Bevezetés
Sajnos előfordul, hogy a bűncselekmény sértettje vagy egyetlen szemtanúja egy gyermek, akinek a személyisége még kiforratlan, sérülékenyebb a külső káros hatásokkal szemben. A bűncselekmény okozta trauma után kihallgatása néha elkerülhetetlen és kénytelen egy számára idegen személy előtt feltárni és elmondani az általa átélt borzalmakat, a saját értelmi szintjén, a világról addig szerzett ismeretei alapján.
A közvéleményben nagy vihart kavart azon gyermekbántalmazó szülők büntetőügye, ahol a szülők éveken át embertelen körülmények között nevelték kiskorú gyermekeiket, és sérelmükre szexuális abúzust is megvalósítottak. A több éven keresztül tartó büntetőeljárás során 2017 végén született jogerős bírósági döntés, megállapítva a szülőpáros bűnösségét háromrendbeli társtettesként, folytatólagosan, erőszakkal, tizenkettedik életévét be nem töltött, az elkövető hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettében, valamint kiskorú veszélyeztetésének bűntettében, és velük szemben 13-13 év fegyházbüntetést és 10-10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetést kiszabva, és a szülői felügyeleti jogukat megszüntetve. Az ügyben még az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala is folytatott vizsgálatot a gyermekek védelme érdekében.[2]
A büntetőeljárásban a vádlottak bűnösségét megalapozó egyik kulcsfontosságú bizonyíték volt a három kiskorú gyermek tanúvallomása. Ugyanakkor az eljárással szemben kritikaként fogalmazódott meg, hogy a gyermekeket a büntetőeljárás során többször kihallgatták, több szakértői vizsgálatnak vetették alá, ezzel arra „kényszerítve” őket, hogy az átélt traumát, tragédiát újból átéljék. A gyermekek vallomása az eljárás során többször is változott, míg végül teljesen „bezárkóztak” a külvilággal szemben, így a gyermekek a büntetőeljárás során újabb traumákat éltek át immár az eljáró hatóságok részéről.
Ez a példa is jól mutatja, hogy mekkora felelősség hárul a gyermekkorúakat érintő büntetőügyekben eljáró hatóságokra. Cikkemben előbb a gyermektanúk kihallgatásának jogi szabályozásnak fejlődésére térnék ki, bemutatva a jelenleg hatályos szabályozást is, majd a gyermekek vallomással kapcsolatos bizonytalanságával és kihallgatásuk módjával kívánok – a teljesség igénye nélkül – néhány felvetést megosztani.[3]
Jogi szabályzás fejlődése
A gyermekkorú tanú életkori sajátosságainak figyelembevétele hosszú, több évtizeden átnyúló fejlődésen ment át, míg elért a mai részletes, a gyermekek érdekeire nagyobb hangsúlyt fektető szabályozásáig. A gyermekek kifejezett védelmét, kíméletét célzó büntetőeljárási rendelkezéseket sem a bűnvádi eljárásról szóló 1896. évi XXXIII. törvénycikk, sem az 1952. január 1. napjától hatályba lépett büntető perrendtartásról szóló 1951. évi III. törvény nem tartalmazott.
Az első kifejezetten gyermektanúkat érintő rendelkezést az 1962. május 13. napján kihirdetett 1962. évi 8. törvényerejű rendeletben találhatunk. Ezen büntetőeljárási kódex 133. § (2) bekezdése igen szűkszavúan az alábbi egymondatos rendelkezést tartalmazta: A gyermek- és fiatalkorú személy tanúkénti kihallgatásánál – a hatóság belátása szerint – a tanú gondozója (szülő, törvényes képviselő stb.) és pedagógus is jelen lehet.
A jogszabály szövegezése megkülönbözteti a gyermek és a fiatalkorú tanút, ugyanakkor nevesítve nem tér ki arra, hogy kik tartoznak az egyik vagy másik csoportba. Erre következtetést egyrészt a törvényerejű rendelet XVI. fejezetének rendelkezéseiből, mely a fiatalkorúak elleni büntetőeljárásra vonatkozó egyes külön rendelkezéseket tartalmazza, valamint az ekkor hatályban volt a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről szóló 1961. évi V. törvény 85. §-ából vonhatunk le, ahol a fiatalkorú elkövetőként a 14 életévet betöltött, de a 18. életévét el nem érő személyt nevesíti. Ezen szóhasználat alapján a gyermekkorúnak a 14. életévét be nem töltött személy tekinthető. A büntetőeljárási törvény szövegezése különbséget tesz gyermekkorú és fiatalkorú tanú között, azonban a két életkori kategória nem eredményezi eltérő eljárási szabályok alkalmazását. Valamennyi 18 év alatti tanú kihallgatására ugyanazon egy mondat vonatkozik. A gondozó (szülő, törvényes képviselő stb.) és pedagógus jelenlétének biztosítása nem kötelező, kizárólag a hatóság belátására, döntésére bízza, hogy ezen személyek jelenlétében, vagy nélkülük hallgatja ki a gyermeket.
Érdekessége a büntetőeljárási kódexnek, hogy a 133. § (3) bekezdése szerint a tanút figyelmeztetni kellett a hamis tanúzás törvényes következményeire, mely rendelkezés a gyermek tanúkra is ugyanúgy vonatkozott, mint a fiatal-, vagy felnőttkorúra, annak ellenére, hogy az akkor hatályban lévő Büntető törvénykönyvről szóló 1961. évi V. törvény 20. §-a szerint nem volt büntethető, aki, a cselekmény elkövetéskor a 14. életévét még nem töltötte be.
A gyermekek fokozottabb védelmét felismerő rendelkezéssel bővült az 1974. évtől hatályos büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény, melynek 63. § (3) bekezdése értelmében, gyermekkorút csak akkor lehet tanúként kihallgatni, ha vallomása olyan bizonyítékot tartalmazhat, amely előreláthatóan másként nem pótolható.
Ugyanezen szakasz (4) bekezdése alapján, gyermek- és fiatalkorú tanúkénti kihallgatásánál – a hatóság belátása szerint – gondozója és pedagógus nevelője is jelen lehet.
A jogszabály továbbra sem nevesítette, hogy kik tartoznak a gyermek életkori kategóriába. A korábbi eljárási törvényhez hasonlóan a büntetőjárási törvény és az akkor hatályban volt Büntető Törvénykönyv szóló 1978. évi IV. törvény rendelkezéseiből vonható le az a következtetés, hogy a 14. életév alatti személy minősül gyermekkorúnak.
Előrelépést jelent ugyanakkor, hogy a gyermekkorú tanú kihallgatása nem automatikus, és feltételhez köti, arra kizárólag akkor kerülhet sor, ha vallomása olyan bizonyítékot tartalmazhat, amely előreláthatóan másként nem pótolható. Ennek indokát adja a törvényi szakaszhoz fűzött kommentár, mely szerint „a gyermek életkori sajátosságainál fogva kihallgatásakor súlyos pszichés megterhelésen, traumán eshet át, amely aránytalanul nagyobb kárt okozhat, mint a vallomásának mellőzése vagy pótlása”. Mint látható, a jogalkotó, szakítva a korábbi gyakorlattal, már az állam büntető igazságszolgáltatási érdeke mellett figyelembe veendőnek tartja a gyermek személyiségének a védelmét is.
