabadsága, avagy vagyona ellen irányulnak.

A törvénymódosítás a különleges bánásmódot igénylő sértettek részére nem írt elő többletjogosultságokat, hanem az eljáró hatóságok felé állapított meg többletkötelezettségeket, melyek többsége az Irányelv „gyermek áldozat” védelmére előírt elveit volt hivatott implementálni.

A legelső követelmény volt, hogy a nyomozás során folyamatosan vizsgálni kell a sértett ilyen speciális minőségét, de meglátásom szerint a nyomozás feletti felügyeletet gyakorló ügyésznek is kötelessége jelezni a rendőrség felé, ha ennek megállapíthatóságát észleli.

Jelentős változás volt a korábbiakhoz képest, hogy a tizennegyedik életévüket be nem töltött tanúk kihallgatásának kép- vagy hangfelvevő, illetve egyéb berendezéssel való rögzítése a nyomozás során kötelezővé vált. Ennek jelentősége abban keresendő, hogy e sértettek meghallgatása alkalmával olyan fontos bizonyítékok keletkezhetnek, melyeknek az eljárási szabályok tényleges betartásával történő hiteles rögzítése kiemelt követelmény. A módosítás a bírósági szakaszra nem terjesztette ki e kötelezettséget, bár ennek lehetősége továbbra sem volt kizárt. Ugyanakkor biztosítékot jelenthetett az ilyen sértettek kihallgatására vonatkozó, sok esetben a jogalkalmazónak is nehézségeket okozó speciális rendelkezések helyes alkalmazása[15]. Nem lehet azonban elmenni amellett, miszerint az Irányelv az eljárási törvényünknél tágabb körben, valamennyi tizennyolcadik életévüket be nem töltött sértett (gyermek áldozat) vonatkozásában kívánta meg a kihallgatásuk e módon történő rögzítését. Meglátásom szerint az eltérés oka a fogalmak közötti azonosság hiányára volt vezethető vissza, és emiatt döntött a jogalkotó egy differenciált, a fokozatosságra épülő szabályozás mellett.

Érdemes említést tenni a speciális sértett és a kihallgató személye közötti nemi azonosság tekintetében megfogalmazott fokozott elvárásról. Ennek feltételei azzal a lényeges különbséggel egyeztek meg az Irányelvben foglaltakkal, mely szerint a régi Be. nem kívánta meg a hozzátartozó sérelmére elkövetett személy elleni bűncselekmény erőszakos jellegét, így azt nem korlátozta kizárólag a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. év C. törvény (továbbiakban: Btk.) 459. § (1) bekezdés 26. pontjára. Ezzel nem estek ki a körből a gyakrabban előforduló bűncselekmények (kiskorú veszélyeztetése, zaklatás). E szabályok alkalmazása azonban a feltételek teljesülése esetén sem járhatott a nyomozás érdekeinek a sérelmével, mely álláspontom szerint is helyénvaló volt. Nem függhet ugyanis egy különleges bánásmódot igénylő sértett késedelmet nem tűrő kihallgatásának foganatosítása a nyomozó hatóság éppen aktuális nemi összetételétől. Ennek ellenére egyes – különösen a nemi erkölcs elleni – bűncselekmények esetén fokozott szükség mutatkozna arra, hogy a speciális sértett kihallgatását jártas, és vele azonos nemű nyomozó foganatosítsa[16]. Fontos kiemelni végül, hogy sem a nyomozási bíróra, sem a tanács elnökére (egyesbíróra) nem vonatkoztak ezek a rendelkezések.

A régi Be. az említettek mellett számos olyan elvárást fogalmazott meg az eljáró hatósággal szemben, melyek a sértett személyére specializált eljárást voltak hivatottak biztosítani. E körbe lehetett sorolni például, hogy:

a) a nyomozó hatóság a sértettet soron kívüli hallgassa ki tanúként, avagy adott esetben a feljelentő tanúkénti kihallgatását mellőzze;

b) alkalmazzák a nyomozási bíró általi bizonyítás felvételét, melynek során használják a gyermekmeghallgató helyiséget;

c) a bíró éljen a nyilvánosság kizárásával, a sértettet a vádlott távollétében hallgassa ki, tilalmazott kérdések esetén a feleletet tiltsa meg, engedélyezze az írásbeli vallomástételt, avagy a vallomását felolvasás útján tegye a bizonyítás anyagává[17].

Ki kell emelni, hogy az irányelvtől eltérően a korábban hatályos Be. a kihallgatás esetére nem írta elő sem az erre kiképzett szakemberek igénybevételét, sem pedig a kihallgató személyének folyamatos azonosságát.

4. Intermezzo, az új Be. kodifikációjának előkészítése[18]

Az új büntetőeljárási törvény kodifikációjának irányelvei között kiemelten jelennek meg a sértetti érdekek, és az ún. sérülékeny csoportba tartozók hatékonyabb védelmét célzó törekvések. Ez utóbbi kategória nagy hasonlóságot mutat a korábbi Be. említett módosításával beiktatott különleges bánásmódot igénylő sértettek csoportjával.[19]

A kodifikáció során elsődlegesen a sérülékeny csoport (vulnerable group) fogalma kapcsán kellett állást foglalni. Itt érdemes újra említést tenni a korábban már vázolt európai bizottsági ajánlásról[20], melyet felhasználva a következő tartalmi elemeket határozták meg:

– a sérülékenység/kiszolgáltatottság az adott büntetőeljáráson belül értelmezhető

–  a megértés, továbbá a büntetőeljárási joggyakorlás és kötelezettség-teljesítés akadályaival áll összefüggésben;

–  amely akadályok az eljárásban részt vevő személy életkorából, szellemi vagy fizikai állapotából, fogyatékosságából, továbbá az eljárás tárgyát képező cselekmény jellegéből és körülményeiből, így az eljárásban részt vevő személynek az eljárással érintett más személyhez fűződő viszonyából fakadnak azzal, hogy

–  ezen akadályok az eljárásban részt vevő személy büntetőeljárásban való hatékony részvételét megnehezítik vagy kizárják.