A büntetőeljárási törvény 65. § (1) bekezdés b) pontja rögzítette, hogy nem lehet tanúként kihallgatni, akitől testi vagy szellemi fogyatékossága miatt nyilvánvalóan nem várható helyes vallomás. E rendelkezésből következik, hogy beszélni nem tudó pár hónapos vagy éves gyermek tanúként kihallgatása eleve kizárt, de még az olyan kiskorúé is, aki nem áll azon szellemi fejlettségi szinten, hogy helyes tanúvallomást tegyen. Ez utóbbi állapot megállapítása az ügyben eljáró hatóság mérlegelésére volt bízva.
Ugyanígy a hatóság belátásra bízza, hogy a gyermekkorú tanú kihallgatásánál a gondozója és nevelője jelenlétét szükségesnek tartja-e. Az ilyen személy távollétében felvett vallomás nem volt törvénysértő, melyet az akkori Legfelsőbb Bíróság BH 1996.520. számú eseti döntésével megerősített, mely kimondta, hogy a gyermek és a fiatalkorú tanúkénti kihallgatásánál gondozójának és pedagógus nevelőjének a jelenléte nem kötelező, ezért eljárási szabálysértésnek minősül, ha a bíróság ezeknek a tanúknak nyomozás során tett vallomását emiatt kizárja a bizonyítási eszközök köréből.
Említést érdemel még a BH 1992.451. számú eseti döntés, melyben – a jelenleg hatályos rendelkezésektől eltérően – úgy foglalt állást a bíróság, hogy ha a gyermekkorú személy tárgyaláson történő kihallgatását a bíróság mellőzi, a tanú nyomozás során tett vallomásának felolvasására és ezzel a bizonyítékok körébe történő beemelésére sem kerülhet sor.
A gyermekkorú tanú – a büntetőeljárási törvény 63. § (3) bekezdéséhez fűzött kommentár szerint – hamis tanúzásra történő figyelmeztetését mellőzni kell, ugyanakkor az igazmondás fontosságára kell figyelmeztetni és a kihallgatása során a szavahihetőséget folyamatosan figyelemmel kell kísérni, és kihallgatása során igen nagy körültekintéssel kell eljárni, hogy lehetőség szerint minél kevesebbet észleljen a vallomásához fűződő következmények nyomasztó terhéből.
Az 1973. évi I. törvényt felváltó, 2003. július 1. napján hatályba lépő 1998. évi XIX. törvény (továbbiakban: régi Be.) szakítva korábbi szűkszavú szabályozással, több „gyermekbarát” rendelkezést is tartalmazott. A törvény elődjével összhangban rögzítette, hogy nem hallgatható ki tanúként, akitől a testi vagy szellemi állapota miatt nyilvánvalóan nem várható helyes vallomás, továbbá a gyermekkorú tanúként kihallgatható személy vallomásnak felvételére kizárólag akkor kerülhetett sor, ha a vallomásától várható bizonyíték mással nem pótolható.
Jogalkotó szándéka tehát a lehetőséghez mérten a tizennégy év alatti személyek kihallgatásának elkerülése. Azonban ez nem minden esetben lehetséges, ítélkező bíróként magam is találkoztam a régi Be. hatálya alatt olyan büntetőügyekkel, ahol a gyermekkorú személy tanúkénti kihallgatása elkerülhetetlen volt, ilyen volt például az alábbi két eset is.
Az első esetben büntetőeljárás volt folyamatban felnőttkorú vádlottal szemben 3 rendbeli, a 2012. évi C. törvény 208. § (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő és büntetendő, szabálysértés elkövetésére rábírással megvalósított kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt.
A tényállás szerint a fiatal felnőtt korú elkövető rábírt három – egy 12 és két 11 éves – gyermeket arra, hogy vele együtt lakóhelyük közelében lévő körbekerített almáskertbe menjenek, és onnan korábban a napszámosok által leszedett, ládákba pakolt almákat tulajdonítsanak el. A gyermekek a vádlott felhívásának eleget tettek, és a sértett almáskertéjéből összesen 8 darab ládákba pakolt 24 000 Ft értékű almát tulajdonítottak el, az elkövetési érték a ládákkal együtt 32 000 Ft volt. Az eltulajdonított ládákat és az almát a vádlott, valamint a gyermekek lakóhelyükön elrejtették. A nyomozás során az eltulajdonított almát, ládákat lefoglalták, a sértettnek visszaszolgáltatták.
A vádlottal szemben a bíróság a szabálysértési eljárás keretében – mivel az körbekerített almás területen semmilyen épület, helyiség nem volt – tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt 139 óra közérdekű munka büntetést szabott ki.
A büntetőeljárás során a vádlott a bűnösségét tagadta, vallomást nem tett. A bűncselekménynek nem volt szemtanúja, és nem állt rendelkezésre más bizonyíték, ezért a nyomozó hatóság tanúként hallgatta meg a három gyermeket, akik egybehangzó vallomása alapján, mely magyarázatot adott arra is, hogy hogyan kerültek a sértett ládái, almái az otthonukba, a vádlott bűnössége bizonyítást nyert.
A másik esetben csoportosan elkövetett rablás bűntette és társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt három vádlottal szemben büntetőeljárás volt folyamatban. A tényállás szerint az egymással rokoni kapcsolatban álló vádlottak és a falubeli sértett egy közös ismerősüknél iszogattak, kártyáztak. Amikor az egyik vádlottól a sértett nagyobb összeget elnyert, vita alakult ki, ezért a sértett a nyereménnyel távozott. A vádlottak a sértett után mentek és az utcán utolérve bántalmazták, a nála lévő teljes készpénzt elvették.
A vádlottak a büntetőeljárás során tagadták bűnösségüket és egymásra tett terhelő vallomással próbálták magukat menteni. Védekezésük azonban a büntetőeljárás során többször is változott, ellentmondásos volt. Ezért a vádlottak szerepe (részt vett-e a bűncselekményben, tettesként, társtettesként, bűnsegédként stb.) a tényállás tisztázása nem volt egyszerű. Melyet nagymértékben nehezített, hogy a bűncselekmény idején ittas állapotban lévő sértett az alkohol és a bántalmazás következtében maga sem tudott egyértelműen visszaemlékezni a vele történtekre. Ezért a nyomozás során tanúként hallgatták ki a sértett gyermekét, aki az események idején édesapja elé ment, hogy hazahívja, ezáltal szemtanúja volt bűncselekménynek. Az ő vallomása alapján egyértelműen tisztázható volt, hogy a sértett bántalmazásában a vádlottak milyen szerepet töltöttek be, illetve tisztában voltak valamennyien a készpénz eltulajdonításával. A gyermek vallomását támasztották alá a sértett sérüléseiről készült orvosi dokumentumok, valamint az orvos szakértői vélemény.
Az első esetben, ha nem hallgatták volna ki gyermekeket, akkor a kiskorú veszélyeztetését nem lehetett volna megállapítani, míg a második esetben ugyan a bűncselekmény elkövetése megállapítható volt, de a tényállás teljes körű felderítése, a vádlottak szerepe annak elkövetésében kizárólag a gyermekkorú tanú kihallgatásával vált egyértelművé.
A régi Be. a gyermekkorú tanú törvényes képviselőjének a szerepére nagyobb hangsúlyt fektetett. A gyermek érdekében eljáró ügyvédet hatalmazhatott meg, továbbá a törvény rögzítette, hogy ha a kihallgatandó személy szellemi vagy egyéb állapota miatt korlátozottan képes megítélni (pl. gyermekkor) a tanúvallomás megtagadásának jelentőségét, tanúként csak akkor hallgatható ki, ha vallomást kíván tenni, és a törvényes képviselője vagy a tanúként kihallgatandó által megjelölt hozzátartozó ehhez hozzájárul.
A kialakult bírói gyakorlat megkövetelte, hogy cselekvőképtelen, tizennégy év alatti személy esetében kihallgatására kizárólag akkor kerülhet sor, ha a törvényes képviselője jelen volt, és ahhoz beleegyezését adta. Ennek hiányában rögzített vallomás törvénysértő volt és bizonyítékként nem volt értékelhető.[4]
Mint látható az előző büntetőeljárási törvénnyel ellentétben már nem teszi lehetővé a hatóságok számára a gyermek önálló, törvényes képviselő nélküli kihallgatását. Mely egyértelműen a gyermek érdekeinek fokozottabb figyelembevételét jelenti, mivel nem mindegy, hogy a gyermeknek egyedül, számára idegen környezetben kell nyilatkoznia, megértenie a büntetőeljárásbeli szerepét, vagy mellette van egy által jól ismert, érzelmi kötődésben lévő személy is, aki bátorítólag hathat rá, tovább segítségére lehet a vele történő események megértésében.
A törvényes képviselő jelenlétének fontosságát igazolja az alapvető jogok biztosa által vizsgált AJB-2324/2012. számú ügy, melyben a panaszos fia sérelmére 2013. július 21-én bűncselekményt követtek el. A fiatalkorú sértettet súlyos testi sérülést szenvedett, ezért azonnal kórházba szállították és megműtötték. A rendőrkapitányság nyomozói a megyei kórházban még aznap sértett tanúként hallgatták ki. A kihallgatását megelőzően szülei az ágya mellett voltak, a kihallgatás idejére a nyomozó hatóság kiküldte őket a kórteremből, és ekkor a sértett ágytól kb. 5 méterre, a kórterem ajtajában álltak. A panasz nyomán az illetékes nyomozó hatóság kifejtette, hogy a törvényes képviselők a tanúkihallgatási jegyzőkönyvben ugyan nincsenek jelenlévőként feltüntetve, a főkapitányság álláspontja szerint a kórterem ajtajában állva is nyomon követhették a kihallgatást, jelenléttel kapcsolatos jogaik nem sérültek.
Az alapvető jogok biztosa azonban megállapította, hogy sérült a gyermek védelemhez és gondoskodáshoz, valamint tisztességes eljáráshoz való joga, mivel nyilvánvaló, hogy a törvényes képviselő a gyermek kórházi ágyától több méterre, az ajtóban állva nem biztosíthatott számára elégséges támogatást.
A régi Be. rögzítette, hogy a gyermeket tanúkihallgatásakor a hamis tanúzás következményeire való figyelmeztetését mellőzni kellett, ezzel a korábbi büntetőeljárási törvény kommentárjában rögzítetteket, a jogszabályi szintre emelte.[5] Megszüntetve azon anomáliát, hogy a gyermekkel olyan figyelmeztetést közöljön a hatóság, melyet vele szemben büntethetőséget kizáró ok miatt nem lehet alkalmazni.
A régi Be. eltérő szabályokat tartalmazott, ha a gyermekkorú tanú kihallgatására a nyomozati vagy bírói szakban került sor.
Nyomozás során a gyermekkorú tanú kihallgatását végző szerv vonatkozásában egyfajta kettősség volt tetten érhető. A törvény fő szabályként a nyomozási bíró hatáskörébe utalta a tizennégy év alatti személy kihallgatását, de a nyomozó hatóság általi kihallgatást sem zárta ki jogszabály. A nyomozó hatóságnak, ha megalapozottan feltehető volt, hogy a gyermekkorú tárgyaláson történő kihallgatása fejlődését károsan befolyásolná, akkor a nyomozási bíró általi kihallgatását kell kezdeményeznie az ügyészségnél, más esetben maga is meghallgathatta.[6]
Ezzel összhangban a Legfelsőbb Bíróság 2008-ban hozott 68. számú BK vélemény II. pontja rögzítette is, hogy a 14. életévét be nem töltött személyt a nyomozó hatóság akkor hallgathatja ki, ha az ügyész a nyomozási bíró általi kihallgatásra még nem tett indítványt, vagy tett, de azt a nyomozási bíró elutasította.
Az akkor hatályban volt 23/2003. (VI. 24.) BM–IM együttes rendelet 22. §-a alapján – összhangban a büntetőeljárási törvénnyel – a nyomozó hatóság 14 év alatti személyt kizárólag indokolt esetben hallgathatott meg, és kizárólag akkor, ha kihallgatását megelőzően beszerezte azokat a bizonyítékokat, amelyek elkerülhetővé tették a kihallgatást. A rendelet értelmében kihallgatás során a nyomozó szerv olyan tagjának kellett eljárnia, aki ilyen irányú felkészültséggel rendelkezett. Ugyanakkor a jogszabály nem részletezte, mit jelent az ilyen irányú felkészültség, vagy e rendelkezés megszegése milyen következményekkel jár.
2011-ben a jogalkotó felismerve azt, hogy a kiskorú meghallgatására nem feltétlenül alkalmas a hivatalok zord helyiségei, előírta, hogy legkésőbb a 2014. évtől a 14 év alatti gyermekek meghallgatására az úgynevezett meghallgatószobákban kerülhetett sor, melyet a BRFK-n és valamennyi megyei rendőr-főkapitányságon ki kellett alakítani.[7] Ezen meghallgatószobák kialakításának, felszereltségének igazodnia kellett a gyermek szükségleteihez, biztosítva lelki és fizikai biztonságát, továbbá alkalmasnak kellett lennie arra, hogy vallomását kép- és hangfelvétellel rögzítsék. De előírásokat tartalmazott a helyiség méreteire, természetes fénnyel ellátottságára, de még a szoba minimális hőmérsékletére is. Jelenleg ezen rendelet már nincs hatályban, és a meghallgatószobák helyére különleges bánásmódot igénylő személy részvételét megkívánó eljárási cselekmény elvégzésére szolgáló rendőrségi helyiség lépett, de a helyiség céljával, használatával, és kialakításával kapcsolatos főbb szabályok változatlanok maradtak.[8]
Mint látható, a jogalkotó felismerte, hogy egy gyermek meghallgatása kapcsán milyen speciális körülményekre is figyelemmel kell lenni, és nemcsak a jogszabályi, de a fizikai hátterét is igyekezett biztosítani.