A kodifikáció során felállítottak olyan csomópontokat, melyek szerint szükséges megalkotni az ilyen személyekre irányadó külön rendelkezéseket:

a) diszkrimináció tilalma;

b) egyéni értékelés szempontjai és a vélelem esetei;

c) speciális tájékoztatás;

d) szenzitív adatok védelme;

e) többletvédelem az eljárási cselekmények során,

f) jog a visszautasításhoz.

Rögzítették, hogy a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság hivatalból vizsgálja, hogy a sértett sérülékeny csoportba tartozik-e.

A büntetőeljárásban részt vevő személy sérülékeny csoportba tartozik, és különleges bánásmódot igényel, ha személyes jellemzői – különösen

a) életkora;

b) szellemi vagy fizikai állapota;

c) fogyatékossága;

d) az eljárás tárgyát képező cselekmény jellege és körülményei, így a büntetőeljárásban részt vevő más személyhez fűződő viszonya –
a megértés, továbbá az e törvényben meghatározott jogok gyakorlásának vagy kötelezettségek teljesítésének olyan akadályát képezik, amely a büntetőeljárásban való hatékony részvételét megnehezíti vagy kizárja.

A büntetőeljárásban résztvevő személy – vélelem alapján – sérülékeny csoportba tartozik,

a) ha a tizennyolcadik életévét nem töltötte be, vagy

b) ellenkező bizonyításáig a súlyos lelki, szellemi, fizikai vagy érzékszervi fogyatékossága, elmebetegsége vagy kognitív zavara esetén.

A kodifikációs munka az említett szempontrendszernek megfelelően tartalmazta a különleges bánásmód körébe tartozó intézkedéseket, mint ahogyan a visszautasításra, a különleges bánásmód részleges korlátozására és felülvizsgálatára vonatkozó szabályokat is.

5. Különleges bánásmód biztosítása az új büntetőeljárási törvényben

Az Országgyűlés 2017. június 13-i ülésnapján elfogadta, és a Köztársasági Elnök 2017. június 26. napján kihirdette a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvényt (továbbiakban: új Be.), amely 2018. július 01. napjával lépett hatályba. A törvényről alapvetően elmondható, hogy kiemelten kezeli a bűncselekmények sértettjeinek védelmét.[21] Számos már korábban meglévő eljárási rendelkezés visszaköszön a tanulmány megírásakor már hatályba lépett jogszabályban, de mindezek továbbfejlesztése is megjelenik benne, mely igazolja, hogy a jogalkotó valóban különös figyelmet kívánt szentelni a részletszabályok megalkotására.

Az új Be. külön részt szentelt – XIV. Fejezet Különleges bánásmód biztosítása a büntetőeljárásban – e speciális személyi kör védelmére.

A különleges bánásmód megállapítása

Alanyai:

c) sértett[22],

d) tanú[23],

e) terhelt. [24]

Továbbra is onnan kell kiindulni, hogy különleges bánásmódban csak természetes személyt lehet részesíteni. A korábban hatályos Be.-hez képes az új kódex immáron már nem szükségszerűen kapcsolja a különleges bánásmód biztosítását a bűncselekmény sértettjéhez, hanem azt a tanú, de kifejezetten egyes különleges bánásmód körében szabályozott intézkedések vonatkozásában a büntetőeljárás terheltje esetében is lehetővé teszi.[25] Meg kell jegyezni, hogy tiltó jogszabályi rendelkezés hiányában igény esetén az eljáró hatóság a törvényben meghatározott alanyi körön kívül is alkalmazhat kíméleti rendelkezéseket.

Megalapozó körülmények:[26]

a) személyes jellemzői

különösen az érintett személy

 életkora,

 szellemi, fizikai, egészségi állapota,

b) az eljárás tárgyát képező bűncselekmény

      jellege – különösen, ha kirívóan erőszakos –, illetve körülményei – különösen az érintett személynek a büntetőeljárásban részt vevő más személyhez fűződő viszonya – alapján

–  a megértésben, a megértetésben,

–  az e törvényben meghatározott jogok gyakorlásában vagy kötelezettségek teljesítésében, vagy

–  a büntetőeljárásban való hatékony részvételben

 akadályozott.

Amennyiben terheltről beszélünk, akkor a különleges bánásmód körébe tartozó intézkedéseket megalapozhatja, ha

a) a tizennyolcadik életévét nem töltötte be,

b) a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvényben[27] (továbbiakban: Fot.) meghatározott fogyatékos személy, vagy ilyennek minősülhet, vagy

c) a büntetőeljárásban részt vevő más személyhez fűződő viszonyára tekintettel az indokolt.[28]

Elsőre is szembetűnő, hogy a régi Be. szabályaihoz képest konkrétabb és differenciáltabb rendelkezést tartalmaz a hatályos kódexünk. A kritériumrendszer sok tekintetben mutat egyezőséget a kodifikációs munkában foglaltakkal, mely egyúttal azt is jelenti, hogy a szempontrendszer az uniós normák feltételeit tekintette alapvetésnek.

Kiemelt fontosságú, hogy az alanyi körbe tartozó személyek valóban megértsék az érintettségükkel folyó eljárási cselekményeket, mint ahogyan legalább ilyen relevanciával bír az is, hogy az eljáró hatóság felé is meg tudják értetni magukat. Esetükben a büntetőeljárásban történő hatékony részvétel záloga az egyéni értékelés alapján, személyre szabottan adott tájékoztatás eljárási jogaikról és kötelezettségeikről.[29] Mindez vonatkozik a terheltekre is, amelyet egyértelműen a korábban említett bizottsági ajánlás nyomán rögzítették új Be.-ben.

A különleges bánásmód megállapítása történhet hivatalból (a vizsgálatra hivatalból köteles a hatóság), és az érintett indítványára.