A bíróságoknak – a rendőrséggel ellentétben – nem volt jogszabályi kötelezettsége a meghallgatószobák kialakítására. Ugyanakkor az Országos Bírósági Hivatal által 2012. évben meghirdetett „Gyermekközpontú Igazságszolgáltatás” program keretén belül célul tűzte ki, hogy 2014. december 31-éig minden hét főnél nagyobb létszámú bírósági épületben – a gyermekek számára a kíméletes meghallgatást elősegítő –meghallgatószobákat alakítson ki. Ezen célkitűzés, nagyobbrészt már teljesült, de ott, ahol nem tudtak a bírósági épület fizikai adottságai miatt ilyen helységet létesíteni, a bíróság együttműködési megállapodást kötött a rendőrséggel, hogy a rendőrkapitányságok épületében kialakított meghallgatószobákat a bíróságok is használhassák kiskorúak meghallgatására.
A nyomozási bíró a kiskorú meghallgatása során ülést tartott, melyen az indítványt tevő ügyész is jelen volt, és meghallgatása során kérdezhetett is. Az ülésről jegyzőkönyv készült, amit később a tárgyaláson felolvasás útján bizonyítékként felhasználhatóvá vált.
A nyomozási bíró általi kihallgatás kapcsán azonban dilemmaként merült fel, hogy tud az eljáró bíró a meghallgatás során érvényt szerezni a Be. 86. § (1) bekezdés rendelkezésének, azaz a tizennegyedik életévét meg nem haladott személy kizárólag akkor lehet tanúként kihallgatni, ha a vallomásától várható bizonyíték mással nem pótolható. Ugyanis a nyomozási bíró eljárásjogi szerepéből kifolyólag – vádemelés előtt vagyunk – nem volt lehetősége a bizonyítékokat értékelni, ennélfogva, nem is vizsgálhatta, hogy van-e olyan bizonyíték, ami pótolná a gyermekkorú tanú meghallgatását. Ezért az ekkori bírói gyakorlat kizárólag egyetlen körülményt vizsgált az ügyészi indítványt kapcsán, hogy a meghallgatandó személy betöltötte-e a tizennegyedik életévét vagy nem. Amennyiben betöltötte, akkor az ügyészség indítványát elutasította. Ugyanis az akkori büntetőeljárási törvény lehetővé tette a tizennegyedik életévét betöltött személy tanúként mind a nyomozás során, mind a bírósági tárgyaláson az általános szabályok szerint történő kihallgatását a törvényes képviselője egyidejű értesítése mellett.
A régi Be. egyértelműen rögzítette, hogy vádemelést követően gyermekkorú tanú kihallgatására tárgyaláson nem kerülhetett sor. Ha a nyomozás során
- a nyomozási bíró meghallgatta, a meghallgatás jegyzőkönyvének felolvasásával vált ismertté vallomása,
- a nyomozási bíró nem hallgatta ki, vagy kihallgatta, de a tárgyalás során ismételt kihallgatása vált szükségessé, ha betöltötte a 14. életévét, idézhető volt, ha nem, akkor a bíróság megkeresett vagy kiküldött bíró útján hallgatta meg.
Kiküldött bíróként az ügy bírája hallgatta meg a gyermekkorút. Mely meghallgatásról jegyzőkönyvvezetővel jegyzőkönyvet vett fel, és melynek tárgyaláson történő felolvasásával tette a vallomást a bizonyítás anyagává. Míg megkeresett bíróság útján történő kihallgatásnál, ha a gyermek meghallgatására az ügyet tárgyaló bíróság illetékességi területén kívül volt lehetőség, és a kiküldött bíró útján történő rögzítése ne volt célszerű pl. a nagy távolság miatt, akkor az illetékes bíróság megkeresésével, a számára adott iránymutatások mellett jegyzőkönyvben rögzítette a gyermek vallomását.
- november 1. napjától további gyermekbarát jogszabályi rendelkezések léptek életbe:
- kötelezővé vált a gyermekkorú kihallgatásnak kép- vagy hangfelvevővel, egyéb berendezéssel történő rögzítése,
- lehetőség nyílt zártcélú távközlő hálózat útján történő meghallgatására, valamint
előírták, hogy nyomozás során a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény vagy a hozzátartozó sérelmére elkövetett személy elleni bűncselekmény esetén, ha a sértett gyermekkorút tanúként hallgatták ki, akkor vele azonos nemű személynek kell eljárnia.
Szintén erre az évre datálható azon bírósági törekvés, melyet a 6/2015. (XI. 30.) OBH utasítás 186. és 187. §-a rögzített, meghirdetve a Gyermekközpontú Igazságszolgáltatás Programot, melynek célja volt, hogy a bíróságok magas színvonalon biztosítsák a kiskorúak érdekeinek érvényesülését. Ennek keretében a bírósági vezetők feladata volt, hogy
- a bírák és igazságügyi alkalmazottak képzéseinek szervezésével e speciális tudás megszerzését biztosítsa,
- a kiskorúak felé irányuló megfelelő kommunikációs csatornák fenntartása és gondozása,
- a másodlagos kiszolgáltatottság elkerülését elősegítő szervezeti, infrastrukturális intézkedések megtétele,
- az irányítása alatt működő bíróságon külön gyermek meghallgató helyiség kialakítása vagy könnyű elérhetőségének együttműködéssel történő biztosítása.
A jelenlegi szabályozás
2018. július 1. napjától hatályos büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (továbbiakban: Be.) újragondolta a gyermekkorúakat érintő szabályozás módját, és bevezette, valamint fokozott védelmet biztosít az úgynevezett különleges bánásmódot igénylő személyek részére, mely körbe jogszabálynál fogva beletartoznak a 18. év alattiak, így a gyermekkorúak is. Védelmüket nemcsak általános szinten megfogalmazott elvekben rögzíti a törvény, hanem konkrét intézkedéseket, rendelkezéseket tartalmaz. A hatályos szabályozás a korábbi rendelkezéseket átvéve törekszik a gyermekkorú büntetőeljárásban való részvételének elkerülésére, ezért fő szabály, hogy ilyen személy kihallgatására kizárólag akkor kerülhet sor, ha az attól várható bizonyíték mással nem pótolható.
A gyermekkorúakat érintő eljárási cselekményekkel kapcsolatos szabályokat a törvény összeszedettebben, túlnyomórészt a XIV. fejezetben tartalmazza, azzal, hogy a hatóság számára előírt általános intézkedéseken túl (Be. 85. §) külön intézkedéseket ír elő a 14 és 18 év közöttiekre (Be. 87. §), és a 14 év alattiakra (Be. 88. §) figyelembe véve az életkori sajátosságokat, illetve további külön magatartási szabályokat állapít meg arra az esetre, ha az érintett fiatalkorú vagy gyermekkorú a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény sértettje [Be. 89. § (4)–(5) bekezdés].
Fő szabály lett, hogy a gyermekkorú kihallgatása során nem lehet jelen sem a terhelt, sem a védő. Ettől kizárólag az eljáró hatóság mérlegelésén múló döntése alapján lehet eltérni, és pusztán abban az esetben, ha a terhelt, vagy védő indítványozta a gyermekkorú meghallgatását. A gyermekkorú tanút továbbra is az erre a célra kialakított helyiségben kell kihallgatni, melyről videófelvételt kell készíteni. Törvény rögzíti, hogy tilos a gyermekkorú tanút bárkivel is szembesíteni, ezzel tovább csökkentve az őt érő káros hatásokat.
Újdonság a Be.-ben, hogy felszámolja a korábban a nyomozás során fennálló kettősséget, és megszünteti a nyomási bíró szerepét. A kiskorú tanú kihallgatását a nyomozás során a nyomozó hatóság végzi azzal, hogy az eljárási cselekményeknél minden alkalommal ugyanazon személynek kell eljárnia, és ha a gyermekkorú szexuális bűncselekmény áldozata, akkor a kihallgató személynek azonos neműnek kell lennie. Megteremti a lehetőséget a hatóságok számára, hogy a gyermekkorú személy részvételét igénylő eljárási cselekmény végrehajtásába igazságügyi pszichológus szakértőt, vagy szaktanácsadót vonjanak be, akik a kihallgatás végző személy és a gyermek közötti eredményes kommunikációt segítik elő többek között azzal a céllal, hogy elkerülhető legyen a gyermek többszöri kihallgatása.[9] A Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat felkérésére az Országos Rendőr-főkapitányság képzést is szervezett a szaktanácsadók részére, azzal a céllal, hogy a gyermeklélektani ismeretek mellett büntetőjogi és kihallgatástechnikai ismeretekre is szert tegyenek.[10]
Vádemelést követően a gyermek meghallgatására kizárólag szükséges esetben, továbbra is a terhelt és védője távollétében kerülhet sor. Ha a gyermek szexuális bűncselekmény áldozata, akkor tanúkénti ismételt kihallgatása mellőzhető, ha a nyomozás során már meghallgatták, ekkor az erről készült videofelvétel használható fel bizonyítási eszközként. Ha gyermekkorú kihallgatása mégis szükségessé válik, akkor arra kizárólag kiküldött, vagy megkeresett bíróság útján kerülhet sor.
A gyermekkorúak esetében szükséges felhívni a figyelmet a Be. által bevezetett büntetőeljárási cselekvőképességre, mely a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:13. és 2:14. §-ával összhangban a 14. életévét be nem töltött személyt cselekvőképtelennek tekinti, ezért a Be. 69. § (4) és (5) bekezdése alapján nevében a törvényes képviselője jár el, és tesz jognyilatkozatokat. E körbe tartozik a tanúkihallgatás során a vallomástétel megtagadására vonatkozó nyilatkozat.
Bíró gyakorlat szerint, ha a gyermekkorú személy kihallgatásakor a vallomástétel megtagadásának jogára történő figyelmeztetést után a törvényes képviselő erre vonatkozó nyilatkozatát nem szerzik be, a gyermek vallomása bizonyítékként nem értékelhető.[11] Mint látható, a jogi szabályozás az évtizedek során a törvényes képviselő szerepe vonatkozásában eljutott a jelen lehettől, az aktív részvételig.
A büntetőeljárási törvény értelmében, ha a tanú a vallomástételt jogosulatlanul tagadja meg, akkor rendbírsággal sújtható és az okozott bűnügyi költség megtérítésére kell kötelezni. Gyermekkorú tanú esetében, a gyermekkel szemben ilyen szankció – cselekvőképtelensége folytán – nem alkalmazható, mivel a vallomástétel megtagadásáról nem is nyilatkozhat. Gondolatébresztési céllal felmerül, hogy a nevében nyilatkozatot tevő törvényes képviselővel szemben van-e lehetőség rendbírság alkalmazására akkor, ha jogosulatlanul tagadná meg a gyermeke vallomástételét. A Be. szerint ezen nyilatkozat megtételének kötelezettsége őt terheli és ha vallomástétel megtagadásának jogosultságát jogszerűtlenül gyakorolja, következmények nélkül lehet hagyni? Vagy a Be. 127. § (1) bekezdése az eljárási kötelezettségek megszegéseként értékelve szankcionálni kell?
A Be. elődjéhez képest külön szabályt a gyermekkorú tanú meghallgatása során a hatóságok részéről elhangzó figyelmeztetésekre nem állapít meg. Irányadó, hogy a gyermekkorú tanúkénti első kihallgatása alkalmával figyelmeztetni kell a Be. 176. § (1) bekezdésében rögzített kötelezettségeire. Azaz
- a tanúvallomást megtagadhatja, ha az azt megalapozó körülmények a kihallgatás vagy a bűncselekmény elkövetésének idején fennállnak,
- ha vallomást tesz, köteles a legjobb tudomása és lelkiismerete szerint az igazat vallani,
- a hamis tanúzást és a tanúvallomás bíróság előtti jogosulatlan megtagadását a Btk. büntetni rendeli, és
- ha vallomást tesz, vallomása az adott vagy más ügyben bizonyítási eszközként akkor is felhasználható, ha a vallomástételt a későbbiekben megtagadja.
A tanúzási figyelmeztetésnek és arra adott válasz jegyzőkönyvben történő rögzítésének elmaradása miatt a vallomás bizonyítékként nem vehető figyelembe.[12] Ezen figyelmeztetés-„csomag” azonban nem veszi figyelembe a tanú életkori sajátosságát, és több anomáliát eredményez a kiskorú kihallgatása során.
A 14 év alatti kihallgatása során a hamis tanúzás és a vallomástétel jogosulatlan megtagadásának büntethetőségére történő kioktatás indokolatlan, mivel a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 15. § a) pontja és 16. §-a alapján büntetőjogi felelősségre vonása – életkora miatt – kizárt. A nyomozó hatóságokat érintően a 100/2018. (VI. 8.) Korm. rendelet 61. § (3) bekezdése megkísérli ezt feloldani azzal, hogy a gyermekkorú kihallgatásakor a figyelmeztetést úgy kell közölni, hogy abból kiderüljön, hogy hamis tanúzás miatt nem büntethető.
A megoldás elég felemás, mert
egyszerre kell elhangoznia a figyelmeztetésnek („a hamis tanúzást a Btk. büntetni rendeli”), és az azt cáfoló tájékoztatásnak („hamis tanúzás miatt nem büntethető”), mely álláspontom szerint a gyermekkorú személyt inkább megzavarja,
a figyelmeztetés tartalmazza a vallomástétel jogszerűtlen megtagadása következményeire történő figyelmeztetést is, mely gyermekkorú esetében két okból kifolyólag is elfogadhatatlan. A gyermekkorú nevében fentebb írtak alapján e kérdéskörben a törvényes képviselője nyilatkozik és nem ő, valamint a gyermekkorú vallomástétel jogosulatlan megtagadása miatt életkorából kifolyólag nem büntethető. A törvényes képviselőt pedig büntetőjogi felelősségre vonni a jogszerűtlen vallomástétel megtagadása miatt jelenleg nem lehet, mivel a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 277. § rendelkezése szerint a bűncselekmény elkövetője szövegezése szerint kizárólag a tanú (jelen esetben a gyermek) lehet, és kizárólag a bíróság előtti vallomástételre vonatkozik, azaz igen szűk körben kerülhet rá sor (Btk. 277. §: A tanú, aki büntetőügyben a bíróság előtti vallomástételt a tanúzási figyelmeztetés után jogosulatlanul megtagadja, vétség miatt elzárással büntetendő).