A speciális rendelkezések alkalmazása (megállapítása) nem követel határozati formát, mivel a döntés önmagában a kímélő intézkedések foganatosításában jelenik meg. A sértett erre irányuló indítványát a hatóság azonban határozattal köteles elutasítani, amellyel szemben panasznak (fellebbezésnek) van helye[30]. Tanú indítványának elutasításáról nem kell határozatot hozni, de a nyomozó hatóság köteles erről az ügyészséget haladéktalanul tájékoztatni, amely – jogszabálysértés esetén – elrendelheti a különleges bánásmód megállapítását.[31] A sértett indítványának elutasításra előreláthatólag csak szélsőséges esetekben kerülhet sor, figyelemmel arra, hogy a sértettek többnyire az ex lege amúgy is különleges bánásmódot igénylő sértetti körbe fognak tartozni.

Ahogyan utaltam már rá, a korábbiakhoz képest differenciáltabb szabályozást vezet be az új Be., amelyre a jogalkalmazásnak fel kell készülnie. Általánosságban megállapítható, hogy a különleges bánásmód megállapítása, és a szükséges intézkedések alkalmazása egyéni értékelés alapján történik, ez esetben a hatóságoknak nagy a mérlegelési lehetősége, melynek alapja és feltétele is a hatóság és a sértett (tanú) közötti szoros együttműködés. Az egyéni értékelés részletesebb szabályait az egyes büntetőeljárási cselekményekre és a büntetőeljárásban részt vevő személyekre vonatkozó szabályokról szóló 12/2018. (VI. 12.) IM rendelet tartalmazza[32], amely – egyebek mellett – előírja, hogy a nyomozó hatóság az egyéni értékelést a rendelet mellékletét képező adatlap felhasználásával végzi.[33]

Kiemelést érdemel, hogy a megállapítás és a kíméleti intézkedések alkalmazása – a törvény kifejezetten tiltó rendelkezésének hiányában – az érintetti körön kívül is lehetséges.

A különleges bánásmód biztosításnak továbbra is van kötelező köre, melyet az új eljárási törvény – a korábbiakhoz képest – kiterjeszt. Ezekben az esetekben a hatóságnak már nincs mérlegelési lehetősége, ugyanis külön döntés nélkül – törvényi vélelem alapján – különleges bánásmódot igénylő személynek kell tekintetni:[34]

a) a tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt;

b) a -ban meghatározott fogyatékos személyt, és azt is, aki ilyennek minősülhet, valamint

c) a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény sértettjét[35].

A korábban hatályos rendelkezések szerint csak azt a sértettet kellett törvény erejénél fogva különleges bánásmódot igénylőnek tekinteni, aki a büntetőeljárás megindításakor a tizennyolcadik életévét nem töltötte be. Ehhez képest az új Be. amellett, hogy szélesítette a személyi kört, az életkoron alapuló vélelmet kizárólag az aktuális életkorra szűkítette, amely a büntetőeljárás megindításának, illetve a későbbiek során pedig az eljárási cselekmény időpontjára irányadó. Eszerint előfordulhat, hogy a nyomozás elrendelésekor a sértett még a tizennyolcadik életévét nem töltötte be, így a kezdeti nyomozási cselekményeket – tanúkihallgatását – a kíméleti rendelkezések kötelező alkalmazása mellett folytatta le nyomozó hatóság, ugyanakkor a nyomozás előrehaladtával – az említett életkort betöltve – már nincs törvényi kötelezettség a különleges bánásmód tekintetébe szóba jöhető intézkedésekre. Érdemes megjegyezni, hogy a hatóság eme életkor betöltését követően továbbra is alkalmazhat kíméleti intézkedéseket.

Külön ki kell emelni, hogy az új Be. – a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény kivételéve – nem kizárólag a sértett esetén állít fel törvényi vélelmet, hanem – az általános szabályokra visszautalva – vonatkozik ez az eljárásban tanúként részt vevő személyre is.

A különleges bánásmód megállapítását, avagy egyes intézkedések alkalmazását – megfelelő tájékoztatást követően – az érintett bármikor visszautasíthatja, ezzel is fokozottan tiszteletben tartva az egyén önrendelkezési jogát. A törvény alapján kötelezően alkalmazandó kíméleti rendelkezéseket azonban visszautasítani nem lehet.[36] A visszautasításhoz való jog az unió már említett áldozatvédelmi irányelvében jelent meg, mely szerint az is az egyéni értékelés körébe tartozik, ha a sértett nem kívánja igénybe venni a különleges intézkedéseket.[37] Az új kódex e rendelkezése mindenképpen előrelépés és újdonság a régi Be.-vel szemben, amely a sértett eme jogát – implementációs kötelezettség ellenére – még korábban nem nevesítette.[38]

A bármely különleges bánásmódot igénylő személy esetén alkalmazható intézkedéseket alapvetően két csoportba lehet sorolni:

a) jogérvényesítést, kíméletet célzó eszközök[39] és

b) védelmi eszközök[40].

A kíméleti eszközök célja nem az eljárás érdemi befolyásolása, hanem a hatóság részéről kíván meg többletkötelezettséget, megfelelő körültekintést. Ezen eszközök szabadabban alkalmazhatók, rendszerük nem tekinthető zártnak.

A védelmi eszközök más eljárási résztvevő jogkorlátozásával járhatnak élet, testi épség, személyes szabadság veszélyeztetése esetén, illetve annak érdekében, hogy az érintett törvényes jogait és kötelezettségeit megfélemlítés nélkül és befolyásmentesen gyakorolhassa, illetve teljesíthesse. Alkalmazásuk törvényi feltételhez kötött, így kötöttebb a kíméleti eszközöknél.

Jelen tanulmány nem vállalkozik az általános intézkedések bemutatására, de megállapítható, hogy mindezeket alapvetően a korábban hatályos büntetőeljárási törvényünk is elszórtan ugyan, de tartalmazta.

Az új Be. ezek mellett döntően kötelezően alkalmazandó rendelkezéseket fogalmaz meg egyes kiemelt csoportba tartozó érintettek esetén. Az intézkedések köre egyébként egybeesik a különleges bánásmód kötelező megállapításának eseteivel. Ekként speciális szabályok vonatkoznak:

a) a tizennegyedik életévét betöltött, de még tizennyolcadik életévét be nem töltött  sértett és tanú,

b) a tizennegyedik életévét be nem töltött sértett és tanú,

c) a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény sértettje, valamint

d) a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény sértettje,

–  ha a tizennegyedik életévét betöltötte, de még a tizennyolcadik életévét nem töltötte be; illetve

–  ha még a tizennegyedik életévét nem töltötte be.

A rendelkezések a leginkább fokozott védelembe részesítendő csoport felé haladva kezdetben elvárást rögzítő szabályokat állapítanak meg, majd pedig tilalmakat.[41] Természetesen a szűkebb csoportba sorolt személyi kör esetén a tágabb tekintetében meghatározott eljárási szabályok is irányadóak.

A következőkben egyes különös intézkedésekre a teljesség célzott igénye nélkül kívánom felhívni a figyelmet, összevetve a régi Be. rendelkezéseivel.

Műszeres vallomásellenőrzés (poligráf alkalmazása), (kiskorú) tanú szembesítésének tilalma

A új Be. kimondja, hogy a tizennyolcadik életévét be nem töltött tanú vallomása műszeres vallomásellenőrzéssel nem vizsgálható.[42] Ez azonban újdonságot a korábbi szabályokhoz képest nem jelent, mivel a korábbi Be. sem engedte a tizennyolc éven aluli tanú esetén a poligráf alkalmazását.[43]

Érdemben szintén nem jelent változást azon szabályozás sem, mely szerint az ilyen életkorú tanú szembesítése csak hozzájárulásával rendelhető el[44], mivel a korábbi szabályok – ugyan más megfogalmazással, de – azt tartalmazták, hogy mellőzni kell a szembesítést, ha ezt a tanú védelme szükséges.[45] Nyilvánvaló ugyanis, ha félt a tanú a terhelttől és ezért nem járult hozzá az eljárási cselekményhez, akkor mellőzendő volt annak foganatosítása.

Az új törvény ugyanakkor a szembesítés egyértelmű tilalmát írja elő a tizennegyedik életévét be nem töltött tanú esetében.[46] A korábban hatályos rendelkezések a szembesítést ilyen határozottan nem tilalmazták e tanú esetén, hanem csupán abban az esetben jelentette az eljárási cselekmény akadályát, ha az a kiskorúban félelmet keltett.[47] Az új Be. ezzel szemben már ab ovo tilalmazza a szembesítését.

A védelmi jelenlét tilalma a kiskorú tanú kihallgatásán

Kifejezett tilalmat fogalmaz meg a törvény a nem védelmi indítványra kihallgatandó, tizennegyedik életévét be nem töltött tanú tekintetében az eljárás cselekményen történő terhelti és védői jelenlétre. Ki kell emelni, hogy védelmi indítvány esetén sem kötelezettség a jelenlét biztosítása.[48] Amennyiben a védelmi indítvány olyan sértett kihallgatására irányul, aki „szexuális bűncselekmény” sértettje és a tizennyolcadik életévét még nem töltötte be, esetében törvényi lehetőség sincs a védő, vádlott jelenlétének biztosítására az eljárási cselekményen, azon részt nem vehetnek.[49]

A korábbi Be. általánosságban előírta, hogy a védő jelen lehessen az általa indítványozott tanú kihallgatásán,[50] azonban a tizennégy éven aluli tanú tekintetében a nyomozási bíró előtti kihallgatáson már nem vehetett részt a védelem. Ezen személyeket az eljárási cselekményről utólag kellett értesíteni azzal, hogy a jegyzőkönyvet az ügyésznél tekinthették meg.[51] Mi­után az új eljárási kódex általánosságban szakít a nyomozási bíró előtti bizonyítási eljárással, ezért teljesen következetes az új Be. ez irányú rendelkezése.[52]

A kiskorú meghallgatására vonatkozó kötelezettségek, elvárások

Nem változtak az eljárási cselekmények esetén a rendőrség különleges meghallgató szobáinak a használatára, és az audiovizuális eszközzel való kötelező rögzítésének a szabályai.[53]

Teljesen új rendelkezés ellenben, hogy a nyomozás során a nyomozó hatóság biztosítja, hogy a tizennegyedik életévét be nem töltött sértett és tanú esetében az eljárási cselekményt minden alkalommal ugyanazon személy végezze, ha az az eljárási cselekmény eredményességét nem veszélyezteti.[54] Ettől eltérni a „szexuális bűncselekmény” sértettje esetén akkor lehet, ha az előbbi feltétel mellett a sértett kifejezetten ezt indítványozza, avagy ahhoz hozzájárul.[55] E fokozott elvárást még az unió áldozatvédelmi irányelve fogalmazta meg, melynek az új Be. említett előírása fog először eleget tenni.[56] Habár továbbra is elvárás a kihallgatások számának minimalizálása,[57] de kriminalisztikai okból is alátámasztott követelmény[58], hogy amennyiben több kihallgatás szükséges, akkor kiskorú esetén azt ugyanazon nyomozó foganatosítsa. Meg kell jegyezni, hogy a nyomozás érdeke, annak halaszthatatlansága előtérbe kerülhet az említett elvárással szemben.