Ezért célszerű lenne a régi Be.-hez hasonlóan a 14 év alatti tanúk kihallgatása kapcsán alkalmazható tanúzási figyelmeztetés eltérő szabályozása.
A gyermekkorú tanút az eljárási cselekményre közvetlenül idézni nem lehet, őt a gondozását ellátó nagykorú személy útján kell idézni, melyet a törvényes képviselőjével is közölni kell. Előfordulhat ugyanis, hogy ez a két pozíció egymástól elválik. A gondozó az a nagykorú személy, aki a kiskorú ellátásáról ténylegesen gondoskodik pl. nevelőszülőnél elhelyezett gyermek gondozását nevelőszülő látja el, míg törvényes képviseletét a gyermekvédelmi gyámja. A kiskorú meg nem jelenése esetén a gondozást ellátó személy sújtható rendbírsággal.
A gyermekkorú tanú meghallgatásán jelen lehetnek a hatóság tagjain kívül a gyermekkorú tanú érdekében eljáró segítők (törvényes képviselő, meghatalmazott képviselő).
Gyermekkorú tanú, valamint az őt elkísérő személy részére is meg kell téríteni az eljárási cselekményen való részvétellel felmerült költségeket (útiköltséget, szállásköltséget stb.) a 14/2008. (VI. 27.) IRM rendelet alapján.
Látható, hogy a jogi szabályozás pár évtized alatt hosszú utat járt be, az egymondatos rendelkezéstől a több jogszabályban, több rendelkezést felölelő szabályozásig, mely jól mutatja, hogy a jogalkotó felismerte a gyermek védelmének fontosságát, a büntetőeljárásban való részvétellel járó káros hatások elkerülését.
A gyermek tanú szavahihetősége
A tanúként kihallgatható személy alsó életkori határa nincs konkrétan nevesítve a büntetőeljárási törvényben, de a tanúkra vonatkozó szabályok iránymutatása szerint a gyermekkorú tanúnak olyan testi, szellemi állapotúnak kell lennie, hogy tőle helyes vallomás elvárható legyen. Ennek megítélését a hatóságokra bízza, mely nem könnyű feladat, mivel 3 éves kortól a gyerekek képesek valódi hazugságok kitalálására, másrészt azonban még a 4 évesek is megbízhatóan tanúskodnak, ha megfelelő módon kérdezik ki őket.
A gyermekkorú tanúvallomások megbízhatóságát vizsgáló kutatások központi kognitív változója az emlékezet. 3 éves kor előtt történtekre nem emlékszünk, mivel a hyppocampus (az emlékezeti nyomokat őrző agyi terület) még nem fejlődött ki teljesen.
Már iskoláskor előtti gyerekek is pontos szabad felidézésre képesek, és kora serdülőkorig (11–12 év) növekvő teljesítményt mutatnak, ekkorra érik el a felnőttkorra jellemző eredményeket. A nyitott kérdések és a felismerés, mint kérdezési technikák több részlet felidézést teszik lehetővé, mint a szabad felidézés, bár a részletek kevésbé pontosak.
A szabad felidézéshez képest a nyitott végű kérdésekkel nyert információk pontossága 6–8 éves korban már közelít a felnőttek válaszának pontosságához. A nyitott végű kérdéseken van a hangsúly (pl. Milyen színű pulcsi volt rajta?), melyek általános természetűek és nem specifikusak (pl. Fekete pulcsi volt rajta?). Ez utóbbi zárt végű kérdések magukban hordozzák a befolyásolás veszélyét a gyermek esetében, mivel hajlamos lehet igenlő választ adni a kérdésre, mivel a felnőtt úgyis jobban tudja, mint ő, meg akar felelni a feltételezett elvárásnak.[13]
A gyermekek életkori sajátosságaival kapcsolatosan többféle elképzelés és tanulmány is született. Az egyik ilyen Ibolya Tibor: Kihallgatási taktika a nyomozásban.[14] Ezen tanulmány II. 2. pontja a gyermekkorúak vallomásával kapcsolatos kételyekkel foglalkozik, mellyel magam is egyetértek, ezért innen idéznék:
„Már kétéves gyerekek is képesek visszaemlékezni megtörtént eseményekre viszonylag hosszú időn keresztül, főként, ha volt valamiféle előzetes tudásuk is a történtekre vonatkozóan. Hároméves kor után a gyerekeknek már megvan a képességük, hogy hozzávetőlegesen pontos és teljes tanúvallomást tegyenek, ha a meghallgatásuk előtt vagy annak során nem próbálják befolyásolni őket félrevezető információkkal vagy szuggesztív kérdésekkel.
A 6 és 10 év közötti gyermek éles megfigyelő képességgel rendelkezik a részjelenségeket illetően és megfigyeléseit pontosan megtartja emlékezetében. A jelenségek összefüggéseit azonban nem képes felismerni és kifejezni. Ezért helyes, ha a kihallgató az ilyen korú gyermekeket a részjelenségekre vonatkozóan kérdezi ki. Az így kihallgatott 6 és 10 év közötti gyermekek igen jó tanúk lehetnek, ha vallomásukat minden befolyásoltságtól mentesen teszik meg, azaz kevésbé hatnak náluk szubjektív tényezők, ellenállóbbak is a befolyásolással szemben. Nagyon fontos azonban kiemelni, hogy erőteljes befolyásolás hatására bármelyik gyereket rá lehet venni, hogy ne az igazságnak megfelelő vallomást tegyen.[15]
A 10 és 14 év közötti gyermek már a valóság megragadására és a jelenségek összefüggéseinek kifejezésére törekszik, ezenkívül ösztönösen szintén ellenáll a befolyásolásnak. Értelmes és jó kifejező készséggel rendelkező ilyen korú gyermek általában ideális tanú lehet. Ez a korosztály azonban hajlamos arra, hogy az észlelt valóságelemekbe irreális elképzeléseket vegyítsen, és előfordul, nem képes a valóságos és a képzelt elemek szétválasztására.”
A szakirodalomban megjelent egyik álláspont szerint a hazugság fogalmát a gyerekek kb. 9 éves korukban kezdik megérteni (pl. 6–7 éves gyerekek az egymásnak mondott hazugságot nem is tartják annak).[16] A 10–11 éves gyerekek viszont az egymás közötti hazugságot már súlyosabbnak ítélik, mint a felnőtteknek szólót. Az önös érdekből elkövetett füllentések az első hazugságok, melyet már 2-3 évesek is kipróbálnak. Letagadják, ha tettek valamit, vagy így akarnak hozzájutni dolgokhoz, de ezen esetekben nem tudják, hogy rosszat tesznek.