Elvárás „a szexuális bűncselekmény” nagykorú sértettjével azonos nemű kihallgatást végző nyomozó vonatkozásában

Az új kódex differenciált szabályozást tartalmaz attól függően, hogy e bűncselekménykör sértettje a tizennyolcadik, illetve tizennegyedik életévét betöltötte-e. A gyakorlatot látva megállapítható, hogy a „szexuális bűncselekmények” sértettjei jellemzően kiskorúak, amennyiben azonban mégsem, akkor a törvény – mint ahogyan arról a korábbiakban már volt szó – előírja, hogy a sértettet minden alkalommal ugyanazon, és vele azonos nemű nyomozónak kell kihallgatnia, valamint a jelenlétével zajló más eljárási cselekményen is csak ugyanolyan nemű nyomozó lehet jelen.[59]

A régi Be. is tartalmazott ezen elvárás tekintetében rendelkezéseket, azonban az új kódexszel szemben, az uniós irányelv által megkívántakhoz képest is tágabb körben, a hozzátartozó sérelmére elkövetett személy elleni bűncselekmény esetére is[60]. A korábbi eljárási törvényi rendelkezés indoka az volt, hogy a kört nem kívánta kizárólag a Btk. 459. § (1) bekezdés 26. pontja szerinti személy elleni erőszakos bűncselekmények esetére korlátozni, mivel mindez olyan indokolatlan szűkítést eredményezett volna, amely egyes, jellemzően a másodlagos áldozattá válás veszélyével párosuló bűncselekmények esetére már nem tartalmazott volna előírást.

Az új Be. ezzel tehát adós maradt, így visszalépést is jelent a korábbi szabályokhoz képest, ugyanis e fokozott elvárásnak nem kell megfelelni például a testi sértés, a kiskorú veszélyeztetése, avagy a kapcsolati erőszak bűncselekményei esetén, holott a pszichológiai és krimináltaktikai okokból erre szükség mutatkozna. Az azonos nemű és ugyanazon kihallgató személyének biztosításától csak a sértett akarata alapján lehet eltekinteni, feltéve, hogy az az eljárás eredményessége érdekében elkerülhetetlen, mint ahogyan azt a régi Be. is szabályozta.

„A legkülönlegesebb bánásmódot igénylő sértettek” tekintetében fennálló kötelezettségek

A „szexuális bűncselekmények” sértettjeinek kiemelt védelme, egyúttal a másodlagos áldozattá válás elkerülése olyan fokozottan érvényesítendő elvárás, amely már a korábban hatályban volt eljárási törvényben is jelen volt, de még hangsúlyosabbá vált az új Be.-ben.

A Debreceni Ítélőtábla másodfokú peres ügyeiben az ilyen bűncselekményi kör döntő hányadát a tizennyolc éven aluli sértettek sérelmére követik el,[61] ekként az új Be. ezirányú rendelkezéseinek igen nagy jelentősége van. Lényeges eljárásbeli jogok korlátozásával ír elő többletkötelezettségeket a hatóságok számára az ilyen bűncselekményi körbe sorolandó kiskorú sértett szekunder viktimizációjának elkerülése céljából.

Mint ahogyan arról a korábbiakban már volt szó, nem minősül újdonságnak, hogy a nyomozás során a kihallgatást különleges meghallgató szobában kell foganatosítani, és arról kép- és hangfelvételt kell készíteni. Emellett korábban az is előírás volt, hogy a zártcélú távközlő hálózat útján kihallgatott kiskorú (jelenleg tizennégy éven aluli) tanú kizárólag a tanács elnökét láthatta és hallhatta a közvetítő készüléken keresztül,[62] melyet az új kódex is tartalmaz. Az új törvény is megkívánja a sértett kifejezett hozzájárulását a foganatosítandó szembesítéshez, mely lényegét tekintve ugyancsak nem minősül nóvumnak.[63]

Újszerűnek hathat ugyanakkor azon rendelkezés, mely általánosságban előírja, miszerint a sértett részvételét igénylő eljárási cselekmény helyszínén a terhelt és a védő nem lehet jelen, és a jelenlévők is csupán kérdés feltevését indítványozhatják az eljáró hatóság (bíróság, ügyészség, nyomozó hatóság) felé. A jelenlét korlátozása valójában a nyomozási bíró előtti eljárás, valamint a kiküldött bíró útján történő kihallgatás esetén már korábban is létezett.[64] Kétségtelen, hogy ebben az esetben a gyermek jogai és a védelemhez való jog kerül egymással szembe, és előbbi jog előtérbe helyezése szükségszerűen felveti ez utóbbi jog korlátozását, amely további – mások által már feltett – kérdések megválaszolását teheti szükségessé.[65]

Az új törvény értelmében a nyilvánosságot a tárgyalás azon részéről ki kell zárni, amelyen a sértett részvétele kötelező.[66] A korábbi Be. rendelkezéseihez képest ez jelentős változás, mivel az a bíróság belátására bízta a nyilvánosság kizárását, amennyiben az eljárásban különleges bánásmódot igénylő sértett vett részt.[67] A továbbiakban tehát nincs mérlegelési lehetősége a (kiküldött, megkeresett) bíróságnak, hanem zárt tárgyalást kell elrendelnie az ilyen bűncselekményi körrel érintett tizennyolcadik életévét be nem töltött sértett kihallgatásának esetére. Amennyiben a bíróság a nyilvánosság kizárásáról e kötelező szabály ellenére mégsem rendelkezett, relatív hatályon kívül helyezési okot valósíthat meg.[68] Utalni kell rá, hogy a nyilvánosság kizárásának lehetősége az egyéb jellemzője alapján különleges bánásmódot igénylő sértett és tanú tekintetében továbbra is megmaradt a bíróságnak.[69]

Az új Be. a meghatározott bűncselekményi körrel érintett sértett fokozottabb védelme érdekében további különös rendelkezéseket tartalmaz, amennyiben még a tizennegyedik életévét sem töltötte be. Eszerint a bíróság hivatalból vagy indítványra mellőzheti a sértett tanúkihallgatását abban az esetben, ha a kihallgatása – audiovizuális eszköz alkalmazásával – a nyomozás során már megtörtént.[70] A sértett nyomozás során tett vallomása bizonyítási eszközként felhasználható. Ahogyan arról már korábban volt szó, a „szexuális bűncselekmény” kiskorú sértettjének kihallgatásáról kép- és hangfelvételt kell készíteni a nyomozás során. Amennyiben a nyomozó hatóság e rendelkezésnek eleget tett, és így a felvétel a nyomozás anyagában rendelkezésre áll, úgy a bíróság dönthet arról, hogy a tárgyalás időpontjában az említett életkort be nem töltött sértett vallomásáról készült jegyzőkönyv kivonatot felolvasás útján teszi a bizonyítás anyagává[71], valamint bemutatja a vallomásáról készült felvételt[72]. Ha azonban a bíróság mégis elengedhetetlennek tartja a kiskorú sértett kihallgatását, akkor azt – a már említett szabályokkal összhangban – kizárólag kiküldött (megkeresett) bíróság útján foganatosíthatja[73].

A régi Be.[74] sem tért el gyökeresen ezen rendelkezésektől. Korábban sem volt törvényes lehetőség arra, hogy a perbíróság tárgyalásra idézze a tizennegyedik életévét be nem töltött tanút (sértettet), amennyiben a nyomozási bíró korábban már kihallgatta, míg az említett életkor betöltése esetén is csak különösen indokot esetben kerülhet erre sor. Amennyiben azonban a bíróság a tizennégy éven aluli tanút nem hallgatta ki a nyomozás során, akkor kizárólag kiküldött (megkeresett) bíróság útján volt foganatosítható a kihallgatása. Látható, hogy a korábbi törvény az eljárási cselekmény formáját a tizennegyedik életév betöltéséhez és a nyomozási bírói kihallgatáshoz kötötte. Tizennegyedik életévét betöltött, de tizennyolcadik életévét be nem töltött tanú (sértett) kihallgatása – feltéve hogy a tőle várható bizonyíték mással nem pótolható – gyakorlatilag további megkötés nélkül foganatosítható volt a tárgyaláson azzal, hogy a kihallgatások számának minimalizálására kellett törekedni.

Az eltérés elsődlegesen abban áll, hogy az új Be. teljesen kivezette a bíróság előtti bizonyítást a nyomozási szakaszban, melyhez értelemszerűen hozzá kellett igazítani a további rendelkezéseket. Újdonság a korábbiakhoz képest, hogy a tárgyalás időpontjában tizennyolcadik életévét be nem töltött „szexuális bűncselekmény” sértettjének kihallgatását csak kiküldött (megkeresett) bíróság útján foganatosítható, míg a tizennégy éven aluli sértett tekintetében az ily módon történő kihallgatása is mellőzhető. Miután a közvetlenség mint büntetőeljárási alapelv nem létezik az új kódexben sem, ezért ez a szabály nem kifogásolható, mivel rendelkezésre áll a tizennégy éven aluli sértett kihallgatásáról készült, bizonyítékként felhasználható felvétel, mellyel biztosítható, hogy az újabb kihallgatás mellőzésével elkerülhető legyen az ismételt (másodlagos) áldozattá válása. Ez a szabály mindenképp üdvözlendő, bár egyúttal azt is jelenti, hogy még nagyobb súlya lesz a nyomozás során eljáró hatóság felkészültségének, ugyanis csak akkor érvényesülhet maradéktalanul a jogalkotói szándék, ha alapos és törvényesen beszerzett kihallgatási anyag áll majd a perbíró rendelkezésére. Mindez jelenleg is kiemelten fontos lenne, bár a gyakorlat egyelőre azt mutatja, hogy a kihallgatások minősége javulásra szorult, valamint azok számának további csökkentése indokolt.

6. Befejező gondolatok

A tanulmányban egy olyan vázlat bemutatására törekedtem, amely áttekintést nyújthat a különleges bánásmódot igénylő sértettekre vonatkozó normák fejlődéséről.

Egyértelműen üdvözölendő az új Be. azon szabályozási módszere, miszerint a különleges bánásmód biztosítására hivatott rendelkezések egy fejezeten belül nyertek szabályozást, szemben a korábban hatályos Be. igen elszórt rendelkezéseivel. Az is előrelépés, hogy a hatályos törvény a sértett mellett a tanú és terhelt (illetve egyéb résztvevők) számára is lehetővé teszi a különleges bánásmód megállapíthatóságát és egyes intézkedések alkalmazását. Szintén előremutató változás, hogy a különleges bánásmódot igénylő személy – összhangban a nemzetközi és uniós szabályokkal – rendelkezési jogot kapott, mely szerint – a kötelezően alkalmazandó intézkedéseket kivéve – vissza is utasíthatja e speciális sértetti körbe tartozás megállapítását, és e tekintetbe szóba jöhető egyes intézkedéseket. Szintén először jelent meg törvényi szinten, ezáltal ugyancsak előrelépést jelent a kihallgató nyomozó azonosságának követelménye.

Azáltal azonban, hogy a szabályrendszer igen részletes és differenciált lett, nehezebben is alkalmazható. Emellett pozitív előírás és az eljáró hatóságok adminisztratív terhét csökkentő tényező, hogy a különleges bánásmód alkalmazása, avagy a tanú erre irányuló indítványának elutasítása esetén nincs határozathozatali kötelezettség. Jelenleg nem látom gyakorlati jelentőségét annak a rendelkezésnek, mely szerint a sértett erre irányuló indítványának elutasításáról külön – jogorvoslattal támadható – határozatot kell hoznia a hatóságnak, mivel előreláthatólag az eszközrendszerrel érintett sértetti kör főként az egyébként is külön döntés nélkül különleges bánásmódot igénylő személyek közül kerül majd ki (például kiskorú sértett).

Visszalépés a korábbi eljárási rendelkezésekhez képest az azonos nemű kihallgató nyomozó vonatkozásban megfogalmazott és tágabban implementált irányelvi előírás tekintetében volt rögzíthető azzal a megjegyzéssel, hogy kifejezett törvényi tilalom hiányában ez továbbra is alkalmazható marad.