3 éves kortól már képesek valódi hazugságok kitalálására. 5–8 évesen már a nem jó indulatú hazugság is megjelenik, mert félnek, hogy csalódást okoznak, félnek a büntetéstől, vagy mert túlterhelik őket.
5 éves korban természetes, hogy összekeveri a mindennapos valóság és a mese szálait úgy, hogy magát is beleszövi. Ezek a gyermeki lelkiállapot és fantázia megnyilatkozásai.[17] Az óvodások hosszabb meséket is ki tudnak találni (ami sokszor kívánságot fejez ki), és képesek kitartani amellett, hogy valóságot állítanak. Ha a gyerek még 6–7 éves korában is összemeséli a valóságot és a mesét s benne a maga szerepét, annak már rendszerint valami lelki sérülés – elhanyagoltság, szigorú bánásmód, zűrzavaros családi helyzet az oka. De még ilyenkor is előfordul, hogy a gyermek valóságként mesél el valamit, amit csak nagyon erősen elképzelt. Általános iskolában képes jó ügy érdekében hazudni, hogy ne bántson meg mást, vagy mást előnyhöz juttasson (társas tudatosság, érzékenység fejlődése).
13–14 évesen a titkok megjelenése természetesnek tekintendő, de ha egy tini krónikusan hazudozik, általában ideges, túlterhelt, úgy érzi, nem tud megfelelni, túl sok stressz éri.
Korai kamaszkorban alakul ki a hazugságnak egy olyan formája, amely már lelki betegség tünete, és kezelésre szorul. Általában magányos, mellőzött, nem szeretett gyerekek hazudnak így, és ezekben a hazugságokban vágyak keverednek valóságelemekkel. Ilyenkor egész hazugsághálók szövődnek a gyerek köré, néha egy-egy elemről már maga se tudja biztosan, hogy igaz lehet-e. Hazudozása hol dacos, hol kényszeres színezetű. Valójában elismerést akar szerezni, helyzetét akarja megjavítani a világban, de rossz utat választva egyre jobban kiszorul a többiek közül, egyre kevésbé tud elismeréshez jutni. Ezek a gyerekek nem érzik magukat biztonságban, nincs önbizalmuk, személyüket és teljesítményüket nem ismeri el környezetük.[18]
A gyermek meghallgatásának specifikumai
Az előbbiekből következik, hogy a gyermekkorú személyt meghallgató hatóság tagjára nagymértékű felelősség hárul, hogy milyen módon hajtja végre feladatát. Fontos a gyermekkorú tanú befolyásmentes tájékoztatása a meghallgatás menetéről, elkerülve ezzel a kiszolgáltatottság érzésének kialakulását, mivel a gyermek számára szokatlan, idegen élethelyzetbe kerül. Tájékoztatásnak és a meghallgatásnak mindenképpen a kiskorú érettségének megfelelő szókincs használatával kell történnie, különösen a szexuális bűncselekmények áldozatainál. Ez egyébként nemcsak elvárás, hanem jogszabályi kötelezettsége is a hatóságnak, mivel a Be. 74. §-a kifejezetten előírja, hogy a büntetőeljárásban részt vevő személyt, így a gyermekkorú tanút és törvényes képviselőjét is, számukra érthető módon a büntetőeljárási jogairól tájékoztassa, és a kötelezettségeire figyelmeztesse. Velük való kapcsolattartás során figyelemmel kell lennie személyes jellemzőkre, és meg is kell győződnie arról, hogy tájékoztatását megértették-e, szükség esetén megmagyarázza azt.
A gyermekkorú tanút kihallgató személynek felkészültnek kell lennie, mely nemcsak a jogszabályi háttér ismeretét jelenti, hanem a kihallgatás céljának mélyreható ismeretét. Tisztáznia kell magában még az eljárási cselekmény előtt, hogy mit szeretne megtudni a gyermektől, melyhez kellő részletességgel ismernie kell az esetet, amely miatt a kiskorút meg kívánja hallgatni, és lehetőleg minél több információval kell tisztában lennie magáról a gyermekről is (szüleiről, életkörülményeiről, iskolázottságáról stb.) a könnyebb kapcsolatteremtés érdekében.
Gyermekkorú tanú kihallgatásánál sem lehet figyelmen kívül hagyni az idő tényezőt.
Egyrészt a gyermekkorú tanúknál is, ugyanúgy, mint a felnőttkorúak esetében, lehetőleg a bűncselekmény elkövetéséhez képest minél hamarabb sor kerüljön a kihallgatásra, természetesen a gyermek érdekeit szem előtt tartva. Mivel a gyermektanút is a bűncselekmény után ugyanúgy befolyásolják a külső körülmények, különösen a felnőttek reakciói, mint bármely más tanút, és az időmúlás is ugyanúgy hat a gyermek emlékezetfelidézésére, mint egy felnőtt esetén.
Másrészt a kihallgatásra szánt időnek is jelentősége van, mivel egy gyermek nehezebben meséli el az eseményeket, az általa észlelteket, mint egy felnőtt. Ezért az őt érintő eljárási cselekményekre kellő időt kell hagyni, és az eljáró személynek is kellő türelemmel kell lennie vele szemben.
Természetesen gyermekkorú és gyermekkorú tanúk között is van különbség. Más vallomás várható el ugyanazon életkorú, de más szociális környezetből érkező gyermekektől, eltérő vallomása lesz az eltérő tanulmányi képességgel rendelkező gyermekeknek is. Ezért egy életkori séma felállítása nem feltétlen lesz célravezető.
A büntetőeljárási törvényünk szintén hangsúlyt fektet arra, különösen szexuális bűncselekmények esetében, ne csak ugyanaz a személy, de azonos nemű végezze a kihallgatást. Az azonos nemű kihallgató személy a gyermek metakommunikációját jobban megértheti és az empátia is nagyobb lehet, könnyebben építhet ki kapcsolatot a gyermekkel. A törvény kizárólag nyomozás esetére tartalmaz rendelkezést a kihallgató személyére, a bírósági eljárásra nem, ez utóbbi esetben ezért szexuális bűncselekmények esetében fokozottabban kell törekednünk arra, hogy a gyermek kihallgatását elkerüljük.
A meghallgatást bemutatkozással kezdjük, a hangsúly a segítségnyújtáson és ne a hivatalos jellegen legyen, mivel a gyermek amúgy is szorong. A meghallgatáson a tanúfigyelmeztetést számára érthetően, akár többször is elmagyarázva próbáljuk meg ismertetni, hangsúlyt fektetve az igazmondás fontosságára, ezért nagyon fiatal gyermekeknél elkerülhetetlen annak tisztázása, hogy tisztában van-e a hazugság fogalmával, az mit is jelent számára. Ezzel megkönnyítve a gyermek szavahihetőségének megítélését.