Összességében elmondható, hogy az elmúlt évek során igen jelentős módosuláson estek át büntetőeljárási tárgyú törvényeink, mellyel a specifikus védelmi szükséglettel rendelkező sértetti körre irányadó különleges jogszabályi rendelkezések a nemzetközi és uniós elvárásoknak alapvetően eleget téve joganyagunk részeivé váltak. Azáltal, hogy az új eljárási kódex a korábbihoz képest nagyobb hangsúlyt fektet a sértett érdekeinek oltalmára, még inkább kiteljesíti a szupranacionális szabályozási szinten előírt implementálandó jogintézményeket. Mindettől függetlenül továbbra sem a joganyag hiányos volta jelenti a legfőbb kihívást e területen, hanem a jogalkalmazásbeli szemléletváltozás igénye iránti elvárásnak való megfelelés.

 

 


[1]  Felhasználva: Lencse Balázs: A büntetőeljárási törvény egyes sértettekre vonatkozó rendelkezéseinek módosítása az Európai Unió áldozatvédelmi irányelvének tükrében; Büntetőjogi Szemle, V. évfolyam, 2016/1–2. szám, szerk.: Dr. Gál István László; HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2016., 50–61.

[2]  Róth Erika: A sértett helyzete a büntetőeljárásban az Európai Unió elvárásainak tükrében, Miskolci Jogi Szemle, VI. évfolyam, Különszám, Bíbor Kiadó, Miskolc, 2011, 153–154.

[3]  Róth Erika: Áldozati jogok az EU-ban – elvárások és tények, Ügyészek Lapja, XI. évfolyam, 6. szám, 2004, 67–68.

[4] Az Európai Unió Hivatalos Lapja (továbbiakban: HL) L 082, 22/03/2001, 0001 – 0004 http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=CELEX:32001F0220 (2015. 12. 21-i letöltés)

[5]  Megjegyzendő, hogy a Kerethatározat elfogadását megelőzően is számos ún. soft law kategóriájába tartozó jogi dokumentum is foglalkozott a sértett helyzetével. (Róth Erika [2011] i. m. 158.)

[6]  HL C 187., 2011.6.28., 1. http://register.consilium.europa.eu/pdf/hu/11/st11/st11108.hu11.pdf (2015. 12. 21-i letöltés)

Schweighardt Zsanett: Az áldozatvédelem európai mérföldkövei – különös tekintettel a 2011. évi budapesti ütemtervre, Jogi tanulmányok, 16. évfolyam, 2. kötet 2012, 79–92. http://epa.oszk.hu/02600/02687/00005/pdf/EPA02687_jogi_tanulmanyok_2012_02_079-092.pdf (2015. 12. 21-i letöltés)

[7]  HL L 315., 2012.11.14., 57—73. http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/ALL/?uri=CELEX:32012L0029 (2015. 12. 21-i letöltés)

[8]  Irányelv 18–21. cikkek

[9]  Irányelv 2. cikk (1) bekezdés c) pontja alapján „gyermek”: minden 18. életévét be nem töltött személy.

[10]  Irányelv 23. cikk (2) bekezdés d) pontja alapján ilyen a szexuális erőszak, a nemi alapú erőszak és a hozzátartozók közötti erőszak.

[11] Ez a rendelkezés nem vonatkozott arra az esetre, ha az eljárási cselekményt az ügyész vagy a bíró végzi.

[12]  Felhasználva: Lencse Balázs József: Kiléphet-e a sértett az első számú tanúvá lefokozott szerepéből? Gondolatok a különleges bánásmód igényéről; Profectus in Litteris VIII., Előadások a 13. debreceni állam- és jogtudományi doktorandusz-konferencián, 2016. május 27., szerk.: P. Szabó Béla, Szemesi Sándor; Debreceni Egyetem Marton Géza Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, Debrecen, 2016, 205-213.

[13]  Megjegyzendő, hogy ezt az Irányelv is számításba vette, amikor kizárólag az új bírósági épületekben kívánta meg ennek teljesítését.

[14]  Az Irányelvvel egyezően a büntetőeljárás megindításakor a tizennyolcadik életévét még be nem töltött sértettet minden további értékelés nélkül – törvényi vélelem alapján – különleges bánásmódot igénylő sértettnek kellett tekinteni. A jogszabályból következik, hogy a sértettet akkor is e speciális védelemben kellett részesíteni, hogy az eljárás későbbi szakaszában már az említett életkort betöltötte.

[15]  Bővebben: Elek Balázs: Az életkor jelentősége a gyermekkorú tanúk kihallgatásakor a büntetőeljárásban, Belügyi Szemle, LIX. évfolyam, 3. szám, 2011, 102–103., 68. számú Büntető Kollégiumi vélemény

[16]  Bíró Gyula: Kriminalisztika, Debreceni Egyetem ÁJK, Lícium-ART Könyvkiadó Kft., Debrecen, 2015, 289.

[17]  Kétségtelen, hogy e vonatkozásban sérülhet a közvetlenség elve, mint ahogyan arra Hati Csilla is utal írásában. (Hati Csilla: Egy eltűnt alapelv, a közvetlenség a büntetőeljárásban, In: Elek Balázs-Miskolczi Barna (szerk.), Úton a bírói meggyőződés felé, Printart-Press, 2015, 165.

[18]  A kodifikációban részt vett Dr. habil Elek Balázs, a Debreceni Ítélőtábla büntető kollégiumvezetője által megosztott tapasztalatok felhasználásával készült

[19]  Miskolczi Barna: Az új büntetőeljárás kodifikációs irányelvei, In. Elek Balázs – Miskolczi Barna (szerk.), Úton a bírói meggyőződés felé, Printart-Press, 2015, 34.

[20]  Európai Bizottság 2013/C 378/02 számú ajánlása (2013. november 27.)
http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=uriserv:OJ.C_.2013.378.01.0008.01.HUN&toc=OJ:C:2013:378:TOC (letöltési idő: 2017. október 17.)

[21]  A törvény preambuluma szerint: „az Országgyűlés (…) különös hangsúlyt fektetve a bűncselekmények sértettjeinek fokozott védelmére, valamint jogaik érvényesítésére (…) a következő törvényt alkotja meg: (…)”

[22] Új Be. 50. § A sértett az a természetes vagy nem természetes személy, akinek vagy amelynek a jogát vagy a jogos érdekét a bűncselekmény közvetlenül sértette vagy veszélyeztette.

[23] Új Be. 168. § (1) Tanúként az hallgatható ki, akinek a bizonyítandó tényről tudomása lehet.

[24]  Új Be. 96. §

[25]  Új Be. 85. § (1) bekezdés

[26]  Új Be. 81. § (1)–(2) bekezdés

[27]  1998. évi XXVI. törvény 4. § a) pontja alapján fogyatékos személy: az a személy, aki tartósan vagy véglegesen olyan érzékszervi, kommunikációs, fizikai, értelmi, pszichoszociális károsodással – illetve ezek bármilyen halmozódásával – él, amely a környezeti, társadalmi és egyéb jelentős akadályokkal kölcsönhatásban a hatékony és másokkal egyenlő társadalmi részvételt korlátozza vagy gátolja.

[28] Új Be. 96. § (1) bekezdés

[29]  Lásd bővebben: Lencse Balázs: Gondolatok a sértett büntetőüggyel kapcsolatos tájékoztatáshoz való jogának hazai szabályairól; Miskolci Egyetem Doktoranduszok Fóruma, Miskolc, 2016. november 17., Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Szekciókiadványa, szerk.: Prof. Dr. Szabó Miklós, Miskolc, 2016., 169–173.

[30] Új Be. 369. §, 579, § (2) bekezdés

[31]  Új Be. 81. § (3) bekezdés c) pont, (5) bekezdés c) pont, (6)–(7) bekezdés

[32]  IM rendelet 7–9. §-ai

[33]  IM rendelet 9. § (4) bekezdés

[34]  Új Be. 82. §

[35] A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény XIX. Fejezet 196–205. §

[36]  Új Be. 83. §

[37] Irányelv 22. cikk (6) bekezdés

[38]  Tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó további részletszabályok az IM rendelet 12. §-ában találhatók.

[39] Új Be. 85. §

[40] Új Be. 86. §

[41]  Új Be. 87–89. §

[42]  Új Be. 87. § (2) bekezdés

[43] Régi Be. 181. § (4) bekezdés

[44]  Új Be. 87. § (3) bekezdés

[45] Régi Be. 124. § (2) bekezdés

[46]  Új Be. 88. § (2) bekezdés

[47] Régi Be. 124. § (3) bekezdés

[48]  Új Be. 88. § (3)–(4) bekezdés

[49]  Új Be. 89. § (4) bekezdés c) pont

[50] Régi Be. 184. § (2) bekezdés

[51] Régi Be. 213. § (3) bekezdés

[52]  Új Be. 464. §, Lásd bővebben: Lencse Balázs: A kiskorú sértett kihallgatásának és a nyomozási bíró eljárásának jelene, jövője és alternatívája az új büntetőeljárási törvény tükrében; JURA, 24. évfolyam, 2018. 1. szám, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs, 2018., 306–307.

[53] Régi Be. 167. § (1) bekezdés, Új Be. 87. § (1) bekezdés a) pont; 88. § (1) bekezdés b) és d) pontok; 89. § (4) bekezdés b) pont

[54]  Új Be. 88. § (1) bekezdés c) pont

[55]  Új. Be. 89. § (1) bekezdés b) pont, (2) bekezdés a) és b) pontok

[56] Irányelv 23. cikk (2) bekezdés c) pont

[57] Régi Be. 62/B. § (2) bekezdés, új Be. 85. § (1) bekezdés g) pont

[58]  Bíró Gyula: i. m. 241.

[59]  Új Be. 89. § (1) bekezdés a) pont

[60]  Régi Be. 86/A. §-a szerint, ha a nyomozó hatóság, illetve az ügyészség által végzett nyomozás során az ügyész a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény (Btk. XIX. Fejezet) vagy a hozzátartozó sérelmére elkövetett személy elleni bűncselekmény miatt folytatott eljárásban különleges bánásmódot igénylő sértettet kíván tanúként kihallgatni, akkor a sértettet csak vele azonos nemű személy hallgathatja ki, feltéve hogy ezt a sértett kéri és az eljárás érdekeit nem sérti.
Irányelv 23. cikk (2) bekezdés c) pont: „a szexuális erőszak, a nemi alapú erőszak és a hozzátartozók közötti erőszak áldozatainak valamennyi kihallgatását – kivéve, ha azt az ügyész vagy bíró végzi – az áldozattal azonos nemű személy végzi, ha az áldozat úgy kívánja, feltéve, hogy ez nem veszélyezteti a büntetőeljárást.”

[61]  A kutatás tárgyát a Debreceni Ítélőtáblán jogerősen befejezett büntető peres ügyek képezik, előre meghatározott szempontrendszernek megfelelően, mely alapvetően a kiskorú sértettek érdekeinek védelmét, jogaik hatékony érvényesítését célzó büntetőeljárási intézkedések alkalmazását hivatott felderíteni.

[62] Régi Be. 244/C. § (4) bekezdés, Új Be. 89. § (4) bekezdés d) pont

[63]  Régi Be. 124. § (2)–(3) bekezdés

[64] Régi Be. 304. § (5) bekezdés

[65]  Lásd bővebben: Domonyai Alexa: Különleges bánásmód és hatékony védelem? – A tizennegyedik életévét be nem töltött sértett a büntetőeljárásban, Büntetőjogi Szemle, 2017/2., 64–69.

[66]  Új Be. 89. § (4) bekezdés g) pont

[67]  Régi Be. 237. § (3) bekezdés c) pont

[68]  Új Be. 609. § (1), (2) bekezdés b) pont

[69]  Új Be. 436. § (4) bekezdés b) pont

[70] Új Be. 89. § (5) bekezdés

[71] Új Be. 445. § (9) bekezdés

[72] Új Be. 532. §

[73] Új Be. 89. § (4) bekezdés e) pont, 534. §

[74] Régi Be. 280. § (1)–(2) bekezdések, 294. §

Hozzászólások

hozzászólás