Törekednie kell a kihallgatónak a gyermekre való ráhangolódásra, a bizalmi légkör kialakítására. A kihallgató szánjon időt a gyermek és környezete megismerésére, a kihallgatás kezdetén célszerű az ügytől független, általános témákról kérdezni, arról beszéltetni, amiről szívesen mesél – ez egyrészt oldja a gyermeki frusztrációt, másrészt segíti a bizalmi kapcsolat kialakulását, harmadrészt pedig információt is szolgáltathat (szókincséről, intellektusáról, a nonverbális megnyilvánulásairól stb.). Ezen felvezetést követően célszerű a kérdező számára releváns kérdések feltevése.
Fontos, hogy a gyermekkorú tanúknak hogyan tesszük fel a kérdéseket, annak mindenképpen befolyásmentesemnek kell lennie, ezért fontos, hogy ne az üggyel kapcsolatos hipotézisünket igazoló választ várjunk el, akár akaratlanul is sugallva azt. A gyermekek érzékenységüknél fogva jobban észlelik, ha esetleg a válaszuk nem tetszik a kérdezőnek, amire reagálnak.
Közölni kell a gyermekkel, hogy a kihallgatás során nyugodtan mondhatja, hogy nem érti a kérdést, visszakérdezhet, vagy azt is, hogy nem emlékszik bizonyos dolgokra. Ne szorítsuk rá a gyermeket arra, hogy mindenképpen válaszoljon, hiszen ezzel azt érjük el, hogy a gyermek számára a kérdezőnek való megfelelés válik elsődlegessé, és válaszait ehhez igazítja.
A kérdéseink nyitottak legyenek, hogy a gyerek mesélhesse el a vele történteket. A kérdések érthetőek és ne túl hosszúak legyenek. Célszerű a számunkra fontos információk megismerése érdekében tágabb kontextusból közelíteni, hagyva, hogy a gyermek mondja el magától, amire emlékszik, ahogy emlékszik, majd ezt követően ha szükséges, érdemes szűkíteni a kérdések körét a releváns információ irányába.
A stresszmentes környezet megteremtése nemcsak a meghallgatószobák használatát jelenti, hanem a kérdező metakommunikációjára való odafigyelést, mit sugároz a gyerek felé. Sokkal könnyebben nyílnak meg a gyermektanúk, és sokkal több információhoz jutunk, ha velük egy szinten foglalunk helyet, egyszerű, utcai ruhában (nem talárban, a pulpitus magasságából). A kihallgató beszéde legyen közvetlen, de ne atyáskodó. A kérdező metakommunikációja (gesztusa, mimikája) nyugalmat, segítő támogatást sugározzon.
A gyermekkorú tanúk kihallgatása eltérő lehet az általuk megélt, látott bűncselekmény súlyához képest. Egy lopás gyermek szemtanúját könnyebb meghallgatni, mint egy szexuális bűncselekmény gyermek áldozatát. Ez utóbbi számára a kihallgatás során a történtek elmesélésével újból át kell élnie a bűncselekmény által okozott traumát.
A gyermek meghallgatása végén, ha lehet, legyen egy levezető szakasz, amikor a gyermek feszültségeit (rajzolással, játékokkal, kötetlenebb beszélgetéssel) levezethetjük, a kihallgatás okozta szorongást elvezetjük, és nem mellékesen előfordul, hogy még ilyenkor is kapunk újabb információkat.
Záró gondolatok
Egy gyermek meghallgatása büntetőeljárás során messze túlmutat azon, hogy a hatóság teljesíti a jogszabályokban előírt kötelezettségét, többet jelent annál, hogy a hatóság beszerez egy bizonyítékot. A cikkben írtak kihívást jelentek, és nem könnyű teljesíteni néha túlterhelt, vagy határidők szorításában lévő eljárások során, de mindig szem előtt kell tartanunk, hogy a gyermek tanú kihallgatásának gyermekbarát módon kell lefolytatni. Ezért az eljárások során úgy hallgassuk meg a gyermekkorú tanút, hogy sose felejtsük el, egy gyermek van velünk szemben és nem egy bizonyíték. Az ügyben eljáró felnőtteknek kötelessége és felelőssége, hogy ne csak a bizonyítékokat szerezzük be, hanem vigyázunk a büntetőeljárással érintett gyermekekre.
[1] Bíró, Nyíregyházi Törvényszék.
[2] https://www.ajbh.hu/-/szigetszentmiklosi-gyermekbantalmazas-az-ombudsman-vizsgalata (letöltés: 2023. 01. 06.).
[3] Természetesen ismert tény, hogy a ’gyermek tanú’ kifejezés nem pontosan fedi le a büntetőeljárási dogmatika fogalomrendszerét, azonban épp a közérthetőség oltárán úgy vélem, hogy nem vezet tévutakra, ha jelen tanulmányban így használom. Lásd: HERKE Csongor: Lehet-e tanú gyermekkorú vagy fiatalkorú? In.: Tanulmányok Tóth Mihály professzor 60. születésnapja tiszteletére. (Szerk.: Gál István László) Kiadja PTE ÁJK, Pécs, 2011, 281–292.
[4] BH 2005.204. és BH 2005.385.
[5] 1998. évi XIX. törvény 86. § (1) bekezdés.
[6] 23/2003. (VI. 24.) BM–IM együttes rendelet 22. § (3) bekezdés.
[7] 32/2011. (XI. 18.) KIM rendelet.
[8] 34/2015. (XI. 10.) IM rendelet, majd a 13/2018 (VI.12.) IM rendelet.
[9] 1997. évi XXXI. törvény 61. § (2) bekezdés.
[10] NAGYGYŐR Csilla: A gyermekek kihallgatása a nyomozás során. Belügyi Szemle 2022/8. 1667.
[11] Pécsi Ítélőtábla Bf.9/2022/18. számú ítélet [12]–[22] bekezdés
[12] 2017. évi XC. törvény (Be.) 177. § (2) bekezdés.
[13] BÁNYAI-DREDÁN Dóra: Gyermekkorú áldozat meghallgatásának pszichológiai szempontjai. – Az előadás elhangzott a Bírónők Egyesülete és az Eötvös Károly Intézet 2009. december 11-i konferenciáján.
[14] IBOLYA Tibor: Kihallgatási taktika a nyomozásban. http://ibolyatibor.atw.hu/Sajat/3.pdf (letöltés: 2022. 12. 30.).
[15] KULCSÁR Gabriella – PÁSZTOR Attila: A gyermek tanúvallomások információtartalmának torzulási lehetőségei. Rendészeti Szemle. 2007/5. szám 97. (Hivatkozza Ibolya Tibor i. m.)
[16] KULCSÁR Gabriella – PÁSZTOR Attila i. m.
[17] ELEK Balázs: A gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények egyes gyakorlati kérdései. In NYÁRI Katalin Az erőszak ne legyen az életforma része! A Civil Bűnmegelőzés VI. Országos Konferenciája 2003 október 4 Konferencia helye, ideje: Debrecen, Magyarország, 2003.10.04. Debrecen: Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2004 A civil bűnmegelőzés országos konferenciái, ISSN 1788-5507; 2 (ISBN:963 472 873 1)137–150., Az életkor jelentősége a gyermekkorú tanúk kihallgatásakor a büntetőeljárásban. Belügyi Szemle, 2011. március, 93-111. o.
[18] BÁNYAI-DREDÁN Dóra i. m.